Film és propaganda – Szergej Mihajlovics Eisenstein

A média propagandisztikus felhasználása az első világháború során világméretűvé vált. A háború második felétől egyre fontosabb szerepet kapott egy új műfaj, a film. Erejére a totalitárius rendszerek vezetői hamar felfigyeltek, így Szovjet-Oroszországban is, ahol kiemelt műfajként kezelték. A szovjet filmipar legnagyobb hatású alkotójának Szergej Mihajlovics Eisenstein számít, akinek pályája jól tükrözi a sztálinista propaganda irányváltásait.


Szergej Mihajlovics Eisenstein

A rendező 1898. január 23-án, Rigában született értelmiségi zsidó család sarjaként, amely meghatározta fiatalkori tanulmányait. Már gyermekként folyékonyan olvasott oroszul, angolul, németül és franciául, majd mérnök apja nyomdokaiba lépve a természettudományos beállítottságú rigai Realschuléban tanult. Szabadidejében az általa alapított színjátszókörben tevékenykedett, emellett karikatúrákat készített. Gyerekkora tehát nem sokban különbözött a cári éra más értelmiségi családjaiban megszokottaktól.

1915-ben Pétervárra költözött, hogy megkezdje mérnöki tanulmányait. Az iskola mellett autodidakta módon tanulmányozta a reneszánsz művészetet, illetve megismerkedett a szentpétervári színházak által sűrűn foglalkoztatott Meyerhold művészetével, aki darabjainak megrendezésekor arra törekedett, hogy előadásai tökéletes szintézisét képezzék a klasszikus színjátszásnak és a modern megközelítésnek. Mindez óriási hatással volt az ifjú Eisensteinre.

Az 1917 februárjában bekövetkező fordulat Szentpéterváron érte. A tizenkilenc éves ifjút sok kortársához hasonlóan magával ragadta a forradalmi hevület. Politikai karikatúrákat készített, melyek rendre megjelentek a pétervári magazinokban. Belépett az önkéntes milíciába, illetve mérnökhallgatóként az orosz hadsereg műszaki alakulatában is szolgált. 1918 tavaszán önkéntesként csatlakozott a Vörös Hadsereghez. A kitörő polgárháború más családokhoz hasonlóan az Eisensteineket is megosztotta. Apja, a felső értelmiség és a tisztikar jelentős hányadához hasonlóan a fehérekhez csatlakozott, majd a vörösök győzelme után emigrált. Az ifjú Eisenstein 1920-ig szolgált katonaként, majd a Vörös Hadsereg parancsnoki iskolájában kezdett tanulni. Moszkvába költözött, majd csatlakott egy munkásszínházhoz díszlet-, és jelmeztervezőként. Első komoly sikerét itt érte el Jack London A mexikói című darabjának színpadra állításával, amely megnyitotta az utat számára Meyerhold experimentális színházi műhelyébe. A legtöbb moszkvai művészi csoportosulás közös jellemzője volt, hogy elutasították a tradicionális „magaskultúrát.” Lerombolásával és helyette új építésével kívánták a forradalom ügyét szolgálni. A fiatal művészek ilyen módon csatlakoztak a rendszerhez, amely komoly hasznukat látta. A filmnek és a színháznak kiemelt szerepe volt, mivel Lenin igen hatékony propaganda-eszközt látott bennük.

 

 

Glumov naplója

Eisenstein tanulmányai a commedia dell’arte terén 1923-ban, A bölcs színpadra állításakor térültek meg. Majd a bemutató nagy sikerére való tekintettel lehetőséget kapott egy rövidfilm elkészítésére. Ez lett a Glumov naplója (1923), egy paródia a híradókról, melynek hőse olyan groteszk átalakulásokon ment át, amely előre vetítette első nagyjátékfilmje, a Sztrájk (1924) metaforáit. Filmkészítői karrierjére A bölcs más szempontból is hatást gyakorolt. A darab egy Osztrovszkij-mű újragondolása volt, melyet hatásos cirkuszszerű jelenetek sorozataként épített fel. Az ilyen sokkoló jelenetek összeszerkesztése kiválóan alkalmas volt arra, hogy a közönség figyelmét a rendező által elképzelt irányba terelje.

A módszert 1923-as manifesztumában attrakciós montázsnak nevezte el. Griffith filmjeinek, Lev Kulesov montázs-kísérleteinek és Esfir Shub újraszerkesztési technikáinak tanulmányozásai során meggyőződött arról, hogy egy moziban az idő és a tér manipulálása új jelentésekhez vezet, főleg, ha direkt összefüggést nem mutató jeleneteket állít szembe egymással. Eisenstein ebben az időben úgy gondolta, hogy az a feladata, hogy művészként vegye ki a részét az új rendszer felépítésében. Buzgón tette magáévá a nézetet, hogy a film, mint médium a leghatékonyabb eszköz a kommunista propaganda szolgálatában. Mind a folyamatos meséről, mind az egyénített jellemekről lemondott. Az osztályharcot akarta ábrázolni, ezért minden alak szerepe az ebben betöltött helyére szorítkozott. Mindazonáltal a Sztrájkot nem tekinthetjük pusztán propagandafilmnek, hiszen egyúttal innovatív művészeti munka is egyben.

 

 

Sztrájk

A film pozitív megítélése után öt másik rendezővel együtt azt a megbízást kapta az állami Goszkino filmvállalattól, hogy az 1905-ös forradalmi felkelés huszadik évfordulójára forgasson egy filmet. Ez lett a Patyomkin páncélos, amelyet 1925. december 23-án mutattak be a moszkvai Nagyszínházban, és kitörő sikert aratott. Eredeti forgatókönyve szerint a film a cári Oroszország különböző pontjain történt forradalmi eseményeket mutatta volna be, ezért Eisenstein Leningrádon kezdte meg a munkát. Később, az odesszai forgatás során döntött úgy, hogy az egész filmet a Patyomkin nevű csatahajón kitört lázadásnak fogja szentelni. Döntéséhez nagyban hozzájárultak a látványos forgatási helyszínek a kikötővárosban, főként a széles lépcső. A film cselekménye nagyjából híven követi a való történelmi eseményeket, a tragikus véget azonban nem mutatja be, mely szerint a felkelőket később elfogták. A filmben – ahogy a Sztrájkban sem voltak – nincsenek egyénileg kidolgozott jellemek. A film hőse maga a tömeg, melyből a rendező csak egyes típusokat emel ki. A pontosan megszerkesztett film az öt felvonásos antik tragédia felépítését követi. Elemei az előkészítés, a bonyodalom, a tetőpont, a katasztrófa, a helyzet feloldása. Ezeket a részeket itt köztes címsorok különítik el. Mindegyik felvonás végén van egy határvonal, melynél a filmen uralkodó hangulat az ellentétébe csap át: a közömbösség forradalmi lendületbe, a szolidáris részvét gátlástalan agresszióba. A film óriási sikert hozott, Eisenstein elismert rendező lett hatására.

 

 

Patyomkin páncélos

Következő filmjét, az Októbert az 1917-es forradalom tizedik évfordulójára forgatta. A két film elkészítése között nem sokat törődött a napi politikával, és ennek meg is lett az eredménye. Az Októbert csak 1928-ban engedték bemutatni, ugyanis törölni kellett belőle azokat a részeket, amelyekben az időközben száműzött Trockij szerepelt. Az elhalasztott bemutatón túl más problémák is adódtak. Kritikusai szerint filmje túl elvontra sikerült. Ez politikai okokra vezethető vissza. A húszas évek második felétől a bürokratizmus a kultúrát hatalmi-politikai kérdésként kezelte. Átlátták, hogy a tömegízlést sokkal inkább kiszolgálják az amerikai filmipar technikáit és stílusát követő alkotások a forradalmi újításoknál. A művészektől tehát már nem forradalmi elképzeléseket, hanem a hatalom kiszolgálását várták el.

 

 

Október

Eisenstein az Októberrel párhuzamosan egy másik filmen is dolgozott, melyet 1929-ben mutattak be Régi és új címen. A film a mezőgazdaság kollektivizálását mutatta be, bírálatot sem mellőzve, ezért a kritika még súlyosabb hangokkal írt róla, mint az Októberről.

 

 

Régi és új

Bemutatójakor Eisenstein nem tartózkodott Moszkvában. 1929-ben külföldi tanulmányútra indult, melynek során főként a hangosfilm fortélyait akarta elsajátítani. 1930-ban kezdte forgatni a Que viva Mexico című filmet, azonban befejezése előtt Sztálin hazarendelte. 1932-es visszatérésekor teljesen más légkör várta, mielőtt elutazott. Még Sztálin személyi hatalmának megszilárdulása előtt távozott, hazaérkezésére pedig Sztálin letört mindenkit, aki szemben állt újonnan meghirdetett, a Nyugat utolérését megcélzó politikájával. Eisenstein talán nem véletlenül kapott idegösszeomlást hazatérése évében.

 

 

Que viva Mexico!

A Que viva Mexico kópiáit elkobozták tőle, és 1935-ig nem kapott forgatási engedélyt. Ekkor láthatott neki a Bezsini rét című alkotásnak, amelyet a cenzúra rögtön elkészülte után betiltott. Első változatát az egyházellenes propaganda aktuális enyhülése miatt, a másodikat pedig túlságosan forradalminak tartották. Harmadik változatot már nem készített.

 

 

Bezsini rét

Következő filmjében, a Jégmezők lovagjában szakított minden korábbi elképzelésével, helyettük a hatalom elvárásainak megfelelő munkát tett le az asztalra. A Jégmezők lovagja neves színészekkel leforgatott monumentális történelmi dráma, amely Alexander Nyevszkij teuton lovagok fölött aratott győzelmét dolgozza fel. Az alkotás meghozta a hiányolt sikert Eisenstein számára, mind a közönség, mind a hatalom részéről. 1939. február 1-én a Lenin-díjat is megkapta, nem utolsósorban azért, mert filmjének németellenes mivolta az aktuális politikai légkörben kivívta a pártvezetés tetszését – majd szintén az aktuálpolitika miatt az 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov-Ribbentrop paktum után a filmet polcra tették, s csak az 1941-es német támadáskor vették elő újra.

 

 

Jégmezők lovagja

Ezzel párhuzamosan megbízták, hogy készítsen el egy, még az előzőnél is nagyobb szabású történelmi filmet. Ez lett a három részesre tervezett Rettegett Iván. Az 1943-ban elkészült első rész viharos sikert aratott. Ivánt, mint Oroszország egységét jelképező figurát mutatta be, így könnyű volt a háborút irányító Sztálinnal azonosítani. A rendező Sztálin-díjat kapott alkotásáért. A film második része, amely már a cári terrort mutatta be, 1946-ban készült el. A cenzúra pontosan azért tiltotta be, amiért az első részt megjutalmazták: a Sztálinnal való párhuzam miatt.

 

 

Rettegett Iván – 1. rész

A betiltás után a harmadik rész már készen levő snittjeit megsemmisítették. Eisenstein túl gyenge volt azonban, hogy újra kezdje a forgatást. Egészségi állapota már nem volt jó. 1948. február 11-én szívinfarktust kapott, amelyből nem gyógyult fel.

 

 

Rettegett Iván – 2. rész

Hogyan értékelhetjük Eisenstein életét? Fiatal korában csatlakozott a bolsevikokhoz, a forradalomban a művészet kiteljesedését keresve. 1923-as rövidfilmje, majd első két nagy filmje 1924-ben és 1925-ben komoly siker volt. Utána jövő filmjeit vagy agyonkritizálták, vagy nem engedték befejezni, vagy betiltották, egészen 1938-ig. Utolsó három filmje gyökeresen eltér a koraiaktól, alkalmazkodva az átalakult elvárásokhoz, de a Rettegett Iván második részével ez sem sikerült. Nem értékelhetjük tehát egyértelműen a sztálinista propagandát kiszolgáló művészként. Munkásságával tevékenyen hozzájárult a film formanyelvének kialakulásához, hatása megkerülhetetlen az egyetemes filmtörténetben.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Bárány Krisztián filmrendező eddig három egészestés dokumentumfilmet jegyez, a Kereszthegyet, a Halhatatlanokat és A Szent Korona és koronázási kincseink nyomábant.