Forradalom a Múzeumban

170 évvel ezelőtt a március 15-i forradalomban a Magyar Nemzeti Múzeum kiemelkedő jelentőségű szerepet kapott, most pedig a látogatók kerülnek a középpontba, az intézmény ugyanis egy nagyszabású, egész hétvégét betöltő programcsomaggal ünnepel.

Ismert mondás, hogy a háborúhoz három dolog szükséges: pénz, pénz, pénz. Ez nem volt másképp a forradalom és szabadságharc során sem, gondoljunk csak Kossuth Lajos megajánlási beszédére. De hogy milyen pénzek forogtak közkézen és milyen különleges érmék keletkeztek 1848-49 folyamán? Március 15-én, 11 órakor a ’48 aprópénzre váltva című tematikus tárlatvezetés keretében Dr. Pallos Lajos numizmatikai szakmuzeológus válaszol a kérdésre. A program 14 órakor megismétlődik.

Akik délben érkeznek a múzeumba, azok Kossuth beszédének másik pontjához kapcsolódhatnak, Dr. Kovács S. Tibor fegyvertörténész a katonákat, azok fegyverzetét mutatja be, külön hangsúllyal a tábornoki fegyverekre.

13 órakor (ismétlésben 15 órakor) M. Lovas Krisztina történész szakmuzeológus tárlatvezetésében 1848 politikaformáló nagy alakjai jelennek meg kétféle nézőpontból: relikviáik által, illetve forradalmi röplapok és ezáltal a korabeli közvélemény tükrében. Mit gondoltak a pesti emberek Széchenyi Istvánról, Petőfiről vagy Deákról? Csütörtök délután kiderül.

És hogy pontosan milyen szerepet is játszott a Nemzeti Múzeum 1848. március 15-én? Hogyan vált az intézmény a nemzeti szabadság jelképévé? 16 órakor Debreczeni-Droppán Béla történész szakmuzeológus előadásában erre is megadja a választ.

Március 15-én a Nemzeti Múzeum kiállításai és a tárlatvezetéseken való részvétel ingyenes. További információ ide kattintva érhető el.

De ahogy a forradalmi események sem csak egy napig tartottak, úgy az ünnepi programok sem érnek véget március 15-én! Sőt, a hétvége napjain (márc. 16-18.) mindenkit kedvezményes belépőjegyekkel várunk: a felnőttjegy 1000 Ft, az ifjúsági-nyugdíjas jegy pedig 500 Ft.

Március 16-án, pénteken időutazásra hív a múzeum. Vajon tudta, és ha igen, hogyan élte meg a reformkori hétköznapi ember, egy hazafias ifjú, vagy épp egy cselédlány, hogy épp a történelem részévé válik? A forradalmi hétköznapokat megelevenítő élő múzeum-színház program keretében ők maguk mesélnek róla három felvonásban, 10,12 és 15 órakor. A jelenetek közötti szünetben további szereplők szólítják meg a látogatókat, akik így kipróbálhatják a korabeli szerencsejátékokat, marketing-ötletekről konzultálhatnak egy 19. századi kereskedővel, vagy akár megtanulhatnak egy-két autentikus tánclépést is. A program regisztrációhoz kötött.

Szombaton és vasárnap a múzeumpedagógia kerül előtérbe, az intézmény a családok és a gyermekek számára készült programcsomagja játékos módon dolgozza fel a forradalmi eseményeket. Milyen mesék keringtek a forradalom idején? Milyeneket írtak a márciusi ifjak? Milyen történetek születtek a néphagyományban a szabadságharcról és résztvevőiről? 14 órától Zalka Csenge előadásában hallhatók népmesék, történelmi mondák és igaz történetek, melyek új ablakot nyitnak a magyar történelem legendás időszakára.

Vasárnap pedig Németh Csaba múzeumpedagógus vezetésével egy drámapedagógiai elemekkel átszőtt interaktív foglalkozáson tárul fel az az 1848/49-es hadviselés és a fegyverek története.

További információ és regisztráció az alábbi felületen:, illetve itt található.

A múzeum programkínálata a márciusi ünnepi hosszúhétvégét követően is folytatódik. Március 25-én ismét a fegyvertörténet kerül a középpontba, újabb 1848-49 tematikájú élő múzeumi program pedig április 11-én és május 19-én várható.

Bódai Dalma

Ezt olvastad?

Történelmi léptékkel mérve nem tűnik hosszúnak az az alig egy évtized, mire Magyarország a NATO tagjává válhatott, onnantól kezdve, hogy
Támogasson minket