A francia vallásháborúk története és következményei

A nyugati keresztény egyház válsága miatt a 16. századi elején kibontakozó egyházi reformkísérlet, a reformáció a kapcsolódó társadalmi és politikai törekvések révén egyházszakadáshoz és a kora újkori Európa történtét meghatározó fegyver konfliktusokhoz vezetett. A reformált keresztény felekezetek közül a svájci reformáció Franciaországban is elterjedt és olyan vallásháborúk és királyi intézkedések sorozatának elindítójává vált, amelyek hosszú távon hatással voltak az ország fejlődésének irányára is.

Franciaország a középkor és kora újkor fordulóján – a százéves háború viszontagságait kiheverve – újból fejlődési szakaszba lépett. A késő középkori visszaesést követően a népesség ismét elérte a 14. század eleji 18-19 millió főt, ugyanakkor maga a francia társadalom továbbra is megőrizte feudális jellegét: túlnyomó része, mintegy 80-82% jobbágy származású volt, 15%-ra tehető a városokban élő polgárság, míg 2%-ra a vidéki birtokaikra visszavonuló nemesség aránya.

 

Franciaország a 15. század végén (Forrás: edmaps.com)

A népességnövekedés pozitív hatással volt a mezőgazdasági termelése, ugyanakkor a kora újkori árforradalom – azaz a mezőgazdasági termékek lassú, de tartós drágulása az ipari termékekkel szemben – a 16. század második felétől itt is érvényesült és élelmezési válsághoz vezetett. A mezőgazdasággal párhuzamosan a kereskedelem is ismét szárnyra kapott, a gyarapodó, vagyonosodó polgárság körében pedig a hitbeli és egyházszervezésre vonatkozó elképzelései miatt könnyen teret nyert a reformáció svájci ága, a kálvinizmus. Párizs, Meaux és Lyon a könyvnyomtatás európai fellegváraivá emelkedtek, kiváló eszközt biztosítva ezzel a reformáció tanainak terjesztéséhez. Lyon ekkorra a korabeli Európa egyik pénzügyi központjává avanzsált, falai között számos kereskedő és pénzember fordult meg, amely közvetetten csakugyan hozzájárult a kálvinizmus térnyeréséhez. 

 

I. (Valois) Ferenc francia király (Forrás: wikipedia.org)

A francia kálvinisták, az hugenották vallási üldöztetése már I. (Valois) Ferenc (1515–1547) uralkodása alatt kezdetét vette, s az ún. plakát-ügy idején vált erőteljessé. A külföldre menekült protestánsok nagy számban küldtek haza, franciahonba a katolikus egyházat támadó röpiratokat. Legszélsőségesebb példája ennek az 1534. október 17-én történt eset volt, amikor az amboise-i királyi kastély falára ragasztottak efféle tartalmú plakátokat. I. Ferenc ekkor lépett fel először az hugenották ellen, s elrendelte letartóztatásukat. Később az erőszak mellőzésével próbálta – sikertelenül – ediktumok sorával visszaterelni a francia protestánsokat a helyes keresztény ösvényre. 

 

A svájci reformáció elterjedése (szürke) Franciaországban

(Eberhard Gresch: A hugenották története, hite és hatása. Bp. 2008., p 29.)

A kálvinista irányzat a 16. század közepére egyszerűsített hittételei és az anyanyelvű istentisztelet réven egyes régiókban – Normandiában és a déli területeken, valamint ideiglenesen a Loire völgyében és Párizs környékén – gyorsan túlsúlyba került a katolikusokkal szemben. 2200 egyházközségükkel az 1560-as évekre az hugenották száma elérte a 1,8-2 millió főt, ami a népesség 10-13%-át jelentette. A svájci reformáció a nemesség körében is követőkre lelt, ugyanakkor a jobbágyréteg körében kevésbé vert gyökeret.

 

A Szent Bertalan-éji mészárlás (Forrás: reformation.org)

A kálvinista nemesség és polgárság politikai önszerveződése azonban veszélyt jelentett nemcsak a katolikus egyház tekintélyére nézve, de a koronára is. 1562-től kezdve több szakaszban bontakozott ki a francia vallás- és polgárháború, amely egészen a nantes-i ediktum kibocsájtásáig tartott. A küzdelem az uralkodó Valois család, az oldalági hugenotta Bourbon család és a spanyol befolyást erősítő katolikus Guise hercegek között zajlott. Az özvegy anyakirályné, Medici Katalin házasság révén próbálta összebékíteni a protestáns és a katolikus tábort. Így jutunk el a vallásháború legismertebb felvonásáig, Szent Bertalan éjszakájához, amikor 1572. augusztus 23-24. éjjelén tömeges mészárlásra került sor.

 

Édouard Debat-Ponsan Egy reggel a Louvre kapuinál c. festménye is a mészárlást örökíti meg.

Feketében Medici Katalin anyakirályné látható.

(Forrás: wikipedia.org)

Valois Margit (a francia király testvére) és Navarrai Bourbon Henrik házasságkötése okán Párizsban tartózkodó mintegy 3 ezer hugenotta vendéget IX. Károly (1560–1574) jóváhagyásával gyilkolták le, amelybe a felhergelt párizsi lakosság is bekapcsolódott. A következő napokban a mészárlás országos méretűvé vált és több, mint 10 ezer hugenotta vált áldozatává. Az 1572. augusztus 28-án napvilágot látott királyi kiáltvány a vérengzés okának nem hitbeli különbségeket, hanem egy királyellenes összeesküvést nevezett meg. Ez alapján nyilvánvaló, hogy a király adott parancsot a mészárlásra, hogy

megakadályozza, egy szerencsétlen és fertelmes összeesküvés végrehajtását, amelyet az admirális, az összeesküvés feje (Coligny) és értelmi szerzője, valamint párthívei és cinkosai szőttek a király úr személye etc. etc. ellen.[1]

(Deklaráció a Szent Bertalan-éji mészárlásról, 1572)

A valóságban a mészárlásra egy incidensből kibontakozó intrika szolgáltatta az okot. Augusztus 22-én a katolikus Guise Henrik herceg – Valois Margit korábbi szeretője – kísérete súlyosan megsebesített egy hugenotta főnemest, a kiáltványban említett Coligny admirálist. Az hugenotta tábor felháborodottan követelte királytól a bűnösök felelősségre vonását, de a fiatal uralkodó a háttérből uszító Guise-táborra hallgatott. Guise Henrik herceg meggyőzte Károlyt arról, hogy a kialakult helyzet miatt az hugenották felkelése csupán órák kérdése volt, ezért megelőző csapásra volt szükség. A kiáltvány a vérengzésnek pusztán politikai okot adott meg, mi több az intézkedésre azért került sor, hogy a protestánsok „teljes biztonságban élhessenek és maradhassanak”.[2]  A „megnyugtató szavak” ellenére, a felettébb sikertelen békülési kísérletet követően azonban kezdetét vette a vallásháború legvéresebb szakasza. 

 

IV. Bourbon Henrik francia király (Forrás: thefamouspeople.com)

A megszakításokkal több, mint harminc évig tartó vallásháborúnak az időközben királlyá előlépett Bourbon IV. Henrik (1589–1610) kompromisszumkereső rendelete, az 1598-ban kiadott nantes-i ediktum vetett véget. A koronáért rekatolizáló Henrik valóban a tarthatatlan állapotok felszámolását és a királyság konszolidálását tűzte ki célul, s bár a szemben álló csoportok baráti összebékítésében nem reménykedhetett, mindazonáltal vallástürelmi rendelete kísérletet tett a különböző felekezetekhez tartozó keresztényék békés együttélésének megteremtésére:

A végtelen kegyek közül, amelyekben Isten tetszése szerint részeltetett bennünket, a legjelentősebb és a legkiválóbb minden bizonnyal az, hogy felruházott a szükséges erénnyel és erővel ahhoz, hogy ne engedjük a trónra lépésünk idején uralkodó szörnyű viszályoknak, felfordulásnak és zűrzavarnak.

(A nantes-i ediktum, 1598)[3]

A szabad vallásgyakorlást biztosító dokumentum évtizedekig helyreállította a társadalmi békét, miközben Henriknek egyszerre sikerült megtartania a protestánsok támogatását és elnyerni a katolikus egyház támogatását is. Mindezt a vallásháborúk során elkobzott egyházi birtokok és tulajdonok visszaszolgáltatásával, valamint a katolikus hívők teljes vallásszabadságának kinyilatkoztatásával érte el. Az ediktum gyakorlatilag a korábbi, protestáns vallásgyakorlást szabályozó rendeletek pontjait összesítette vagy egészítette ki, ugyanakkor a katolikus egyház helyzetét is megerősítette.

III. Elrendeljük, hogy a katolikus, apostoli és római vallás engedélyeztessék, és helyreállíttassék királyságunk és fennhatóságunk alatt álló országok valamennyi helyén és helységében, ahol gyakorlása megszakadt, hogy [ezentúl] háborítatlanul és szabadon gyakorolják […]

(A nantes-i ediktum, 1598) [4]

Az arányaiban visszaesett (6-8%)[5] hugenották korlátozott vallásszabadságot nyertek: üldöztetésük véget ért, a bebörtönzötteket szabadon engedték, a továbbiakban szabadon élhettek és mozoghattak a királyság területén, hivatalt is viselhettek. A rendelet korlátozó jellege ugyanakkor a francia kálvinistákat továbbra is tizedfizetésre kötelezte, továbbá hitüket csak a kijelölt városokban gyakorolhatták, s zeken a területeken létesíthettek és tarthattak fel csupán vallási intézményeket. Az hugenották védelmének garanciáját az ediktumhoz tartozó titkos záradékkal, erődök átadásával biztosította IV. Henrik.

VI. És hogy alattvalóink közt ne maradjon semminemű alkalom a zavarkeltésre és az ellentétekre, megengedtük és megengedjük az úgynevezett reformált vallás híveinek, hogy királyságunk és fennhatóságunk alatt álló országok valamennyi városában és helységében élhessenek és tartózkodhassanak anélkül, hogy kikérdeznék, megnyomorítanák, bántanák őket. Ne kényszerítsék őket vallási dolgok kedvéért olyanok megtételére, amelyek ellentmondanak lelkiismeretüknek. Ne kutassanak utánuk házakban és helységekben, ahol lakni fognak […]

IX. Ugyancsak megengedjük a [reformált] vallás híveinek vallásuk [szabad] gyakorlatát és a gyakorlat folytatását a fennhatóságuk alatt álló mindazon városokban és helységekben, ahol vallásukat bevezették és nyilvánosan gyakorolták […]

XIII. A leghatározattabban tilalmazzuk a mondott [reformált] vallás híveinek vallásuk bárminemű gyakorlatát, amennyiben ez a vallás kérdéseiben a gyerekeknek és másoknak nyilvános vezetését, nevelését, fegyelmezését vagy oktatását jelenti királyságunkban […], kivéve a jelen ediktum által engedélyezett és kijelölt helyeket.

XIV.  Nemkülönben [tiltjuk] a nevezett [reformált] vallás gyakorlatát udvarunkban és kíséretünkben, hasonlóképp a hegyeken túli területeinken és országainkban, ugyancsak városunkban, Párizsban és annak öt mérföldnyi körzetében […]

 (A nantes-i ediktum, 1598) [6]

Az ediktum által megteremteni kívánt társadalmi béke azonban a mindenkori uralkodó és államminiszterei hozzáállásán múlott. Az államegység és az uralkodói hatalom megteremtése érdekében Richellieu bíboros, XIII. Lajos (1610–1643) államminisztere fegyveres konfliktust vállalt az hugenotta nemességgel, akik szerinte vallási és egyéb területi lapú kedvezményeik nyomán saját államot építettek ki a Francia Királyságon belül. Sikerei révén 1629-től kezdetét vette a kálvinisták teljes jogfosztásához vezető folyamat, amely XIV. Lajos (1643–1715) király idején teljesedett ki. A Napkirály 1685-ben, két lépcsőben visszavonatta IV. Henrik türelmi rendeletét. Hivatalos formájában a nantes-i ediktumot „hatályon kívül” helyező fontainebleau-i rendelet kiadását azzal indokolta a király, hogy a türelmi ediktum alkalmazása okafogyottá vált, hiszen a Francia Királyság területén mindenki visszatért a katolikus hitre:

Dicső emlékezetű ősünk, Nagy Henrik király, elejét akarván venni, hogy az alattvalóinak szerzett békesség a hosszan tartó belső és külső háborúk okozta szenvedések után az úgymond reformált vallás miatt, miként elődei uralkodása alatt többször is előfordult, megzavartassék, 1598 áprilisában Nantes-ban kibocsátott ediktumával szabályozta az említett vallás híveivel szemben követendő magatartást. […] Jelenleg úgy látjuk, hogy […] fáradozásainkkal elértük a magunk elé kitűzött célt, mivel az úgymond reformált vallást követő alattvalóink jobb és nagyobb része katolikus hitre tért. S mivel ennek következtében a nantes-i ediktum és mindannak teljesítése, ami az úgymond reformált vallásúak előnyére rendeltetett, feleslegessé vált, úgy ítéljük meg, hogy királyságunkban e hamis vallás terjedése által okozott zűrzavarok, felfordulás és bajok emlékének eltörlése érdekében semmi jobbat sem tehetünk, mint […] a nantes-i ediktum teljes visszavonását.

(A fontainebleau-i ediktum, a nantes-i ediktum visszavonása 1685) [7]

A Napkirály ezen kijelentése messze állt a valóságtól, ugyanakkor az hugenottákat kényszerű választás elé állította. A három lehetséges út közül dönthettek amellett, hogy az új viszonyokhoz alkalmazkodva áttérnek, de dönthettek a kivándorlás vagy az ellenállnak mellett is. Az hugenotta hitközösség számára a legnagyobb csapást lelkészeik elvesztése jelentette, hiszen közülük majdnem 700 külföldre menekült, 140 katolizált, a csekély számú ellenállót pedig kiiktatták. Ilyen körülmények között a svájci reformáció hívei – az egy idő után menekülésbe átcsapó – kivándorlást választották. Ötven év leforgás alatt, 1670 és 1720 között közel 200 ezren hagyták el Franciaországot, német, angol és svájci területeken lelve menedékre.

 

IV. Henrik aláírja a nantes-i ediktumot (Forrás: alamy.com)

Hosszú távon Franciaország számára az hugenotta kivándorlás óriási veszteséget okozott, amíg a befogadó országok kulturális, gazdasági és hadseregszervezés téren is profitáltak a folyamatból. Az hugenotta kivándorlók tudásukkal a helyi egyetemeket erősítették, a polgárság pedig tekintélyes részt vállalt a papírmanufaktúrák felállításában és működtetésében. Szakképzettségüknek köszönhetően hozzájárultak a gazdasági és technikai fejlődéshez is. Az hugenotta kézműipar egyet jelentett a kiváló minőséggel, s a dél-franciaországi kálvinista polgárság magas színvonalú bőr- és textilipart honosított meg új otthonában. A normandiaiak ezzel szemben a földművelés, elsősorban a kertgondozás és a dohányültetvény terén váltak jelentőssé.

 

A nantes-i ediktumot hatályon kívül helyező

királyi rendelet kihirdetése 1685 októberében (Forrás: tes.com)

A kereskedőnépesség a Német-római Birodalom területén a pénzügyletek meghatározó szereplőjévé vált, számos úgynevezett „Adresshäuser-et” üzemeltettek, amely egyszerre látta el a börze, a bank és az aukciósház szerepét is. Mivel a 17. század közepétől a nemzetközi diplomácia nyelvévé a latin helyett francia lépett elő, így az elmenekült hugenották akaratlanul is a francia kultúra és nyelv fontos közvetítői válták. Szokásaik, a kálvinista életszervezés és munkaerkölcs, valamint étkezi kultúrájuk révén hatással voltak a befogadó ország társadalmára is. (Többek között így vált népszerűvé a leves- és a zöldségalapú ételek fogyasztása Franciaországon kívül is.) Hadi ismereteiket leginkább a 18. század első felére katonai nagyhatalommá előlépő Poroszországban tudták kamatoztatni, hiszen kb. 18 ezer hugenotta itt lelt új hazára Frigyes Vilmos porosz király ösztönzésének köszönhetően. (Az hugenotta textilipar a katonaság ellátásában is szerepet játszott.) A kálvinista Hollandiában hugenotta ezredek alakultak, de hadimérnökeik is keresetté váltak.

 

Az hugenotta kivándorlás irányai és számadatai (Forrás: museeprotestant.org)

A nantes-i ediktum ellenére a reformáció Franciaországban csupán egy körülhatárolható területen terjedt el, s elsősorban a nemesség és a polgárság körében, amíg a népesség meghatározó részét kitevő jobbágyságot érintetlenül hagyta. Mindez megkönnyítette a protestánsok visszaszorítását a 17. században. Az hugenotta kivándorlást megsínylette a francia ipar, ugyanis zömében szakképzett népesség kényszerült elhagyni a lakhelyét, akik végül a környező protestáns országok gazdaságát és kultúráját emelték magasabb szintre. Száz év viszontagságos küzdelmei – a részleges eredmények és engedmények kivívása ellenére – a francia protestánsok vereségével végződtek, ugyanakkor az elhúzódó vallás- és polgárháború és következményei hosszú távon kihatottak a 18. században új erőre kapó francia-angol nagyhatalmi vetélkedésre is. A vagyonos és szakképzett hugenotta polgárság távozásával Franciaország a kapitalista átalakulást elősegítő, meghatározó népességtől szabadította meg magát. Mindez közvetten hozzájárult a felvilágosodás államfelfogásának és szerződéselméleteinek kiformálódásához, miközben a 18. század végére válságba került francia társadalom a forradalom eszközéhez nyúlt a polgári kapitalista állam megteremtésének érdekében.

 

A német területekre vándorolt (1670–1720) hugenották számának megoszlása 

(Eberhard Gresch: A hugenották története, hite és hatása. Bp. 2008., p 79.)

Molnár Attila

Külső hivatkozások

A kora újkor története. Poór János szerk. Bp. 2009.

Eberhard Gresch: A hugenották története, hite és hatása

Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Szerk. Poór János. Bp. 2000

Wekerle László: Kis Lexikon. Bp. 1887.

http://lexikon.katolikus.hu/

[1] Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, p 203.

[2] Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, p 203.

[3] Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, p 215.

[4] Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, p 216.

[5] Az 1560-as évektől folyamatosan mintegy 10 ezer hugenotta menekült el a közeli Svájcba, további 6 ezer fő pedig Angliába, így létszámuk 2 millióról 1,2 millióra csökkent le, azaz lélekszámuk kétszeresére esett vissza Franciaországban.

[6] Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, pp 216–217.

[7] Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény, pp 230–231.

MentésMentés

MentésMentésMentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

Ezt olvastad?

Mit jelentett a török hódoltság a 16–17. században és mit jelent ma? Sz. Simon Éva történész–oszmanistával, a Magyar Nemzeti Levéltár