A FRANTIC hadművelet – A II. világháborús amerikai ingabombázások

Az európai légiháború 1944 nyarán fordulóponthoz érkezett. Az amerikai bombázókötelékek a FRANTIC hadművelet, azaz az ingabombázások során a Szovjetunióban újonnan megnyitott légibázisok bevonásával egyszerre akár három irányból folytathatták légi offenzívájukat: Angliából, Dél-Olaszországból és immáron a Szovjetunióból. Az amerikaiak összesen hét FRANTIC hadműveletet hajtottak végre, hármat a 15. és négyet a 8. Légi Hadsereg, összesen 21 bevetést teljesítve. A szovjet repülőtereket egészen 1945 tavaszáig használták ugyan, az utolsó nagy hadművelet 1944 szeptemberében mégis lezárult.

A hadművelet óriási várakozásokkal indult, mégis csak egy kicsiny fejezete lett a II világháború történetének. Milyen út vezetett odáig, hogy egy olyan roppant nagyméretű és költséges vállalkozás, mint a FRANTIC, ennyire jelentéktelenné vált? Erre a kérdésre próbálom megadni a választ írásomban, orosz források hiányában elsődlegesen amerikai szemszögből.

Mirgorod, 1944. június eleje (talán június 2.) – szovjet pilóták barátkoznak a 325. FG parancsnokával, Chester L. Sluder alezredessel. A háttérben a 325. FG vörös orrú, sárga-fekete kockásfarkú P-51 Mustangjai láthatóak.

A szárazföldi hadműveletek nyomán, a szövetségesek 1943 őszén éppen megnyitni készültek a második légi hadműveleti területet Dél-Olaszországból. Logikusnak tűnt, hogy a szovjetek által nemrég visszafoglalt ukrajnai repülőterek igénybevételével a stratégiai bombázóerőket tehermentesítsék a repült távolságok megrövidítésével, ezzel együtt a légi háborút kiszélesítsék. Mindez azzal a reménnyel töltötte el a stratégákat, hogy ún. ingabombázással az eddig elérhetetlen, fontos kelet-európai célokat is megtámadják. A haszonelvűség diktálta tehát a hadművelet megindítását, amely azonban szembekerült a szovjetek átpolitizált gondolkodásával.

Amerikai közlegény szovjet lányokkal ismerkedik amerikai bombákon ücsörögve. A két lány a leningrádi és a sztálingrádi csaták veteránjai voltak.

Az amerikaiak a hadművelettel az alábbi célokat tűzték ki:

1. Stratégiai bombázás japán célok ellen, szibériai repülőterek bevonásával (Ezzel az amerikaiak már 1942 júliusa óta próbálkoztak. A kódneve: BAZAAR)

2. Ingabombázás az egész kontinensen.

3. Légi támogatás a keleti front hadműveletei részére.

4. A szovjetek ösztönzése a Japán elleni háborúba történő mielőbbi belépésre.

5. Az amerikai-szovjet kommunikáció és az általános viszony fejlesztése és jobbítása.

Alexander R. Perimov tábornok, a szovjetunióbeli amerikai repülőbázisok szovjet parancsnoka és Kathleen Harriman kisasszony, az amerikai nagykövet lánya, az 1944. június 2-i ünnepségen.

Az európai ingabombázások roppant nehézkesen indultak be, hiszen az amerikaiak először 1943. októberében ajánlották fel azt a szovjeteknek Moszkvában, hogy a bázisokat felszerelik, a szükséges kommunikációs és közlekedési eszközöket biztosítják, valamint a hadműveletek megtervezésekor maximálisan figyelembe veszik a keleti front hadműveletei támogatásának igényeit és lehetőségeit. A szovjetek nem igazán érdeklődtek a lehetőség iránt annak ellenére sem, hogy 1943 novemberében „a három nagy” első konferenciáján Teheránban, Roosevelt elnök személyesen is megismételte Sztálinnak a kérést és felajánlást. Sztálin csak 1943. december végén adta meg a tervekhez elvi beleegyezését, amelyen az amerikaiak fellelkesülve, óriási buzgalommal láttak neki a gyakorlati megvalósításhoz. Az idő sürgetett, mert a hadműveletet legkésőbb a nyugat-európai partraszállásig, azaz az OVERLORD hadművelet megindításáig, el akarták indítani. Bár elvben tehát a hadművelet beindult, a gyakorlati kivitelezés csak döcögött. Miközben a Közel-Kelet, az Északi-tenger és Irán felől ömlött be a hadianyag és egyéb utánpótlás a Szovjetunióba, az amerikai ellátó és földi karbantartó személyzet beutazási engedélyeinek ügye a szovjet bürokrácia útvesztőiben keringett. Végül 1944. február elejétől Sztálin nyíltan támogatta a hadműveletet, ettől kezdve valódi lendületet kaptak a dolgok. Három biztonságosnak ítélt szovjet repülőtér, Poltava, Mirgorod és Pirjatyin kiépítése kezdetét vehette erőltetett tempóban. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag a semmiből kellett kiépíteni mindent, hiszen problémás volt az ellátmány, a vízminőség, az üzemanyag ellátás, nem voltak latrinák, hálókörletek, kiszolgáló helyiségek, kórházak, raktárak és még sorolhatnánk, a Poltaván újonnan felállított USA Szárazföldi Hadereje Légierejének Keleti Parancsnoksága (United States Strategical Air Force Eastern Command) a zárszóra, 1944. június 1-én jelenthette, hogy a három bázis működőképes és fogadásra készen áll. A következő napon megindult az első ingabombázó hadművelet.

1944. június 2-án kezdetét vette a FRANTIC JOE, melyben az amerikai 15. Légi Hadsereg egy magyar célpontot támadott meg, Debrecen pályaudvarát és vasúti létesítményeit, a szövetséges hírszerzés szerint kitűnő eredménnyel, amelynek mi magyarok már kevésbé örvendünk. Az okozott károkról egy kis ízelítő:

A Földközi-tengeri Szövetséges Légierő 1944. június 2-án kelt G 172 sz. fotófelderítő kiértékelő jelentéséből:

„DEBRECEN (…) A célterületeken rendkívül jó volt a bombakoncentráció. A forgalom minden irányban leállt, az építmények is hatalmas károkat szenvedtek. Sok kár keletkezett a környező beépített területeken is, többek között az ipari létesítményekben (…) A fő rendezőpályaudvar: A síneket legalább 50 közvetlen találat érte, amelyek teljesen blokkolták az összes vasútvonalat. Legalább 200 darab vasúti kocsi semmisült meg, vagy rongálódott meg. (…)

Úton a Szovjetunió felé: a 99. BG 346. százada 42-38201 szériaszámú, „2nd Patches” becenevű repülőgép (pilótája Walter R. Moody hadnagy) Poltava repülőtere fölött 1944. június 2-án. A beceneve (Patch = folt) arra utal, hogy a sűrű légvédelmi találatok miatt másik gépekből származó, másképpen festett, vagy festetlen alkatrészekkel volt tele. A bázisokon a megrongált alkatrészeket gyakran cserélték ki másik, általában már használhatatlan gépből származó darabokkal. Az alkatrészek átfestésére nem volt sok idő a gyakori bevetések miatt

A honvéd Vezérkari Főnök 1944. június 5-i jelentéséből:

„Debrecen állomás ki és bejárati oldalán a pályatest használhatatlan. (…) Egyenlőre csak a távolsági személyvonatok haladhatnak át. Egyéb szállítmányok még nem továbbíthatók.”

Szimbolikus kép: Amerikai repülőgépek a Dnyeper folyam fölött 1944. június 2-án. A FRANTIC hadműveletek idején leginkább B-17 típusú repülőgépeket alkalmaztak, mivel a kiépítetlen ukrán kifutók okozta rázkódást ez a típus jobban elviselte, mint a B-24 típusú gép.

A honvéd Vezérkari Főnök 1944. június 6-i jelentéséből:

„(…) Sürgős katonai szállítmányok bármilyen irányból is érkezzenek, 24 óra alatt Debrecent összesen csak 5 zárt szállítmányvonat érintheti. A fordítókorong helyreállításához még legalább 3 napra van szükség. (…)

Megérkeznek az első amerikai bombázók a szovjet repülőterekre 1944. június 2-án délután. A fotón a 97. BG 342. századának 42-102918 szériaszámú gépe látható landolás közben. (a gép pilótája Andrew O. Lerche alezredes, másodpilótája Wilford B. Robinson hadnagy) Érdekességként a 97. BG 42-297648 szériaszámú gépének parancsnoka egy magyar származású alezredes, Béla A. Harcos volt.

Az amerikai repülőgépek érkezését Ukrajnában nagyszámú és magas rangú tömeg fogadta, a két ellentétes világnézetű, hatalmas szövetséges, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió látszólag együtt örültek a sikernek. A bombázó erőket kísérő 325. Fighter Group 1944. július 10-i különleges hírszerzési jelentés érzékletesen ír az első ingabombázás tapasztalatairól:

„(…) a groupot érte az a megtiszteltetés, hogy az amerikai légierő vadászalakulatai közül elsőként menjen Oroszországba. (…) reggel 02.00-kor a bombázó bázisokon eligazításokat tartottak, ahol a küszöbön álló orosz bevetés fontosságát az összes résztvevőnek kihangsúlyozták. Eaker és Twining tábornokok két ilyen eligazításon is felszólaltak. A 325. FG pilótái 03.30-kor kaptak eligazítást. (…) 09.45-re a bombázók szétrombolták Debrecen pályaudvarát, (…) A célpont elleni támadás szinte incidens nélkül zajlott le. Egy B-17-es felrobbant a cél fölött, a 325-ösöknek ezzel egy fő veszteséget okozva, mivel Austin J. Cronin őrmester a gépen tartózkodott. (…) az orosz vonalak átlépése után (…) olyan tájat pillantottak meg, amelyen még 6000 méter magasból is egyértelműen látszott, hogy egy hosszú és véres konfliktus színhelye. (…) du. fél három körül a group földi személyzete két orosz repülőtéren (Poltava és Mirgorod) gyűltek össze. (…) Egy – két órával a leszállás után a 325. FG földi személyzete úton volt a pirjatyini vadászgép bázis felé, ahol a P-51-esek landoltak miután kisebb nehézségbe ütköztek a mező azonosításakor. (…) harmadikán délre a 325-ösök összes embere a bázison volt. (…) Az ellátmány és a felszerelés kiszállítását Oroszországba a legkiemeltebben kezelték, így minden rendben ment. (…) A napi rutinmunka szinte azonnal folytatódott (…) Pirjatyinban s más bázisokon is volt egy-egy szovjet helyőrség. Közülük mindenki (…) legalább két évet szolgált már a fronton. Az amerikai repülőtérhez való kinevezés nagy megtiszteltetésnek számított, ezért minden orosz szorgalmasan végezte munkáját mivel tisztában volt azzal, hogy csak jó munka árán maradhat meg egy ilyen poszton. (…) Munkaidejük reggel 4-től este 8-ig tartott. Egy amerikai őrnagy azt javasolta az oroszoknak, hogy (…) két műszakot kellene bevezetni. Az oroszok válasza nagyon udvarias volt, de nem tudták elképzelni, hogy az egyén javára megrövidítsék a munkanapot. A könnyebbik megoldás olyasvalami, amelyet ezek az emberek vagy nem ismernek, vagy nem akarnak megismerni. (…) Prijatyinban két kellemetlen (…) dolog volt. Az ételadag (…) nagyon unalmas volt, de a legrosszabb a víz (…) Tulajdonképpen csak ezekre a dolgokra panaszkodtak kiugróan sokat. Június 3-án reggel 10-12 szövetséges tudósító tett látogatást a mezőn és interjúkat készítettek a pilótákkal. Az orosz küldetés egyre inkább egy nagyon fontos fejleménynek számított.”

Ira C. Eaker tábornok, a Földközi-tengeri Szövetséges Légierő parancsnoka közvetlenül a Szovjetunióba érkezését követően, 1944. június 2-án. Eaker a 97. BG 414. századának ”Yankee Doodle II.” nevű repülőgépén (szériaszáma: 42-97731, pilótája F. J. Patrick Nolan őrnagy) utazott, a landolást követően a fogadási ünnepségen kitüntette Alexander R. Perimov vezérőrnagyot a Legion of Merit kitüntetéssel. A civil úr W. A. Harriman, az Amerikai Egyesült Államok moszkvai nagykövete.

A Debrecen fölött felrobbant repülőgép esete az egyik legnagyobb talány a magyarországi amerikai veszteségek történetében. A gép pilótája Bond hadnagy és a teljes személyzete életét vesztette. A Frantic I., miután még 2 bevetést teljesítettek, hivatalosan 1944. június 11-én ért véget. A hadművelet második bevetésének napján, 1944. június 6-án megindult az OVERLORD hadművelet is, június 4-én elfoglalták a szövetséges csapatok Rómát, a távolkeleten szintén nagy horderejű hadműveletek folytak. A háború újabb fordulóponthoz ért és úgy tűnt, hogy az egyik kiemelten fontos hadművelete lett a FRANTIC.

Alig zárult le az első, amikor június 15-ről az egész Európában tomboló szörnyű ítéletidő miatt elcsúsztatva, 1944. június 21-én kezdetét vette a FRANTIC II. Ekkor az amerikai 8. Légi Hadsereg repülő egységei támadtak meg kitűnő eredménnyel, számottevőbb veszteségek nélkül németországi olajipari célokat, a légi hadsereg többi alakulata pedig Berlint. Az amerikaiakat újra elbűvölte a sikeres bevetés és a szívélyes fogadtatás, a mámoros hangulat, a „hurráoptimizmus” azonban hirtelen megváltozott, ugyanis a FRANTIC II. nyitónapjának éjjelén bekövetkezett a nemvárt pofáraesés: 1944. június 21/22 éjjelén Poltava repülőterét pusztító német légitámadás érte. A bombázás katasztrofális veszteségeket okozott, melynek okai lehettek a komoly légvédelem hiánya, a hamis biztonságérzet és az amerikaiak önelégültsége, ahogyan alábecsülték a Luftwaffe erejét, valamint a németek váratlanul magasszintű harckészültsége. A német légitámadás okozta veszteségek miatt a hadműveletet átmenetileg szüneteltetni kellett, a potenciálisan veszélyes másik két repülőtérről pedig azonnal szét kellett telepíteni a repülőket olyan repülőterekre (pl. Harkov, Zaporozsje), amelyek kiépítettsége messze elmaradt a kívánalmaktól. A rombolásokat rövid időn belül helyreállították, azonnal hatékony légvédelmet és szovjet vadászokat rendeltek a repülőterekre. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a következő éjszakán, 1944. június 22/23-án Pirjatyint és Mirgorodot is megtámadták a német bombázók, bár a gyors széttelepítésnek köszönhetően jóval mérsékeltebb eredménnyel. A veszteség óriási volt ugyan anyagiakban, azonban morálisan egyszerűen helyrehozhatatlanok voltak a károk, és ezek talán nem is azonnal jelentkeztek. A kábultságnál és mélységes csalódottságnál nagyobb horderővel bírt az a tény, hogy ettől kezdve a szovjet-amerikai viszony mind a felső vezetés, mint az alacsonyabb szinteket megromlott, és ez végzetesnek bizonyult. Mindkét fél a másikra mutogatott, bűnbakot kerestek, napi szinten állandósultak a surlódások és ezek rányomták bélyegüket a hangulatra is. Egyes amerikai történészek a háború utáni bizalmatlan légkört, és közvetve a hidegháború kialakulását is egyenesen innen eredeztetik.

Poltavai látkép bombázás után . Egy szovjet katona őrködik egy teljesen kiégett B-17-es előtt

Mindezt még mintegy „megfejelve” az első német légitámadást követő napon, a németek Szovjetunió elleni támadásának évfordulóján, 1944. június 22-én a háború újabb hatalmas horderejű hadművelete indult meg, a BAGRATYION, amelyben a keleti fronton harcoló német seregtesteket egymás után roppantotta össze a szovjet áradat, és úgy tűnt, hogy előrenyomulásuk nyugat felé megállíthatatlan. A szovjetek csak erre a hadműveletre koncentráltak, a szigorú titoktartással azt az érzést keltve az amerikaiakban, hogy a FRANTIC számukra mindössze egy jelentéktelen és kényelmetlen eseménysor. 1944. június 26-án a megmaradt bombázók elhagyták a szovjet repülőtereket, majd miután az időjárás miatt az eredetileg tervezett június 27-i hazatérés csúszott, Olaszországból teljesítettek további 3 bevetést a bombázók és egy külön bevetést a vadászok. 1944. július 5-én lezárult a FRANTIC II.

A FRANTIC hadművelet a propaganda számára is óriási lehetőséget nyújtott, melyet ki is használtak. A FRANTIC I-II. alkalmával többször jártak amerikai haditudósító egységek a repülőtereken, sőt egy propagandafilm is készült róla OPERATION TITANIC néven. A filmben a június 2-i és a június 21-i bevetésekről visszatérő repülők, a földi személyzet, és a parancsnokok is szerepeltek, az utolsó felvételek pedig a június 26-i bevetés előtti eligazítást rögzítették. A poltavai károkról is bizonyíthatóan készültek filmfelvételek, azonban ez a jelenetsor természetesen kimaradt a fimből.

Eligazítás 1944. június 26-án reggel, Poltaván. Jól látható a képeken, milyen mostoha körülmények uralkodtak a bázisokon.

A FRANTIC III-IV. hadművelet összesen öt bevetését a 15. Légi Hadsereg vadászgépei, illetve ez esetben vadászbombázói teljesítették nehézbombázók nélkül, elsősorban az ellenséges repülőterekre és olajipari célokra koncentrálva. Ezek a bevetések főként a Plojesti elleni támadások kapcsán érdemelnek figyelmet, ugyanis az 1944. július 26-i és az augusztus 6-i támadások, majd a 15. Légi Hadsereg bombázóinak közvetlen ezután történt légitámadásai elérték azt, amit addig nem sikerült: minimalizálták a Plojesti környékén elhelyezkedő olajfinomítók és tárolók kapacitását, és ennek eredménye szinte azonnal jelentkezett a hadműveleti területeken! 1944. július végétől a németek üzemanyag ellátása finoman szólva is akadozott.

1944. június 21-e óta először, 1944. augusztus 6-án újra amerikai nehézbombázók landoltak a Szovjetunió területén, jelezvén a FRANTIC V. kezdetét. A hadműveletben a 8. Légi hadsereg négy bevetést teljesített, különösebben kiugró eredmény nélkül lezárva azt 1944. augusztus 12-én. A FRANTIC VI. hadműveletet szintén a 8. Légi hadsereg teljesítette, amelyben két bevetést teljesítettek, és mindössze annyi érdekesség fűződik hozzá, hogy 1944. szeptember 13-án Diósgyőrt bombázták. Az eddigi bevetések kapcsán elmondhatjuk, hogy a hasznát tekintve a poltavai tragédia ellenére is talán pozitív mérleggel rendelkezett a hadművelet, hiszen több, addig elérhetetlen, vagy korlátozottan támadható célpontot sikerült eredményesen rombolni. Még a FRANTIC IV. megindítása előtt pár nappal, 1944. augusztus 1-én azonban történt más is, amely végleg elmérgesítette a nyugati szövetségesek és a szovjetek közti viszonyt. Varsó, a megszállt lengyel főváros fellázadt a németek ellen azt remélve, hogy fővárosukat azelőtt felszabadítják a lengyel hazafiak, mielőtt a formálisan szövetséges, azonban inkább a rettegett ősellenségnek tekintett szovjet csapatok bevonulnának.

Munkában a fegyvermesterek, 1944. június

A lengyel Honi Hadsereg harcosai komoly utánpótlási nehézségekkel küszködnek, a felkelők felszerelése és ellátása végig elégtelen és problémás volt. Másrészről a szovjetek a nyugati szövetségesek legnagyobb megdöbbenésére ahelyett, hogy a „de iure” szövetségeseik segítségére siettek volna, ahogy azt ők elvárták volna, megálltak Varsó előtt és végignézték, ahogy a németek brutális kegyetlenséggel vérbefojtják a felkelést. Sztálin egy másik alattomos intézkedése megtiltotta azt is, hogy az ukrajnai bázisokat utánpótlás szállításra használják fel, valamint elutasította, hogy a szovjet légierő bármilyen segítséget nyújtson a felkelőknek. A brit miniszterelnök, Winston Churchill szorgalmazására 1944. augusztus 20-án, tehát csak majdnem három héttel a felkelés kirobbanását követően, Roosevelt elnökkel végre közös levélben kérték Sztálint arra, hogy engedélyezze a szovjet bázisok használatát a Varsónak küldendő szállítmányok kapcsán. Sztálin erre a levélre két nappal később kitérő választ adott, végül csak 1944. szeptember 11-én adott engedélyt az akcióra. A kivitelezés azonban újabb egy hetet csúszott.

1944. szeptember 15-én Angliából bevetésre indult ugyan a 8. Légi Hadsereg még a Frantic VI. keretében, azonban az időjárás miatt vissza kellett fordulniuk. 1944. szeptember 18-án végre beindult a FRANTIC VII. hadművelet, melyben szintén a 8. Légi Hadsereg 110 db B-17 típusú bombázó repülőgépe nagy magasságból szőnyegbombázást végzett Varsó felett, ezúttal azonban nem bombákat, hanem utánpótlást szórtak a felkelőknek. Ezt egy nappal megelőzvén indult el a Market-Garden hadművelet Hollandiában, amely szintén óriási légi utánpótlási bonyodalmakat okozott a szövetségeseknek, ugyanekkor Olaszországból célpont megtámadása nélkül repültek el a Frantic VI. hadműveletben résztvett egységek. Az amerikaiak korábban szereztek ugyan értekesíthető tapasztalatokat a francia ellenállók légi úton történő ellátása kapcsán, ez a bevetés azonban nehézségi fokát és méretét tekintve messze felülmúlt minden korábbi hasonló akciót. A ledobott teher nagy része rossz kezekbe került és nem a lengyel hazafiakat, hanem a németeket „segítette meg”, így egyértelművé vált, hogy megfelelő méretű és biztonságos ledobási területet már nem birtokolnak a lengyelek, az akció teljes kudarc volt. Másnap, 1944. szeptember 19-én az amerikaiak teljesítették az utolsó FRANTIC bevetést is, újra magyar célpontot, Szolnokot megtámadva, ezzel keretbe foglalva a hadműveletet, mivel mind az első, mind az utolsó bevetés magyar célpont ellen zajlott le. A stratégák még nem voltak vele tisztában, azonban utóbb bebizonyosodott, hogy a FRANTIC VII. lezárultával a teljes hadművelet befejezést nyert.

Az első FRANTIC bevetést követően készült képen két amerikai lövész barátkozik két szovjet katonával. A fiatal szovjet fiú ekkor már 3. éve harcolt és a bázis egyik légvédelmi lövegének parancsnoka volt.

A nyolcadik FRANTIC szintén Varsót akarta megsegíteni október 1-jén, azonban a rossz időjárás miatt elhalasztották, a felkelés bukását követően pedig október 3-án végleg le is fújták. 1944. október 4-én Carl A. Spaatz tábornok, az USA Európában tartózkodó légierejének főparancsnoka megüzente a Keleti Parancsnokságnak, hogy a FRANTIC hadműveletet bizonytalan időre berekesztik.

1944. őszére a keleti front gyors nyugat irányú elmozgása, a főbb célok, így Plojesti elfoglalása beszűkítette az ingabombázás lehetőségeit, az ukrajnai amerikai légi bázisokon pedig már minden fegyelem és barátság szétfeszült. Naponta előfordultak súrlódások, verekedések, lopások, szabotázsok, és a szerelemnek sem lehetett megálljt parancsolni, amit a szovjetek kimondottan rossz néven vettek. A személyzet unatkozott, demoralizálódott, ráadásul közeledett a tél, amelyet a bázisok állapotát tekintve lehetetlen lett volna túlélniük komolyabb átépítés nélkül. A téliesített barakkok kiépítése 1944 szeptemberétől ugyan megkezdődött, mégis megindult a bázisok fokozatos kiürítése. Komoly hadműveletre többé már nem használták fel a repülőtereket, de működésben maradtak az európai háború végéig, szükség repülőterekként. Egy évvel és egy nappal Poltava bombázását követően, 1945. június 23-án az utolsó evakuációs vonatszerelvény is elindult Ukrajnából, nem sokkal később a FRANTIC hadműveletet véglegesen befejezettnek nyilvánították.

A FRANTIC hadművelet mérlege az amerikaiak részéről felemás, a végkifejletet tekintve mégis inkább negatív. Az igazán kitűnő részeredmények ellenére az amerikaiak kezdeti célkitűzéseit tekintve elmondhatjuk, hogy maradéktalanul egyik sem valósult meg, sőt a szovjet-amerikai viszonyt tekintve kimondottan visszájára fordultak a dolgok. Az Egyesült Államok nem tudott bázisokat szerezni Szibériában, Japán bombázását egy sokkal költségesebb és jóval nagyobb veszteségeket okozó hadjáratot követően a Mariana-szigetekről tudta végül megoldani, ráadásul majdnem egy év csúszással. A bázisok kiépítésének, valamint az elszenvedett veszteség anyagi költségei messze meghaladták a hadműveletek hasznát, mindez mégis eltörpült amellett, hogy a kialakult bizalmatlan, sőt rossz szovjet-amerikai viszony rányomta bélyegét a háború utáni időszakra is!

Bombafeltöltés az egyik szovjet repülőtéren (1944. nyara)

 

Függelék

Az amerikai 15. Légi Hadsereg által használt mértékegységek

1 mérföld/óra (mph) = 1,6 km/h

1 láb (foot) = 0,3048 m

1 font (libs) = 0, 4536 kg

1 könnyű tonna (short ton) = 0, 907 metrikus tonna

Az amerikai légierő egységei és alegységei

Légi Hadsereg (Air Force-AF) – Az Amerikai Egyesült Államok Légierejének magasabb szervezeti és vezénylési egysége.

Bomb Wing (BW) – Ezred méretű bombázó repülő egység. Egy Bomb Wing 3-4 bomb groupból állt

Bomb Group (BG) – Osztály méretű repülő egység. Egy Bomb Group négy bombázó századból állt

 

Bibliográfia

Conversino, Mark J.: Fighting with the Soviets, USA, University of Kansas, 1997.

Horváth Attila: Magyarország amerikai bombázása a II. világháborúban – A Debrecen elleni első amerikai légitámadás 1944. június 2., Lícium-Art, Debrecen, 2014.

Infield, Glenn B.: The Poltava Affair, Macmillan Company, New York, 1973.

Oláh András Pál (2014): A Frantic hadművelet, amerikai ingabombázások a második világháború idején, Rubicon 2014/2.

Churchill, Winston S. (1989): A második világháború, 2. kötet, Európa, Budapest, 1989.

 

Levéltári források

The National Archives of United States (NARA)

Air Force Historical Research Agency (AFHRA)

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

Oláh András Pál

Ezt olvastad?

„Minden idők leglátványosabb dokumentumfilmje a magyarországi kommün időszakáról: kosztümös jelenetek tizenöt színész közreműködésével, animációs betétek, archív felvételek és a korszak