„Füstölgő romok közt” – Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően

Vélhetően a második világháború 70 évvel ezelőtti befejeződése, a különböző emlékévek megemlékezései adták az alkalmat a Fejér Megyei Levéltár munkatársainak, hogy átfogó, a „helyzetjelentések” forrásközlésével emlékezzenek meg a fronttá vált megye történetéről.

Az ehhez hasonló forrásgyűjteményeknek hagyománya van. Többször vita tárgyát képezte, hogy vajon csak azok a kútfők kaphatnak-e helyet az efféle válogatások oldalain, amikből a klasszikus politika,- köz- és közigazgatástörténet rekonstruálható, vagy a mentalitás-, tapasztalattörténet nem klasszikus forrásai (pl. „oral history”, naplórészletek, visszaemlékezések) is kényelmesen elférhetnek bennük.

E sorok szerzője szerint a könyvkiadás szabályainak megfelelően mindenképpen olyan forrásokat érdemes közreadni, melyekből egy vagy több narratíva is rekonstruálható, egyszersmind a történelem „altudományainak” is segítséget tud nyújtani. E narratívának mindenképpen szét kell feszítenie csak a címben foglalt kereteket, vagyis egy ilyen könyvnek iránymutatónak kell lennie a kutatás számára. Ez esetben nemcsak a száraz forrásközlés a szerkesztők feladata, hanem azok egységes rendezése; a „kárjelentések” tematikus egymás mellé rendezéséből egyfajta hivatkozható és elemezhető történet kell, hogy kirajzolódjon. Ha ez hiányzik, akkor akár öncélúan válogatott irathalmazok közlése is lehet a kötet

E recenzió célja, a kötet értékelése mellett, hogy diszciplináris szempontból rámutasson a továbbgondolás irányaira. A világháború végnapjairól és az újrakezdés világáról való forrásközlés nehéz feladatnak tűnik, hiszen egymásután következő, sokszor paradigmatikusan elkülönülő, olykor egymásba fonódó „világokról” kell autentikus közléseket kiadni. A kortárs, történelmi-narratív elméletek erre a problémára már megpróbáltak választ keresni és egy modern forrásközlés nem kerülheti el ezt a nézőpontot sem.  A „Füstölgő romok közt” nagyjából ezen az éles pengén egyensúlyoz. Vajon lehet-e egyszerre ugyanazon időintervallumban forrást szolgáltatni a közigazgatás, az egyház, a társadalmi, a gazdasági, a mentalitásbeli szempontok szerint, miközben fontos politikai eseményekről és fordulatokról kell számot adnia és a felelősség kérdéséről is bizonyító módon kell megemlékeznie. Az 1945-ös esztendő a 20. századi magyar történelem legfontosabb fordulópontjainak egyike, mindenképpen korszakhatár. Ennek mibenlétéről újabban több értekezés is napvilágot látott, amelyekből sokszor az derül ki, hogy a későbbi diktatúra (Rákosi-korszak) szellemisége és módszerei már ebben az évben felfedték magukat. Az elbukó nyilas hatalom internálásai, deportálásai, gyilkosságai és rekvirálásai, valamint a „demokratikus” hatalom első évének vagyonelkobzásai, internálásai és bűnbak keresése között alig egy év telt el. Érdekes kérdés lenne, hogy vajon a köz embere hogyan dolgozta fel a tapasztalt visszásságokat. A két hatalom közé ékelt kronológiai és minőségbeli változást a front hozta magával. A háborús front történelmi fogalmát máig nem sikerült sokaknak itthon meghatároznia. Nehézkes feladat ez, pláne ha a források szempontjából hiátusban szenvedünk, hiszen a legtöbb esetben elmaradt az orosz és német források feltárása.

A Somlyai Magda által 1965-ben szerkesztett Földreform, valamint a Karsai Elek közreműködésével készült 1970-es Sorsforduló, országos átfogással próbálta meg az 1945-ös esztendő két társadalomtörténeti fordulatát, a frontot és az új földosztást bemutatni. Azóta szinte kényszeredetten a közállapotok objektív helyzetét bemutató forrásközléseket olvashatunk csak. Egy város miliőjét, egy község társadalmát, vagy egy jogfosztott nemzetiség eltérő sorsát nem mindig érdemes egybefésülni a többségi társadalom történetével, főleg abban az esetben nem, ha ez utóbbiak (például a magyarországi németek) kálváriájában a kollektív megbélyegzés miatt – legalábbis tapasztalattörténeti szempontból – véget sem ért 1945-ben a háború. Erről az oldalról nézve kétségtelenül konzervatív jellegű a „Füstölgő romok közt” szerkezete.

Azt leszögezhetjük, hogy a forráskiadványok nem feltétlenül olvasóbarát szövegek, sokszor a szerkesztők rostálási képességeinek a hiányáról tanúskodnak. A monumentális méretűre duzzadó vaskos kötetek nemcsak terjedelmükkel, hanem áraikkal is elijesztik nemcsak a tudományos, de a laikus kutatókat, olvasókat. Ebből a szempontból (is) a „Füstölgő romok közt” ideális szerkesztésű mű: 50 oldalas bevezetőjével és összesen 408 oldalával a kezelhető, átlátható, letisztult gyűjtemények sorát izmosítja. Ráadásul az első oldalakon helyet foglaló olvasói köszöntés, amely Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének tollából született, olyan jó kedélyű, baráti szöveg, amely nem elidegeníti, hanem inkább magával rántja az olvasót a megye 1945-ös világába.

A Czetz–Bödő szerkesztőpárosnak szerencséjére válhatott az, hogy Mózessy Gergely Inter Arma című válogatása az egyházi források perspektívájából már feltárta ezt az időszakot. A szerkesztők vállaltan igazodni is kívántak az elkészült műhöz, miközben meg is akarták haladni a kommunista időszakban a megyéről keletkezett írásokat és gyűjteményeket. Ezen szándékukat viszonylag későn, a bevezető tanulmányok után, a „Forrásközlések szempontjai” című fejezetben tárják fel (49). Emiatt a bevezető tanulmányokban alig jelenik meg az egyházi vonatkozás, ami utólag érthető, ám olvasás közben a reflexió hiányára utal.

A kötet két nagyobb részre, a „bevezetőt” képező tanulmányokra, valamint a gerincet képező forrásokra tagolódik. A dolgozatok egyenként egy-egy témakört dolgoznak fel, tömören, megfelelő jegyzetapparátussal, természetesen utalva és beleépítve a közlendő forrásokat. Valamennyi írásra a sallangmentesség, az egyszerűség, a világos módszertan és a tömörség jellemző. Látszott, hogy a szerzők tollát a legfontosabb tematikák érdekelték. Az első dolgozat rögtön a fronttá váló megyét mutatja be Bödő István tollából, „Fejér megye a második világháborúban” címmel. Bödő tömören írja le a zsidók deportálásának, a nyilas hatalomátvételnek, majd a szovjet hadsereg beözönlésének folyamatait, a különböző védelmi vonalak felállását és összeomlását (7-14). A többször gazdát cserélt Mór és Székesfehérvár szenvedéseit is érzékletesen tárja fel. Bödő azonban nem analizál és túl mély következtetésekre sem ragadtatja magát. Pedig remek lehetősége lett volna, hogy a próbálkozás szintjén ne csak leírja, hanem megpróbálja definiálni történeti kontextusban a „frontvilág” definícióját. Sajnálatos, hogy hadtörténeti szempontból az 1945. február utáni események feldolgozásai közül még mindig Veress D. Csaba munkái számítanak etalonnak, s Bödő is őt citálja dolgozatában. Önmagában ez nem probléma, ám Veress tematizációi, ,,értelmezései” és leírásai, részletgazdagságuk ellenére is átgondolandók. Kár, hogy ezzel kapcsolatban nem éltek reflexióval a szerzők.

Ugyancsak éppen megemlített momentum a polgári kiürítésre és a német etnikum evakuálására tett kísérletek rekonstruálása. Szintén nem cizellált téma a falvak áttelepítése és a „frontvonal megtisztításának” feltárása. Különösen azért kár, mert a Mózessy által szerkesztett Inter arma kötetben több szó esik erről a jelenségről.  Tátongó űr – mégha a forráshiány ezt indokolja is – a férfi lakosság kényszermunkára hurcolásának momentuma. Több forrás is alátámasztja, hogy a vértesi falvakból tömegével hurcolták el a katonaképes férfiakat Baja és Temesvár felé egy „kis munkára”, többen az úton meghaltak, ekkor Fejér megyei falvak lakóiból pótolta ki az orosz hadsereg a hiányokat. Kár, hogy ez csak részben kapott említést a tanulmányban, miként az a jellegzetesség is, hogy miért pont férfiak kerültek az áldozatok közé.

A közigazgatási keretek megszűntek a front alatt. A „frontország” egy ideiglenes, ám paradigmatikusan más határokkal rendelkező keretet jelentett. A szovjet és német hadsereg által véghezvitt tömeggyilkosságok (Kápolnapuszta, Mór stb.) főbb helyet kaptak (a holocaust terrorja mellett) Czetz Balázs részletgazdag „A háború civil áldozatai Fejér megyében” című dolgozatában (14–21). Sajnos az elhurcolások, evakuálások itt is csak részben jelennek meg, pedig a szerző példaértékű tömörséggel, nagy rálátással (anyakönyvek feldolgozása) és éles elemzőkészséggel összegezte a források tanúságait. A szovjet hadsereg által véghezvitt kápolnáspusztai vérengzés nem egyedülálló eset. Ha a front egy adott időpillanatában összehúzzuk a tömeggyilkosságok helyszíneit (átugorva az akkor nem létező megyehatárt), akkor elképzelhető, hogy egy csapat önálló akciósorozatáról lehetett szó. Jelen recenzió szerzője nem tud olyan írásról, amely feltételezte volna, hogy a gerecsei Szomódtól a bakonyi Olaszfaluig történt tömeggyilkosságok (településenként 30–50 személy elhalálozása) tengelyszerű elhelyezkedése talán nem a véletlen műve. Czetz is szemérmesen jegyezte meg (a 71. lábjegyzetben), hogy melyik felderítőcsapatról lehetett szó. Viszont kétségtelenül újdonság ebben a térségben és hiánypótló adalék a német katonák verébi mészárlása, ahol 39 vörös katonát kínoztak meg brutálisan a németek. Ezen adalékkal kapcsolatban már sokkal nagyobb rálátása lehet az olvasónak arra, hogy miért történt az a rengeteg bestiális visszaélés a szovjet hadsereg részéről.

Kritikára érdemes lett volna az idézett Polgár Péter Antal tanulmánya is, amire Czetz a pusztavámi zsidó tömeggyilkosság okán hivatkozik. E sorok szerzője úgy gondolja, hogy Polgár dolgozata kétségtelenül részletgazdag és alapos munka, ám szerzőjét igazolási vágy hajtotta, egyes sarokpontjait csak a visszaemlékezők közléseire hagyatkozva állapítja meg. A Pusztavám-vita, nevezetesen, hogy ki vett részt a tömeggyilkosságban, kit milyen felelősség terhel, a mai napig nem eldöntött. A községben élő őslakók egyöntetű elmondása szerint, az áldozatok holmiját az ott lakók között osztották szét.

Az emberi pusztulás tárgyszerű summázatával zárja Czetz tanulmányát, hogy átadja a stafétabotot az újjáépítést feldolgozó tanulmányoknak. Kovács Attiláné „Fejér megye gazdaságának második világháborús kárai” címmel írt dolgozatának első másfél oldala az országos adatokat közli, majd rátér a megyei kimutatásokra. Szó van a mezőgazdasági gépek, a gyárak, szántók, szőlők, erdők pusztulásáról, a bombák és bombatölcsérek eltakarításáról (23-24), a hatalmas állatveszteségekről és az akut beteségekről. Kovácsné szót ejt a németek és oroszok zabrálásáról, a leszerelt gyárakról, a malmok, tejüzemek (26) pusztulásáról és az ipari javak Németországba szállításáról, leszereléséről (27-28). Sajnos a károk komparatív elemzése lényegében elmarad, a tanulmány egy hosszúra nyúlt, pontos összegzés. Kovácsné utolsó előtti bekezdésében megemlíti a földreform végrehajtását, s a vagyonvesztettek körét, de annak elemzése és közlése szintén elmarad, hogy a földreform keretében milyen belső telepítési akciók indultak el már rögtön a háború utáni időszakban. Arról sem esik szó, hogy ezen „reform” mennyire szolgálta csak a kommunisták propagandáját. Pedig az erről szóló történészi vita nem olyan régen éles csörtében nyilvánult meg. Megemlítésének a hiánya azért is különös a felvezető tanulmányban, mert a kötet lektora (Ö. Kovács József) alanya volt ennek a vitának. Éppen ezért érdekes lett volna arról olvasni, hogy vajon a folyamat Fejér megyei végrehajtásában mennyire játszott ez szerepet.

Gulyás Anita „A vármegyei közigazgatás helyzete a háború után” című tanulmányában (23­–38) is az országos adatokból indulva jut el a részletekig, érzékletesen lefestve azt a lassú folyamatot, ahogyan a közigazgatás magára talál. A „bevezető” dolgozatok közül Gulyásé a leghosszabb, amit a szerző 4 fejezetre és azon belül is több alfejezetre bontott. A „Közellátás, kereskedelem” epizódban szintén kitér egy, a történelemtudomány által adós jelenség leírására: az ekkori közellátás hiányából fakadó cserekereskedelemre, amit Gulyás „feketekereskedelemnek” nevez (32). Nagy kár, hogy e folyamat bemutatásakor nem tér ki a város és a falu oppozíciójára. Közművek, egészségügyi intézmények leírásában tulajdonképpen a szerző folytatja, kiegészíti Kovácsné munkáját, s az oktatás, közművelődés helyzetének feltérképezésében még a könyvtárak és mozik helyzetének bemutatására is van hely.

Sajnos mindegyik tanulmányból hiányzik a „jóvátételi közmunkának” a bemutatása. A rendszerváltás előtti időszakban részben romantikusan túlértékelve, de rendszeresen témája volt a marxista szakirodalomnak a helyben igénybevett kényszermunka. Ezt akkoriban szintén „málinki robot”-nak nevezték, akárcsak a kortárs diskurzusokban a Szovjetunióba való deportálásokat. Érdekes lett volna e szempontból is forrásfeltárást végezni, hiszen közmunkára 1945-ben már nemcsak polgári személyeket, német nemzetiségűeket, de internáltakat is elhurcoltak. Ma még feltáratlanok ennek szakaszai, pedig vélhetően (országosan) több százezer, hosszabb-rövidebb időre elhurcolt, ártatlan áldozata is lehetett. Pedig a 120. számú, pusztavámi jegyző által írt jelentésben még nyomát is olvashatjuk (289). E sorok szerzője szerint e „közmunka” közvetlenül kapcsolatban lehetett a népbírósági perek sokszor „boszorkányüldözésekhez” hasonlatos eljárásaival. Ezekről – társadalmi jelenségének fontossága ellenére ­– szintén nem találhatunk ehelyütt forrást.

A négy tanulmánynak közös jegyzetapparátusa van, ráadásul ezek a tanulmány végén foglalnak helyet. Ez részben azért zavaró, mert a főszövegben említett személyek olykor gazdag életrajzát a lábjegyzetben közlik a szerzők. Talán olvasóbarátabb lett volna az a megoldás, ha a tanulmányt olvasva mindjárt az életrajzokra ugorhatna a fürkésző tekintet.

A „Forrásközlés szempontjai”-nál a szerkesztők leszögezik, hogy elsődleges céljuk az újabb kutatások és a régi közlések (amikben a szovjet hadsereg visszásságai nem kerülhettek bemutatásra) ideológiamentes adalékának átnyújtása. Második célként az tűzték ki, hogy a harcok utáni legkorábbi adatokat gyűjtsék össze. Az egyenetlenség okait azzal magyarázzák, hogy sok esetben hiteles forrás nem is állt rendelkezésükre, például Mór és Lajoskomárom esetében. A válogatás helyesen három, egymással párhuzamos időben (témák körül) mozog: megyei, járási és községi dokumentumok „feszülnek” egymásnak. Az arányok eltérőek, az előbbi két fejezet a kötet 30 oldalát, míg utóbbi 304 oldalát foglalja el. A megyei epizód narratív, a járási statisztikai jelentéseket közöl. A községi iratok között azonban sok olyan közlés is található, amely részben helyrebillenti a tanulmányok fekete foltjait. Ilyen például az 50. számú irat, amely (167-174) Etyek háborús kárairól, a községben uralkodó káoszról és a földreform visszás végrehajtásáról szól, nem beszélve a telepes mozgalomról (173). Az általam hiányolt evakuálásról a 64. isztiméri körjegyzőség jelentése közöl adalékot (196-197). A zsidók deportálásáról pedig a 86-87-es mányi iratok szolgáltatnak információt. Székesfehérvár tragédiája mellett Mór szenvedte el még a legsúlyosabb veszteségeket a háború folyamán, hiszen a front kétszer is végigsöpört a településen. Az 1945. július 28-án keltezett, a kötetben 98-as számú irat impresszív módon számol be arról, hogy mekkora megterhelést jelentett az orosz hadsereg jelenléte a kimerült közösség számára.

Összegezve, a „Füstölgő romok közt” gyengeségei és hiányai ellenére remek adalék Fejér megyei települések helytörténészeinek. Lehetőséget ad a komparatív elemzésekre a „mezzo” szintű feltárások számára iránymutató gyűjtemény. Szerkezetében letisztult, tanulmányai nem túlbeszéltek és a hibák ellenére legnagyobb erényük, hogy sallangmentesek. A kötet minden lapjából érződik a levéltári csapatmunka, látszik, hogy nem a pályázati pénzek alibiszerű elköltése ihlette a munkatársakat. A munka eredményét elégedetten forgathatja az olvasó, a laikus és a szakember is. Nem érződik sem erőlködés, sem nehézség a gyűjteményből, ám a teljességre való törekvés sem. Ugyanis a Czetz-Bödő páros célja láthatóan az volt, hogy a történelem vakuvillanását, az 1945-ös fordulatot mutassa be, némileg hátra- és előretekintve a kronológiába. Így a már említett Inter arma kötettel együtt válik elengedhetetlen adalékává e gyűjtemény nemcsak a második világháború Fejér megyei pusztításának, hanem az 1945-ös újrakezdés visszásságainak is.

Ritter György

A kötet adatai:

Bödő István – Czetz Balázs (szerk.): „Füstölgő romok közt” – Fejér megyei helyzetjelentések a második világháborút követően. Fejér Megyei Történeti Évkönyv 31. Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára, Székesfehérvár, 2016.

Kapcsolódó cikkek:

Törvényes megszállók – a törvényen kívül
Emberi és szakmai dilemmák mérlegén
Az 1956-os forradalom és utóélete, ahogy Margó látta
Koncepciós perek Keleten és Nyugaton
„Vele zuhan a másik…” – A Mussolini-imádat anatómiája

Ezt olvastad?

A német főváros szívében, a Potsdamer Platztól néhány száz méterre 2014. december 9-én időszaki kiállítás nyílt a hetven évvel ezelőtti