Görgey Artúr és Kossuth Lajos kapcsolata 1848 októberétől a váci nyilatkozat kiadásáig

A Görgey és Kossuth kapcsolatát bemutató cikksorozatom első részében a megismerkedésüket követhettük nyomon. Ez alatt az idő alatt kölcsönös bizalom és megértés alakult ki kettejük között. Míg Kossuth egy megbízható tisztet fedezett fel Görgey személyében, addig Görgey egy nagy formátumú vezetőt talált meg az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) elnökében – aki nem mellesleg képes volt az egész mozgalom élére is állni. Az előzőekben 1848 októberéig követtük nyomon kettejük viszonyát, amikor is Görgeyt Móga táborába küldik, elsősorban azzal a céllal, hogy figyelje meg, mennyire megbízható a vezérkar. Cikksorozatom második részében innen vesszük fel a történet fonalát a schwechati csatán át, Görgey fővezéri kinevezésén és tevékenységén keresztül egészen a váci nyilatkozat kiadásáig (1849. január 5.).

A cikksorozat korábbi cikkét lásd: Kossuth és Görgey kapcsolatának első, 1848. október 11-ig tartó szakasza

Görgey születésének 200. évfordulójára a hadvezérről szóló cikkek csokorba szedésével emlékeztünk meg: Görgey-cikkek az Újkor.hun – 200 éve született a hadvezér

Görgey – a Kossuth által felajánlott megbízás elfogadása után – október 13-án érkezett meg a fősereg táborába, Parndorfba, ahol Móga rögtön beosztotta az elővéd parancsnokának. Görgey a táborban két dolgot figyelt meg. Egyrészt azt, hogy semmiféle árulásról nincsen szó, másrészt pedig azt, hogy a magyar hadsereg nem elég ütőképes. A parancsnoksága alá beosztott csapatok képzetlenek és fegyelmezetlenek voltak, ezért szigorú rendszabályokat vezetett be, ami nem nyerte el a csapatok tetszését. Mivel csapatai harcképessé tételével volt elfoglalva, kevesebbet tudott foglalkozni a határátlépés problémájával.

A schwechati csata előtt a magyar csapatok kétszer is átlépték a határt – október 16-án és 21-én –, de mindkétszer rögtön visszavonultak. Kossuth, erősítéssel együtt, október 23-án érkezett le Miklóshalmára, ahol egy haditanácsot is tartottak. Ezen a tanácskozáson Görgey személyesen is részt vett. Először Kossuth szólalt fel, aki próbálta bizonygatni a határátlépés fontosságát és jogosságát, mivel ezzel a lépéssel a bécsi forradalmi mozgalmat kellett volna megsegíteni. Utána Móga beszélt, aki a hadsereg fogyatékosságaira hívta fel a figyelmet és indítványozta, gondosan mérlegeljék, hogy a támadás mennyire lehet sikeres. Majd felszólította a jelen lévő tiszteket, fejtsék ki véleményüket. Hosszú hallgatás után Görgey törte meg a csendet. A politikai összefüggéseket nem látta át, így azokról nem tudott érdemben nyilatkozni, viszont katonai szempontok alapján akkor nem volt pozitív véleménnyel a tervről, de mint visszaemlékezésében írta:

ha parancsot kapok, hogy Magyarország határát támadó szándékkal lépjem át – nem tudván átlátni ennek a lépésnek minden politikai következményét –, feltétlenül engedelmeskedni fogok.” (Életem és működésem, 205.)

1848. szeptember-októberi hadműveletek (Wikipedia)

A csapatok felkészültségét, harcértékét, fegyelmét és kiképzettségét nem látta kielégítőnek, amit egy példával érzékeltetett:

„Azt mondhatja valaki, hogy túlzok. Tessék tehát egy veszélytelen kísérletet tenni, hadd döntse el ennek eredménye, megkísérelhetjük-e a tanácsolt támadást vagy sem. Adjunk parancsot, hogy például holnapután délután 5 órakor az egész tábor álljon indulásra készen; és győződjünk meg róla, hogyan teljesítik a kiadott parancsot. Ha nem is a kitűzött órára, de mondjuk két órával későbben az egész tábor indulásra készen áll: akkor én föltétlenül az előnyomulásra szavazok.” (Életem és működésem, 208.)

Kossuth ingerülten reagált erre a kijelentésére, mivel ő hitt úgymond a tömeg és a nép erejében, abban, hogy a császári hadsereg ellen a harcot népfelkelőkkel és nemzetőrökkel is fel lehet venni. Ezzel ellentétben – tiszttársaihoz hasonlóan – Görgey a reguláris, képzett csapatokban látta a megoldást.  Ezért az OHB elnöke megkérdezte mennyire tartja fontosnak a lelkesítő beszédeit. Görgey erre úgy reagált, hogy „a táborban és közvetlenül a szónoklat után nagyon sokra, a fáradalmak után és az ellenséggel szemben igen kevésre.” Ezt követően a haditanácsot mindenféle határozathozatal nélkül berekesztették és csak pár nappal később (október 26-án és 27-én) hívták újból össze a főhadiszálláson. A tisztikar hangulatára döntő hatással volt ezeken a tanácskozásokon, hogy a Windisch-Grätzhez küldött két hadikövet közül, akik az osztrák tábornagy által október 17-én elküldött felszólításra (a tiszteknek október 26-ig adott volna időt, hogy jelentkezzenek nála, különben árulóknak tekinti őket) adott választ vitték, Ivánka Imrét elfogták és nem akarták szabadon engedni. Windisch-Grätz rövid válasza rövid volt és tömör: lázadókkal nem hajlandó tárgyalni. A volt császári királyi tiszteket a hadijog nyílt megsértése felháborította és Kossuth lelkesítő beszédei is a támadás mellé állította a többségüket.

Windisch-Grätz tábornagy, Josef Kriehuber litográfiája (Wikipedia)

Október 27-én, a támadás előtt megtartott haditanácson Kossuth három érvet sorakoztatott fel a támadás mellett. A politikai érve szerint Bécs ügye összefügg a miénkkel, ugyanis ez európai ügy és csak velük együtt vesznek minket figyelembe. A gyakorlati érve szerint a csapatok jelentős része – főleg a nemzetőri alakulatok – fel fog oszlani, ha a támadást sokáig halogatják. A morális alapot a támadásra pedig Ivánka Imre fent említett elfogatása jelentette. Egy fontos kijelentést is tett, nevezetesen, hogy vereség esetén a sereget meg kell menteni, és aki kész ezt a kérést végrehajtani, arra a vezényletet is rábízza. Kossuth beszéde után Móga és Kollmann – a magyar vezérkari tisztek – ismételten elmondták ellenérveiket a támadással kapcsolatban. Azonban két tiszt – meglepő módon – a támadás mellett nyilatkozott: Pusztelnik Henrik táborkari őrnagy, aki már egy támadási tervet is kidolgozott és Görgey Artúr. Ez azért is lehet furcsa, mivel az eddigi tanácskozásokon Görgey mindvégig a határátlépés ellen nyilatkozott. Erre Kossuth felajánlotta neki, hogy vegye át a fővezérséget. Görgey elutasította, mondván, a rangban idősebb tisztek nem néznék jó szemmel, ha neki kellene engedelmeskedniük. Pusztelnikot pedig a terv végrehajtására kérte fel, de az ajánlatot ő is elutasította. Így végül kompromisszumos megoldás született. Móga fővezér maradt, Görgey vezette az elővédet, Pusztelnik és Kollmann pedig együtt kidolgozták a támadási tervet.

Mitől változott meg pár nap alatt Görgey véleménye a támadást illetően? Valószínű, hogy találkozhattak Kossuthtal személyesen az október 27-i tanácskozás előtt. Kossuth részéről a felajánlás sem valószínű, hogy spontán megnyilatkozás volt. Mivel az osztrák erők jelentős túlerőben voltak, így katonai szempontból a kifogásai nem változhattak meg. Lehetséges, hogy Kossuthnak sikerült rábeszélnie, támogassa a támadást.

A schwechati csata október 30-án végül kudarccal végződött. Felszínre jöttek a magyar haderő hiányosságai, amelyekre a tisztek többször felhívták a figyelmet. A hadsereg visszavonult és védelemre rendezkedett be. 1848. október 31-én pedig Kossuth Pozsonyba rendelte Görgeyt. Először Mógával találkozott, aki balesetet szenvedett, így az ágyat nyomta. Mivel emiatt már nem tudta ellátni a fővezényletet, az elnöknek őt ajánlotta, mint utódot. Ezután Kossuthtal beszélt személyesen. Beismerte az elnök, hogy a csapatokkal kapcsolatban igaza volt a fiatal tisztnek és a végén felajánlotta neki, hogy vegye át a hadsereg vezényletét. Görgeynek az első kérdése ismét az volt, hogy „mit szólnak majd rangban idősebb bajtársaim, ha minden ok nélkül mellőzik őket énmiattam?” Kossuth erre azt válaszolta, már felajánlotta a tiszttársainak is a posztot, de mindenki nemleges választ adott. Ezek után ajánlotta Móga a figyelmébe Görgeyt.

A schwechati csata. Franz Xaver Zalder litográfiája (Wikimedia)

A kinevezés 1848. november 1-jén történt meg, a főhadiszállást pedig Pozsonyba helyezték át. A levelezésük is megélénkült november-december hónapban, majdnem naponta egyeztettek egymással a fontosabb teendőkről. A magyar haderő jelentős része ekkor kiképzetlen, fegyelmezetlen és rosszul felszerelt alakulatokból állt, tehát ehhez mérten kellett a továbbiakban a fontosabb feladatokat és intézkedéseket megbeszélniük. Innentől már megjelentek a nézeteltérések és súrlódások is.

Legelőször a haderő elhelyezésében, felhasználásában volt közöttük egyet nem értés. Görgey emlékiratai szerint Kossuth és az OHB a határ védelmét kívánta, azt, hogy a megközelítőleg 250 km hosszú határszakaszon sorakoztassák fel a hadsereget. Ez elsősorban politikai szempont volt: a sok vereség miatt a nép felé azt kellett sugározni, hogy a hadsereg képes megvédeni a hazát. Görgey ezzel az állásponttal nem értett egyet, mivel szerinte katonai szempontból az lett volna az előnyös, ha az alakulatokat hátrarendelik, összevonják és a kiképzésüket a lehető leghamarabb megkezdik. Véleménye szerint a siker kulcsa egy jól képzett reguláris hadsereg lett volna, de a határszakaszon szétszórt csapatokat nem lehetett hatékonyan kiképezni. Érdekesség, hogy Kossuth Pozsonyban még egyetértett az erő összpontosításával, de mihelyt Pestre érkezett, Görgeyt azonnal a határ tartására utasította.

A feldunai hadsereg dandárjainak elhelyezkedése 1848 december közepén (Wikipedia)

A levelekben Görgey igen kemény hangnemet ütött meg, őszinte szókimondással bírálta a hadsereget és magát a politikai vezetést is. Kossuthnak nem eshetett jól ez a fajta bírálat, mégis sokkal mértékletesebb stílusban reagált. Leveleiben mindenféle üggyel foglalkozott sikeresen – utánpótlás szervezés, kinevezési problémák megoldása –, melyeket a fővezér is elismert. Sok iratban ajánlásokat tett hadműveleti kérdésekről is, de ezek csak javaslatok vagy vélemények voltak. A katonai képzettség és a pontos ismeretek hiánya miatt ezek gyakran lehetetlen vagy legalábbis eléggé naiv elképzelések voltak. Ilyen volt például a gerillaharcra való felhívása. Görgey elutasította az ötletet azzal, hogy a hadsereg állapota ezt a fajta harcmodort nem tette volna lehetővé – főleg a képzettségben és az ellátásban voltak hiányosságok.

Egészen december 14-ig ezek voltak a legfontosabb problémák, amelyeket kettejüknek meg kellett oldaniuk és amelyekben nézeteltéréseik voltak. Ha Görgey bizonyos kérdésekben nem is értett egyet a politikai vezetéssel, mégis engedett ezeknek a követeléseknek. A császári támadásig a személyes bizalom mindenképpen megvolt, bár látható, hogy pár kérdésben már megjelentek a feszültségek is közöttük. Erre jó példák a fővezér a hadsereg állapotáról rendszeresen beszámoló levelei, amelyekben gyakran gúnyos, humoros hangvételben nyilvánul meg. Kossuth próbált higgadtabban reagálni, gyakran nagy szólamokban válaszolt ezekre az iratokra.

A kölcsönös bizalom és a levelek hangvétele a császári támadás után, december 14-től változik meg jelentősebb mértékben. Görgey teljesen indokoltan és ésszerűen nem kívánt csatát vállalni a túlerőben lévő ellenséggel szemben. Arról nem is beszélve, hogy ekkor még harcértékben is jelentősen felülmúlták a magyar csapatokat. Emiatt folyamatosan hátrált a magyar haderő, amit Kossuth egyre nagyobb aggodalommal szemlélt. Így folyamatosan arra kérte Görgeyt, csak egy kis győzelmet érjen el az ellenséggel szemben. Ismét javaslatokat, ajánlásokat tett, hogyan lehetne megállítani a császári előrenyomulást, az idő előrehaladtával egyre nagyobb fantáziával. A nagy szólamok és frázisok ismét megjelentek.

Pozsony feladása után Győrt javasolta, ahol egy nagy sáncrendszert építettek ki. Mint írta:

“ha Kegyed Győrből retirál, a nemzet szelleme lesz lehangolva, akkor a hazának alkalmasint vége lesz” (Kossuth levele Görgeihez az ellenállás megszervezéséről, 1848. december 18. In: Kossuth-Görgei levelezés, 195.)

Leveleiben folyton arra biztatta Görgeyt, hogy egy kis győzelmet próbáljon elérni.

A lakosság felszólítása a győri sáncrendszer építésére, (Szávay Gyula: Győr. Monográfia a város jelenkoráról a történelmi idők érintésével. Győr, 1896. 399/Hungaricana)

A sáncok, amelyeket kiépítettek, hatékony védelmet tudtak volna nyújtani, és Görgey is azt tervezte, hogy Győr alatt megállítják az ellenséget. Két probléma volt ezzel: egyrészt a beígért erősítések elmaradása miatt nem volt elegendő ember megtartani a hatalmas kiterjedésű védelmi rendszert, másrészt nem számoltak azzal, hogy a folyók befagytak, így megszűnt a császári csapatok előtt álló természetes akadály. Az említett okok miatt december 26-án a magyar csapatoknak fel kellett adniuk Győr városát is.

Kossuth már-már könyörgő levelekben kérte, hogy ütközzön meg az ellenséggel és fejezze be a visszavonulást. December 25-én, 26-án és 27-én is javaslatokat tett a követendő taktikáról és kesergett az elszalasztott lehetőségekről. Görgey válaszait nem ismerjük ezekre a levelekre, de a korábbi reakcióiból és hangvételéből ítélve nem válaszolhatott kedvező hangnemben.

Győr után a fővezér a Gerecse és a Vértes hágóinál akarta megállítani a császári előrenyomulást, lehetséges, hogy Kossuth nyugtalan leveleire reagálva. Nála ez a védelmi terv azért is jöhetett komolyabban számításba, mivel

Magyarország fontosabb hegyeinek, útjainak és folyóinak legföljebb általános vázlatát ismertem, a Vértes hegységről pedig csak annyit tudtam, hogy egyáltalán létezik – a nagy szavaktól félrevezetve a következő védelmi terv elfogadására álltam rá.” (Életem és működésem, 267.)

Ezek után kisebb meglepetésként érte, hogy a hegységekben semmilyen komolyabb hágó nem található, amely jelentősen megnehezítené az ellenség támadását. Így kénytelenek voltak még visszább, Bicskére elvonulni. December 29-én este érkezett meg Görgey a főhadiszállásra és másnap kapott hírt, hogy Perczel Mórral az egyesülés lehetetlen lesz. Ugyanis Mórnál súlyos vereséget szenvedett Perczel, tehát az ellencsapásra a lehetőség teljesen elszállt.  A már közvetlenül a főváros előtt tartózkodó magyar hadsereghez ebben a feszült helyzetben érkezett meg Kossuthnak egy gyakorlatilag teljesíthetetlen kívánsága december 30-án. Kérése az volt, Görgey vállaljon csatát a császári sereg ellen, de úgy, hogy Pest-Buda semmilyen károkat ne szenvedjen és a hadsereg is megmaradjon épségben. Tekintve, hogy a magyar honvédsereg háta mögött a Duna és a főváros állt, az egyetlen híd, a Lánchíd pedig még nem készült el, nem volt megfelelő visszavonulási útvonal. Ezt még tetézte, hogy a magyar politikai vezetés elköltözött a fővárosból Debrecenbe és előtte egy békeküldöttséget is küldött Windisch-Grätzhez, miközben ellenállásra buzdította a hadsereget.

A móri ütközet egy korabeli litográfián (Wikipedia)

Ezek miatt a magyar haderőn belül a politikával és főleg a Kossuthtal szembeni bizalmatlanság a tetőpontjára ért. A császárhű tisztek közül többen – mintegy 100 fő – kiléptek a szolgálatból. Félő volt, hogy a hadsereg felbomlik, ha ilyen mértékben folyik tovább a tisztek létszámának csökkenése. A körülményekre való tekintettel Görgey kiadott egy kiáltványt és egy a hadsereghez intézett felszólítást is.

Az 1849. január 5-én kiadott Váci nyilatkozat elsősorban a katonák megnyugtatására szolgált. Leszögezte, hogy a magyar hadsereg „Magyarország alkotmányára megesküdött” és csak „a magyar királyi hadügyminiszter vagy az ezáltal is törvényesnek elismert Honvédelmi Bizottmány parancsainak”fog engedelmeskedni; nyíltan bírálta a magyar politikai vezetést, amiért az a hadsereget kétes, kínos helyzetekbe hozta. Felsorolta három pontban a Honvédelmi Bizottmány korábban már említett hibás cselekedeteit.  A végén négy pontban egy kinyilatkoztatást olvashatunk: a hadsereg hű marad az V. Ferdinánd által szentesített alkotmányhoz és megvédi azt minden külső ellenséggel szemben, fel fog lépni „mindazok ellen, kik az ország belsejében az alkotmányos királyságot idő előtti köztársasági izgatásokkal felforgatni megkísértenék”, mindenféle parancsot egyedül a magyar hadügyminisztertől fog elfogadni, a politika részéről pedig alkudozást – lásd békeküldöttség Windisch-Grätzhez – csak úgy fogad el, ha az hű marad az ország alkotmányához és a katonai becsületet biztosítja.

A hadsereg bomlását ezzel a nyilatkozattal sikerült megállítani, mint Görgey írta, a régi katonák újra bízni kezdtek bennem és az ügyben, melyet képviseltem.” A kilépett tisztek többsége ismét vállalta a szolgálatot.

A császári fősereg támadása után az ellentétek kiéleződtek Kossuth és Görgey között. Az egyre feszültebb hangú levelekből kitűnik, hogy a politikai vezetés nem kívánt egyre több és több területet, erőforrást elveszteni. A katonai vezetés viszont kénytelen volt feladni területeket, mivel egy döntő csatában a hadsereg megsemmisülését kockáztatták volna. A folyamatos visszavonulás miatt Kossuth próbált javaslatokat tenni a katonai vezetésnek. Az OHB elnökének ötleteit a feszült helyzet szülte, komoly ismeretekkel a hadászat terén nem rendelkezett – emiatt gyakran teljesíthetetlennek tűnő javaslatokat olvashatunk, amelyekre Görgey gyakran gúnyos, ironikus hangnemben válaszolt. A január elején kiadott váci nyilatkozat hatása már egy egészen más kérdés. Ilyen nyíltan bírálni a politikai vezetést nem volt éppen ildomos, ráadásul feltételeket is támasztott azzal szemben. Nem csodálkozhatunk tehát azon, ha Kossuthban – egyrészt a folyamatos visszavonulások miatti türelmetlensége, másrészt a fővezérnek a politikába való beavatkozásától való félelme miatt – megrendült a bizalom Görgeyvel szemben. Ez a bizalomvesztés az egész téli hadjárat során végigkísérte kettejük kapcsolatát.

 

Források:

Életem és működésem – Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben, 1. kötet. Szerk.: Katona Tamás. Európa, Budapest, 1988.

Kossuth-Görgei levelezés – Hermann Róbert: Kossuth Lajos és Görgei Artúr levelezése, 1848-1849, Budapest, Osiris, 2001.

 

Felhasznált irodalom:

Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848\49. évi szabadságharcban. Heraldika, Bp., 2000.

Hermann Róbert: Görgei Artúr In: Rubicon, 2018. (29. évf.) 1. sz. 4–33.

Hermann Róbert: Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei. Argumentum, Bp., 2007.

Hermann Róbert: Görgey Artúr, a hadvezér. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1999. (112. évf.) 1. sz. 1–20.

Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története. Osiris-Századvég, Bp., 1994.

Perjés Géza: Görgey és Kossuth konfliktusa. In: Hadtörténelmi Közlemények, 2004. (117. évf.) 2. sz. 539–593.

Pusztaszeri László: Görgey Artúr a szabadságharcban. Magvető, Bp., 1984.

A szabadságharc katonai története. Szerk.: Bona Gábor. Zrínyi, Bp., 1998.

Balog Lajos

Ezt olvastad?

Az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtára 2018-ban kiállítással emlékezik az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulójára. A „Jottányit