Görgey és Irinyi – Emlékülés Debrecenben

Görgey Artúr alakja az egyik legellentmondásosabb a magyar történelemben. Sokáig árulónak tekintették az 1848/49-es szabadságharc feladása, a világosi fegyverletétel miatt. Újabban objektívan, az események láncolatában vizsgálják ezt a kérdést, s mutatnak rá az egykori tábornok kiváló hadvezéri képességeire. Két évvel ezelőtt a 100. halálozási évfordulója, idén pedig 200. születési évfordulója kapcsán került előtérbe. Ez a jubileum adta apropóját a MNL Hajdú-Bihar Megyei Nemzeti Levéltár Görgey és Irinyi című emlékülésének, amelyre 2018. május 31-én került sor az intézmény kutatótermében.

Szendiné Orvos Erzsébet (Forrás: MNL HBML)

A konferenciát egy rövid problémafelvető videóbejátszás nyitotta meg, amely a Miért? című történelmi ismeretterjesztő műsor Görgeyvel foglalkozó adásának egy részlete volt. Ezt követően Szendiné Orvos Erzsébet igazgató asszony köszöntette a nagy létszámú közönséget, s ismertette az emlékülés programját, felhívva a két személy közötti néhány érdekes párhuzamára.

Vetítés (Forrás: MNL HBML)

Az első előadó, Imre László professor emeritus (DE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet), az MTA rendes tagja Görgey alakjának (szép)irodalmi megítéléséről beszélt. Egyaránt hozott példát kortársaktól és 20. századból, ügyelve arra, hogy az őt elítélő, valamint megértő szerzőkről ugyanúgy essen szó. Előadásának elején szakirodalmak alapján ismertette a világosi fegyverletétel körülményeit, hangsúlyozva, hogy kollektív katonai döntés eredménye volt a kapituláció. Emellett az orosz és a magyar hadsereg közötti viszonylagos jó viszonyra, folyamatos párbeszédre is felhívta a figyelmet. Ennek, valamint a magyar sereg reguláris mivoltának elismerésének köszönhetően a cári vezetés kérte Bécstől az enyhébb büntetést. A Habsburg udvar példát akart statuálni, viszont engedve az orosz nyomásnak, úgy döntöttek egy embernek megkegyelmeznek. A választás Görgey Artúrra esett – valószínűleg ismerték ellenérzéseit a detronizációt illetően.

Nem így gondolta a kortárs költő, Vörösmarty Mihály, aki az Átok című versében meggyőződését fejezte ki az egykori hadvezér bűnösségéről, a Habsburgokkal kötött alkuról, úgy gondolta, hogy Görgey eladta a hazát „bérért vagy ingyen”. Ezzel szemben Arany János óvva intett a név bemocskolásától, úgy vélte, ugyanúgy meg kell adni a tiszteletet a zseniális hadvezérnek, mint ahogy a politikus Kossuth Lajosnak. E gesztust a Görgey Arthur leányának (Emlékkönyvbe) című rövid versével meg is tette. Álláspontjával nem volt egyedül, Kemény Zsigmond, Gyulai Pál és a körülöttük tömörülő értelmiségiek szintén reálisan közelítettek az 1848/49-es szabadságharc és forradalom kérdéséhez, szembefordultak „a magyar népet csak árulás győzhette le” mítoszával, azaz a heroizáló nacionalista szemlélettel. Írásaikban valamennyien kiálltak a száműzött és megbélyegezett tábornok mellett.

Imre László (Forrás: MNL HBML)

Tulajdonképpen ez a nézet nem változott meg a 20. században sem, csak átitatódott az aktuálpolitikai hangulattal. Jól mutatja ezt Illyés Gyula és Németh László példája. Az előbbi a korábbi hagyományok folytatójaként, a kommunista rendszer ellenzőjeként a forradalmár Kossuth Lajost emelte piedesztálra a Fáklyaláng című drámában a megalkuvó Görgeyvel szemben, míg az utóbbi pedig A tanú című drámában megértéssel fordult a hadvezér felé. Nemcsak jellemük, hanem helyzetük hasonlósága is közrejátszott a realisztikus ábrázolásban. Németh Lászlót szintén elítélték a társai, a rendszer kiszolgálójának, támogatójának tartották egy szovjet kitüntetés miatt.

Imre László szerint ezek a példák a nemzeti lélektant, karaktert is jól illusztrálják: a magyar nép hajlamos másokat hibáztatni egy-egy baj, probléma esetén, jobban azonosul a hősmítoszokkal, s az ettől eltérő gondolkodásúkat, viselkedésűeket viszont elítéli, kirekeszti. Mindezt jól érzékelte Görgey Artúr, ezért is vállalta el az áruló szerepet, mert tartott attól, hogy e nélkül a magyar nép összeroppant volna a szabadságharc bukása után.

A következő előadásban, Filep Tibor történész-újságíró Görgey Artúr katonai pályafutásáról, az 1848/49-es harcokban betöltött szerepéről beszélt. Noha katonai tanulmányokat végzett, a tudós pálya, a kémia vonzotta inkább a Toporcon született fiatalembert. 1848 tavaszán tért vissza Magyarországra, a Batthyány-kormány felhívására azonnal beállt a seregbe, mivel hazafias kötelességének érezte a katonai szolgálatot. Az előadó rámutatott arra, hogy az egykori hadvezér ugyancsak szorgalmazta a társadalmi reformokat, viszont úgy érezte, hogy mindezt Magyarország nem tudja önerőből elérni, nem tudja megvédeni magát az ország.

Görgey az egész szabadságharc alatt mindvégig ugyanazt az álláspontot képviselte: elismerte a politika primátusát, a katonai állapotokat mindig objektívan mérlegelte, alaposan körüljárva az adott szituációt. Ellenezte az irreális terveket, akciókat akár Kossuth Lajossal szemben is. A politikus a katonai fejleményeket mindvégig politikai szempontból értékelte, az egyes hadműveletekkel, tervekkel közvetíteni, lelkesíteni próbált. Ilyen volt például a főváros eleste utáni kérése, felszólítása egy Buda előtti ütközetre (sőt győzelemre). Görgey viszont taktikai okokból nehezményezte ezt, a december végi, január elejei haditanácson elérte a kossuthi terv felülbírálatát, és elfogadtatta hadi javaslatát. Eszerint a sereg erejét megosztották: Perczel Mór vezetésével a Tiszántúlt és Debrecent, az új központot védik, míg Görgey elvonva a császári csapatok fő erejét Felvidék felé vonul. A sikeres akciót követően jöhet a két seregrész egyesülése, amellyel  bekeríthetik a császári csapatokat. Tulajdonképpen valamennyi hadjárat során hasonló taktikát dolgozott ki, mindig felmérve a helyviszonyokat és a hadsereg erejét. Emellett mindig érezte, mikor kell beavatkoznia, feltűnnie a harcok során, amely a jó hadvezér újabb ismérve.

Sikereinek másik titka a hadseregszervezésben rejlett: nagyrészt neki köszönhető a magyar hadsereg megszervezése, az hogy a rendkívül heterogén elemekből álló csapatokból ütőképes, szervezett katonaság jött létre, amely fel tudta venni a harcot a császári csapatokkal, lassítani tudta előrenyomulásukat. Ügyelt a rend és a morál fenntartására. Ez utóbbira jó példa a váci kiáltvány, amellyel megállította a tisztek kilépését, illetve visszaszerezte a sereget elhagyók bizalmát. A proklamációval ugyanis rendezte a katonai hűségeskü kérdését, amelynek értelmében a sereg a szentesített 1848-as magyar alkotmányért harcol, s az alkotmány értelmében kinevezett hadügyminiszternek felel.

Filep Tibor (Forrás: MNL HBML)

Mindezek fényében nem meglepő, ahogy Filep Tibor is mondta, hogy Görgey képességét, tehetségét a kortársak, beleértve az ellenséget is, elismerték. Zsenialitása túlélte saját korát, hadjáratai, taktikái tananyaggá váltak, az egyik legjelentősebb hadvezérek között tartják számon mind a mai napig.

Varjasi Imre, fióklevéltár-vezető (MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltár) előadásában a vegyész, kémikus Görgeyt ismerhette meg a közönség. Az előadó hangsúlyozta, hogy életének erről a szakaszáról azért is érdemes beszélni, mert az egykori hadvezér katonai sikereit a kémiai tanulmányoknak is tulajdonította. Előtte azonban röviden ismertette gyerekkorát, amelynek nyomán édesanyját hamar elvesztő, szerény anyagi körülmények között élő kisfiú képe rajzolódott ki. Ifjúkori tanulmányait a lőcsei és késmárki iskolákban végezte, hamar megmutatkozott a természettudományok iránti szeretete. Vonzotta a tudományos pálya, tanár szeretett volna lenni, de apja nyomására katonai iskolába ment, illetve katonai pályára lépett. Azonban az itteni tanulmányait is komolyan vette, leginkább a matematikában mélyedt el. Katonai pályafutását a bécsi magyar testőrségben kezdte, majd a Nádor-huszárezredbe került.

Varjasi Imre (Forrás: MNL HBML)

Tizenhárom év után, apja halálával tért vissza régi álmához, a természettudományokhoz. A prágai egyetemre Josef Redtenbacher vegyészprofesszor mellé került, aki a korszak egyik legjobb és legelismertebb kémikusa volt. Noha eleinte szűkös anyagi körülmények között élt, önerőből kellett fenntartania magát, megoldani a tanulmányokat és a szállást, mégis élete boldog időszaka következett. Hamarosan tehetségének köszönhetően ösztöndíjhoz és szálláshoz jutott, így még nagyobb erővel vetette bele magát a tanulmányokba. Szerves kémiában mélyedt el, a kutatásának középpontjában a kókuszdió zsírsavjainak a vizsgálata és elválasztása állt. Görgey arra próbált választ találni, hogy a kókuszdióolajban a kapron- és a kaprilsav mellett vajon megtalálható-e a kaprinsav. Vizsgálódásait siker koronázta, egy újfajta elválasztási módszerrel (a báriumsók alkoholban való különböző oldékonyságának köszönhetően) ki tudta mutatni a keresett sav jelenlétét. Eredményeit dolgozatában tette közzé, amelyet a Bécsi Egyetemnek küldött el. Munkáját csakhamar elismerték, felfedezésének köszönhetően idővel jobb gyertyát, szappant állítottak elő. Később pedig a gyógyszeripar hasznosította az új savat.

Tanulmányainak végeztével Görgeynek felajánlották a lembergi egyetem tanársegédi állását, ám ő  helyette visszatért Toporcára, nagybátyja halála után átvette a családi birtok igazgatását. Ezzel pedig lehetősége nyílt, hogy tudását átültesse a gyakorlatba, a gazdaság érdekében hasznosítsa azt. Azonban a szabadságharc eseményei a katonai szolgálat felé terelték. Szakértelmét közvetlenül is tudta kamatoztatni, többször megbízták különböző hadi- és alapanyagok (például lőszerek) vásárlásával. Az 1848/49-es szabadságharc és száműzetése után mindvégig megmaradt az érdeklődése a kémia iránt, ám már nem tudott elhelyezkedni szakmájának megfelelően. A vegyésztudomány viszont nem felejtette el, hiszen felfedezése sokáig egyedülálló volt. A visegrádi magányában a politikusok, írók mellett kémikusok is meglátogatták. Tudósi mivoltának elismertségét jól jelzi, hogy utolsó útját külön kémikusokból álló delegáció is kísérte.

A konferencia utolsó előadásában Görgey tudós pályatársáról, Irinyi Jánosról esett szó. Szálkai Tamás főlevéltáros (MNL HBML) a tudós körüli bizonytalanságokat igyekezett tisztázni saját kutatásai alapján, amelynek néhány dokumentumát prezentációjában meg is mutatott a közönségnek. Irinyi születési helye és ideje, és így származása mai napig nem tisztázott: a lexikonokban egyaránt lehet találkozni 1817. május 18-i dátummal, Albis születési hellyel, valamint 1819-es évvel és Nagylétával (Létavértes), mint születési adatokkal. De vannak kutatások, amelyek Irinyit Zsákához kötik. Annyi bizonyos, hogy régi nemesi család sarjaként látta a napvilágot, amelyre vonatkozóan igazolást kért és kapott 1838-ban a Szabolcs megyei közgyűléstől. A család neve, nevének eredete is vitatott, biztos pontnak a Debreceni Református Kollégium anyakönyvei tekinthetőek, amelyekben a két Irinyi testvért (bátyja Irinyi József volt) ezen a néven találhatjuk meg.

Irinyi Jánost általában a gyufa feltalálójaként szokták számon tartani, az előadó viszont hangsúlyozta, hogy valójában a biztonságos gyújtás, a robbanásmentes gyufa kötődik a nevéhez. Felsőfokú tanulmányait többek között Bécsben végezte, itt találkozott a gyufával kapcsolatos kísérletekkel. Professzorának próbálkozásai nyomán jött rá a megoldásra, a foszforos gyufa előállítására. Találmányát nem szabadalmaztatta, hanem eladta Rómer István gyufagyárosnak. Szálkai Tamás megjegyezte, hogy a legendákkal ellentétben Irinyi nem apró pénzért adta el az ötletét, a kapott összegből finanszírozni tudta további tanulmányait. Irinyi nemsokkal később maga is megpróbálkozott a gyártással, 1839-ben Pestre költözött, majd megalapította gyufagyárát. Az üzem azonban nem volt hosszú életű, hamarosan be kellett zárnia anyagi és üzemeltetési problémák miatt.

Dr. Szálkai Tamás (Forrás: MNL HBML)

Általában testvérét, Irinyi Józsefet, mint a márciusi ifjak egyikét említik meg az 1848/49-es események kapcsán, holott Irinyi János is aktív szerepet vállalt pacifista nézetei ellenére. Eleinte az állami gyárak felügyelője volt, majd Kossuth Lajos megbízására az ágyúöntés, puskagyártás irányításával foglalkozott, a nagyváradi üzem vezetője lett. A szabadságharc bukása után e szerepvállalása miatt bebörtönözték. Szabadulása után visszavonultan élt, tudománnyal foglalkozott, ám újabb eredményeit nem publikálta.     

Ennek ellenére Irinyi János széles körű tudását, találmányait az utókor ma elismeri. Emlékének ápolása a 20. század derekán lendült fel, 1936-ban emlékművet emeltek Budapesten egykori gyufagyára helyén. Ezt követően Létavértes – ahol Irinyi haláláig élt – karolta fel a tudós „kultuszát”, a főispán saját költségén tettette rendbe a családi sírhelyet. Nemsokkal később elkezdődött az Irinyi hagyaték összegyűjtése és feldolgozása, amelyekből 1960-es években nyílt meg az első kiállítás. 1979-ben a gyűjtemény új helyre, Irinyi János egykori lakhelyére költözött, és mai napig ott fogadja az érdeklődőket.

Irinyi-kiállítás (Forrás: MNL HBML)

A konferencia zárszavaként a levéltár igazgató asszonya megköszönte a figyelmet a hallgatóságnak, majd felhívta a figyelmet a készülő Irinyi kötetre. Ezt követően az érdeklődők megtekinthették Irinyi Jánossal kapcsolatos kiállítást, ahol alaposabban szemügyre lehetett venni az előadás során bemutatott dokumentumokat, nyomon lehetett követni emlékének ápolásának állomásait. Az utolsó vitrin segítségével pedig a gyufa feltalálásának, az első gyufagyárak történetében nyílt lehetőség elmélyedni.

Váradi Katalin

Irinyi-kiállítás (Forrás: MNL HBML)

Ezt olvastad?

Idén március 15-én ünnepeljük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulóját. Ezen alkalomból országszerte izgalmas programok várják az érdeklődőket