Gróf Pálffy József és az 1843–44. évi országgyűlés

Gróf Pálffy József a reformkori főrendi ellenzék egyik legkiválóbb szónoka volt, de neve sajnos feledésbe merült az idők során. A főnemesi képviselő azzal tűnt ki az 1843–44. évi országgyűlésen, hogy a legradikálisabb javaslata a felsőtábla eltörlésére irányult, amellyel megdöbbentette a főrendeket. Cikkemben kettős célra vállalkozom. Egyrészt bemutatom az életét és a szerepét az 1843–44 évi országgyűlésen, másrészt magáról az országgyűlésről is átfogó képet szeretnék adni.

A Karok és Rendek ülése Pozsonyban, 1836-ban. A. J. Groitsch rézmetszete saját rajza után. (Wikipedia)

Pálffy József 1810. november 15-én, Vöröskőn született gróf Pálffy Ferenc és Erdődy Jozefa gyermekeként. Már fiatalon jelentős szerepet vállalt a politikában, az 1832–36. évi országgyűlés alsótábláján tűnt fel özvegy gróf Pálffy Rudolfné gróf Kolowrath Antónia képviselőjeként. Az 1839–40-es országgyűlésen már a felsőtáblán foglalt helyet a gróf Batthyány Lajos által szervezett szabadelvű reformerek között. Pálffy József is tagja volt annak a csoportnak, amely 1839. június 10–11-én Batthyány vezetésével megalapította az ellenzéki mágnás kaszinót, majd később egy úgynevezett kiskaszinó is alakult, amelynek szintén alapító tagja volt. 1839. november 18-án az egyik ilyen kiskaszinói gyűlésen mondták ki a főrendi ellenzék megalakulását.

Báró Eötvös József és gróf Teleki László mellett ő volt az egyik legkiemelkedőbb szónok, főleg a kormányzatot ostorozta beszédeiben. A bécsi udvar titkos rendőri jelentések alapján egy hétfokú skálát alakított ki, amelybe a főrendi tagokat sorolták be annak alapján, hogy mennyire tekinthetők veszélyesnek politikai szempontból. A két véglet az ultrabaloldali és a szélsőjobb volt. Pálffy Józsefet és Batthyány Lajost egyaránt az ultrabaloldali kategóriába sorolták, de külön érdekességként ki kell emelni, hogy még gróf Széchenyi Istvánt is ebbe a kategóriába sorolták ekkor. 

Batthyány Lajos Barabás Miklós képén (Wikipedia)

Az 1843–44. évi országgyűlésen Pálffy már az egyik legjelentősebb ellenzéki vezér volt a felsőtáblán, a konzervatívok a „felsőtábla sulykának” nevezték, mivel többször is keményen bírálta őket. Szinte minden jelentősebb kérdésben felszólalt, és építő jellegű kritikákat fogalmazott meg, például a szabad királyi városok, vallási kérdések, túrmezei nemesek, magyar nyelv, büntetőtörvénykönyv, bányatörvény, vasút, közszükséglet ügyeiben. 1848-ban, az első felelős magyar kormány megalakulásakor Pozsony vármegye főispánjává nevezték ki. A szabadságharcban tevékenyen nem vett részt, birtokaira vonult vissza. 1855-ben nagynénjétől, özvegy gróf Erdődy Józsefnétől megszerezte a jókői birtokokat. Így körülbelül 16 ezer holdnyi birtok jutott a kezébe, amelyet idővel rendbe hozatott, a vittenci kastélyt is felújíttatta, ami birtokai központja lett. A teleket főleg Budapesten, a nyarakat a pedig vittenci kastélyában töltötte. Szenvedélyes vadász volt, ez volt legfőbb kikapcsolódása. Az 1861. évi országgyűlésen jelent meg újra a közéletben, és ismét jelentős szerepet vállalt a felsőházi politikában. Még a diéta előtt, egy március 23-ai beszédében kijelentette, hogy az 1848. évi alkotmány mellett áll ki az országgyűlésen. Az 1865 decemberében összeült országgyűlésen ismét jelen volt, február 13-án felszólalt a felsőtábla tanácskozásán, majd február 22-én tagja volt annak a bizottságnak, amely átnyújtotta az uralkodónak a felirati javaslatot. A második felelős magyar kormány megalakulásakor, 1867-ben ismét Pozsony vármegye főispánjává nevezte ki az uralkodó, ezt a hivatalt 1869-ig viselte. 1869. május 9-én végrendeletében a jókői hitbizomány (Pozsony és Nyitra vármegyékben fekvő területek) örökösének ifj. Pálffy Józsefet nevezte ki (testvére, Pálffy Móric altábornagy fiát), az alapítólevelet 1883. február 11-én állították ki, majd 1883. április 24-én az uralkodó is jóváhagyta. Gróf Pálffy József 1873. május 7-én halt meg Budapesten, felesége nem volt. A vittenci templomban helyezték végső nyugalomra.

Pálffy 1843–44-es országgyűlési tevékenységének értékeléséhez szükséges az országgyűlés néhány kérdését és eseményét ismertetnem. Az 1843–44. évi országgyűlést megelőző 1839–40. évi diéta pozitívan zárult. Ötvenöt, az uralkodó által is szentesített törvényjavaslatot fogadott el a törvényhozás. A reformpárti politikusok ezek után nagy reményeket fűztek a következő országgyűléshez, amelyet 1843. május 14-re hívott össze V. Ferdinánd (1835–1848) Pozsonyba. A hangulat talán azért is volt optimista, mert a királyi előterjesztések is sok olyan javaslatot tartalmaztak, melyek a reformokat segítették volna elő.

V. Ferdinánd (1835–1848) (Wikipedia)

Az egyik legfontosabb kérdés a nemesség megadóztatása, illetve az ősiség eltörlése volt, amivel nagyon fontos nemesi privilégiumok szűntek volna meg. Mégsem volt sikeres ez a javaslat, mert 52 megye közül csak 19 vette be az utasításai közé, és a bécsi udvar sem támogatta. A megyékben hatalmas vitákat váltott ki ez a kérdés. Az egyik legismertebb eset Deák Ferencé, aki Zala megye követe lett volna, de a sikertelenség miatt visszalépett.

Gróf Széchenyi István terveiben is szerepelt a nemesi adófizetés. Az Adó és a Két garas című munkákban irányozta elő azt, hogy milyen módon lehetne a hazai gazdaságot fellendíteni. Eszerint az ország minden hold megművelt földje után két garast kellett volna fizetnie az azt megművelőnek. Ezt a befolyt összeget csak az ország gazdasági helyzetének fellendítésére lehetett volna fordítani, és csak az országgyűlés határozhatott volna a felhasználásáról. A befolyt összeg kezelésére létrehoztak volna egy kincstárat Pest–Budán. Ebből az összegből a földesuraknak adhattak volna évi 5 százalékos kamatra hitelt, hogy saját gazdaságukat fejlesszék. Széchenyi később telekdíjnak nevezte ezt az általa javasolt új közterhet. Végül nem vezették be, mivel nem tudtak megegyezni a beszedni kívánt adó mértékéről a felsőtáblával.

Barabás Miklós festménye Széchenyi Istvánról (Wikipedia)

Fontossá vált a vámrendszer megreformálása is, mivel ekkor még fennállt a Mária Terézia (1740–1780) által 1754-ben létrehozott kettős vámhatár, amelyet csak a szabadságharcot követően, 1850-ben töröltek el. Az alsótábla véleménye szerint ez volt a fő oka annak, hogy a hazai gazdaság nem fejlődött és sokan elszegényedtek. Az országgyűlés alatt, 1844 októberében megalakult a Védegylet, amely a hazai ipartermékek vásárlását támogatta, azonban hamar kifulladt ez a terv, mivel nem volt a Magyar Királyság területén erős ipar, amely kiszolgálta volna az igényeket. A gazdasági reformok közül ki kell emelni az egyik legkidolgozottabb javaslatként a 189 cikkelyből és 2 függelékből álló első magyar nyelvű bányatörvény tervezetét. Emellett új vasútvonalak építését is előirányozták, amelyek az ország kereskedelmét lendítették volna fel. A két legfontosabb vasútterv a Debrecen–Pest–Bécs és a Pest–Fiume vasútvonalé volt.

A magyar nyelv és a nemzetiségi kérdés is felbukkant ezen az országgyűlésen. A horvát országgyűlésen az „illír párt” nyomására nem a magyar és reformpárti turopoljei követeket küldték a diétára, hanem a saját embereiket. Az alsótábla olyan határozatot hozott, hogy az országos tanácskozásban csak a magyar nyelvet lehet használni, ennek ellenére a horvát követek latinul szólaltak fel, s ez akkora feszültséget generált, hogy három hétre be kellett rekeszteni az országgyűlést. Az udvar végül közbeavatkozott és megszüntette ezt a határozatot.

Ekkor már a büntetőtörvény és a börtönrendszer átalakítására is elérkezett az idő. Ezek a javaslatok is rendkívül részletesek voltak, és számos tekintetben az ellenzékiek nézeteit tükrözték. A bizottság liberális tagjai az esküdtszék rendszerét szerették volna bevezetni, de a konzervatívok végig kiálltak a szakbíróság mellett. Az ellenzékiek a halálbüntetés eltörlésének javaslatát is megfogalmazták. Az ügy végül a felsőtáblán bukott el, és csak 1878-ban született meg az első magyar büntetőtörvénykönyv.

A Hajdú, Jászkun Kerületek és a szabad királyi városok rendezését is felvetették, ezek közül a városi kérdés váltotta ki a legnagyobb vitákat. Az országgyűlésen 47 szabad királyi város kapott helyet és szavazati jogot, de összesen csak egy szavazattal rendelkeztek, amit sérelmeztek. Az egyenkénti szavazást szerették volna elérni, ezt viszont a megyék nem támogatták, mivel alulmaradhattak volna velük szemben, és a bécsi udvarnak nagyobb befolyása lett volna az alsótáblán. Egy kompromisszumos megoldás született, amely szerint 16 szavazatot kaptak volna a városok. Emellett szerették volna elérni azt is, hogy minél többen kaphassanak polgárjogot, illetve szűnjön meg a bécsi kamarai függés, és csak a Helytartótanács alá tartozzanak.

A liberális ellenzéknek azonban csalódnia kellett, hiszen több hónapnyi vita és tárgyalás után sem sikerült a javaslatokat felterjeszteni az uralkodó elé. Az alsótáblán viszonylag hamar keresztülmentek a reformtervezetek, azonban a felsőtáblán megakadtak. A többségben levő konzervatív főrendek visszaküldték ezeket a terveket az alsótáblára újratárgyalásra, így lassítva annak munkáját. Például a szabad királyi városok átalakításra irányuló javaslatok ügyében kilenc üzenetváltás történt a két tábla között. Ahogy közeledett az országgyűlés bezárásának az időpontja (1844. november 12.), egyre többen hangoztatták sérelmeiket a sikertelenség miatt.

Pálffy József Franz M. Eybl metszetén (ELTE EDIT)

Pálffy József volt az egyik legradikálisabb, az 1844. augusztus 28-án tartott ülésen el is ragadták az indulatai, és csalódottságában kijelentette, hogy csak akkor fog az ország fejlődni és polgárosodni, ha eltörlik a felsőtáblát, mivel az akadályozza a reformok megvalósulását.

„Mihelyt a haza java ezt megkívánja én a nemzet érdekének előmozdításában egyedüli gátnak tekintem ezen táblát, és azért nyilván kinyilatkoztatom és nem tartózkodom egy szempillanatig sem többé kimondani, hogy örülni fogok, midőn azon időpont előfog jönni, midőn ebbéli jogommal utoljára foghatok élni, miszerint ezen tábla eltörlésére szavazhassak: ez hitem és meggyőződésem.” (Főrendi napló VI., 48–50. CCVII. ülés, 1844. augusztus 28.)

Ez a felszólalása akkora indulatokat keltett, hogy József nádor is felszólalt, és rosszallta Pálffy kijelentését, azzal, hogy az az alkotmánysértés határát súrolta. Pálffy József egy másik hozzászólásában válaszolt a nádornak. Pálffy szerint az alkotmány is csak törvényekből áll, ha van köztük olyan törvény, amely érdekeit sérti, az ellen fog szavazni. Megismételte azon kijelentését, hogy hajlandó eltörölni a felsőtáblát, ha a nemzet érdeke úgy kívánja. Bírálta a konzervatív főrendi táblai tagokat is, köztük gróf Apponyi Györgyöt azzal az indokkal, hogy az országgyűlés végén nem a „nemzet kebelére” fognak visszatérni, hanem a kormányzathoz.

József nádor (1795–1847) Barabás Miklós festményén (Wikipedia)

Gróf Teleki László felszólalásában védelmébe vette Pálffyt. Ő is kijelentette, hogy a mostani rendszer a haza fejlődésének az útjában áll.

„Én is gyanúsítani akarom a többséget, mert azon véleményemet vagyok kénytelen kijelenteni, hogy azon rendszer, melyet a méltóságos főrendi táblának többsége követ, alkotmányellenes, veszélyezteti a haza jövendőjét, és az ország korkívánatával ellenkezésben van.” (Főrendi napló VI., 53. CCVII. ülés, 1844. augusztus 28.)

Franz Eybl litográfiája Teleki Lászlóról (Wikipedia)

Pálffy a későbbi hozzászólásaiban továbbra is ostorozta a főrendi tábla tagjait:

„Hanem nem tartóztathatom meg magamat kimondani, hogy sajnálom hazámat, melynek azon balsors jutott, hogy oly fiai, oly törvényhozói születtek, kik a leggyengédebb kötelékeket széttépni készek egy aranyborjúnak elnyerése végett, mely körül méltóságtok (…) táncolnak.” (Főrendi napló VI., 315-316. CCXXXVI. ülés, 1844. október 3.)

Később Széchenyi István is reagált Pálffy József beszédére.

„Hinni akarom, hogy legtisztább szándékból és hazafi indulat nyomán ezen egész táblát eltörülni kívánja becsületes szándékból ered, és ezzel őméltósága magasabb célt akár elérni.” (Főrendi napló VI., 316-318. CCXXXVI. ülés, 1844. október 3.)

A vita után nem sokkal, gróf Zay Károly beszéde közben ájultan esett le a székéről Széchenyi. Idézem Zay ezen beszédét:

„Hogy pedig a magyar arisztokrácia nemzetiségünket fönntartotta volna, ennek a história ellent mond: a szegény református prédikátorok és a bocskoros nemes ember viskóiban tartaték fenn a nemzetiség, de korántsem az aranygyapjas vitézek, nem a többi lovagrendek nagykeresztesei, s nem a belső titkos tanácsosok által.” (Főrendi napló VI. 318. CCXXXVI. ülés, 1844. október 3.)

Zay Károly (Wikipedia)

Ezután Pálffy József is felszólalt, egyetértett abban Széchenyivel, hogy a nemzetet előre kell mozdítani, és fel kell szólalni az érdekében. Ismét bírálta az arisztokráciát, az alábbi kérdést tette fel:

„Kérdem méltóságotokat, tekintsék meg ezen táblát, van-e ezen arisztokráciában nemzeti szellem? Azt tartom, hogy itt egy csepp nemzetiség, nemzeti szellem nem létezik.”

A baloldalon ülők nemtetszésüket fejezték ki, a hallgatóság viszont éljenzésben tört ki. Majd Pálffy megismételte:

„Mondom ezen táblában egy csepp nemzetiség sem létezik…”

A magyar nyelv ügyét is szóba hozta, azzal, hogy ha ez volt a legnagyobb siker, amit elértek a nemzet érdekében, az nem sok.

„Miben létezik ennek nemzetisége? Abban, hogy magyarul szólnak a nemzet érdeke ellen” (Főrendi napló VI., 320-321. CCXXXVI. ülés, 1844. okt. 3.)

– jelentette ki Pálffy.

Apponyi György fiatalkorában (Wikipedia)

Az 1843/44. évi országgyűlés összmérlege elszomorító volt az ellenzék számára, hiszen csak tíz új törvényt és három törvénymódosítást fogadtak el. Apponyi György gúnyosan meg is jegyezte, hogy a mágnásellenzék elszigetelődött. Batthyány kijelentette, hogy nem az ellenzék szégyene az, hogy az alsótábla megváltoztatta a véleményét. Ugyanakkor megannyi rendkívüli fontosságú javaslat került tárgyalásra, talán az 1843/44. évi országgyűlésen a legtöbb (több mint 100 javaslat). Közülük azonban csak néhány emelkedett törvényerőre. A legfontosabb az 1844. évi II. törvénycikk volt, amely hivatalossá tette a magyar nyelvet az államéletben és az oktatásban. A III. törvénycikk elismerte azt, hogy protestáns lelkészek előtt is lehessen vegyes házasságot kötni, ne csak katolikus papok előtt. A IV. és az V. törvénycikkek kimondták, hogy a nem nemesek is bírhatnak nemesi birtokot és közhivatalt, de amíg az ősiség törvénye fennállt, addig nehezen lehetett az előbbit megvalósítani.

Az országgyűlés után 1844 novemberében a kormányzat az adminisztrátori rendszer kiterjesztésébe fogott, ezzel akarta erősíteni a befolyását a megyékben. A megyék nagy része ekkor reformpárti volt, a bécsi udvar ezért hozzálátott a főispánok leváltásához, illetve helyettesítéséhez. Ezek az új tisztviselők egyértelműen a kormányzatot szolgálták, ezért cserébe magas fizetést kaptak (évi 5-6 ezer forintot). A legfontosabb feladatuk az volt, hogy a megyéjükben tartózkodjanak, felügyelniük kellett az adóbehajtást és a megyei pénztárat, illetve a megyei közgyűlési üléseket is vezetniük kellett. A kormányzatnak rendszeres jelentést kellett küldeniük. A tervezet kidolgozásával Apponyi Györgyöt bízták meg. Néhány hónap alatt 21 új adminisztrátort és jó néhány új főispánt nevezett ki az uralkodó. A kormányzat ezen tervezete sikerrel járt, mert sok helyen többségbe kerültek az ellenzéki politikusokkal szemben. A törvénytelen eszközöktől sem riadtak vissza a közigazgatásban és a tisztújítások alkalmával. Előfordult, hogy a szavazók névjegyzékét manipulálták. 

Az 1843/44. évi diéta kudarcai ellenére is fontos állomás volt a liberális reformmozgalom történetében, hiszen 1847-ben megalapították az Ellenzéki Pártot Batthyány Lajos vezetésével. Pálffy József volt az egyik legszókimondóbb személy az ellenzék tagjai közül, aki még akkor is felvállalta nézeteit, amikor tudta, hogy kisebbségben marad.

Forrás:

Felséges Első Ferdinánd Austriai Császár, Magyar– és Csehország e néven ötödik koronás királya által szabad királyi Pozsony városába 1843-dik évi május 14-kére rendelt magyar–országgyűlésen a méltóságos főrendeknél tartatott országos ülések naplója. Landerer és Heckenast, Pozsony–Pest, 1844.

 

Felhasznált irodalom:

Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai – Pozsony vármegye. Apollo Irodalmi Társaság, Budapest, 1904.

Csorba László – Velkey Ferenc: Reform és forradalom (1790–1849). Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998.

Jedlicska Pál: Eredeti részletek Gróf Pálffy-család okmánytárához 1401–1653 s Gróf Pálffyak életrajzi vázlatai. Budapest, 1910.

Lackó Mihály: Széchenyi elájul – Pszichotörténeti tanulmányok. L’Harmattan, Budapest, 2001.

Melkovics Tamás: A reformkori főrendi liberális ellenzék. Vasi Szemle, 68. évf. 2. sz. 2014.

Molnár András: Viam meam persequor – Batthyány Lajos gróf útja a miniszterelnökségig. Osiris Kiadó, Budapest, 2007.

Vörös Károly: Az 1843–1844. évi országgyűlés. In: Mérei Gyula (főszerk.) – Vörös Károly (szerk.): Magyarország története: 1790–1848. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.

Deák Ádám

 

Ezt olvastad?

Sokan ismerik az Orient Expresszt például az Agatha Christie tollából származó Gyilkosság az Orient Expresszen című regényből, amelynek főszereplőjét, Hercules Poirot