Gróf Tisza István megítélésének változásai – Tőkéczki László vendégelőadására Kolozsvárott

A Korunk Akadémia keretében Gróf Tisza István megítélésének változásai címmel került sor Tőkéczki László vendégelőadására a zsúfolásig telt kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében.

Tisza István az 1900-as évek első felében

Felvezetésében a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem történész docense kifejtette, hogy a dualizmus kora miként tekinthető egyfajta magyar fénykornak. A számottevő fejlődés mellett kitért az ország nemzeti és vallási sokszínűségből eredő belső ellentétekre is. Mindezek ellenére a 19. század második felében az ország kulturális és ipari teljesítmény terén felzárkózott az európai színvonalhoz.

Tőkéczki László egy korábbi felvételen (Forrás: del.lutheran.hu)

Az előadó ebbe a dualista keretbe próbálta elhelyezni gróf Tisza István személyét és szerepét. A politikus kétségkívül a dualista dunai monarchia feltétlen híve volt, a Monarchia nagyhatalmi szerepének fenntartásában pedig garanciát látott Magyarország egységének védelmére. A századokkal korábbi lengyel példa Tiszát – akárcsak a hozzá hasonló, korabeli józan meglátású politikusokat – kellő óvatosságra intett. Személye és mentalitása – amellyel id. Andrássy Gyula és Deák Ferenc nyomdokaiba kívánt lépni – azonban gyakran közeli barátaiból is kritikát váltott ki. Individualizmusa és erkölcsössége meghatározó elemei voltak személyének, de Tisza szem előtt tartotta a hagyományos keresztyéni gondolkodást is. Úgy vélte, hogy akinek az Isten többet adott, annak többet is kell adnia. Ezen elgondolás hatotta át a szociális kérdések megoldásában tett erőfeszítéseit is. A máig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halálát megelőző években többször merényletkísérlet célpontjává vált, keresztyéni meggyőződése alapján viszont végig csökönyösen vallotta, hogy „ahogy éltem úgy akarok meghalni”.

Tisza audienciája Ferenc Józsefnél (Forrás: sulinet.hu)

Nem túlzás azt állítani, hogy Tisza István sorsa összekapcsolódott a Monarchia sorsával: a Monarchia bukása Tisza bukása is volt egyben. Később személye a Trianon utáni bűnbakkeresés áldozatává vált, az 1930-as évekre emléke teljesen eltűnt a köztudatból. Ez az állapot egészen az 1980-as évekig maradt fenn, amikor is emlékének három szobrot is állítottak. Az előadás a hallgatóság kérdéseiből felvezetett zárógondolatokkal, egy kellemes társalgási légkörben ért véget.

Az új Tisza-szobor a Kossuth téren

Ezt olvastad?

2023. december 7-én került sor az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen (EKKE) működő parlamentarizmustörténeti (NKFIH OTKA K 134378) kutatócsoport konferenciájára a
Támogasson minket