Ha a Panzer General valósággá válna – Az Ember a Fellegvárban

November 20-án mutatta be az Amazon Az Ember a Fellegvárban (The Man in the High Castle) című sorozatát, amely nem más, mint egy alternatív idősíkon játszódó sorozat. Ebben a világban a Harmadik Birodalom és Japán nyerte a második világháborút, az egykori Egyesült Államok területét pedig felosztották egymás között. A karakterek ebben a világban próbálják megtalálni a számításaikat, miközben a nagyhatalmi politika hullámai időnként összecsapnak a fejük felett.

Ha alternatív történelemről van szó, sokan talán legyintenek a műfajra, és a történelemmel hivatásszerűen foglalkozók is hajlamosak komolytalannak bélyegezni az effajta elmélkedéseket. Az azonban, hogy miként gondolkodunk egy-egy lehetséges jövőről, valójában nagyon is sokat árul el arról, hogy miként vélekedünk egy-egy történeti eseményről, annak fontosságáról, szerepéről, vagy éppen a tárgyalt esetben, a náci Németországról. Ha példákat kellene említenem, akkor Robert Harrisnek a Fatherland című regénye és a belőle készült film juthat talán az eszünkbe először. (Magyarul a könyv Führer-nap, a film Harmadik Birodalom néven jelent meg). De gondolhatunk olyan populárisabb műfajokra is, mint a számítógépes játékok között nagyobb ismertségre szert tevő Wolfenstein: The New Order, amelyben még a House of the Rising Sun is kapott egy német verziót.

A sorozat az azonos címet viselő Philip K. Dick könyvből született meg. A szerzőt a filmipar már jó ideje felfedezte magának, hiszen olyan alkotások születtek a műveiből, mint az Emlékmás, a Különvélemény (ebből egy felejthető színvonalú sorozat is készült a közelmúltban), az Imposztor, Az elhagyott bolygó, vagy a Szárnyas fejvadász. Dick persze nem könnyen emészthető szerző, könyvei ugyanis gyakran foglalkoznak a különböző valóságok párhuzamos létezésével, vagy éppen valamilyen droggal. Emellett előszeretettel boncolgatja az általa felvetett problémákat, legyen szó a telepátiáról, vagy az életnek az átmeneti hatásokkal járó technikai kitolásáról. Talán a legnagyobb gyengéje is egyben ez: a kiváló ötleteit nem mindig tudta rendesen lezárni, ha viszont sikerült neki, akkor valóban zseniálisat alkotott. A Palmer Eldritch három stigmája, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal, vagy az Ubik ezek közé sorolható, és ha valaki bele akarja ásni magát Dick életművébe, akkor érdemes velük, vagy a hozzájuk hasonló könyveivel kezdenie.

Az ember a Fellegvárban 1962-ben jelent meg angol nyelven (magyarul két kiadása létezik), és a rangosnak számító Hugo-díjat is bezsebelte a következő évben. Philip K. Dick sikereket hozó alkotásai közül az elsők egyike volt ez a könyv, ám a dátumból is látható, hogy szinte még friss élmény volt a második világháború, és a történeti kutatások aligha szolgáltattak megfelelő szakmai hátteret az írónak. Éppen ezért a világ, amit felvázol, meglehetősen elnagyolt, történészi szemmel nehezen értékelhető.

A Roosevelt elleni sikeres merénylet okán a republikánus elnökök sikertelenül kormányozzák az Egyesült Államokat a harmincas években, megőrizve az USA izolacionista politikáját. A Szovjetunió és a britek éppen ezért képtelenek voltak megverni a németeket, Japán pedig meghódítja a Csendes-óceánt, beleértve Ausztráliát és Új-Zélandot. A szövetségesek fegyverletétele után az Amerikai Egyesült Államokat három részre osztják, egy német, egy japán és egy semleges bábállamra. A könyvbeli 1962-ben Hitler még életben van, de a szifilisze miatt képtelen a kormányzásra. (Nem mellesleg a szifiliszgyanú Allan Bullocknak az 1952-ben megjelent Hitler: A Study in Tyranny című munkájában fogalmazódik meg, Dick ezt veszi át). Valójában Martin Bormann kancellár kormányoz, de ő a könyvben meghal, és az utódjelöltek, Göring, Göbbels és Heydrich között kitör az utódlási harc a kancellári címért.

A technológiai fejlődés megkérdőjelezhetetlen: 1962-re már űrhajókat és Mars-utazást terveznek a németek, és túlvannak a Hold kolonizációján, ami különösen annak fényében érdekes, hogy a valóságban 1961-ben még csak az űrbe jutott fel az ember. Az Atlantropa terv keretében a Földközi-tengert lecsapolták, az afrikai őslakókat, a zsidókhoz hasonlóan, kiirtották. Ismerik a hidrogénbombát, és titkos tervük is, hogy megsemmisítsék fő ellenfelüket, a császári Japánt, amellyel szemben egy új hidegháború bontakozott ki.

Természetesen nem Philip K. Dickről lenne szó, ha az alternatív valóság nem játszana szerepet. A műben szerepet kap egy könyv, a The Grashopper Lies Heavy (korábbi magyar fordításban: Nehezen vonszolja magát a sáska, az újban: S tova hányattatom, mint a sáska, amely a Bibliából, a Zsoltárok könyvéből vett idézet). A fikció a fikcióban arról szól, hogy a szövetségesek nyerik a második világháborút, Hitlert pedig, a náci vezetőkkel együtt, egy nemzetközi tárgyaláson elítélik, és háborús bűnök miatt kivégzik. Csang Kaj-sek legyőzi Maót, a kommunizmus pedig visszaszorul. Az elkerülhetetlen hidegháborúban ezért az autoriter rendszerré váló Nagy-Britannia és a demokratizálódó, a faji megkülönböztetést feladó Egyesült Államok mérkőzik meg egymással.

Az új világrendben Dick karakterei olyan kisemberek, akik a maguk módján megpróbálnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Az amerikaiakat átjárja a vereség miatti kisebbrendűségi érzés, míg a japán kultúra, domináns mivolta miatt, lassan kiszorítja a helyiekét. A régiségkereskedő már átvette a japán szokásokat, vagy a japán beszédstílust, de magában gyűlöli őket, a zsidó származású Frank Frink kihasználva a japánok háború előtti amerikai tárgyak iránti romantikus lelkesedését, hamisításra adja a fejét, kollégájával egyetemben. A tőle elhidegült felesége, Juliana Crane, dzsúdót oktat, és egészen más szemmel néz a megszállókra, sőt romantikus kalandokba bonyolódik Joe Cinnadellával, egy olasz teherfuvarozóval. A japánokat a kereskedelmi kirendeltség vezetője, Nobuszuke Tagomi képviseli, aki rendszeresen a Ji Csing nevű jóskönyv útmutatásai alapján hozza meg a döntéseit, és amely szerepet kap a Sáska megszületésében is.

A sorozatnak nagy erénye, hogy mindaz, amit Dick csak háttérként használ a karaktereihez, illetve az élethelyzetük megértéséhez, itt vizualizálva köszön vissza. A látványvilága sajátos egyvelege a náci (és japán) szimbólumoknak és a hatvanas évekbeli amerikai álomnak. A neonfények és a reklámok maradnak, csak mellettük felbukkan a szvasztika, vagy éppen maga a Führer. A nyugati parti San Francisco pedig egy nyüzsgő ázsiai város képét mutatja, japán feliratokkal, ázsiai vegyesboltokkal, és rengeteg japán bevándorlóval. A technológiai fejlődés bemutatása miatt esnek időnként a készítők az anakronizmus csapdájába, így a náci potentátok olyan Cadillacekkkel járják az utcákat, amelyek valójában nem léteztek 1962-ben, és a sorozatban a Harmadik Birodalomban feltalált Concorde is csak egy lényegesen későbbi találmány.

Mindezt leszámítva imponáló részletességgel dolgoztak az alkotók. Az utcákat elárasztó plakátok a harmincas és a negyvenes évek stílusát ötvözik a hatvanas évek Amerikájával. A sorozat a kertvárosi családi idillt is náci köntösbe öltözteti, az SS-tiszt családja közösen reggelizik, mindenki a saját dolgát végzi, az újságkihordó bicikliről dobálja a hírlapot az ajtók elé, a szomszédok pedig kertlocsolás közben „Sieg heil”-lal köszöntik egymást. A kóla helyett Fantát isznak, ahogyan azt Németországban tették, a mozik viszont ugyanazokkal a szereplőkkel készült filmeket vetítik a hirdetések szerint, mint azt a valóságban tették, a keleti parton pedig a Sukiyaki című japán nóta is ugyanúgy szól a rádióból, amely a valóságban is nagy sikereket aratott az USA toplistáin.

Talán itt van az egyik olyan pont, ahol a sorozat készítői, ha nem is feltétlenül tudatosan, de finoman elkerülik azokat a csapdákat, amelyeket egy érzékeny témáról írt alternatív történelem állíthat fel. A technológiai csodák és a látványos gazdasági és életszínvonalbeli fejlődést illusztráló képsorok ugyanis könnyedén elfeledtethetik velünk, hogy egy holokausztot végrehajtó totális államot mutatnak be. Ahogy a fentebb említett Fatherland című filmben, úgy itt is megfigyelhetőek a rendszer konszolidálódásának a jelei. Valójában nem tudjuk, hogy ez bekövetkezhetett volna, mert Hitler diktatúrája ereje teljében ért véget. Az alternatív történelmek megformálói éppen ezért a másik totalitárius rendszerből, a kommunizmusból indulnak ki, ahol a kezdeti brutális elnyomást egy „emberarcú” berendezkedés váltotta fel, majd szép lassan elrohadt, megvénült és szétesett. A sorozatban ez a folyamat még nem teljesedett ki. A karakterek egy része kiszolgálja a rendszert, és együtt él vele, elfogadva annak szabályait.

Az ember a Fellegvárban történései azonban nem hagynak egy pillanatig sem kétséget afelől, hogy a jólét mögött még mindkét oldalon egy brutális diktatúra áll. Az amerikai koncentrációs táborokról még jelen időben beszélnek, de a japán oldalon is belefutunk egy friss tömegsírba, miközben a titkosszolgálatok, úgy keleten, mint nyugaton, a legkegyetlenebb módszerektől sem riadnak vissza, ha a hatalmukat veszélyeztető ellenállás felszámolásáról van szó. Persze a nácik között is akad olyan, aki nem értett egyet a módszerekkel, ő Rudolph Wegener karaktere. Elárulja a Harmadik Birodalom hadititkait a japánoknak, hogy megelőzze a totális háborút, és amikor az „amerikai bennszülöttként” az SS-ben magasra emelkedő Jon Smith egy baráti beszélgetésen érdeklődik a véleményéről, akkor a humánumra próbál hivatkozni. De az SS-Obergruppenführer címet elnyerő Smith is kénytelen megtapasztalni a rendszer visszásságait, nemcsak a szűkebb értelemben vett munkahelyén, hanem a saját otthonában is. Olyan döntési helyzetbe kerül ugyanis, hogy választania kell a hatalmi ideológia diktálta logika, és a családjával szemben táplált érzései között, miközben jól láttuk, hogy ő maga is előbbinek a kérlelhetetlen és megalkuvást nem tűrő megvalósítója. (Rufus Sewell egyébként kiemelkedően jó ebben a szerepben). A rendszer mindennapi működéséhez a fogyatékosokat és a nyomorékokat elégető krematóriummal kiegészített kórházak is hozzátartoznak a sorozatban. Mindez figyelmezteti a nézőt arra, hogy bármennyire vonzónak is tűnik néhány pillanatra az a világ, amelyben, némi átszínezéssel, de megvalósult az amerikai álom, nem érdemes vágyakozni arra, hogy egy, a nácik és a japánok által uralt világban éljünk. A konszolidálódó diktatúra diktatúra marad, a színes tévék, az olcsó benzin és a menő amerikai régiségek ellenére is.

A sorozatot mindenképpen érdemes megnéznie azoknak, akik olvasták a regényt, de ne számítsanak arra, hogy az ottani cselekmény képezi a forgatókönyv alapját, mert az alkotók jelentősen módosították azt. Akik szeretik a kémfilmeket, azok sem fognak csalódni, a fő szálat ugyanis a könyvbeli könyv helyén a filmbeli film foglalja el, ennek a felbukkanása forgatja fel gyökerestül a főbb karakterek életét. Néha alig burkolt vizuális kritikát is láthatunk, a megvalósult amerikai álom náci verziója is egy közülük, de az őslakos indiánok kiirtása és a holokauszt közé is egy komoly párhuzam kerül. És hogy kicsoda az ember a Fellegvárban? A könyvben a Sáska szerzője az. A sorozat nézői viszont másfajta választ kapnak erre a kérdésre, amelyre azonban az utolsó részig várniuk kell, de a modern történelem iránt érdeklődőknek is megéri megnézni minden egyes percét.

Kanyó Ferenc

Ezt olvastad?

Szakgimnázium, pár méterre Budapest egyik legforgalmasabb főútjától. Itt gépészetet, informatikát és ügyviteli ismereteket tanulnak a diákok. 10 évvel ezelőtt ezen
Támogasson minket