Háborús nacionalizmusok Kelet-Közép-Európában

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete és a Magyar Történelmi Társulat közös nemzetközi konferenciát tartott 2015. június 23-án, amely a közép-kelet-európai nemzetépítés intézményi, politikai, kulturális, gazdasági alapjait sikeresen lerakó nacionalizmusok háborús átalakulásának vizsgálatát tűzte ki célul. A rendezvényre a Kelet-közép-európai nacionalizmusok az első világháború éveiben című OTKA-kutatás keretében került sor.

A konferenciát az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgató-helyettese, az MTA BTK Néprajztudományi Intézet igazgatója, Balogh Balázs nyitotta meg. Bevezetőjében az első világháború kutatástörténetéről, annak máig tartó hatásairól beszélt.


Balogh Balázs, Pók Attila

A megnyitót követő első előadást a délelőtti, angol nyelvű szekció elnöke, az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatói megbízottja, Pók Attila tartotta. Előadásában vázolta a 2014-ben elindult OTKA-kutatás fő célkitűzéseit, majd a háború jelenre gyakorolt hatásáról beszélt. A kutatási program három elemzési területen szeretne eredményeket elérni. Készül egy forráskiadvány az Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez című sorozat részeként, egy nemzetközi tanulmánykötetben a háborús nacionalizmusok birodalmakon belüli átalakulásának vizsgálata is folyik, a program végén pedig a kelet-közép-európai nemzetiségi kérdések internacionalizálódásának, nagyhatalmi felértékelődésének elemzése várható. A háború máig érzékelhető utóhatásai közül kiemelendő a gyűlölet politikájának állami szintre emelkedése, amely az egész huszadik századot meghatározta, és amelyről a tavaly nyári szarajevói konferencia szervezése során közvetlen tapasztalatot szerezhettek az Intézet munkatársai. Zárásként elmondta, hogy a nacionalizmus-kutatás, és különösen a nacionalista konfliktusok vizsgálata tartós eredményeket akkor hozhat, ha nemzetközi együttműködésben történik. Ennek jegyében rendezték ezt a mostani konferenciát is.

Pók Attila után Mark Cornwall, a Southamptoni Egyetem professzora vette át a szót. Hajtóvadászat az árulók után – Ausztria-Magyarország jövője című előadásában a háború alatti hazaárulási ügyeket vizsgálta. Bevezetőjében rámutatott, hogy Gavrilo Princip és a többi merénylő hazaárulás vádjával állt törvényszék elé. A bírósági eljárás egyik célja az volt, hogy legitimálja a Szerbia elleni hadüzenetet. Később a háború során számos nemzetiségi vezetőt vontak perbe hazaárulás vádjával. Az eljárások Ausztria–Magyarország egyben tartásához kívántak elvi alapot adni, így célpontjuk általában a Monarchia felbontásáért küzdő politikusok voltak. Ahhoz, hogy ezeket az eljárásokat utólag sikeresként értékelhessük, a Monarchiának meg kellett volna nyernie a háborút. Így azonban a nemzetiségi mozgalmak szempontjából ellentétes hatást értek el, az elítélt személyek köré gyakran mártírkultusz szövődött.


Mark Cornwall, Igor Grebenkin, Pjotr Akulsin

Az angol vendég után orosz kutatók kaptak szót. A Rjazanyi Állami Egyetemről érkezett Pjotr Akulsin és Igor Grebenkin Az első világháború és Oroszország nemzeti érdekei: A „pánszlávizmustól” a proletár internacionalizmusig című prezentációjukban arra mutattak rá, hogy az orosz katonaság számára nem volt világos, hogy miért viselnek háborút. A pánszlávizmust nem érezték magukénak, nem tartották többnek, mint szépen hangzó hívószónak, amire hivatkozni lehet. Ilyen előzményekkel a proletár internacionalizmus sem azt jelentette, amit utólag állítottak róla, nem más országok proletariátusával akartak szolidaritást vállalni a harcot megtagadok, hanem egyszerűen a békevágy vezérelte őket.

A következő előadást Hornyák Árpád, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense tartotta Magyarország nemzeti céljai és Balkán-politikája a Nagy Háborúban címmel. Prezentációban a magyar kormányzat balkáni országokkal kapcsolatos háborús céljait vizsgálta. A dualista Monarchián belül a budapesti kormány igyekezett a magyar nemzeti, állami érdekeket. a 20. század elején a külügyi kérdésekben is egyre határozottabban érvényesíteni. Ilyen érdek volt a dualizmus rendszerének megőrzése, megszilárdítása, illetve a trialista, föderalista elképzelések megakadályozása, továbbá a Monarchia kelet- és délkelet-európai szomszédságpolitikájának konszolidálása. A világháború kirobbanásakor fontos magyar különérdeknek számított az annexiómentes béke célja, amellyel a magyar kormányok szerették volna megakadályozni a Monarchia és Magyarország népességén belüli szláv túlsúly további erősödését. Jórészt ez a stratégiai cél motiválta az 1915–1918 között fennállt szerbiai és montenegrói katonai és polgári kormányzattal szemben támasztott magyar igényeket is.


Hornyák Árpád, Gyarmati Enikő

A délelőtti szekciót az Eszterházy Károly Főiskola doktorandája, Gyarmati Enikő előadása zárta. Prezentációja A föderalizmus pozíciói Ausztria–Magyarországon az első világháború előtt és alatt címet viselte. Előadásában a Monarchia föderalista átalakításával kapcsolatos magyarországi terveket ismertette, azt vizsgálva, hogy Svájc példája mennyiben érvényesült, érvényesülhetett. Beszédében kitért Kossuth Lajos föderációs terveire is, valamint Jászi Oszkár elképzelésit is vázolta. Az előadó következtetése szerint Magyarországon nem álltak fenn olyan feltételek, hogy a svájci példa a gyakorlatban megvalósítható legyen.

Az ebédszünet után két szekcióban összesen hét előadást hallgattak meg a jelenlevők, immár magyar nyelven. A kora délutáni szekciót vezető Demeter Gábor elsőként a Kelet-közép-európai nacionalizmusok az első világháború éveiben OTKA-kutatócsoport vezetőjének, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársának, témacsoportvezetőjének, Szarka Lászlónak adta meg a szót. Államépítő nacionalizmusok Kelet-Közép-Európában, 1914–1918 című előadásából kiderült, hogy az első világháború éveiben megváltozott a kelet-közép-európai nacionalizmusok társadalmi bázisa, radikalizálódott politikai programjuk. A nemzeti identitás, összetartozás elemei kezdettől fogva jelen voltak, majd fokozatosan felerősödtek a frontokon harcoló katonákban. A háborús tapasztalatok mobilizálták, újraírták a függetlenségi törekvéseket. Ebben fontos szerepet játszottak a háborús nacionalizmusok területi programjai. Az emigrációs csoportok sikeresen internacionalizálták a nemzeti követeléseket és jelentős nagyhatalmi támogatásra tettek szert. A kelet-közép-európai kisnemzeti háborús nacionalizmusok a vizsgált négy év alatt több szinten, többféle megfontolásból szakítottak a sok évszázados birodalmi keretekkel, tömeglélektanilag megteremtették saját függetlenségük belső alapjait, s megszerezték hozzá a nagyhatalmak támogatását.


Szarka László, Katona Csaba

A következő előadást az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, az MTA BTK kommunikációs referense, Katona Csaba tartotta. (Cseh)szlovák nacionalizmusok az első világháború előtt és után egy család szemével című prezentációja a problematikát mikrotörténeti nézőpontból világította meg. Kutatását saját családjának otthon megőrzött és levéltárakba került iratanyagára alapozta. Előadásából kiderült, hogy az első világháború előtt korántsem volt egyértelmű, hogy a magukat szlováknak valló/érző emberek egy leendő csehszlovák államban képzelik el a jövőjüket. A szlovák nemzeti elképzelések közül ez csupán az egyik, de korántsem az egyetlen lehetséges irány volt. Az előzményeket illetően: a 19. század elején például nagy számban éltek a későbbi Szlovákia területén olyan emberek, akiknek az évszázadokra visszanyúló tradíció például a magyar nemesség részeként formálta szilárddá hungarus tudatukat. A század második felében, majd az első világháború megelőző években gyakorlatilag mindenkit, aki korábban e kettősség szerint élt, a kényszerű választás irányába sodorták az izmosodó nacionalizmusok. A 19. század végére mindinkább politikai programmá szilárduló nemzetállami törekvések ideája légüres térbe „helyezte” ezt a fajta mentalitást. Ám ekkor még a szlovákság erősödő nemzeti érzése számára nem egyedül a csehszlovák út jelentett lehetséges megoldást, más kérdés, hogy végül ez valósult meg. Az egyéni identitásválasztást pedig számos körülmény befolyásolhatta, mint az előadás is példázta, de a nacionalizmusok meghatározta légkör – főleg a háború után – nem hagyott teret a harmadik utas megoldásoknak. E türelmetlen és szűk látókörű nacionalizmusok ugyanakkor kiváló táptalajt biztosítottak a jellemzően vegyes lakosságú Közép-Kelet-Európában a korábbi keretek között értelmezhetetlen nemzetállami ideáknak. Hogy ez hova vezetett, azt lemérhetjük – egyebek mellett – a trianoni döntést és hatásait mérlegelve.

A szekcióban harmadikként Pál Judit, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem egyetemi tanára tartott előadást. Erdély a rendi nemzetektől a modern nacionalizmusokig című prezentációjában nem az első világháborúról, hanem annak előzményeiről beszélt. Bár a gazdasági és társadalmi modernizáció terén a dualizmus időszaka, ha nem is töretlen fejlődést, de kétségen kívül előrelépést hozott, a nemzetiségekkel való „belső kiegyezés” nem járt sikerrel. Ehhez nem csak a nemzetiségpolitika újragondolására lett volna szükség, de az államot is új alapokra kellett volna fektetni. A magyar politikai elit részéről azonban erre egyre kevesebb hajlandóság mutatkozott. 1867–1868 nem a kezdete, hanem a végpontja volt az 1848-ban megindult jogkiterjesztési folyamatnak. A következőkben megerősödött az államnemzeti nacionalizmus, melynek radikalizálódása Európa-szerte megfigyelhető az 1870-es évektől. A nemzeti kizárólagosság igénye nem tűrt más lojalitást, a nemzetállam nem akart osztozni polgárai érzelmi kötődésén sem. A magyar politikai elit úgy vélte, az ország demokratizálódása veszélyeztetné a nemzetépítés sikerét, az egységes nemzetállam megszilárdítását, ezért ellentétben a nyugat-európai fejlődéssel – ahol az állam szintén homogenizálta polgárait –, demokratizálódás nélkül akartak egységesíteni.


Pál Judit, Ábrahám Barna

A szekció az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársának, Ábrahám Barnának az Erdély a 20. század eleji magyar és román nemzetépítésben című előadásával zárult. Kutatásában vezető magyar és román publicisták (Dózsa Endre, Koós Károly, Szentimrei Imre, Emil Isac, Turnowsky Sándor, Eugen Lovinescu, Ady Endre, Ioan Slavici, Nicolae Iorga) írásait vizsgálta. A kiegyezés után Erdély önálló államisága megszűnt. A magyar politikai elit centralizáló, helyi adottságokat nem figyelembe vevő gondolkodásával szemben többen felemelték hangjukat. A transzilvanizmus eszméjét képviselők rámutattak, hogy Erdély Magyarországtól eltérő múltja és multietnikus jellege miatt másféle kormányzást igényel. Ezek az elképzelések nemcsak magyar, hanem román publicisták írásaiban is visszaköszöntek, kiemelve, hogy Erdély olyan önálló gazdasági és politikai egységet képez, amely nemcsak Magyarországtól, hanem Romániától is eltér. Az eltérés a kultúrában, irodalomban is tetten érhető, amellyel a román publicisták is tisztában voltak. Az előadás így elsősorban a két nép politikai gondolkodásának hasonlóságára hívta fel a figyelmet.

A Hornyák Árpád vezette zárószekció első előadója az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet tudományos főmunkatársa, Fedinec Csilla volt. Az ukrán nemzeti gondolat az első világháború idején című előadás egy kevésbé kutatott területet mutatott be a hallgatóságnak. A kelet- és délkelet-európai „kis népek” különböző fázisokban vállalták magukra a nemzetépítést. A Monarchia felbomlása és az 1917. évi orosz forradalom nyomán új független államok jöttek létre, területek cseréltek gazdát, ám emellett történtek sikertelen próbálkozások is önálló államiság megteremtésére. Sem a párizsi békeszerződésekkel létrejött új államok, sem a régiek nem voltak nemzetállamok. Ugyanakkor a mintegy 25 milliós ukrán nép államalapítási kísérlete kudarcot vallott. A Monarchia elképzelhetőnek tartotta Ukrajna mint bufferország létrejöttét, az orosz érdekszféra azonban elvetett bármiféle nemzeti elkülönülést. Az ukrán gondolattal szembeni félelmeket fokozták a háborús körülmények. Ettől függetlenül a 19. század végétől megjelenő ukrán államkoncepciók nem merültek feledésbe az időszakban.


Fedinec Csilla, Mitrovits Miklós

Másodikként az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, Mitrovits Miklós lépett a mikrofon elé. A „lengyelkérdés” és a trializmus problémája a magyar parlamentben 1914–1916 között című előadásában a Lengyelországgal, lengyel néppel kapcsolatos magyarországi politikai vitákat, az osztrák-magyar és a német diplomácia elképzeléseit vázolta fel, amelyek a hadi és diplomáciai események hatására folyamatosan változtak a háború során. Ilyen volt a 19. századi tradíciókon alapuló „ausztropolonista” elképzelés, aminek az volt a lényege, hogy az egész Kongresszusi Lengyelországot csatolják a Monarchiához egy később kidolgozandó terv alapján. A második variáció az volt, hogy Oroszország legyőzése után Lengyelországot osszák meg Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia között. A harmadik elképzelés szerint a lengyel területekből, Litvániából és Kurlandból létrehoztak volna egy ütközőállamot Németország és Oroszország között. Ez egy német csatlósállam lett volna. Végül egy olyan változat is felmerült, hogy Galícia kivételével minden lengyel terület Németország részévé váljon. 1918 őszére azonban már az antant kezébe került a kezdeményezés, aminek eredményeképpen létrejött a Nyugat-Galíciát is magába foglaló önálló Lengyelország.

A szekció, egyben a konferencia záró előadását az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE BTK egyetemi adjunktusa, ifj. Bertényi Iván tartotta. Tisza István és a magyarországi nemzetiségi kérdés 1913–1917 című prezentációjában az egykori miniszterelnök nemzetiségekkel kapcsolatos nézeteit vázolta röviden. Tisza a 19. századi liberális­konzervatív nacionalista konszenzust védte, amit a világháború korára, és különösen a világháború alatti radikális változások hatására már egyre kevesebben tartottak a jövőre nézve elfogadható programnak. A magyar nemzeti állam érdekében működött, a magyar kultúra által irányított, de nem csak magyar etnikumú emberek által lakott országban gondolkodott. Nem remélte, hogy a nemzetiségek belátható időn belül elveszítik etnikai identitásukat, de politikusként elegendőnek látta politikai lojalitásukat, és a magyar vezetés, a magyar szupremácia elfogadását. Úgy látta, a helyzet a háború után sem fog radikálisan megváltozni, a nemzetiségek nem fognak eltűnni és a fő rivális, Oroszország is nagyhatalom marad. Ez irányította nemzetiségi politikáját. Más politikusokkal szemben Tisza a régi, dualista liberális­konzervatív keretek merev és kompromisszumokra nehezen hajló képviselőjének tűnt. Mindennek megvolt a realitása, amíg az egész birodalom első és legnagyobb hatalmú embere, az uralkodó is ezt az alapeszmét támogatta. Ferenc József halála után azonban a fiatal új császár és király, IV. Károly a változtatást akaró erők vezéralakja lett, és így Tiszának buknia kellett. Tisza olyan világot akart megőrizni, amiben – igaz, alárendelt – helye volt a nemzetiségeknek is. De ahogy általában is félresöpörte a nagy háború a régi világot, úgy ebben a vonatkozásban is mások vették át a kezdeményezést 1917/18­ra. Tisza ekkor már szinte minden vonatkozásban utóvédharcokat folytathatott csak.


Ifj. Bertényi Iván, Ábrahám Barna, Szarka László, Katona Csaba

Összességében elmondható, hogy az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete és a Magyar Történelmi Társulat hiánypótló és igen fontos konferenciát tartott, amely amellett, hogy reprezentálta az Intézetben folyó kutatásokat, komoly külföldi szakértőket is megszólaltatott. Nagy várakozással tekintünk a beígért folytatás elé.

Szőts Zoltán Oszkár

Kapcsolódó cikkek:

Eltűnt gondolatok nyomában – kapcsolatok vonzásában

A problémák konferenciája? Szarajevói I. világháborús emlékkonferencia és a nemzetközi sajtó

Az I. világháborús konferencia Szarajevóban – a magyar küldöttség szemével

Egymás mellett, egymás ellen – Miskolci tudósítónk jelenti

Új szemszögből a régi Magyarország utolsó háborújáról

Ezt olvastad?

Cikkünkben a Magyarország története című történelmi dokumentumfilm-sorozatot mutatjuk be, amelynek elkészítéséről a sorozatban közreműködő történészek mesélnek és végül azt is