Hajdúk, kurucok és a jó öreg fokos – konferenciabeszámoló

2016. augusztus 5-én került sor a „Falud pedig úgy építsd, hogy erődül is szolgáljon!” – Jászok, kunok, husziták, hajdúk és kurucok. Katonáskodó elemek a magyar történelemben a középkortól az újkorig címet viselő tudományos konferenciára. Nyakas Miklós plenáris előadását követően további öt történész ismertethette kapcsolódó kutatási eredményeit.

Hajdúnánás Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem összefogásának, a Járom Kulturális Egyesület közreműködésének és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően valósulhatott meg immár harmadik alkalommal a hajdúság történetével foglalkozó tudományos előadássorozat. Szólláth Tibor polgármester üdvözlő szavainak elhangzását követően, Dr. Forisek Péter levezető elnök, a Debreceni Egyetem oktatási dékánhelyettese köszöntötte az egybegyűlteket. A korábbi A hajdúk nyomában című szimpóziumról is olvashat rovatunkban.

Rendhagyó módon idén plenáris előadással (A hajdúvárosok parasztvármegyéje címmel) vette kezdetét a tudományos beszédsorozat. Ennek megtartását Nyakas Miklós nyugalmazott történész-muzeológus vállalta magára, aki többek között Szakály Ferenc parasztvármegyékre vonatkozó kutatásaihoz kapcsolódva, több esettanulmány bemutatásával illusztrálta, hogy a Hajdúkerület miként töltötte be igazgatási funkcióját.


A pulpitusnál Nyakas Miklós (Fotó: Novák Ádám)

Török Péter (vele készített interjúnkat itt olvashatja) Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa két hajdúvárosi főkapitány Buday István és Szemere László párhuzamos életrajzát ismertette meg a hallgatósággal. Török Péter évek óta foglalkozik a szabolcsi hajdúk históriájával, hiszen készülő doktori disszertációjában a szabolcsi hajdúvárosok hadtörténetének Rákóczi szabadságharc alatti vonatkozásait fogja taglalni. Előadásából megtudtuk, hogy a hajdúkerület területe számos kuruc gócpontot foglalt magába, minek okán elkerülhetetlen volt, a két katonai csoport útjai keresztezzék egymást. 1703. július 26/28-án aztán a sámsoni táborban sor került a vezetők találkozására, amelynek folyományaként a Buday István vezette szabolcsi hajdúk csatlakoztak Rákóczihoz. A kurucok egy mezei lovasezred (kb. 600-700 fő) kiállítását és ellátását kérték a hajdúktól, de a hadihelyzet fokozódásával elvárásaik is növekedtek. A hajdúk nem kizárólag lovasokkal, hanem gyalogos katonákkal is képviseltették magukat a kurucok oldalán, valamint ige nagy terheket rótt rájuk a területükön állomásozó csapatok ellátmányozása.
Az 1654 körül született Buday István korábban szentjobbi vicekapitány volt, majd Bihar megye alispáni tisztét töltötte be, amikor hajdúkapitánnyá nevezték ki. A közigazgatásban vállalt szerepe mutatja annak jelentőségét, hogy csapataival a kurucokkal szövetkezett. Hajdúkapitányként elsősorban a katonai ügyekre fókuszált, míg a mindennapos teendők megoldását helyetteseitől várta. Tisztségét 1706. május 16-ig viselte, később Duna-Tisza-közi vicegeneralis lett. Az 1710-ben dúló pestisjárvány vitte el.
A hajdúvárosi főkapitányi tisztben utódja szemerei Szemere László lett, aki 1657 után született Szemerei László és Vay Kata házasságából. 1707-ben a tiszántúli hadirendek követe volt az ónodi országgyűlésen, 1708 augusztusában ott volt Trencsénnél és a hajdúvárosi ezred 1709-1710-es felbomlását követően is brigadérosként, lovas főcolonellusként említik források.
Összefoglalójában az előadó elmondta, hogy az „idegen származású” (szabolcsi) főkapitányok a hajdúvárosi hajdúk szellemiségét nem igazán tudták átérezni ennek okán. Ez csak az egyik ok, amiért jelentős katonai sikerekről ebből az időszakból nem beszélhetünk. Ugyanakkor az ekkor felemelkedő családok a 20. századig „bérelt hellyel” bírtak a megyei közigazgatásban. Csiszár Imre alpolgármester kérdésére, – miszerint az alkalmatlan vezérek leváltása érdekében történtek-e lépések – Török Péter kifejtette, hogy nem igazán volt választási lehetőség a személyi állomány összetételére vonatkozóan. Ennél fontosabb szempont annak belátása, hogy a korábban a császári csapatoknak is csak segédcsapatait adó itteni katonai elemek nem tudták felvenni a harcot a reguláris ellenfélel. Sokkal inkább voltak eredményesek a fosztogatásban, a rajtaütésben vagyis a gerilla harcmodorban, semmint a nyílt csatákban vagy a hosszantartó várostromokban.


A bal szélen Török Péter (Fotó: Novák Ádám)

Veres Tünde a Debreceni Egyetem doktorandája „Ezen (…) falubéli lakosok a’ mint régtöl fogva el pusztultak mostanis azon pusztult alapottul vadnak, volna ugyan oka a’ haborusagos idö mostan (…)” – A regéci uradalom településeinek helyzete és a hajdúk számának megoszlása az 1680. évi urbárium címmel tartott prezentációt. Megtudtuk, hogy 1646 és 1711 között a regéci uradalom a Rákócziak kezén feküdt. Thököly Imre regionális ellátó központnak rendezte be. A vizsgálatba vont, Zrínyi Ilona parancsára készült 1680. évi urbárium igen adatgazdag forrásanyagot jelent, hiszen egyaránt szól a majorságról és a jobbágyi szolgáltatásokról. Az adatsorok egyértelműen bizonyítják a pusztásodás folyamatát. A háborús területek közelsége okán számos jobbágyszökésre került sor. A puszták számának csökkenése azonban nem hozható összefüggésbe jövevények betelepítésével, valószínűbb, hogy több birtokörökös elérte a törvényes kort és az adott birtok kikerült a puszta státuszból. A pusztítások mértékét jól mutatja a fiúgyermekek létszámának alakulása is, hiszen például az uradalom déli részén fekvő Tállyán 1646-ban még 57 fiú volt, míg 1680-ban már csak 14. Veres Tünde kérdésfeltevése az volt, hogy vajon az uradalom urai mit tettek meg azért, hogy a fontos központ védelméről gondoskodjanak. A katonajegyzékben egyaránt találhatóak hajdúk, darabontok (várőrség) és székelyek (erdőség védelme), akik adómentességgel bírtak és rendelkeztek a fegyverhordás kiváltságával, azonban létszámuk elenyészőnek tekinthető. Megállapítása szerint az uradalom védelme jelentősen csekély volt az Eszterházyhoz köthető 1635-ös állapothoz képest, így nem csodálható, hogy nem tudott ellenállni az ellenség támadásának, továbbá az sem meglepő, hogy mikor Lipót 1711-ben átvette az uradalom irányítását rögvest betelepítést irányzott elő.


Légifotó az egykori regéci uradalmi központról
(Fotó: civertan.hu)

Az előadók sorában Seres István következett. A “Jönnek a sarkadiak!” – A sarkadi hajdúk portyái a Rákóczi szabadságharc idején című előadásának fonalát Várad 1660. évi elesténél vette fel, ezt követően ugyanis a Gyepes folyó által övezett sarkadi erősség is török kézre került. A sarkadi hajdúk (400 gyalogos, 20 lovas) a Rákóczi szabadságharc idején a kurucokhoz csatlakoztak és rendszeres résztvevői voltak a bihari gyűléseknek. Hadakoztak tehát II. Rákóczi Ferenc seregében és sokat tettek a sarkadi földvár védelmének érdekében. Ennek eredményeként 1707 februárjában a Szabó Sándor kapitány által védett erősség helyt tudott állni az Arad felől érkező császári csapatokkal szemben. A harcoknak 1711-ben az a nagyváradi békekötés vetett véget, amelyet a sarkadi hajdúk kötöttek Löwenburg ezredessel. Seres István előadásába több érdekes epizódot beleszőtt az általa is kutatott sarkadi Csatáry család történetéből.


A sarkadi vár egy 17. század közepi metszeten (Forrás: Hegyközcsatár)

Szakács János a Debreceni Egyetem történész hallgatója Kemecse és a hajdúk címmel tartott előadást. Az elsősorban Kemecse település históriájával és a Kemecsei család középkori történetével foglalkozó kutató érdeklődésének megfelelően egészen 1222-ig, a település első említéséig nyúlt vissza. Megismertette a szabolcsi köznemesi csalás első őseit, így Demetert és Mihályt. Utóbbi 1346-os esküdt ülnöki előfordulása már rangemelkedésként értékelhető. A 14. század második felében előforduló, hatalmaskodási ügyeket érintő perek már azt mutatják, hogy a família anyagi helyzete lehetővé tette a magasabb költségű fellebbviteli fórumok finanszírozását. Szakács János a fellelt források alapján úgy véli, hogy a Kemecseiek a Perényiek familiárisai voltak. A 16. század közepére 37 birtokot mondhattak magukénak Szabolcs megyében. 1626-ban Kemecsei Ferenc többször említésre kerül az iratanyagban, mint a Rákócziak levélvivője. 1672-ben ott volt a széplaki táborban, majd 1683-ban a kassai rendi gyűlésen, mint Szabolcs megye követe. Vele férfiágon kihalt a család, amely településeinek sorsát is megpecsételte, hiszen fokozatosan elpusztásodtak. Kemecse település kismonográfiája hamarosan megjelenik Szakács János tollából, aki tervei szerint a jövőben a Szalánci család történetét veszi górcső alá.


Szakács János (Fotó: Novák Ádám)

Végül, de koránt sem utolsó sorban Piroska János hagyományőrző tüzérezredes fegyverbemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. Saját gyűjteményének darabjait ismertette meg, amely között volt csatabárd, lándzsa, balta, kard és szablya, harci csákány, muskéta és keréklakatos pisztoly. Megtudhattuk, hogy a fokos, amely a 19. században sétapálcául is szolgált a hajdútelepüléseken, státuszszimbólumként jelentős szerepet töltött be a 16-17. század fordulóján, megfogható volt vele egy kardpenge és az előadó szerint kapcsolatba hozható az „összeakad a bajszunk” kifejezés eredetével is.


Piroska János (Fotó: Novák Ádám)

A rendezvény végén Forisek Péter levezető elnök összefoglalta azt a sok aspektust, amelyből ez alkalommal sikerült érinteni a hajdúság történetét. Rávilágított arra, hogy a hajdúk mindig nagy szerepet játszottak a nemzettudat megőrzésében és ezt jól felismerte Hajdúnánás városa is, amely évről-évre sokat fáradozik azon, hogy a Hajdúk Világtalálkozóját tető alá hozza. Csiszár Imre alpolgármester ajándékcsomaggal köszönte meg az előadók munkáját. Szólláth Tibor polgármester zárszavában kifejtette, úgy tartja, hogy a mai napig számos téves és/vagy részinformáció forog közszájon a hajdúság históriája kapcsán, ennek okán különösen nagy létjogosultsága van a célzott kutatásoknak és a hasonló tudományos rendezvényeknek. Sikertörténetnek minősítette a hajdú közösség történetét, hiszen Bocskai István 9254 hajdúnak adott kiváltságot és utódaik létszáma ma közel 100.000 főre tehető.

A konferencia megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

Árvai Tünde

Kapcsolódó cikkek:

Konferencia: Szimpózium hajdútelepekről – Településszerkezet, Haditechnika, Gazdaság – Hajdúnánás

A hajdani hajdútánc nyomában…

A migráció néprajzi és történeti szemüvegen keresztül

Az I. világháború és a magyar vidék

A hajdúk nyomában – újabb sikeres konferencia Hajdúnánáson

Ezt olvastad?

2015. május 28-án az ELTE Szekfű Gyula történeti könyvtárában került bemutatásra Galla Ferenc Pálos missziók Magyarországon a 17-18. században című