Hazudni akár a pápának is – A sebenicói püspökség létrejöttének rövid története

Könyves Kálmán, miután 1102-ben Horvátország és Dalmácia királyává koronázták, elfoglalta az észak- és közép-dalmáciai városokat és a szigetek jelentős részét. Ezzel magyar uralom alá kerültek komoly, későantik múltra visszatekintő városok – mint Zára és Spalato – de fiatalabb, kevésbé fejlett települések is. Utóbbiak közé tartozott a Krka folyó torkolatánál, nagyjából Zára és Trau között félúton fekvő, horvát alapítású Sebenico. A kiváló földrajzi adottságokkal rendelkező, jól védhető város első említésével 1066-ban találkozunk. IV. Kresimir horvát király ugyanis Sebenico várában állította ki a zárai Szűz Mária-monostornak királyi szabadságot adományozó oklevelét. Sebenico 1105-ben – Zára elfoglalását követően, még Trau és Spalato megszerzése előtt – került magyar kézre, majd Könyves Kálmán halála után velencei uralom alá jutott. 1138 előtt II. Béla visszafoglalta, s 1167-ig magyar kézen is maradt. 1180-ban véget érő bizánci uralmat követően III. Béla hódoltatta a várost, amely az Árpád-kor végéig a Magyar Királysághoz tartozott.

Az alábbi írás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül újraközlésre.

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának áprilisi számában a kutatócsoport tagja, Gál Judit Hazudni akár a pápának is. A sebenicói püspökség létrejöttének rövid története című írását közöljük.

Javasolt hivatkozási forma: URL: https://www.tti.hu/lendulet/kozepkori-gazdasagtortenet/havi-szines/3164-hazudni-akar-a-papanak-is.html (Utolsó letöltés időpontja: év, hónap, nap)

Zára (fent), Spalato (balra) és Trau (jobbra) a 16. században (Paolo Forlani térképe, 1570; Martinus Rotta térképe, 1558 körül; Donato Bertelli térképe, 1574)

Sebenico a jelentősebb középkori dalmáciai városokkal ellentétben semmilyen későantik városi múltra nem tekintett vissza, és alapítása sem a latinokhoz vagy a görögökhöz volt köthető, hanem valószínűleg egy, a horvátok által a 9. században emelt várból és a hozzá kapcsolódó elővárosból alakult ki. A város már a 12. században fejlődésnek indult, a gazdasági, politikai és demográfiai növekedés azonban a 13. század elején vett igazi lendületet. Ekkor Sebenico élére azt a Domaldot választották comesnek, aki a 13. század első harmadában Horvátország és Dalmácia talán legnagyobb hatalmú nemesének számított.

Domald politikai súlyának köszönhetően Sebenico befolyása is növekedett, gazdasági értelemben pedig kezdett felzárkózni az olyan jóval nagyobb múltú dalmáciai városokhoz, mint Zára, Spalato vagy Trau. Míg a jelentősebb dalmáciai városok a 12–13. században a bizánci uralom alatt épült városfalak között maradtak, addig Sebenico nem rendelkezett városfallal – azt csak a 13. században kezdték el építeni, és befejezése évszázadokig elhúzódott –, így a város lakossága mellett a területe is korlátlanul növekedhetett.

Sebenico látképe a Civitates Orbis Terrarumban (1575)

Sebenico még a tekintetben is jelentősen különbözött a korabeli dalmáciai városoktól, hogy nem volt püspöki székhely, így nem rendelkezett egyházi önállósággal sem, amely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy városként tekintsenek egy településre. Ezen magyar és dalmáciai jogfelfogás, illetve várostörténeti különbségeknek tudható az be, hogy Sebenico városi kiváltságait Árpád-házi uralkodótól, jelesül III. Istvántól kapta, amelyet később II. András és IV. Béla is megerősítettek.

A demográfiai, gazdasági és politikai erősödés odáig vezetett, hogy a sebenicói közösség, élén a helyi klérussal egyházi önállóságuk megszerzéséért a 13. század végéig tartó, fordulatokban gazdag küzdelemben kezdett a traui püspökséggel szemben. A viszály nyitányát valószínűleg az 1197. évhez, a sebenicói egyházi jövedelmek elosztása kapcsán kirobbanó vitához köthetjük. A hangsúly a gazdasági jellegű kérdésekről hamar áthelyeződött a traui püspök joghatósága alól történő minél nagyobb függetlenedés kérdésére.

A sebenicóiak a spalatói érsekben keresték függetlenedési kísérletük támogatóját. Majd céljaik elérése érdekében Dalmáciában addig példa nélküli eszközökhöz folyamodtak. Bár a város semmilyen püspöki múltra nem tekintett vissza, 1253-ban mégis minden kánonjogi szabályozással szembemenve a sebenicói klérus püspököt választott magának. Az önkényes püspökválasztás eredményét biztosítandó, hamissággal próbálták elérni IV. Ince pápánál, hogy erősítse meg választásukat. A sebenicói egyház tagjai, hogy a jogtalan főpapválasztást szabályosnak tüntessék fel, azt hazudták a pápának, hogy a sebenicói püspöki szék húsz éve üresen áll és annak betöltésére a szokásoknak és a kánonjognak megfelelően Stanimir főesperes vezetésével összeültek, választásuk pedig éppen az említett főesperesre esett. A sebenicóiak csalárdságukkal kezdetben sikerrel jártak a Szentszéknél, 1253 áprilisában IV. Ince arra kérte ugyanis a spalatói érseket, Rogeriust, hogy ha rendben találta a lefolyását, szentelje fel az új püspököt. A traui egyház tiltakozott az esetleges püspökszentelés ellen, és IV. Ince végül a zárai érseket bízta meg a bírósági eljárás lefolytatásával. Ennek során a pápa is megbizonyosodott róla, hogy hazugságokkal próbálták rávenni a püspökválasztás megerősítésére. A sebenicóiak dacolva a pápai és érseki felszólítással, nem jelentek meg a bírói fórumon, amely végül a traui püspök javára döntött. Az olvasó azt gondolhatná, hogy a szinte egész Észak- és Közép-Dalmáciát behálózó ügy itt véget is érhetett, a sebenicói klérus azonban a zárai érsek döntését követően sem hagyott fel önállósodási törekvésével.

Szent Lajos francia király IV. Ince pápa előtt. Miniatúra a Nagy Francia Krónikából (14. század)

Mondhatni kapóra jött nekik, hogy IV. Ince halálát követően új pápa került a katolikus egyház élére. 1255-ben IV. Sándor pontifikátusának a kezdetén az új egyházfő személyében lehetőséget láttak püspöki rangra emelésükre, s IV. Sándort szinte szóról szóra azonos hazugsággal környékezték meg, mint IV. Incét, és kezdetben itt is sikerrel jártak. IV. Sándor 1255. január 21-én kelt levelében a spalatói érseket a metropóliájához tartozó sebenicói püspök felszentelésére kérte fel, amennyiben a választás körülményeit rendben találta.

A pápa emellett megjegyezte, hogy a sebenicóiak tájékoztatása szerint a püspökválasztás a helyi szokásoknak és a kánonjognak megfelelően zajlott le, azután, hogy húsz éve – akárcsak 1253-ban – üresen állt a püspöki szék. A sebenicói próbálkozás ezúttal sem vezetett sikerre, a klérus csak azt érte el, hogy a traui püspök, Kolumbán 1256-ban kiközösítette a sebenicói egyházat. A megbékélésre Stanimir főesperes halála után, 1268-ban került sor Sebenico és Trau egyháza között, ez a béke azonban rövid életű volt.

Subics Pál pecsétje

Sebenico ekkor már a legnagyobb hatalmú dalmáciai és horvátországi nemesi család, a Subicsok befolyása alatt állt, és a helyi klérus 1274-ben a velencei származású Pál kanonokot választotta – szintén a kánonjoggal ellentétesen – püspökké, akit a Subics Pál befolyása alatt álló spalatói érsek fel is szentelt.

Subics I. Pál főúr (14. század)

1287-ben a spalatói érsek újra kinyilvánította, hogy Sebenico elidegeníthetetlen része a traui egyházmegyének, ebbe azonban a sebenicói klérus és a város sem nyugodott bele. 1288-ban IV. Miklós pápához fordultak, akinek ezúttal újabb, valótlan történetet adtak elő Sebenico püspöki jogairól, így alig több mint harminc év alatt már ő volt a harmadik pápa, akit hazugságokkal próbáltak rávenni a püspökség felállítására. A pápa levele alapján a sebenicóiak egy ma már nehezen azonosítható, szerintük a görögök által elpusztított város (civitas Morinensis) püspöki jogainak örököseként tüntették fel magukat. A város pusztulása után, mivel annak klérusa Sebenicóba költözött, az új város is püspöki székhely lett, ezt a címet azonban Trau elbitorolta tőlük, és bár az elpusztított város klérusa Sebenicóban maradt, hosszú idő óta püspök nélkül voltak, így kérték a pápát, hogy erősítse meg a velencei Leonardo Faletro sebenicói püspökké választását. IV. Miklós, elődeivel ellentétben nem dőlt be a sebenicói érveknek, és elrendelte az ügy, illetve a püspöki jogok eredetének kivizsgálását. Noha a traui püspökség ekkor még sikeresen védte meg jogait, a század végére elvesztette a harcot a sebenicói klérussal szemben. A pápáknak szánt hazugságok árán ugyan nem sikerült megszerezni az egyházi függetlenséget, a Sebenicót uraló Subicsok támogatása és hathatós közreműködése, illetve politikai ereje végül mégis elég volt ahhoz, hogy siker koronázza a sebenicói törekvéseket és meggyőzzék a Szentszéket az új püspökség felállításáról. VIII. Bonifác pápa 1298-ban püspöki rangra emelte Sebenicót, amelyet május 1-jén kelt levelében üzent meg a zárai és spalatói érsekeknek. Ezt követően Sebenico, bár a magyar uralkodóktól már városi kiváltsággal rendelkezett, a dalmáciai felfogásmód szerint is valódi civitasszá vált.

IV. Miklós pápa francia miniatúrán, 15. század (baloldalt); VIII. Bonifác pápa áldást oszt Rómában, 1300 körül (jobboldalt)

 

Irodalom
Buturac, Josip – Ivandija, Antun: Povijest katoličke crkve među hrvatima. Zagreb 1973.
Gál Judit: A dalmáciai egyházszervezet jellemzői és 11–13. századi átalakulása. In: Micae mediaevales III. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról. Szerk. Gál Judit, Péterfi Bence, Vadas András, Kranzieritz Károly. Budapest 2013. 99–116.
Klaić, Nada: Povijest grada Trogira. Trogir u srednjem vijeku: javni život grada i njegovih ljudi. II/1. Trogir 1985.
Kolanović, Josip: Šibenik u kasnome srednjem vijeku. Zagreb 1995.
Spomen zbornik o 900. obljetnici. Ed. Slavko Grubišić, Šibenik 1976.
Steindorff, Ludwig: Die dalmatinischen Städte im 12. Jahrhundert. Studien zu ihrer politischen Stellung und gesellschaftlichen Entwicklung. Köln–Wien 1984.

A tanulmány elkészítését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – NKFIH, K 115896. számú pályázata, a Horvát Tudományos Alap (Hrvatska zaklada za znanost) Izvori, priručnici i studije za hrvatsku povijest od srednjeg vijeka do dugog 19. stoljeća – Sources, Manuals and Studies for Croatian History from the Middle Ages to the End of the Long Nineteenth Century (IP-2014-09-6547) című projektje, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-17-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programja támogatta.

Gál Judit

Ezt olvastad?

1244-ben Spalato és Trau között háború tört ki, a két dalmáciai város viszályában IV. Béla magyar király Trau pártját fogta,