Heti ajánló 2017/16.

A héten Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében számos könyv bemutatóján vehetünk részt, zajlik a XXXIII. OTDK, sőt filmvetítésekben sem lesz hiány. A felsőoktatási és a civil törvénnyel kapcsolatban az antidemokratikus politikai törekvések és demokratikus ellenállási lehetőségek viszonyának történeti kontextusa is megvilágításba kerül.

Programajánlónk a Naptárunkban található rendezvényeket ismerteti.

Kedden, április 18-án kezdődött a XXXIII. OTDK Humán Tudományi Szekciója a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. A négynapos rendezvény előadásairól itt tájékozódhat.

Szerdán, április 19-én felsőoktatási törvény április 4-én elfogadott módosítása és a napokban benyújtott ún. civil törvény erőteljesen veti fel az antidemokratikus politikai törekvések és demokratikus ellenállási lehetőségek viszonyának kérdését a magyar társadalomban. E problémakör történeti kontextusának megvilágítása érdekében az ELTE BTK Atelier Európai Társadalomtudományok és Historiográfia Tanszéke közös tudományos gondolkodásra hív, egy rövid előadásokkal és közös vitával egybekötött rendezvényre, amelyre az ELTE BTK Gólyavár Mária Terézia előadójában kerül sor. (Bővebben.)

Az ANNO Filmklub – A II. világháború következő vetítésén alternatív történelem (Mi lett volna, ha a németek nyernek?) lesz szó.  A Politikatörténeti Intézetben Christopher Menaul: A HARMADIK BIRODALOM című filmjét láthatják az érdeklődők. A vetítést követő beszélgetés vendége Tóta W. Árpád újságíró, publicista. (Bővebben.)

A Filmklub az Akadémián című rendezvénysorozat keretében vetítik Borsody István 133 nap – a Tanácsköztársaság története című filmjét. „A film nem titkolt célja a Tanácsköztársaság későbbi feldolgozásának és így a megtörtént történelemhamisításnak a bemutatása is. Fontos tisztázni, hogy pontosan mi és miért történt 1919. március 21. és augusztus 1. között.” (Bővebben.)

Csütörtökön, április 20-án a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csoportjának és a Nyíregyházi Egyetemnek lesz közös konferenciája. A reformáció 500. évfordulójához több-kevesebb szállal kapcsolódva a nők keresztény egyházban elfoglalt pozícióját, illetve az egyház nőkkel szembeni attitűdjének változását helyezik központba az előadások során. (Bővebben.)

A Nemzeti Múzeum, az ELTE Atelier és a Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon kutatócsoport (MTA BTK) négyes könyvbemutatót tart. Sonkoly Gábor Historical Urban Landscape és Bolyhos tájaink. A kulturális örökség történeti értelmezései köteteit Róka Enikő mutatja be.  Varga Bálint The Monumental Nation. Magyar Nationalism and Symbolic Politics in Fin-de-siècle Hungary és Árpád a város fölött. Nemzeti integráció és szimbolikus politika a 19. század végének Magyarországán könyveit Trencsényi Balázs ismerteti. (Bővebben.)

Pénteken, április 21-én Magyar Történelmi Társulat és az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató És Kutató Központ rendezvényének keretében Oborni Teréz, az MTA BTK TTI főmunkatársa Ki veszítette el a várat – avagy hogyan is került török kézre Buda 1541-ben? címmel nyilvános előadást tart Szombathelyen. (Bővebben.)

Az Osiris Kiadó és Könyvesbolt szervezésében kettős könyvbemutató lesz a Millenárison, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely során Ferge Zsuzsa Magyar társadalom – és szociálpolitika (1990-2015) és Wintermantel Péter Nippon-babona. A magyar-japán kapcsolatok története című könyveit ismerhetik meg az érdeklődők. (Bővebben.)

Szombaton, április 22-én szintén a Könyvfesztiválon mutatják be Csunderlik Péter Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták. A Galilei Kör (1908–1919) története. című könyvét a szerző és Konok Péter és Pók Attila részvételével. (Bővebben.)

Vasárnap, április 23-án a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában megjelenő Szabad György: Aradtól az Országgyűlésig Pavlovits Miklós életútinterjúja Szabad Györggyel 1991–1992 kötetről Csorba László, Kónya Imre és Pavlovits Miklós beszélget a Szabó Magda teremben, a Könyvfesztiválon. (Bővebben.)

Ezek lesznek a hét programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne felejtsék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.

(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)

Ezt olvastad?

Reformáció, kiegyezés, uradalmi gazdálkodás, egyiptomi magyar ásatások – néhány hívószó a hét történelmi tárgyú rendezvényeiből. Heti programajánló eseménynaptárunk alapján. Hétfőn, szeptember