Heti ajánló 2017/19.

Luther Márton 500 éve függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontját és ezzel útjára indította a reformációt. A héten több konferencia fókuszál erre a korszakra és a vallásra úgy általában. A Szent László emlékév kapcsán Debrecenben rendeznek nagyszabású konferenciát. De más témák is szóba kerülnek, például Szulejmán és a Szigetvár-turbéki kutatások, Darányi Ignác pályája, hallhatunk történeteket az ős- és népvándorlás korából, részletesebben megismerkedhetünk Erdély történetével és könyvbemutatók is lesznek.

Kedden, május 9-én tudományos műhelykonferencia lesz Oktatás, felekezetek és városi társadalom. Jezsuiták a kora újkori Pozsony egyházi intézményrendszerében címmel a „Katolikus iskoláztatás a kora újkori Magyarországon” NKFIH-munkacsoport és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Levéltárának közös szervezésében. (Bővebben.)

Az ELTE Történeti Intézeti Képviselete és az ISHA Budapest szervezésében rendezik meg a REFORMÁCIÓ 500 emlékkonferenciát, melyen egyházi vezető személyek, az ELTE BTK oktatói és hallgatói, valamint külsős szakemberek adnak elő. Részletes program és bővebb információ itt.

Szerdán, május 10-én a „Szulejmán szultán Szigetváron” című kötet szerkesztői, a „Szulejmán sírkápolnája nyomában” című dokumentumfilm alkotói és a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékbizottság Elnöke szervezésében könyvbemutató és filmvetítés lesz az ELTE Gólyavárában. A kötet részleteiben ismerteti a 2013 és 2016 között zajlott Szigetvár-turbéki Szulejmán-kutatások folyamatát és az elért tudományos eredményeket. A kutatás folyamatáról dokumentumfilm is készült, amely az este folyamán levetítésre kerül. Az eseményen a kötet szerzői, a film alkotói, és a szereplők egy része is jelen lesz. (Bővebben.)

Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék szervezésében bemutatják Fehér György Darányi Ignác pályája (1849-1899) című könyvét. A 2012-ben indult Nemzeti Vidékstratégia végrehajtási programjának névadóját bemutató kötetben kirajzolódó kép igen komoly, felkészült, felelősen gondolkodó közéleti szereplőt mutat be gyerekkorától a képviselőségen át a földművelésügyi miniszterségig. A szerző, a Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója Darányi kutatójaként több tanulmányt, forrásanyagot tett már közzé, a monográfia a pálya 1899-ig tartó szakaszát dolgozza fel. (Bővebben.)

Budapesti Történeti Múzeumban szabadegyetemi előadás lesz Mesélő kincseink – történetek az ős- és népvándorlás korából címmel. Az előadók a BTM Ős- és népvándorlás kori főosztályának régészei:
Endrődi Anna, Horváth M. Attila, Korom Anita, Krausz Dávid, Szilas Gábor, Tóth Farkas Márton és M. Virág Zsuzsanna. (Bővebben.)

Megjelent az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Nyugat-eurázsiai idő elnevezésű könyvsorozatának legújabb, negyedik kötete. Agnieszka Kołakowska Kultúrák háborúi és más harcok című művéről Hörcher Ferenc eszmetörténész, Pálfalvi Lajos irodalomtörténész és Pápay György publicista beszélget a Lengyel Intézetben. (Bővebben.)

Csütörtökön, május 11-én a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete Európa és Magyarország Szent László korában címmel kétnapos konferenciát rendez. A részletes program elérhető itt.

A reformáció útjai címmel műhelykonferenciát tart a Mika Sándor Egyesület az ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtárában.  A szervezőket idézve, a konferencia „egy helyen és egy napon kívánja bemutatni mindazokat a tudományos modelleket, amelyekkel az egyházi és hitbeli reform XVI–XVII. századi lehetőségeit és stratégiáit a kutatás leképezte. Széttartó és nem egy ponton egymásnak feleselő elképzelések hangzanak el annak érdekében, hogy ezáltal láthatóvá váljék: a reformáció az európai történelem egyik szellemi csúcspontjaként éppolyan színes és sokféle volt a maga történeti jellegében, amilyen a korabeli Európa szellemi és társadalmi világa.” A részletes program elérhető itt.

A Népi vallásosság és hitélet az Egri egyházmegyében a 18-21. században címmel konferencia kerül megrendezésre Egerben. (Bővebben.)

Bebesi György, kutatócsoportvezető egyetemi docens, (PTE BTK Történettudományi Intézet) Birodalom összeomlás előtt című könyvét mutatják be a pécsi Művészetek és Irodalom Házában. A könyvet Hornyák Árpád, a PTE BTK TTI egyetemi docense és MTA BTK Történettudományi Intézetének főmunkatársa, valamint Csurgai Zoltán történész hallgató ismerteti. A beszélgetést Bene Krisztián, tanszékvezető egyetemi adjunktus moderálja. (Bővebben.)

Pénteken, május 12-én kezdődik a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetsége szervezésében a két napos II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia Nagyváradon, amelynek idei témája Erdélyi Történetek – Történetek Erdélyről. A rendezvény platform kíván lenni a tágabb értelemben vett Erdély történetével foglalkozó magyar doktoranduszok, MA hallgatók, valamint a közelmúltban fokozatot szerzettek számára, tanuljanak akár romániai, magyarországi vagy bármely más ország felsőoktatási intézményében. (Bővebben.)

Ezek lesznek a hét programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne feledjék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.

(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)

Ezt olvastad?

100 éve Oroszországban a 20. századot meghatározó események történtek. Jelentőségén és részletein még ma is vitatkoznak a kutatók, de az