Heti ajánló 2017/34.

A totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja, régészeti helyszínelők, valamint szekszárdi helytörténet és levéltári séta eheti programajánlónkban.

Szerdán, augusztus 23-án 18.00 órától kezdődik a Gulág Emlékbizottság által szervezett Emlékséta a Totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából.

Az emlékmenet a „Cipők a Duna Parton emlékmű„-től indul, a Terror Háza Múzeumig, ahol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Hámori József akadémikus, professzor és Kerényi Lajos piarista atya mond megemlékező beszédet. A megemlékezés ünnepi műsorral és mécsesgyújtással zárul. (Bővebben.)

 

Szombaton, augusztus 26-án 17.00 a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei LevéltáraBarangolás a Megyei Levéltárban” című programjának keretében három neves szekszárdi, illetve Szekszárdhoz kapcsolódó személyről hallhatnak előadást az érdeklődők. A látogatók az előadások között levéltári sétára indulhatnak, valamint játékos vetélkedő keretében ismerkedhetnek meg Szekszárd történelmi nevezetességeivel. (Bővebben.)

Ezzel egy időben Budapesten 17:00 órától a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai tartanak ismét interaktív régészeti előadással egybekötött tárlatvezetést a múzeum új, Ige-Idők – A reformáció 500 éve című ideiglenes kiállításán. A tárlatvezetés után a múzeum szakemberei a 2009-ben, a sólyi református templom padlója alól előkerült két ölelkező csontváz rejtélyes esetét tárják fel egy interaktív előadásuk során. (Bővebben.)

 

Ezek lesznek a hét általunk ajánlott programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne feledjék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.

(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)

Az indexképen felhasznált fotók forrása: © MTI Fotó: Bruzák Noémi, Terror Háza, Magyar Nemzeti Múzeum

Ezt olvastad?

Mindig öröm számomra, amikor kézbe vehetem a Magyar vidék a 20. században sorozat újabb kötetét. Most kettőt is kaptam az
Támogasson minket