Heti Ajánló 2017/41.

A Rákosi család privát felvételeitől a Wannseei konferenciáig. A héten az előadások és konferenciák mellett három különleges filmvetítésre is felhívjuk olvasóink figyelmét.

Heti ajánlónk eseménynaptárunk alapján.

Hétfőn, október 9-én kezdődik Nyíregyházán a “Rejtőzködő szexualitás – Rejtett identitás” címmel, a Magyar Történelmi Társulat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csoportja a Nyíregyház Egyetem és a Jósa András Múzeum közös szervezésében megvalósuló, kétnapos tudományos konferencia. (Bővebben.)

10.00 órakor kezdődik Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Mentés Eredetiben” című egynapos konferenciája, ahol az állományvédelem különböző területeiről szóló előadások ismertetik a restaurálási tevékenységek szerepét és sokszínűségét. Az előadások szünetében az azonos című kamarakiállítás is megtekinthető lesz. (Bővebben.)

18.00 órától az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér dokumentumfilmklubja Bartal Csaba Rákosi Mátyás száműzetésben (52 perc, 2016) című dokumentumfilmjét vetíti. A Rákosi családtagjai által lencsevégre kapott jelenetek és történészek segítenek rekonstruálni Rákosi Mátyás szovjetunióbeli száműzetésének 15 esztendejét (1956-1971). (Bővebben.)

Kedden, október 10-én kezdődik Budapesten az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszéke és Szláv és Balti Filológiai Intézete, valamint a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány által, az osztrák-magyar kiegyezés 150. évfordulója alkalmából rendezett „A Kiegyezés és a Dualista Korszak Emlékezete Közép-Európában“ című kétnapos nemzetközi konferenciája. (Bővebben.)

16.30-tól mutatják be a Veszprémi Érseki Levéltár új kiadványait a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár és a Kubinyi András Történész Műhely közös szervezésében a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth-téri épületében. (Bővebben.)

Kedden a Central European University Nádor utcai kampuszán két nyilvános előadás is lesz. 15.30-tól Nicola Carraro (University of Campinas) tart előadást Aristotle on Biological Kinds címmel a CEU Filozófia Tanszékének szervezésében (Bővebben.), 18.00 órától pedig Michael Korey (Dresden State Art Collections) The Gantse Megillah: Collecting and Displaying Judaica in 18th-Century Central Europe – The Forgotten History of a Non-Jewish Curiosity című előadását lehet meghallgatni. (Bővebben.)

Szerdán, október 11-én Jost Ferenc, a templomépítő címmel nyílik kiállítás Debrecenben. A kiállítás megnyitóján mutatják be Nyul Imre Jost Ferenc, a templomépítő – A Jost család és Debrecen című könyvét is. A kötetet Takács József a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Könyv- és Levéltár nyugalmazott igazgatója mutatja be, a 2017. november 4-ig látogatható kiállítást pedig Rácz Zoltán építészmérnök nyitja meg. (Bővebben.)

17.00 órától korrajz, társadalomkép, kábítószer és elnyomott nőiség – mindez irodalmi környezetbe ágyazva az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. Lev Tolsztoj Anna Kareninája a világirodalom megkerülhetetlen alakja. A nagyvilági élet lelketlenségének nyomása alatt sínylődő, abból kitörni vágyó nő életét izgalmas szempontból elemzi az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeum vendégelőadója, Dr. Bugovits Valéria, Phd irodalomtörténész. (Bővebben.)

17.30-tól Klaniczay Gábor (CEU, ELTE) tart előadást Uses, Misuses and Abuses of Historical Periodization címmel a Central European University Nádor utcai kampuszán. (Bővebben.)

Szintén a Central European University Nádor utcai kampuszán, ezzel egy időben, 17.30-tól Michael Korey (Dresden State Art Galleries ) tart nyilvános előadást Light on Old Instruments: An Optical Safari in Search of the World’s Oldest Surviving Telescopes címmel. (Bővebben.)

18.00 órától a Politikatörténeti Intézet most induló filmklubjának első előadásán Woody Allen ZELIG (1983) című filmje kerül vetítővászonra. A vetítést beszélgetés követi, amelynek meghívott vendége Erős Ferenc szociálpszichológus. (Bővebben.)

18.00 órától Dr. Szerencsés Károly történész, az ELTE habilitált egyetemi docense tart előadást az 1947-es magyarországi kommunista választási csalásokról a Párbeszédek Házában. Önálló előadóestjén a „kék rémület” 70. évfordulója alkalmából bepillantást nyerhetünk abba az illúziókeltésbe, amit 1947. augusztus 31-én véghezvittek az Magyar Kommunista Párt tagjai. Az előadást követően lehetőség nyílik könyvei közül szemezgetni és a helyszínen dedikáltatni. (Bővebben.)

Csütörtökön, október 12-én 9.00 órakor kezdődik Szolnokon a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára és a Neumann János Egyetem második, országos családtörténeti konferenciájája és workshopja „Jövőnk kulcsa a múlt” címmel. (Bővebben.)

10.00 órakor kezdődik a Veszprémben Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára “A magyar királyi veszprémi 31. honvéd gyalogezred emlékezete” című konferenciája a levéltár dísztermében. (Bővebben.)

14.00 órától a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely és a MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Tudományos Szakkönyvtára szervezésében Dr. Négyesi Lajos (alezredes, hadtörténész, egyetemi docens) mutatja be Cseh Valentin A nándorfehérvári csata 1456 című könyvét. A budapesti könyvbemutató házigazdája: Dr. habil. Besenyő János ezredes, osztályvezető. (Bővebben.)

17.30-tól az I. Tóth Zoltán Kör és a Hadtörténeti Műhely újonnan induló, közös filmklubjának első vetítésén az Összeesküvés (2001) című filmet vetítik, amely a Holocaust és a Wannsee-konferencia témakörére irányítja a figyelmünket. Ezúttal a meghívott szakértők Klacsmann Borbála (SZTE) és dr. Kárpáti György (PPKE). (Bővebben.)

Pénteken, október 13-án 18.00 órakor nyílik meg az MNM Semmelweis Orvostörténeti Múzeumának Győrffy László: Privát biológia című új, időszaki kiállítása. A kiállításmegnyitót kerekasztal-beszélgetés kíséri az emberi test dekonstrukcióiról a kortárs képzőművészetben. Győrffy László képzőművésszel Nemes Z. Márió költő, kritikus, esztéta és Mucsi Emese művészeti író (artmagazin.hu) beszélget. Moderátor: Dankó Réka művészeti menedzser. (Bővebben.)

 

Ezek lesznek a hét általunk ajánlott programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne feledjék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.

(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)

Ezt olvastad?

Habsburgok, Kosztolányi emlékest, Anno Filmklub, emlékezetpolitika és újra Történész Sörest március utolsó hetében. Hétfőn, március 26-án két napos tudományos konferencia kezdődik
Támogasson minket