Heti ajánló 2017/4.

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

A jövő héten szó lesz a Levéltár gyűjteménygyarapítási gyakorlatáról, a magyar őshaza kutatásáról, a középkori falfestészetről, az antiszemitizmusról és zsidó identitásról, a Szent Koronáról, a kollektivizálás elleni tüntetésekről 1951–1961 között, sőt gazdaságtörténetről és hadtörténetről is. Heti programajánlónk a Naptárunkban található rendezvényeket ismerteti.

Hétfőn, január 23-án tartja a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Levéltárosok Egyesülete a „Bővülő történelem – Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai” című időszaki kiállítás kísérőrendezvényét. Az érdeklődők a kiállítás témájához kapcsolódóan három rövid, összefoglaló előadást hallgathatnak meg a Magyar Nemzeti Levéltár levéltárainak ajándékozott iratokról és az intézmények gyűjteménygyarapítási gyakorlatáról. (Bővebben.)

Kedden, január 24-én az Országos Széchényi Könyvtár bemutatja a Magyarok a Kaukázusban. A magyar őshaza kutatása Örményországban és a Kaukázusban című kötetet. A könyvet Őze Sándor, az MTA doktora és Kránitz Péter Pál, a kötet szerzője és szerkesztője mutatja be. (Bővebben.)

A BÁV Műkereskedelem előadást tart Szentek és szimbólumok a középkori falfestészetben címmel. Jékely Zsombor művészettörténész előadásában elsősorban 14. századi székelyföldi templomok (Bögöz, Gelence, Sepsikilyén) példáin keresztül lesz szó a középkori szimbólumrendszer és gondolkodásmód gazdagságáról. (Bővebben.)

Szerdán, január 25-én a Bálint Házban a Szombat folyóirat és a Tom Lantos Intézet (Tom Lantos Institute) Antiszemitizmus és zsidó identitás a friss identitáskutatás tükrében című előadás- és beszélgetéssorozatára kerül sor. A rendezvény olyan izgalmas, érzékeny témákat jár körül, mint a magyar zsidó identitáspolitika dilemmái, az emlékezéspolitika, az antiszemitizmus vagy éppen a párbeszéd a szélsőjobboldallal. A vendég Kovács András professzor (a Közép-európai Egyetem Zsidó Tanulmányok Programjának vezetője) lesz. (Bővebben.)

A Bécsi Magyar Történeti Intézetben a Pálffy Géza (MTA BTK TTI) által vezetett „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport legújabb könyveinek magyar nyelvű bemutatójára kerül sor. (Bővebben.)

Csütörtökön, január 26-án az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a Társadalomtörténeti Monográfiák sorozat következő, 6. kötetének bemutatója lesz. A könyv szerzője Farkas Gyöngyi, címe pedig: Lázadó falvak. Kollektivizálás elleni tüntetések a vidéki Magyarországon (1951-1961). (Bővebben.)

A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című tudományos ismeretterjesztő filmet ezúttal Bécsben, a Collegium Hungaricumban vetítik. (Bővebben.)

Pénteken, január 27-én a Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv 2016. Válság – kereskedelem című kötetének bemutatójára kerül sor. A kötetet Orosz István professor emeritus, az MTA rendes tagja mutatja be az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtárában. (Bővebben.)

Szombaton, január 28-án a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban lesz a Hadtörténelmi Délutánok következő előadása, amelynek címe: A M. Kir. Honvédség földi felderítése 1921-1945. Az előadó Dr. Horváth Csaba ezredes, a HM HIM parancsnok-helyettese lesz. (Bővebben.)

Ezek lesznek a következő hét programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne felejtsék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.

(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.
Támogasson minket