Heti Ajánló 2018/9.

Oszd meg másokkal is:

Aktuális

Ha az időjárásban még nem is mutatkozik meg a tavasz, az események számában már mindenképpen. Ezen a héten is kiválogattuk az általunk ajánlott eseményeket.

Hétfőn, február 26-án 13.00 órakor a Károlyi Kutatócsoport „Virtuális utazás a múltba” címmel rendez rendhagyó könyvbemutatót az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárával, a Jósa András Múzeummal, és Baktalórántháza Város Önkormányzatával közös szervezésben. A Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz (1712 – 1724) című forráskiadvány rendhagyó bemutatóját megnyitja: Nagy Lajos polgármester, majd a megjelenteket köszönti: Kujbusné dr. Mecsei Éva levéltár-igazgató. A köszöntőket előadások követik. (Bővebben.)

19.00 órától a Bécsi Magyar Történeti Intézet szervezésében mutatják be Dr. Glant TiborA Szent Korona amerikai kalandja és hazatérése című könyvét. A szerző magyar nyelvű előadását B. Révész László: A korona hazakerülése című, 1978-as dokumentumfilmje vezeti fel. (Bővebben.)

Kedden, február 27-én 11.00 órakor adják át Magyar Levéltárosok Egyesülete által alapított Az év levéltári kiadványa 2017. díjakat Budapest Főváros Levéltárában. A rendezvényen köszöntőt mond Dr. Fodor Pál az MTA BTK főigazgatója, majd a díjakat átadja Dr. Kenyeres István a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke. (Bővebben.)

19.00 órakor megkezdődik a Történész Sörest újabb évadja. Az előadássorozat első vendégei Dr. Szoleczky Emese és Dr. Kreuzer Andrea lesznek, akik egy egzotikus és izgalmakkal teli expedíció történetébe kalauzolnak el bennünket. Az előadás címe: „Az emberevő Canibálok is megjelentek” – Az 1896-os Albatros szerencsétlenség. (Bővebben.)

Szerdán, február 28-án 09.30-tól tart közös konferenciát a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem “A magyar katonai veszteségkutatás kérdései 1703-1956” címmel. (Bővebben.)

16.00 órakor kezdődik a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a Habsburg Történeti Intézet rendezvénye Arcképek az Osztrák-Magyar Monarchiából | Jaroslav Hašek, a Svejk megalkotója címmel, amely egy kerekasztal-beszélgetésekből álló portrésorozat része. (Bővebben.)

16.00 órától mutatják be a Magyar Nemzeti Múzeumban a Soós István (MTA BTK TTI) szerkesztésében megjelent Egy elfeledett koronázás a reformkorban – Az utolsó pozsonyi uralkodókoronázás 1830 őszén című nagyszabású tanulmánykötet. A kötet a legfrissebb kutatások alapján, interdiszciplináris jelleggel és nemzetközi kitekintésben mutatja be a reformkor csaknem elfelejtett eseményét. A díszbemutatón a megjelenteket Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója köszönti, majd Pálffy Géza (MTA BTK TTI) a “Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője ismerteti a kutatócsoport legkiemelkedőbb eredményeit. Az eseményen a kötetet Dobszay Tamás, habilitált egyetemi docens (ELTE) mutatja be. (Bővebben.)

Csütörtökön, március 1-én 17.00-kor új kiállítás nyílik a Napvilág Könyves Galériában. A tárlat a Népszabadság 1956 és 1988 között és a szilveszteri, 1980-as években megjelent politikai karikatúráiból kínál ízelítőt, ami a politikai humor sajátos – a politikai kabaréval mindenképpen kiegészítendő – metszetét adja. A kiállítást Uj Péter újságíró nyitja meg. (Bővebben.)

Ezzel egy időben, 17.00 órakor nyílik meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum új, IBUSZ – mert úton lenni jó! című időszaki kiállítása is. A megnyitón köszöntőt mond Kiss Imre, a múzeum igazgatója, majd a kiállítást Somogyi Zoltán, az UNWTO főtitkár-helyettese, volt IBUSZ-os nyitja meg. (Bővebben.)

Pénteken, március 2-án 18.00 órától izgalmas kerekasztal-beszélgetés lesz az ELTE BTK-n Lukács György szellemi örökségéről a Doktoranduszok Országos Szövetsége Filozófiatudományi Osztályának rendezésében. A vita fő témái a hazai Lukács-kutatás állapota és perspektívái, Lukács történelmi szerepvállalása és megítélése, Lukács szellemi öröksége és aktualitása lesznek. A beszélgetés résztvevői Fehér M. IstvánKarácsony AndrásRadnóti Sándor, és Takács Ádám, a moderátor pedig Szabados Bettina lesz. (Bővebben.)

 

Ezek lesznek a hét általunk ajánlott programjai, kövesse velünk az eseményeket a továbbiakban is! Ne feledjék, Naptár rovatunk hét közben is folyamatosan frissül, érdemes rendszeresen figyelni.

(Naptárunkba szívesen fogadunk minden történelemmel kapcsolatos, tudományos programot. E-mail címünk: info@ujkor.hu)

Ezt olvastad?

2023. májusában volt 10 éve, hogy a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztálya (TePO) megalakult. Ennek kapcsán az Osztály
Támogasson minket