Hogyan hajtotta végre Európa anyósa a lehetetlent? – előadás Mária Teréziáról az Osztrák Kulturális Fórumban

Az Osztrák Kulturális Fórum által Mária Terézia 300. születésnapja alkalmából rendezett programsorozat keretében Barbara Grabner történész és újságíró mutatta be Ausztria egyetlen szuverén uralkodónőjének úttörő tevékenységét.

Fotó: OKF

Mária Terézia az egyik legnépszerűbb osztrák történelmi személyiség, akire a helyiek még manapság is császárnőként gondolnak, pedig ezt a méltóságot – a férje iránti tiszteletből – sohasem töltötte be. Egyedülállósága két dologban rejlik: egyrészt ő volt az egyetlen nő, aki valaha Ausztria élén állt, másrészt trónra lépte után – egy férfiak által uralt érában és foglalkozási körben – sem vesztette el nőiességét, sőt egyenesen törekedett annak megőrzésére és hangsúlyozására. Barbara Grabner előadásában (Maria Theresia und die weibliche Seite der Macht) ez utóbbi aspektusra hívta fel a figyelmet.

A fiatal Mária Terézia Andreas Möller festményén (1729 körül)

Mária Terézia nem született tipikus osztráknak. Édesapja, VI. Károly német-római császár (III. Károly magyar király) Spanyolországban nevelkedett és élete jelentős részében a spanyol trón megszerzéséért küzdött, élete végéig nem tudott hibátlanul megtanulni németül. Ez azonban nem okozott problémát a család életében: Károly és felesége, Erzsébet Krisztina braunschweigi hercegnő a korban bevettnek számító előre elrendezett házasságuk ellenére szívből szerették egymást, így gyermekeik is idilli és harmonikus környezetben nevelkedtek. A kis Mária Terézia bécsi gyerekkorának köszönhetően szert tett egy a későbbiekben még igen hasznosnak bizonyuló tulajdonságra, „a bécsi sármra”, mely a diplomáciai képességek és egy bájos személyiség elegyeként írható le a legjobban. A pozsonyi koronázására érkező angol követ egyenesen a báj megtestesülésének nevezte az akkor 23 éves hölgyeményt. Fontos kiemelni, hogy Mária Terézia semmiféle útmutatást nem kapott az uralkodást illetően édesapjától, nem vehetett részt a tanácsok ülésein, nem hallgathatta meg a miniszterek beszámolóit és nem kapott komolyabb szerepet a külföldi követek fogadása során sem. VI. Károly ugyanis sokáig reménykedett egy fiú érkezésében, amikor pedig erre már nem volt esély, jövőbeni vejének kívánta átadni az uralkodás terheit. A császár természetesen egy nagy múltú királyi családból származó herceget képzelt el vejéül, a lánya azonban másként döntött.

Mária Terézia férjével, Lotaringiai Ferenccel és legidősebb fiával, Józseffel

Már hét évesen beleszeretett a kevésbé előkelőnek számító Ferenc István lotaringiai hercegbe, aki számára a képeskönyvbe illő szőke herceget jelentette. Apja fenntartásai ellenére 1736. február 12-én sor került az esküvőre, amelyet megelőzően azonban Ferencnek le kellett mondania ősi családi birtokáról és örökségéről, Lotaringiáról. A lemondó nyilatkozat aláírását követően állítólag a tollat is eldobta…

E kemény feltétel mindazonáltal nem vert éket a friss házasok közé, levelezésük tanúsága szerint életük végéig őszintén szerették egymást. Mária Terézia felülemelkedett férje viszonyain, Ferenc halálát követően pedig egyenesen depresszióba esett, levágta a haját, elajándékozta ékszereit és ruháit, a későbbiekben pedig csak feketét hordott. Kapcsolatuk azért is működhetett ennyire olajozottan Grabner szerint, mert jól kiegészítették egymást. A gyakran hangoztatott nézet, miszerint Ferenc viselte a császári címet, Mária Terézia pedig uralkodott, nem fedte a valóságot, a házaspár sikeresen működő feladatmegosztás szerint élt. Míg az érzelmes, domináns és szigorúan vallásos, de nem bigott feleség a minisztertanácsokon ült, diplomatákat fogadott, reformokat vezetett be vagy éppen hadjáratot vezetett, addig a kissé ingatag, gyakran flegmatikus szabadkőműves férj a gazdaságot és a pénzügyeket tette rendbe. Tulajdonképpen az ez utóbbi területeken elért eredmények tették lehetővé Mária Terézia számára az állam megreformálását és a költséges háborúk megvívását. Befektetései olyannyira nyereségesek voltak, hogy halála után Mária Terézia és a későbbi II. József könnyedén törleszteni tudták a Habsburg-család részvényeiből befolyt összegből – tehát a saját családi vagyonukból! – a VI. Károly óta felgyűlt államadósságot.

Az osztrák örökösödési háború (1740-1748)

Az így szerzett pénzre nagy szükség is volt, mivel VI. Károly egy düledező és szinte irányíthatatlan birodalmat hagyott hátra. A császár költséges és nem mindig sikeres háborúi a csőd szélére juttatták az államot, a rosszul megválasztott tanácsadók pedig az államigazgatás helyett a nagyobb pénzösszegek zsebre tételében jeleskedtek. A vesztes tisztek bebörtönzése, a hadsereg minimálisra zsugorodása és a katonaság fizetésének elmaradása a birodalom katonai potenciálját csökkentette, a rossz termésű évek okozta éhínség pedig szintén rontott az amúgy is rossz közhangulaton. A helyzet súlyosságát növelte, hogy Mária Terézia trónra lépése után alig két hónappal támadás érte Ausztriát II. (Nagy) Frigyes porosz király részéről, aki rögtön elfoglalta a birodalom legfejlettebb tartományát, Sziléziát. Mária Terézia védekező háborút kezdett, katonai akadémiát állított fel, kitüntetéseket alapított és szinte a semmiből egy hadsereget hívott életre, mely kisebb sikerek elérésére és visszavágásra is képes volt. Az örökölt tanácsadók Szilézia feladását javasolták már az osztrák örökösödési háború első évében, ám ő nyilvánvalóvá tette, hogy ezt a lehetőséget még csak megfontolásra sem tartja érdemesnek: „Inkább a ruhát hiányoljam a testemről, mint Sziléziát”. E kijelentés természetesen igen hamar megjelent a korabeli karikatúrákon, röplapokon.

Korabeli karikatúra az örökösödési háborúban pőrévé vált Mária Teréziáról[1]

Hajlandó lett volna akár személyesen is hadba vonulni és irányítani a hadsereget, ám egymást követő terhességei ezt nem tették lehetővé. Ennek ellenére „a porosz szörny”, Nagy Frigyes is elismerte erényeit, egy alkalommal a következőképpen nyilatkozott: „Végre van a Habsburgoknak egy férfijuk, és ez egy nő!”

Balra: Barbara Grabner történész (Fotó: OKF)

A királynőt a nép is nagy becsben tartotta, ami részben reformjaira, részben személyiségére vezethető vissza. Lassú reformokat indított el a közigazgatás, az oktatás és az egyházi élet területén. Könnyített a jobbágyi terheken, kataszteri felmérést rendelt el az örökös tartományokban, listákat vezettetett a besorozható férfiakról, új törvényeket hozott és hivatalokat nyitott meg a polgári származású hivatalnokok előtt. Hitvallása szerint az állam szolgálatára és az emberek iránti gondoskodásra tette fel életét. Utóbbihoz éppúgy hozzátartoztak a lakosságnak látványosságot nyújtó hosszú kocsikázásai és ünnepségei Bécsben, mint a himlő elleni oltás népszerűsítése vagy az uralkodó tulajdonát képező, vadászat céljából tartott vadak lelövetése és húsuk jutányos áron történő áruba bocsátása az éhínség idején.

Az uralkodás mellett élete legnagyobb és legfontosabb feladata gyermekei nevelése volt. Lotaringiai Ferenctől tizenegy lánya és öt fia született, akik közül tíz élte meg a felnőttkort. Későbbi házasságaik a dinasztia expanzióját vonták maguk után és tették Mária Teréziát „Európa anyósává”.

Mária Terézia családja körében

A királynő a nevelés terén vallott elveiben is eltért kortársaitól. Míg a legtöbb uralkodó és uralkodónő, de az arisztokraták is vagy különböző nevelőkre bízták gyermekeiket, vagy külföldi tanintézményekbe járatták őket és mai szemmel nézve igen keveset érintkeztek velük, Mária Terézia minden gyermekének nevelését saját kezűleg irányította. A tanítók kiválasztásától a tanrend meghatározásán át az étrendig és a büntetésekig mindent kézben tartott. A nevelők naponta tettek neki jelentést, amit a tizenöt órán át végzett uralkodói teendői mellett mindig meg is hallgatott. A diplomaták által túl szigorúnak tartott nevelés célja példamutató gyermekek felnevelése volt, akik a dinasztia hasznos és azt külföldön képviselni tudó tagjaivá válhatnak. Egy-egy gyermek megházasodása és az udvar ebből következő elhagyását követően levelek útján próbálta folytatni a megkezdett nevelői munkát, ami – talán Marie Antoinette-t leszámítva – abszolút sikeresnek tekinthető. Mária Terézia nevelési módszerei nagyban hasonlítottak uralkodási attitűdjéhez, melynek vezérelvei a praktikusság és a célorientáltság voltak. Ez jól tükröződött például a tanácsadóival való bánásmódban is, akiket rendkívül jó érzékekkel választott ki származásra való tekintet nélkül, terveik megvalósításához pedig viszonylag széles teret kaptak.

 

Fotó: OKF

Uralkodása során mindig hangsúlyozta nőiességét. Nem volt sárkány, sem férfias, célzottan sérülékenynek és védelemre szorulónak mutatta magát, hagy elnyerje a férfiak rokonszenvét, illetve hogy felkeltse lovagi ösztöneiket – gondoljunk csak a híres pozsonyi jelenetre, amikor a magyar nemesség életét és vérét ajánlotta fiatal királynőjéért. A lovagi kor kissé átértelmezett hagyományai elevenedtek meg továbbá Prágában, az örökösödési háborúban aratott egyik győztes csatát követően, amikor is a szoknya alatt bőrnadrágba öltözött hölgyek mérték össze erejüket egy „lovagi torna” keretében. Szintén említésre méltó a kortársak által csak „az alsószoknyák szövetségének” nevezett diplomáciai forradalom, mely során Mária Terézia a kor más uralkodói számára szalonképtelennek számító Madame Pompadourral, a francia király szeretőjével és I. Erzsébet orosz cárnővel alakított koalíciót Nagy Frigyes ellenében.

II. Frigyes, a nagy rivális

A kortársak részéről nem sok bizodalommal megkezdett uralkodása során Mária Terézia végül bebizonyította, hogy egy nő épp olyan jó (vagy akár jobb) uralkodó lehet, mint egy férfi. A központosított állam alapjait lerakó és egy lassú, de minden téren előrevivő reformfolyamatot beindító királynőt már ellenfelei is elismerték: „Dicsőséget szerzett mind a trónnak, mind a nemének” – jelentette ki Nagy Frigyes. Grabner véleménye szerint Márai Terézia úttörő volt saját területén és saját korában. Megújította az osztrák diplomáciát, férjével karöltve rendbe hozta az államháztartást és végig a nép érdekeit tartotta szem előtt, vagyis mondhatni véghezvitte a lehetetlent és még a női egyenjogúság felé vezető úton is megtette az első lépéseket, azaz bebizonyította, hogy bár csak egy szegény királynő, a szíve mégis egy királyé.

Rudolf Veronika

[1] A magyarok krónikája. Szerkesztette: Glatz Ferenc. Officina Nova, Budapest, 1995, 311. oldal.

Ezt olvastad?

„Habsburg Ottó munkásságának két legfontosabb alappillére az egységes Európa gondolata és a keresztény hit volt. Az alázat, a mértékletesség, az
Támogasson minket