Hol volt, hol nem volt a csepeli csata?

 

1603. szeptember 28-án a Csepel-sziget északi felében komoly összecsapásra került sor a Budát ostromló keresztény és a várat felmenteni szándékozó török seregek között. A győzelem az előbbieké volt, az ország egykori fővárosát mégsem sikerült felszabadítani.

„Azon a helyen Dervis pasa tíz apródjával hosszú ideig szemben állt a hitetlenekkel s a futamodókat magához vonta. Sokan azonban nem voltak a segítségére, s midőn apródjaival a hitetlenek egyik nagy csapatával összeütközött, azonnal vértanú lett.” – írta meg ezekkel a szavakkal Ibrahim Pecsevi, a török felmentő sereg krónikása Dervis pasa halálát a csepeli csatából.

A tizenöt éves háború (1591-1606) – ahogyan a kortársak is nevezték – egyik kevéssé ismert hadi eseménye a „csepeli csata” (a hadtörténelmi munkák többsége csak csatározásként említi!). Ha áttekintjük egy kicsit az előzményeket, a csatához vezető út igen göröngyösre sikerült. A háború elején a török hadvezetés célja Bécs elfoglalása, a Habsburg udvaré pedig Buda visszavívása volt. Ennek megfelelően mindkét fél a főcélpontokat védő erődövek kulcspontjait próbálta elfoglalni. Így került török kézre Győr (1594), vagy keresztény kézre Esztergom (1595). Közben az Erdélyi Fejedelemség is belépett a háborúba, török hűbéresként meglepetésre a keresztény oldalon. Ez a helyzet keletre tette át a háború súlypontját, így az addigi fő célok háttérbe szorultak. Amikor 1598-ra az Erdélyi Fejedelemség önálló szereplőként lassan kikerült a háborúból, a súlypontok ismét az eredeti irányba mozdultak vissza. A török ekkor már új úton próbálkozott Bécs felé (Kanizsa, 1600), a keresztény erők pedig ismét a Duna völgyébe helyezték a támadásuk főirányát. Ennek első lépcsőjeként (Győr visszavétele után) 1598-ban végre ostrom alá fogták Budát.

Buda ostroma, 1598. Johann Siebmacher festménye. (Kép forrása: budapestcity.org)

Az 1598-as budai ostrom kudarcát a késői kezdet és az ekkorra már egyre komolyabb anyagi nehézségek okozták. Így a keresztény hadvezetés ismét egy elővár, Fehérvár elfoglalásával (1601) próbálta megtörni Buda erejét. Kiegyenlített harcok után 1602-ben ismét Buda alatt állt a Habsburg sereg. Pest visszafoglalása kedvező helyzetet teremhetett volna egy következő évi budai ostromhoz, csakhogy időközben Fehérvár ismét elesett. A pesti őrség gyakorlatilag magára maradt a „török tenger” közepén. Ennek dacára egész télen megállták a helyüket, esélyt adva egy újabb, esetleges sikeres keresztény ostromhoz. A Habsburg Birodalom anyagi helyzete azonban nem tette lehetővé, hogy a csapatok már tavasszal Buda ellen vonuljanak. A keresztény sereg fővezére, Hermann Chritoph Russwurm gróf erejéből még nyár dererkán is csak annyira futotta, hogy Szekszárdig egy különítményt küldjön azzal a céllal, hogy zavarja meg Lala Mohamed szerdár Buda alá vonulását.


Hermann Christoph Russworm (Kép forrása: bildarchivaustria.at)

1603. szeptember közepén végre megindult az esztergomi táborból a keresztény sereg. Russwurm arra törekedett, hogy biztosítsa a keresztény pozíciókat Buda alatt, valamint megakadályozza, hogy Lala Mohamed visszavegye Pestet. Ezért erősítette meg a Szentendrei-szigetre kialakított keresztény „Felső tábort”. Két hajóhidat veretett a váci Duna-ágra, és ezek közé helyezte el a hajóit. Megerősítette a pesti őrséget is; a várostól délre, a mai ferencvárosi Koppány utca és Illatos út közötti területen létrehozta az úgynevezett „Alsó tábort”. Ezzel szemközt hidat veretett a csepeli Sziget-csúcsra, ahol szintén kialakított egy földerődöt. A mai Szabadkikötő helyén álló királyi kastély romjait is megerősítette. És egy sáncot is kialakított a sziget teljes szélességében.

Buda és Pest térrajza (Kép forrása: Veress Endre: Buda és Pest 1602-1603-iki ostroma, Hadtörténelmi Közlemények, 1910. 399.o.)

1603. szeptember 24-ére megérkezett Lala Mohamed szerdár serege is. A szembenálló erők létszámát tekintve, mint általában, a források ellentmondó adatokkal szolgálnak. A török erőket ennek megfelelően 17 000 és 40 000 fő közé teszik. A keresztény erők 32-35 000 főt tettek ki. Ez gyakorlatilag patthelyzetet eredményezett. A források elemzése alapján a törökök a mai Érd és Promontor közötti térségben táboroztak le. Szinte azonnal erősítést vittek Budára és megerősítették a Gellért-hegyet, amit a keresztény sereg nem tudott megakadályozni.

Buda, 1603. (Kép forrása: Kisari Balla György: Törökkori várrajzok Stockholmban. 134.o.)

A török táborban Ibrahim Pecsevi beszámolója alapján éles vita alakult ki, hogy mit tegyenek a kialakult helyzetben.

„Végre azt mondták: Mi is készítsünk hidat a szigetre és menjünk a hitetlenek sánczai ellen. Isten segítségével elfoglaljuk azokat s az élelmiszereket hozó hajók odaérkezvén, nyugodtan Budára szállítjuk azokat, vagy pedig a hitetlenek odajönnek s küzdelem lesz.”

Lala Mohamed ugyanis nem volt megelégedve azzal, hogy a szárazföldön erősítést jutatott Budára, hanem a vízi út megtisztítását tűzte ki célul. Ennek megfelelően hidat verettett a Nagy-Dunán lévő kisebb, nem megnevezett szigetre, majd onnan a Csepel-szigetre. A csata helyszínének azonosításához támpontot adna a „névtelen” sziget ismerete. A források és a szakirodalom tanulmányozása, és főként a terepbejárás alapján valószínű, hogy ez a mai Háros-sziget lehetett. Miután a híd elkészült a „névtelen” szigetre, a folytatáshoz az éj sötétjében csapatokat dobtak át a Csepel-szigetre. Hajnalra már közel 3000 gyalogos és 7000 lovas védte ezt a kialakítandó török hídfőt.

Ezalatt 1603. szeptember 24-én komoly esőzés vette kezdetét, amely három teljes napig folytatódott. Miközben a török a hídveréssel volt elfoglalva, éjszaka a keresztény sereg zöme az Alsó táborból átvonult a sziget csúcsán lévő sáncokba. A török történetírók szerint szeptember 27-én éjfél körül az építőmesterük is átment a szigetre, de az ottlévők nem alakítottak ki szabályos, védhető hídfőt. A gyalogság a parton húzódó dombsorra vette be magát, míg a lovasság a sáncokig nyomult előre, ahol keresztény „nyelveket” fogott, ezzel egyrészt elárulta a jelenlétét, másrészt feldühítette Russwurmot.

1603. szeptember 28-án hajnalban már elállt az eső, de vastag köd ült a szigetre. A makacs pára egészen a déli órákig tartotta magát. Reggel 8 órakor a keresztény sereg megindult a török hídfő ellen. A 10 000 fős török haddal szemben 7 gyalogezred és közel 8000 lovas vonult fel. A kavargó ködből déltájban bukkant fel a hadrendben masírozó sereg – szemben a török állásokkal. Az első sorokban Nádasdy Ferenc, a rettegett „fekete bég” 12 zászlóaljnyi huszárja és Siegfried Kollonich vallon-cseh lovasai érkeztek a csatatérre.

Pecsevi szavaival, aki a túlsópartról nézte az eseményeket:

„Déltájban egyszerre csak megmozdult a hitetlenek serege s a mi harcosaink is ott a mezőn egyenként gyülekeztek. Az átkozottak ágyúval, puskával lövöldözve, disznócsorda gyanánt jöttek. A magyar lovasság a mi lovasságunk ellen támadott.” A csata elkezdődött.

A második hullámban megérkeztek Pezzen rajnai és morva zászlóaljai, ami végérvényesen eldöntötte a lovassági harc kimenetelét. Később még beérkeztek Hohenlohe frank lovasai is. Erre a török lovasság megfutott. A keresztény lovasság ezt követően a szőlődombok között egy-két kis ágyúval és puskával védekező török gyalogságra vetette magát. A csata most hullámot vetett, és a lovasság a heves tűzben megtorpant. Ekkor körülbelül délután fél három lehetett.

Pecsevi a túlpartról így írta le a janicsárok védekezését:

„Mi az átelleni partról úgy láttuk, mintha egy-két temető lett volna ott; akik átmentek, mintha egyenként állottak, vagy pedig egy helyen lesben ültek volna, csapataikat azonban nem szedték össze.”

A Duna túloldaláról ugyanis a szemtanú temetőnek nézte a szőlődombokat. A török csapatok az élelmezés hiányában valószínű azért vették be magukat az elvadult királyi szőlősbe, hogy éhségüket csillapítsák. Helyzetük a lovassággal szemben mégsem volt annyira rossz, komoly tűzerőt képviseltek. Ekkor azonban megérkezett a keresztény gyalogság, és délután négy órára kifüstölte a védekező török erőket hevenyészett állásaikból. A maradék török lovasságot Dervis pasa, a csepeli erők parancsnoka még összeszedte egy újabb rohamra, de Nádasdy huszárjai legázolták őket. A szétvert török sereg egy része a szigeten déli irányba menekült. Másik részük a folyóba ugratott, hogy átússzon a török táborba. Többségüket azonban elnyelték a hullámok vagy lemészárolták a győztesek. Foglyokat a korábbi török kegyetlenkedések miatt nem ejtettek.


A csepeli csata, 1603. szeptember 28. (Kép forrása: Wilhelm Peter Zimmermann metszete)

A győztes csata után a keresztény sereg visszahúzódott sáncaiba, majd a török sereg észak felé mozdulását látva október közepére a Felső táborba vonult. Október végén a budai oldalra átvonuló keresztény sereggel való újabb ütközetet Lala Mohamed nem vállalta, és téli szállásra vonult.

A török sereg a csatában jelentős veszteséget szenvedett, de nem roppant meg teljesen. Az igazat megvallva a Csepel-szigetre átdobott erők zöme, az előzőben fellázadt janicsárokból és a korábban fellázadt Dseláli Deli Hasszán „gonosz népeiből” verbuvált anatóliai lovasságból állt. Lala Mohamed ugyan vereséget szenvedett, de egyúttal megszabadult a serege lázadó elemitől is. Vagyis jól döntött, amikor a haditanácsban nem fogadta el, hogy Murad pasát küldje át a ruméliai haderővel.

De hol is lehetett a csepeli csata? Ha a fennmaradt képi és írásos forrásokat összevetjük a tereppel és annak változásaival, valószínűsíthető, hogy a csata fő helyszíne a mai csepeli Rózsa-domb előtt elterülő sík, illetve annak dombjai a Rózsa utcától az ún. Ófaluig. A Szabadkikötő helyén álló királyi kastélyhoz szőlődombok is tartoztak, amelyek egészen a mai Fácán-hegyig húzódtak. Ezek keleti oldalán volt Szőlős települése is a középkorban. Ez a terület a túlsó Promontor magaslatairól jól belátható. Innen könnyen nézhette végig Pecsevi a csatát, és Zimmermann, az augsburgi metsző is készíthetett kitűnő, forrás értékű ábrázolást a török elvonulta után. A Háros-sziget, mint a török átkelés helyszíne ugyan kicsit délre található, de pont ez jelentette az előnyét is. A néhány metszeten is feltűnő, a volt királyi kastélytól még északabbra húzódó „névtelen” (azóta már eltűnt) sziget nem lehetett a török átkelésének helye, mert túlságosan a keresztény erők torkában volt. Az érdi és esetlegesen a tököli sziget pedig annyira messze volt a Sziget-csúcstól, hogy sem távolságban sem időben nem lehetett a török átkelésének helyszíne. Vagyis a helyszín lehetősége ezzel egyetlen térségre szűkült: a Háros-sziget és a csepeli Fácános-hegy dombsora, valamint az előtte húzódó sík, a volt királyi kastélyig.


Térkép a csata feltételezhető helyszíneiről. (Google Earth alapján)

Összegezve a tényeket: a keresztény erők jelentős győzelmet arattak a török felett az úgynevezett csepeli csatában, de a török sereg erejét teljesen nem törhették meg. Sőt, sem idejük, sem erejük nem maradt Buda visszafoglalására. A következő évben a Habsburg erők annyira kimerültek, hogy az udvar a magyar főnemesség ellen fordulva hűtlenségi perek sorával próbálta roskadozó államadósságát enyhíteni. Ez viszont lavinaszerű magyar felkeléshez vezetett, aminek Bocskai István állt az élére. Így viszont e helyzet 1684-ig lehetetlenné tette, hogy Budát újra keresztény erők ostromolják.

Takács Róbert

Kapcsolódó cikkek:

„ …Hamza bej palankaszi mezeje…” – Az 1684. július 22-én megvívott hamzabégi (ma Érd) csata története és előzményei

Savoyai Jenő és a zentai csata: A török kor vége Magyarországon

A kassai hadszertártól a pozsonyi koronázásokig – interjú Pálffy Gézával

Végvári katonák hétköznapjai – interjú Komjáti Zoltán Igorral

„Alulnézetből:” Létezett-e a Magyar Királyság 1526-1699 között?

Miért került Buda török kézre közel fél évezrede ezen a napon?

 

Források:

Continuation des Ungerischen Kriegswesens. In: Chronica des Ungerischen Kriegswesens von Ortelius. Nürnberg, 1604.

Kubinyi Miklós: Bethlenfalvi gróf Thurzó György levelei nejéhez, Czobor-Szentmihályi Czobor Erzsébethez. I-II. Budapest, 1876.

Istvánffy (Istvánfi) Miklós: Magyarország története 1490-1606. fordította: Vidovich György. Debrecen, 1867.

Basta György hadvezér levelezése és iratai 1597-1607. II. kötet. 1402. irat: Mátyás főherceg Bastának, 1603.október 8. In: Magyar Történelmi Emlékek. Monumenta Hungariae Historica I. Okmánytárak XXXVII. Közli: dr. Veress Endre Budapest, 1913

Pecsevi Ibráhim Tarikhjából. In: Karácson Imre: Török történetírók III.kötet 1566-1659. Török-Magyarkori Történelmi emlékek II.osztály: Írók V. Budapest, 1916.

Kjátib Cselebi Fezlikejéből. . In: Karácson Imre: Török történetírók III.kötet 1566-1659. Török-Magyarkori Történelmi emlékek II.osztály: Írók V. Budapest, 1916.

Kisari Balla György: Törökkori várrajzok Stockholmban.Nr.23/74 kép. Buda. Budapest, 1996.

Evlia Cselebi Török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664. Budapest, 1985.

Budáról Belgrádba 1663-ban. Ottendorf Henrik képes útleírása. Szerkesztette: Holub József. Tolna megye múltjából 7. Pécs, 1943.

Wilhelm Peter Zimmermann rajza a csatáról. Közli: Eikonográfia. Augsburg, 1607. (Orzságos Széchenyi Könyvtár, Régi nyomtatványok Tára. App.H. 677/a)

Maximilian Brandstetter: Utazás Konstantinápolyba 1608-1609. Budapest, 2001.

Felhasznált irodalom:

Tóth Sándor László: A mezőkeresztesi csata és a tizenöt éves háború. Szeged, 2000.

Sugár István: A budai vár és ostromai. Budapest,1979.

doberdói Bánlaky József: A Magyar Nemzet Hadtörténelme 14. Budapest, 1940.

Veress Endre: Buda és Pest 1602-1603-iki ostroma. Hadtörténelmi Közlemények 1910.

Magyarország Története. 1526-1686. I. kötet. In: Magyarország Története Tíz Kötetben. Szerkesztette: Pach Zsigmond Pál. Budapest, 1987.

Rónai Horváth Jenő: Magyar Hadi Krónika. Budapest, 1897.

Szentkláray Jenő: A dunai hajóhadak története. Budapest, 1885.

Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza IV. Budapest, 1998.

Hajdú Mihály: A Csepel-sziget helynevei. Budapest, 1982.

Ezt olvastad?

Írásunkban a népi íróként számon tartott Szabó Zoltán (1912–1984) írásain keresztül vizsgáljuk meg a revízió kérdését, tágabb értelemben pedig azt,