Horthy István utolsó bevetésének szemtanúi

1942. augusztus 20-án, 25-ik felszállása során, egy váratlan, indokolatlanul éles balkanyarban lecsúszott, dugóhúzóba fordult s egy horhosnak üközött Horthy István gépe. A kormányzóhelyettes életét vesztette. Ahogy ez nagy port kavaró váratlan tragédiák esetében gyakran előfordul, itt is számos híresztelés kapott szárnyra szinte közvetlenül a kormányzóhelyettes lezuhanása után.

Vitéz Horthy István (Forrás: szegedma.hu)

Szinte a legelső pillanatban elterjedt annak a fronton annak a híre, hogy a kormányzóhelyettes előző este névnapot tartott, s még ittasan szállt gépbe.  Ez a pletyka visszaköszön távoli egységek katonáinak visszaemlékezéseiből is. Hamar eljutott a felettes parancsnokságokhoz,  a Vezérkari Főnökség egy héttel a tragédia után magához kérette Horthy István közvetlen felettesét ennek a hírnek a tisztázására. A pletyka nem volt igaz. Horthy István nem augusztus 20-án tartotta a névnapját, utolsó felszállása előtt kártyapartin vett részt felettesei sátrában, az összejövetel résztvevői pedig egybehangzóan és határozottan állítják évtizedek óta, hogy sem ünneplés, sem alkoholizálás nem volt.  Érdekes azonban, hogy – amennyire a szálak visszavezethetőek – a pletyka Szabó László vezérezredestől eredeztethető, Horthy István szárnysegédjétől, aki nem volt Horthy István mellett sem a tragédia reggelén, sem az azt megelőző napon, mivel posztját elhagyva átvette egy távoli hadtestparancsnoki tisztét. Nem kizárható, hogy saját lelkiismeretét akarta nyugtatni ennek a hírnek a terjesztésével.

Vitéz Horthy István vitéz Jány Gusztáv vezérezredessel 1942 nyarán.

(Forrás: horthymiklos.eoldal.hu)

Ugyancsak hamar, napokkal a szerencsétlenség után már pletykáltak arról is, hogy a németek nyúltak az ifjabb Horthy gépébe. Ez a híresztelésszál Budapesten lokalizálható, a frontra nem jutott el, a század pilótái maguk pedig a későbbiekben sem adtak hitelt neki.  Ma már tudjuk, hogy a szabotázsokért felelős német titkosszolgálat még napokkal a tragédia után sem rendelkezett pontos információkkal Horthy István haláláról, a pilóták sejtése megfelelt a valóságnak, nem beszélhetünk német merényletről. Feltételezhetőnek látszik, hogy budapesti körökben Farkas György, a kormányzóhelyettes frontról hazatérő tisztiszolgája indította el a szóbeszédet. A lojális Farkas összefüggést látott gazdája halála, s a reptéren előző nap megjelent német tisztek felbukkanása között – akik a repülőgépek téli elhelyezésének lehetőségét érkeztek felmérni. A két esemény összekapcsolása téves volt.  Alekszejevkában jóval hamarabb és jóval keményebb tél volt várható, mint azt egy átlagos budapesti ember akár csak elképzelni tudta.  A magyar repülőszázad maga is készült már a hidegre, német tisztek pedig más egységeket is látogattak ugyanebben az időben ugyanezzel a céllal.

Vitéz Horthy István kormányzóhelyettes, repülő főhadnagy

a Dongó század Héja vadászgépén felszállás előtt a doni fronton

(Forrás: horthymiklos.eoldal.hu)

A balesetfelvételi bizottság jegyzőkönyvei szerint már a tragédia napján akadt egy tagja a testületnek, aki csak felettesei utasítására volt hajlandó ellenjegyezni a vallomásokat. Szalántzy Ernő hadbíró két ízben írt alá tanúvallomási jegyzőkönyveket, s mindkét szignóját kiegészítette a megjegyzéssel, hogy csupán „parancs folytán” ellenjegyezte a dokumentumokat. Mindkét jegyzőkönyv azt igazolta, hogy a géprocsban talált elszenesedett személyes tárgyak (karóra, pisztoly, kitüntetések) Horthy István tulajdonát képezték.

Vitéz Horthy István középen repülőtiszti ruhában

(Forrás: horthymiklos.eoldal.hu)

Századparancsnoka visszaemlékezése szerint Horthy István volt, aki a kérdéses hajnalon beült a gépekhez induló tehereautóba. Kísérőpilótája szerint Horthy István volt, aki beszállt V-421 jelzésű vadászgépébe. Ha valamilyen titokzatos erő ki nem emelte a vadászgépből a pilótát 500 méter magasban, akkor semmi kétség afelől, hogy a géproncsból kiemelt összeégett holttest Horthy István holtteste volt. Szalántzy századosnak azonban egy tekintetben feltétlenül igaza volt: az általa kifogásolt jegyzőkönyvek gépből kiemelt tárgyként sorolták fel Horthy István összes kitüntetését.  Kizárt, hogy hajnali bevetésre, tábori egyenruha fölé húzott kezeslábasban a kormányzóhelyettes teljes kitüntetéskészletét feltűzve indult volna. Ezeket feltehetően csupán a jegyzőkönyv sorolta fel – valószínűleg épp a kellemetlen pletykákat megelőzendő. Horthy István századparancsnokának visszaemlékezése szerint azonban – éppen Szalántzy kétkedése folytán ‒ kiirthatattlanul elterjedt a repülőszázadban az a suttoggás, hogy az összeégett gépben nem is Horthy István ült.

Természetesen ezen pletykák egyike sem lehetett nyílt közbeszéd tárgya.  Sem a Horthy rendszerben, sem a nyilas uralom alatt, s végképp nem a háború után. Ahogyan sok kibeszéletlen és elfojtott háborús történet esetében, itt is a rendszerváltás előszele nyitotta meg újra az emlékezés csapjait.

Visszaemlékezések a rendszerváltás idején

1989-ben jelent meg egy dokumentumgyűjtemény, „Hogyan történt?” címmel, mely publikálta a kormányzóhelyettes halála napján felvett tanúvallomási jegyzőkönyveket.  Ezek az emlékezések egymásnak láthatóan súlyosan ellentmondanak. Horthy István kísérőpilótája, Nemeslaki Zoltán őrmester azt állította, hogy géppárjuk ötperces késéssel indult, Bánlaky György főhadnagy viszont, akinek parancs szerint kísérőjével együtt közvetlenül a kormányzóhelyettes géppárja előtt kellett volna felszállnia, vallomásában részletesen leírta a kormányzóhelyettes lezuhanásának körülményeit. Ha az öt perc késést valós tényként fogadjuk el, Bánlaky és kísérője semmit nem láthatott, hiszen már nem lehetett a légtérben, kilométerekkel arrébb kellett járnia. Feltűnő ezzel kapcsolatban, hogy Bánlaky György kísérőpilótájától nem kért vallomást a balesetkivizsgáló-bizottság, pedig ha vezérgépének pilótája látta a szerencsétlenséget, akkor neki is szemtanúnak kellett lennie. Szabó István hadapród őrmestert azonban senki nem kérdezte. Ugyancsak érdekes, hogy senki nem kérdezte a Bánlakyék által kísért felderítőgép személyzetét, akik, ha Bánlaky vallomása igaz, szintén a légtérben voltak még.  Szerepel azonban egy jegyzőkönyv Baranyai Elektől, a másik felderítőgép parancsnokától. Ő azt állította, kollegája az első felderítőgéppel már elhagyta a légteret, mire Horthyék megérkeztek.

Horthy  István bevezetes előtt

Ugyancsak érdekes Baranyai százados egy következő kijelentése: mielőtt zuhanni kezdett volna, kilőtte jelzőrakétáit. Ez a kijelentés a jegyzőkönyv publikálásának pillanatától kulcsmotívuma lett a német merénylet narratívájának. Holott a jelzőrakéta nem SOS kiáltás, ezt Baranyai sem állította. Az 1941-es repülőszabályzat részletes előírásokat tartalmazott a jelzőfények használatáról. Rakétát vadászpilóta abban az esetben lőhetett ki, ha baráti reptér fölé érkezett váratlanul, s számíthatott elhárítótűzre. Különösen ajánlott volt használni nem ellenséges reptér fölé érkezve, leszállási igényt jelezve.

Tény, hogy Horthy István utolsó, furcsa balfordulójával váratlanul és mélyen berepült a 4/1 közelfelderítő repülőszázad légterébe, melyet parancs szerint éppen elhagynia kellett volna. A forduló oka kérdéses, ez kétség nélküli. A jelzőrakéták azonban – ha valóban kilőtte őket – az általa éppen érintett közelfelderítő-repülőtér légvédelmének szóltak, nem másnak.

1992-ben a kormányzóhelyettes halálának ötvenedik évfordulóján, Horthy Istvánné szerkesztésében megjelent egy kötet, mely közreadta többek között Farkas György harctéri naplóját. Ez a napló újból aktív közbeszéd tárgyává tette a német merénylet valószínűségét. Ugyanebben a kiadványban jelent meg egy visszaemlékezés, melyben az egykori szolnoki repülőtérrel Ilovszkojében szomszédos lovassági század napostisztje emlékezett Horthy István lezuhanására. Ő szintén fényjelentséget látott a kormányzóhelyettes gépének oldalán annak lezuhanása előtt. Úgy emlékezett, hogy a kritikus balfordulóban égett a kormányzóhelyettes gépének oldala.  Adott kontextusban ez ugyancsak a német merénylet lehetőségét támasztotta alá. A gép oldalán felcsapó lángok könnyen elképzelhetőek, tekintve a Re-2000 típus struktúráját. Az üzemanyag-tankok a szárnyak tövében helyezkedte el, innen két, a törzsben végigfutó csövön keresztül jutott a kerozin a motorba; többek között ezért is sok kritika érte a Héjja gépeket. Az üzemanyagcsövek legkisebb szivárgása belobbanást okozott, mely az egész géptestet veszélyeztette. Horthy István századparancsnoka szerint a géptípus maga egy robbanásveszélyes gigantikus bomba volt. Az ilyen, a géptesten végigfutó lángcsóvák a típushibából adódóan nem voltak példa nélküliek s a legtöbb esetben nem voltak végzetesek. Nem elképzelhetelten, hogy fordulója közben Horthy István gázt adott a gépre, s ez lobbantotta be a szivárgó üzemanyagot. Se pro, se kontra nincs bizonyítékunk, sem arra, hogy a fecsapó lángok összefüggésbe hozhatóak a gép lezuhanásával, sem arra, hogy a szivárgást szándékos rongálálás okozta. A szándékosság lehetősége azonban nem kizárható. Bizonyosan csak annyit mondhatunk ki: nem német kéz okozott a gépen sérülést.

    

Második világháborús magyar vadászrepülők (Forrás: iho hu)

Farkas György naplójának megjelenése számos veteránt késztetett önkéntes vallomástételre. Ezekben visszaköszöntek és kiszínesződtek az 1942-es pletykák.  Közvetlenül a rendszerváltás után a vallomástételre önként jelentkező „kisemberek” legszívesebben a német szálra emlékeztek, melyben általában későn érkező megmentőként látták saját szerepüket. Bertalan Sándor veterán a Heti Pesti Riportban 1992 szeptember 11-én adott interjújában példának okáért így emlékezett az ötvenedik évfordulón.

Személyesen ismertem a kormányzóhelyettest. Többször járt Biharugrán, a halastónál, ahol dolgoztam… ez a terület kiválóan alkalmasnak mutatokozott egy titkos csoport alakítására….1938-ban létrehozták az úgynevezett Kucsera csoportot. Mondanom sem kell, hogy konspiráltan dolgoztunk…. természetesen angol és francia hírszerzők is segítettek bennünket….aznap 1942 augusztus 19-én megtudtuk, hogy a németek megtudták, hogy Horthy István másnap felszállni készül, s merényletet terveznek ellene. Vezetőnk, Rácz Albert angolul és oroszul megpróbált kapcsolatot teremteni Horthyval, sikertelenül.

Kucsera csoport mint titkos hírszerző egység természetesen nem létezett, s nincs arra adatunk, hogy Horthy István bármikor is járt volna Biharugrán, a halastónál.

Akadtak visszaemlékezők a repülőszázad kötelékéből is. Egy ilyen történet vándortörténetté vált az 1992-ik év folyamán, ötvözve az italozás s a reptéren megjelenő német tisztek motívumát,

Az ilovszkojei repülőtér egyik részét a magyar, míg másikat a német hadigépek használták” – kezdte emlékezését Szabó Mihály, aki szerelőként dolgozott a szolnoki 1/I.Vadászszázadnál Ilovszkojében barátjával, Kiss Ferenccel együtt – „Azon az ominózus napon Kiss Ferenc és szerelőtársa éppen az indulás előtti utolsó munkálatokat végezték a Kormányzóhelyettes úr gépén… két német szerelő érkezett, mindketten szerelőládát hoztak, s tökéletes magyarsággal odaszóltak – azonnal siessetek a kormányzóhelyettes úr után, hívat benneteket…. a két magyar elindult Horthy István után a kaszinóba. A kormányzóhelyettes éppen szájához emelte a pezsgőspoharat, amikor észrevette két hajózó-szerelőjét. S mivel nem ő üzent értük, visszaparancsolta őket a repülőgépéhez. Odaérkezésükkor a német szerelők ekkor már kb száz méterre jártak.

Természetesen nem volt kaszinó az ilovszkojei repülőtéren. A történet a magyarul beszélő német ügynökkel, s a pezsgőző kormányzóhelyettessel legfőképpen a Casablanca című film egy-egy jelenetére emlékeztet.  A Bács-Kiskun megyei Petőfi Népe azonban a cikknek adott hangzatos címmel: „A szemtanú megszólal”, mintegy hitelesítette ezt a gyermekmesét.

A sok önkéntes emlékező között szinte elsikkadt egy semmitmondónak látszó visszaemlékezés ugyanebből az évből. Pedig éppen szűkszavúságában, s egyszerűségükben jelentős.

Horthy  István repülőjének roncsai

(Forrás: harmashatarhegy.hupont.hu)

Az emlékező a már fentebb említett Szabó István hadapród őrmester.  Ő valóban az egyik főszereplője volt 1942. Augusztus 20. hajnalának, a Horthy-géppárral együtt felszállni rendelt egység kísérőpilótája. Emlékezzünk, az az ember, akit a tragédia hajnalán nem kért vallomástételre a balesetkivizsgáló bizottság, holott, ha igaz, amit Szabó István parancsnoka, Bánlaky Gyula vallott, hogy látta Horthy István lezuhanását, akkor Szabónak magának is szemtanúnak kellett lennie. Ez viszont nem történhetett meg, ha – ahogyan Horthy saját kísérője állította – a kormányzóhelyettes a parancshoz képest ötperces késéssel indult. Ebben az esetben Szabó István sem láthatott semmit.

Öt óra előtt pár perccel indultak a szomszédos repülőtér fölé Bánlaky György és Szabó százados, s rögtön utánuk Horthy István és Nemeslaki Zoltán. A mi felderítőgépünk elindult a Don felé, s mi követtük. Észrevettem, hogy a másik géppár egyik gépe kb. 400 méter alatt dugóhúzóból igyekezett kivenni a gépet, majd meredeken zuhanni kezdett, egy domboldalnak ütközött s lezuhant.

Az 1942-ben ki nem hallgatott Szabó István szemtanú tehát szinte szó szerint ugyanazt mondta, mint vezérgépének pilótája, Bánlaky György ötven évvel korábban, írott vallomásábban.  Látta a lezuhanást. Kettejük vallomása alapján tehát Horthy Istvánék géppárja nem késett.  Sőt, ahogy annak idején Bánlaky, ő is fontosnak érezte beszúrni, hogy „rögtön” utánuk szállt fel a kormányzóhelyettes.

Ha ezt elfogadjuk, akkor azt állítjuk egyben, hogy Nemeslaki Zoltánnak sem jegyzőkönyvi vallomása nem igaz, sem Szabó István megszólalása előtt adott kései interjúja, amiben ezt mondta a kérdéses hajnal indulás előtti perceiről: „ Valamelyikünknek a gépe nem indult be… Levegőt kellett hozatni, amivel az indítást végezték.”

Horthy István temetése (Forrás: mno.hu)

Márpedig ezt az állítást alátámasztani látszik a század aznapi bevetési jegyzőkönyve.  Felszállás előtt aznap 5 gépet motorpróbáztak le a szerelők, s csupán négy emelkedett a levegőbe. A gépjelzések melletti aláírások azt mutatják, hogy Nemeslaki Zoltán számára kellett aznap két gépet is próbálni.  Erősen valószínú, hogy azért, mert az egyik nem indult.

A késést tehát mind Bánlaky, mind Szabó minden valószínűség szerint a magyar hadsereg mundérbecsületének védelmében tagadta.

Egyértelmű, hogy háborúban, fronton, jegyzőkönyvben nem lehet leírni olyan kitételt, hogy a Kormányzóhelyettes életét vesztette, mivel kísérőpilótája gépe nem indult, késésében voltak, s idegességében olyan váratlan mozdulatot kényszerített a gépre, melyet az nem bírt el.

Ez pedig egy reális válasz arra, mi történhetett 1942. augusztus 20. hajnalán.  Magyarázza jegyzőkönyvek ellentmondásait, s a váratlan balfordulót is.

De vajon a gép oldalán észlelt fényjelenségekkel együtt – melyek akár üzemanyagszivárgás belobbanásának jelei voltak, akár jelzőrakéták – kizárhatjuk-e teljes bizonyossággal azt a lehetőséget, hogy Nemeslaki gépének szerelése közben, míg az általános figyelem a kísérőpilóta problémájára irányult, hozzáférhetett valaki a kormányzóhelyettes gépéhez?

Bern Andrea

 

Ezt olvastad?

Képzeljünk el egy átlagos magyar tinédzsert, akinek a zenei ízlése eltér a kortársaiétól. Reggelente a Sláger Rádióra ébred, az iskolából