A Horthy-rendszer születése

Oszd meg másokkal is:

Beszámoló

A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete 2019. november 14-én rendezte meg A Horthy-rendszer születése című konferenciát a későbbi kormányzó száz évvel ezelőtti budapesti bevonulásának apropójából. Az eseményt Barta Róbert intézetigazgató egyetemi docens nyitotta meg, aki elmondta, hogy a konferenciát egy sorozat részeként rendezték meg, mégpedig azzal a céllal, hogy a Horthy-rendszert szélesebb kontextusba és nemzetközi spektrumba helyezzék, továbbá azzal, hogy a témával foglalkozó történészek témába vágó új kutatásaikat bemutathassák.

Barta Róbert megnyitója

A népes közönség előtt lezajló rendezvényt Romsics Ignác történész-akadémikus Az új Európa című plenáris előadása indította, amiben körbejárta azokat a sarkalatos pontokat, amelyek elvezették Európát az első világháború kirobbanásához. A professzor elmondta, hogy miként alakultak az európai országok gazdasági mutatói és népességszámai a világháborút megelőző években, illetve azt, hogy ezek a számok milyen hatással voltak az innováció fejlődésére és milyen jelentőséggel bírtak az érdekellentétek kialakulásában. Romsics Ignác a „Nagy Háborút” lezáró 1919-es párizsi békekonferencia sarkalatos pontjairól is beszélt, amelyek közül a nemzeti önrendelkezést és a vesztesekre kirótt büntetéseket emelte ki. A kialakult új határok kapcsán elmondta, hogy Kelet-Európa etnikai megoszlása az első világháború után egyszerűsödött, illetve azt is, hogy milyen államszervezetek alakultak ki az új határok meghúzásával. Többek között felhívta a figyelmet arra, hogy nagy számban alakultak köztársaságok, amik a régi nyugat-európai alkotmányosságot vették alapul.

Romsics Ignác

Romsics Ignác előadását Turbucz Dávid, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa folytatta, aki a Horthy Miklós személyével kapcsolatos dokumentumok (elsődleges források, levéltári anyagok, szakirodalom) segítségével kereste a választ arra, hogy a Horthy-rendszer katonai diktatúra volt-e. A referátum során az előadó ismertette azokat a fővezéri intézkedéseket, amik komoly hatalmi tényezőt jelentettek. Ezek között szerepelt a statárium, a gabonarekvirálás és a korabeli sajtó terjesztésének megakadályozása is. Turbucz Dávid górcső alá vette Horthy Miklós 1919. november 16-i budapesti bevonulását és következményeit. Kiemelte, hogy a későbbi kormányzó nem kezdett el katonai diktatúrát kiépíteni Budapesten, mivel a fővezér hatalmát korlátozták bizonyos tényezők, amelyek között szerepelt a hadsereg, az antant és a polgári közigazgatás megléte is. Az előadó összegzésképpen elmondta, hogy a kialakult rendszert inkább a „kezdetleges katonai diktatúra” fogalmával jellemezné, ami több tényezőből állt össze. Az egyik, hogy maga Horthy Miklós nem akart diktátor lenni, birtokolta a hadsereg hatalmát, ám voltak bizonyos visszafogó tényezők is. Ezek közül fontos kiemelni a kormányzóválasztást, ami egy újabb lépés volt a konszolidáció felé, illetve az, hogy alkotmányos, választott intézmények hoztak döntéseket.

Előadók a közönség soraiban: Turbucz Dávid, Fazekas Csaba, Bartha Ákos, Ablonczy Balázs

Ablonczy Balázs, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében működő Trianon 100 Lendület Kutatócsoport vezetője átfogó képet adott az első világháború utáni menekültkérdésről. Előadásában kifejtette, hogy ebben a vonatkozásban az 1920-as év kulcsfontosságú helyet foglal el, ugyanis a rendelkezésre álló statisztikák szerint ebben az évben érkezett a menekültek egyharmada Magyarországra, illetve a helyzetük kezelésében kulcsproblémák bukkantak fel ekkor a közéletben. Kifejtette, hogy a menekültek száma 1921-re az ötödére esett vissza, legalábbis Budapesten, ugyanis a kormány megpróbálta a fővárostól távol tartani a menekültek által potenciális hordozott forradalmi radikalizmust. Az előadás második felében Ablonczy Balázs egy debreceni eseten keresztül próbálta meg érzékeltetni a menekültkérdéssel kapcsolatos problémákat. Fontos megjegyezni, hogy nem létezett önálló menekültügy a Horthy-éra alatt, ezért ez a probléma összefonódott több, már meglévő konfliktussal, mint például a vallási ellentét vagy a lakáskérdés. Ablonczy Balázs előadása végén azt a következtetést vonta le, hogy a menekültkérdés feltűnően nem tematizálta a korabeli közéletet. Ez alapvetően a kormány félelméből adódott, ugyanis tartottak egy harmadik forradalmi hullám kialakulásától.

Az első szekciót Kerepeszki Róbertnek, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézet intézetigazgató-helyettesének előadása zárta, aki Budapestről mint „bűnös városról” beszélt. A referátum során felfedte azt, hogy az 1919-e és az 1920-as évek folyamán a „bűnös város” fogalmának több értelmezési lehetősége is létezett, ugyanis a probléma politikai-közéleti, illetve morális-közbiztonsági szempontból is megközelíthető. Az előadó az utóbbi szempontból vizsgálódott, és az előadás első felében bemutatta a dualizmus kori előzményeket, elsősorban azt, hogy a modernizáció és az urbanizáció kéz a kézben járva hogyan hozott felszínre negatív társadalmi jelenségeket. Arra is törekedett, hogy a nagyvárosi térben elhelyezze a bűnözést, és illusztrálta, hogy a modernizáció következményeképpen az első világháború előtt kialakult Budapesten belül az akkori rendőrség szerint egy úgynevezett „virtuális választóvonal”. A képzeletbeli választóvonalat az Aréna út jelentette, amelynek két oldalán húzódott meg az „intelligens” és „bűnös” Budapest. Rámutatott, hogy a „Nagy Háború” további negatív hatásokat gyakorolt a főváros társadalmára. Ezek között szerepel az emberi élet elértéktelenedése, a brutalizálódás, a frontról visszatért katonák frusztráltsága és erőszakossága, amit tetézett a csekély rendőri jelenlét és a román megszállás is. Ezek ahhoz vezettek, hogy az első világháború hatására a bűnözési tendencia benyomult a főváros centruma felé, ami azt eredményezte, hogy az említett választóvonal megszűnt a Horthy-korszak elejére.

Püski Levente a közönség soraiban

A második szekciót Paksa Rudolf, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa kezdte Kommüntelenítés, a Tanácsköztársaság annulálása és az új rendszer megalapozása című előadásával. Az előadó arra kereste a választ, hogy a korszak elején a kormány milyen módszerekkel próbálta meg nem történtté tenni a Tanácsköztársaságot. A kommüntelenítés lépései között szerepelt a proletariátus pacifikálása, a fehér terror, ami a Nemzeti Hadsereggel került be Budapestre. Ezt a konszolidáció követte, amiben hangsúlyos szerepet kapott olyan emberek internálása is, akik kommunistagyanúsak voltak, de nem lehetett rájuk bizonyítani, hogy valóban azok lennének. A további lépések között szerepelt még a visszamenőleges hatályú jogi eljárások létrehozása, aminek kapcsán megfigyelhető egyfajta „kreatív” jogértelmezés. Ilyen például az, ha politikai természetű ügyeket köztörvényes bűncselekményként értelmeztek, illetve ehhez kapcsolódóan alkalmazták a B-listázásokat. A kommüntelenítés utolsó lépéseként a Horthy-korszak elején megjelentek az új ideológiai irányzatok, az antibolsevista emlékezetpolitika (pamfletek, memoárok), sőt a Tanácsköztársaság történetére vonatkozó adatok gyűjtésére külön országos bizottság is szerveződött, aminek eredményeit végül nem publikálták. Paksa Rudolf összegzésképpen megfogalmazta, hogy több rendelkezés is született a Horthy-korszak kezdetén annak érdekében, hogy ne ismétlődhessen meg újra a rosszemlékű kommunista diktatúra.

A következő előadó, Romsics Gergely, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a konszolidáció előtti külpolitikai gondolkodásról beszélt. Kifejtette, hogy az 1919-es és 1920-as évek kapcsán kétszeresen nyitott helyzet alakult ki, ami a lezáratlan nemzetközi jellegből és a külpolitika reorientációjából fakadt. Ezt a nyitott helyzetet több tényező határozta meg, ilyen például az összeomlás sokkja, majd maga Trianon, ezután pedig tagadásos helyzet alakult ki a magyar társadalom és közélet vezető rétegeiben, ami során a politikai elit egy szegmense megpróbálta mérlegelni, hogy miért omlott össze a korábbi rendszer, és az ország újjáépítéshez milyen utak vezethetnek el.

A nemzetgyűlés egy elmaradt házszabályreformjáról tartotta előadását Püski Levente, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének professzora. Rámutatott arra, hogy a Horthy-korszakban a házszabály kérdése alkotmányjogi töltettel bírt, és az első világháború után az országgyűlés előtt két alternatíva állt: vagy az 1913-as Tisza István-féle házszabályozást, vagy pedig az 1908. évi házszabályt léptetik újra életbe. Minimális módosítással fogadta el végül az országgyűlés az 1908. évit, de egy kis idő elteltével a konszenzus megbomlott, ugyanis a vezető politikai körök szükségét érezték a házszabályok szigorításának. 1921 februárjára a házszabály módosítása pártpolitikai színezetet is kapott, ám Bethlen István miniszterelnöki székbe kerülése után a probléma kikerült a napirendi pontok közül, ugyanis Bethlennek más reformtervei voltak. A miniszterelnök elsődleges feladatának a pártstruktúra átalakítását tűzte ki, így csak 1922 után, vagyis az Egységes Párt megalakulását követően vette elő újra a házszabály kérdését, amikor is újra egymásnak feszültek az ezzel kapcsolatos elképzelések.

Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politikatudományi Intézetének egyetemi docense Prohászka Ottokár szerepéről beszélt a Horthy-rendszer születése kapcsán. Az előadó kiemelte, hogy 1919 októberétől kezdve hét hónapig Prohászkát felfokozott közéleti aktivitás jellemezte, amit 25 nagyobb közéleti szereplésén keresztül lehet megragadni. Ekkor alkotta meg a püspök a keresztény-nemzeti megújulás konkrét politikai programját. Gyakorlati politikusként is színre léphetett volna, ám ezt a szerepet nem vállalta magára. Az 1920-as évben érte el Prohászka a csúcspontot, amit a nemzetgyűlési képviselő posztjának betöltése jelentette, ez pedig jó apropót szolgáltatott arra, hogy több cikkben és interjúban is kifejtse a véleményét. Az ezt követő időszakban Prohászka számára többszörös dilemma alakult ki politikai és társadalmi szerepvállalásával kapcsolatban, ami végül elvezetett a püspök folyamatos radikalizálódásához.

A radikalizálódás volt az egyik vezérmotívuma Bartha Ákos, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa előadásának is, aki egy tipikus ellenforradalmár „karrierjét” mutatta be Zsabka Kálmán életpályáján keresztül. Az előadás jól példázta, hogyan is tolódott ki egy római katolikus családban született, a népfelkelő zászlóaljban harcolt, később a paramilitáris egységekhez csapódott, egyébként színészettel is foglalkozó személy a társadalmi perifériára.

A konferenciát Barta Róbert, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet igazgatójának előadása zárta, aki a Clerk-misszió értelmezési lehetőségeit mutatta be a brit és a magyar oldal szempontjából, az ehhez kapcsolódó historiográfia és a Sir George Clerk által befutott életpályája segítségével. A misszió eredményeképpen elmondható, hogy angol szempontból beilleszthető a „fair play” politikába, illetve, hogy egy külső politikai és diplomáciai nyomással elért konszolidációs megoldás volt, ami kiiktatta a román katonai jelenlétet a háború utáni Magyarországon.

A konferencián elhangzott előadások a Horthy-korszak születésének több szeletét igyekeztek bemutatni, és olyan eredményeket, kutatási szempontokat villantottak fel, amik új adalékokkal szolgálhatnak nemcsak a rendszer kialakulásának, hanem egészének megértéséhez. A konferencia zárásaként Kerepeszki Róbert intézetigazgató-helyettes bejelentette, hogy a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének eddigi hagyományaihoz híven – a szervezők szándéka szerint – az előadásokból tanulmánykötet készül jövőre.   

Sipos Nikoletta

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-2 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.

 

 

Ezt olvastad?

Horthy Miklós tengernagy életének megírásával sokan próbálkoztak már. Volt köztük mennybemenesztős-rajongós, szándékoltan elítélős, felületes, katonás és teljesen tájékozatlan.  Volt köztük
Támogasson minket