II. János Pál – a pápa, aki átvezette az egyházat a harmadik évezredbe

A lengyel II. János Pál pápa kétségtelen, hogy a pápaság közel két évezredes történelmének valaha élt legnépszerűbb és egyik legnagyobb alakja. Majd’ 27 esztendős pontifikátusa alatt nagy történelmi változásoknak tanúja, olykor mozgatója is volt, karizmatikus személye pedig nagy hatást gyakorolt kortársaira, nemzeti, vallási és kulturális hovatartozástól függetlenül. Hosszú pápasága is kiemelkedő, csak IX. Piusz (1846–1878) előzi meg közel 32 évi pontifikálásával, illetve a hagyomány szerint Péter apostol körülbelül 34 évvel.

Karol Józef Wojtyła gyermek- és ifjúkora

Karol Józef Wojtyła 1920. május 18-án látta meg a napvilágot Lengyelországban, a Krakkóhoz közeli Wadowicében, a lengyel Karol Wojtyła (†1941) és a litván felmenőkkel rendelkező Emilia Kaczorowska (†1929) tanítónő harmadik gyermekeként, mélyen vallásos családban. Apja korábban az Osztrák–Magyar Monarchia cs. és kir. hadserege tiszthelyetteseként szolgált az első világháborúban, majd az újjáalakuló Lengyelországban is folytatta katonai pályafutását, 1927-ben mint kapitány szerelt le. Nagyra becsülte IV. Károly apostoli királyt (1916–1918), az iránta való tiszteletből nevezte el fiát Karolnak. A későbbi pápának volt egy orvos bátyja, Edmund (†1932), akit nagyon szeretett, felnézett rá, ő azonban igen fiatalon, 26 évesen, miután megmentette egy skarlátos betegét, maga belehalt a fertőzésbe. Sztetoszkópját öccse a haláláig magánál tartotta vatikáni dolgozószobájában családi fényképeivel. Korábban született egy nővére is, Olga (†1916), ő azonban egy napot élt. Édesanyja halálakor a gyermek Karol 9 éves volt, bátya elvesztésekor 11 esztendős. A szűk családban ettől kezdve csak ketten maradtak édesapjával. Születésekor nagyszülei közül már csak egyedül apai nagyapja, Maciej Wojtyła (†1923) élt, de mivel csak 3 éves volt halálakor, róla emlékei nem igen lehettek.

A gyermek Karol szüleivel. Forrás: Wikimedia Commons

Wadowicében, jelentős zsidó lakossággal rendelkező szülővárosában járt elemibe, ahol osztálytársai 1/3-a volt izraelita. 1930-tól ministrált a helyi templomban. Szerette a sportokat, az iskolai focimérkőzésekkor rendszerint zsidó és katolikus fiúk alkottak két csapatot, ő gyakran a zsidó fiúk csapatában volt kapus. Barátai között is sok zsidó volt, tisztelte őket lengyel hazafiságukért. Gyermekkori jóbarátjával, a szintén zsidó Jerzy Klugerrel (†2012), aki családjával a világháború után Rómában telepedett le, haláláig kapcsolatban állt, gyakran vendégül is látta a Vatikánban 1978-tól. Színészi és írói kvalitásai már gimnazistaként megmutatkoztak, iskolai darabokban játszott, rendezett is. Az érettségit követően 1938-ban bátyja nyomdokain a nagy múltú krakkói Jagelló Egyetem hallgatója lett lengyel és filozófia szakon. Édesapjával ekkor költöztek Krakkóba. Önkéntes könyvtárosként dolgozott, valamint a kötelező katonai szolgálatot is teljesítette 1939 nyarán, de a fegyverhasználatot elutasította. Színicsoportokba is bekapcsolódott, gyakran játszott főszerepet.

Apjával az 1920-as években. Forrás: Wikimedia Commons

Karol Józef Wojtyła a második világháború idején

Lengyelország 1939. szeptember 1-i német lerohanásával kezdetét vette a második világháború. Szeptember 17-én a Molotov–Ribbentrop-paktum alapján a Szovjetunió is a lengyelekre rontott. Az ősi királyi székhely szeptember 6-án került német megszállás alá. A Jagelló Egyetem két hónappal később bezárt, a professzorokat (184 fő) a sachsenhauseni koncentrációs táborba vitték. A hitleri ideológia a szlávokat megvetette, csak megtűrte őket olyan mértékben, amennyire a hasznukra válnak. A lengyelek hősies ellenállása kezdetét vette, az állam hivatalosan megszűnt, de minden működött az illegalitásban. 1940–1944 között több helyen is dolgozott egymás után Wojtyła, hogy a betevőre valót megkeresse: először egy étteremben, majd egy kőfejtőben a Solvay vegyiüzemnél. Megismerkedett Jan Tyranowski (†1947) szabóval, aki vallásos lelkületével nagy hatást, a tőle kapott Keresztes Szent Jánostól és Ávilai Szent Teréztől származó írásokkal pedig mély benyomást gyakorolt rá. 1940-ben egy villamos elütötte, súlyos koponyasérüléseket szenvedett, de életben maradt; ugyanebben az évben egy teherautó is elütötte a kőfejtőnél, akkor vállai sérültek. A Teleki-kormánynak köszönhetően számos lengyel talált menedékre Magyarországon. Egyik unokatestvére, Aleksander Florkowski (†2000), aki lengyel tisztként bekapcsolódott az ellenállásba, majd szovjet fogságba esett, s onnan 1939 novemberében sikeresen megszökött, szintén ide menekült, innen pedig nyugatra távozott, és Franciaországban az emigráns lengyel fegyveres erőkhöz csatlakozott.

Jan Tyranowski. Forrás: Wikipedia

Wojtyła 1941-ben teljesen egyedül maradt, miután édesapját is elveszítette. Ismerősök fogadták be, így Krakkóban maradhatott. Alapító tagja lett a földalatti Rapszódia Színház társulatának, melyet volt tanára, Mieczysław Kotlarczyk (†1978) alapított, miután a németek minden lengyel kulturális tevékenységet, a nemzeti hagyományok ápolását betiltottak. Igen tehetséges színész volt. A társulati tag Halina Królikiewicz (*1921), volt iskolai színjátszótársát egyes források barátnőjeként említik, azonban a színésznő emlékirataiban Wojtyłáról csak mint közeli jó barátjáról írt, aki színpadi párja volt. Partizántevékenységben nem vett részt, ezen a kulturális módon azonban ő is részt vállalt az ellenállásban. Ettől kezdve megszaporodott irodalmi tevékenysége, versei, drámái viszont csak 1950-től jelentek meg. Legismertebb és legjelentősebb művét, Az aranyműves boltja című színdarabját 1960-ban már püspökként írta, abban az emberi kapcsolatok sokféleségéről, változékonyságáról, a választás lehetőségéről, az összetartozás és a szeretet fontosságáról írt. Irodalmi művei esetében – szemben tudományos, vallásos írásaival – álneveket használt (Andrzej Jawień, Stanisław Andrzej Gruda).

Édesanyjában korán felmerült, hogy esetleg pap lesz belőle, mivel kisgyermek korában előfordult olyan eset, hogy az otthoni házi oltárnál szentmise bemutatását mímelte. Ennek ellenére csak 1942-ben érzett magában egyértelmű hivatást. Apja halála után kezdte foglalkoztatni először komolyabban a papság gondolata. 1942-ben lett a földalatti szeminárium növendéke Krakkóban, melyet titokban működtetett Adam Stefan Sapieha herceg, krakkói érsek (1911–1951; 1925-ig megyéspüspök, 1946-tól bíboros), akinek elhivatottsága nagy hatással volt rá. Nappal dolgozott, éjjel tanult. 1944. február 29-én elütötte egy Wehrmacht-teherautó. A balesetben súlyos agyrázkódást szenvedett, válla pedig ismét megsérült. Felépülése megerősítette benne, hogy biztosan papnak kell lennie. 1944. augusztus 6-án, a „fekete vasárnapon” Sapieha lélekjelenlétének és gyors döntésének köszönhetően kispaptársaival megmenekült a płaszówi koncentrációs táborba hurcolástól. A németek tömegével fogdosták össze a fiatal lengyel fiúkat, férfiakat (körülbelül 8000 embert), ezzel akarván elejét venni az esetleges felkeléseknek, hogy a varsói események itt ne ismétlődhessenek meg (az érseki palotában bújtatta el őket a főpap). A szovjetek 1945. január 18-án szabadították fel a németektől Krakkót, megszállás alá vonva a lengyel kultúra történelmi központját. Ezt követően részt vett a szeminárium kitisztításában, helyreállításában, és több zsidó menekültnek is segített.

Pappá szentelése és római tanulmányok

1945-ben a lengyel ideiglenes kormány egyoldalúan felmondta a Vatikánnal még 1925-ben megkötött egyezményt. A helyzet rendezése céljából 1950 áprilisában Stefan Wyszyński varsó–gneznói érsek (1948–1981; 1953-tól bíboros) aláírta a Lengyel Katolikus Egyház részéről az állammal kötött modus vivendi megállapodást, a kormányzat azonban nem tartotta be az egyezséget, amellyel szemben a főpap 1953-ban már határozottan emelte fel a szavát.

Stefan Wyszyński. Forrás: Wikipedia

Wojtyłát Sapieha bíboros szentelte diakónussá 1946. október 20-án Krakkóban, majd november 1-én, mindenszentek napján áldozópappá. 26 éves volt ekkor. Pappá szentelésén lelki mentora, a már betegeskedő Tyranowski még részt vehetett. Első miséjét a Wawel-főszékesegyházban, az uralkodók kriptájában mutatta be. Két héttel később a bíboros Rómába küldte, hogy részt vegyen az Angelicum posztgraduális képzésén. A Pápai Belga Kollégiumban lakott. Korszerű lelkipásztori módszereket is megismert itt, tapasztalatait másfél évvel később hazatérve ő is kamatoztatta pasztorális működése során. Olaszországi tartózkodása idején egy ízben felkereste San Giovanni Rotondóban a misztikus hírében álló, a Krisztus stigmáit testén viselő Pietrelcinai Piót, akinek mély átéléssel bemutatott szentmiséje örök emlékül szolgált számára, amit követően gyónt is a szentembernél. Egyes állítások szerint Pio megjövendölte neki ekkor, hogy egyszer pápa lesz, ezt azonban a későbbiekben Wojtyła nem erősítette meg, amikor a kapucinusról beszélt, és a pápa közvetlen környezete is cáfolta, hogy elhangzott volna ilyen konkrét jóslat a találkozás alkalmával. 1948. június 14-én védte meg disszertációját, melyet Keresztes Szent János hittel kapcsolatos tanításáról írta. Rómában megtanult olaszul, spanyolul, franciául és héberül. Ezen felül tudott már eddigre latinul és németül, de jó nyelvérzékének köszönhetően élete során elsajátította a portugál, angol, szerb, horvát, szlovák, orosz és eszperantó nyelveket is.

Karol Józef Wojtyła, a lelkipásztor és professzor

1948-ban hazatérve Niegowićben lett káplán, itt csókolta meg először térdre ereszkedve a földet, ahogyan később pápaként is minden apostoli útján megtette (Vianney Szent Jánostól kölcsönözte ezt az aktust). 1949-ben a krakkói Szent Flórián-templomnak lett káplánja, majd 1951-ben a Szent Katalin-templomhoz helyezték. Hívei kedvelték, és a fiatalokkal is könnyedén megtalálta a közös hangot – már káplán korában megmutatkozott, nagy népszerűségnek örvendett körükben, meghallgatta problémáikat, tanácsokat adott nekik, táborozni, valamint sí- és kajakkirándulásra vitte őket, együtt focizott velük, és így tovább. 1951-től etikát hallgatott a Jagelló Egyetem Teológiai Karán két évig. 1953-ban habilitált a lublini Katolikus Egyetemen. Dolgozatában azt vizsgálta, hogy Max Scheler (†1928) német filozófus elveit miként lehet hasznosítani a keresztény etikában. Több helyen tanított: előadásokat tartott a Jagelló Egyetemen, oktatott a krakkói szemináriumban, illetve később Lublinban. Jó előadó volt, így szociáletikai és morálteológiai előadásai nagyon népszerűek voltak, gyakran a földön is ültek már a hallgatók. A fiatalokkal folytatott munkája eredményeként jelent meg 1960-ban Szerelem és felelősség című könyve: a férfi és nő szerelmét elemezte, hangsúlyozva, hogy harmonikus kapcsolat csak akkor lehetséges, ha azt a szeretet és egymás feltétel nélküli elfogadása határozza meg. Hallgatói tisztelték és szerették, több hallgatói csoport is gyűlt köré, akikkel korábbi szokásához híven túrázni mentek a hegyekbe, sí- és kajakkirándulásokon vettek részt, szabadtéri miséket tartott nekik, személyes hangú beszélgetéseket folytatott velük, meghallgatta panaszaikat. Mivel akkoriban az állam tiltotta, hogy papok hallgatói csoportokkal érintkezzenek, templomi és esetében egyetemi funkcióján kívüli helyen, így hallgatóinak ezeken az alkalmakon meghagyta, hogy wujeknek (bácsi) szólítsák, semmiképpen sem ojciecnek (atya). Ez a megszólítás körükben püspökké történő kinevezése után is megmaradt.

A kommunista pártállam támadása

A lengyel pártállam az egyházzal kapcsolatban is a szalámitaktika eszközéhez nyúlt, hogy intézményileg elszakítsa a katolikusokat Rómától. A kormányzat a szakadár Lengyel Nemzeti Egyházat támogatta a hivatalos egyházzal szemben, s a hagyományos egyházi jótékonysági és kulturális szervezetek mellé államilag támogatott „álkatolikus” egyesületeket hozott létre. Az egyházi vezetés óva intette a híveket ezen egyesületektől, amit a többség be is tartott. Mindeközben a kommunista lengyel állam intézkedések sorozatával igyekezett ellehetetleníteni az egyházat az 1950-es években. Az egyházi vagyont majdnem teljeskörűen elkobozták a templomok és a temetők kivételével. Az ifjúság „ateizálása” terén azonban csekély sikert értek el. Megkezdődött a papság tömeges letartóztatása – ez 1951-ben 900 egyházi személyt érintett –, és 1953-ban Czesław Kaczmarek kielcei megyéspüspököt (1938–1963) koncepciós perben elítélték, Wyszyńskit is letartóztatták. Az egyházi vezetőkkel szembeni állami fellépés hatására a papság végül rákényszerült arra, hogy – a Szentszék engedélye nélkül – letegye az esküt a szocialista alkotmányra, ezzel bizonyítva rendszerhűségét. 1956. október végén következett enyhülés, az állam belátta, hogy az egyházzal hosszú távon kell még számolnia.

Karol Józef Wojtyła püspöki kinevezése

Wojtyła püspöki kinevezéséről egy kajakozáson értesült az észak-lengyel tóvidéken. Eugeniusz Baziak krakkói apostoli kormányzó (1951–1962), lwówi érsek (1944–1962) mikor értesült a kinevezésről, maga sem tudta miért ekkor a „Habemus papam” megjegyzéssel élt, ami prófétai elszólásnak bizonyult. 1958. július 4-én nevezte ki XII. Piusz pápa (1939–1958) krakkói segédpüspökké és antigoneai címzetes püspökké, szeptember 28-án, a Wawelben azonban Baziak érsek már Ombi címzetes püspökévé szentelte Franciszek Jop sandomierzi segédpüspök (1945–1967), valamint Bolesław Kominek varsói segédpüspök (1951–1972) közreműködésével. 38 évével ő lett Lengyelország legfiatalabb püspöke. Nem sokkal később kezdetét vette küzdelme, hogy az 1949-ben alapított munkásvárosban, az 1951-ben Krakkóhoz csatolt Nowa Hutában templom épülhessen, melyhez a kommunista államhatalom nem akarta jóváhagyását adni. 1977-ben szentelhette végül csak fel a templomot. A várost a rendszer mintavárosának szánták, ennek ellenére mégis a kommunista-ellenesség egyik szimbolikus helyszínévé vált.

Karol Józef Wojtyła misét celebrál 1966 május 8-án. Forrás: Wikimedia Commons

A II. Vatikáni Zsinat

A Katolikus Egyház legnagyobb hatású eseménye a 20. században kétségtelenül a II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) volt, melyet XXIII. János pápa (1958–1963) hívott össze, VI. Pál pápa (1963–1978) zárt le. A keleti blokk országaiból szinte egyedüliként Lengyelország volt az, ahonnan nagy számban vehettek részt a püspökök a zsinaton. Wojtyła püspök különösen aktívan kapcsolódott be a munkába. Igen gyakran felszólalt és nyújtott be beadványokat is. Különösen fontos szerepe volt a „Gaudium et spes” kezdetű konstitúció kidolgozásában, mely az egyház modern világban betöltött szerepét foglalta össze, de a vallásszabadságról szóló „Dignitatis humanæ” dekrétum megalkotásában is része volt. Továbbá VI. Pál pápa híres életvédelemmel, születésszabályozással foglalkozó „Humanæ Vitæ” kezdetű enciklikájának (1968) megszületésére is befolyással voltak a lengyel püspök és munkatársai. 1969-től minden püspöki szinódus munkájában részt vett Rómában.

Wojtyła, a krakkói érsek

Baziak apostoli kormányzó 1962. júniusi halálát követően 1963. december 30-án VI. Pál pápa Karol Wojtyłát nevezte ki krakkói érsekké, waweli beiktatására 1964. március 8-án került sor. Az átmeneti időben is már ő kormányozta a főegyházmegyét káptalani helynökként. A kommunisták azért járultak hozzá kinevezéséhez, mert úgy vélték, Wojtyła egyáltalán nem politizál, amit meg mond, azt úgy mondja, hogy ha nem is tetszik a hatalmon levőknek, de politikailag nem tudják kifogásolni – ettől függetlenül természetesen lehallgatták. Reménykedtek abban is, hogy sikerül a fiatal krakkói érseket és a lengyel prímást, Wyszyńskit szembe fordítani egymással, ami a lengyel egyházat is megosztaná. Az 1960-as években az állam és egyház kapcsolata mélyponton volt, különösen akkor, amikor 1965-ben a lengyel püspökök engesztelő levelet küldtek a német püspököknek. A németekhez intézett levél azért is érintette kellemetlenül Władysław Gomułka első titkárt (1956–1970), mert részben a lakosság németellenességére építette rendszerét. A megfontolt és nagy egyházkormányzati tapasztalattal rendelkező Wyszyński és az energikus, tettre kész Wojtyła azonban jól kiegészítette egymást a lengyel egyház élén. Kapcsolatukat atyai-fiúi barátság és kölcsönös megbecsülés jellemezte. Ha esetenként a fiatalabb főpap másképp is vélekedett egy-egy kérdésben, a prímás tekintélyét és főségét mindig tiszteletben tartotta. Wojtyła kiváló képességeit Wyszyński maga is felismerte már korábban, ezért is támogatta érseki székbe emelését. Megjegyzendő, hogy az érseki kinevezés esetén meglévő személyes kiválóság fontos volt, mivel azzal együtt a bíborosi kinevezés is rövid időn bejül esedékessé vált, tekintve, hogy 1890 óta Krakkó kvázi bíborosi szék volt. Wojtyła tevékenyen részt vett a lengyel kereszténység felvételének milleniumi ünnepségeinek 1966-os megszervezésében. Ezeken a lengyelek „A nemzet az egyházzal”, „Polonia Semper Fidelis” és „Deo et Patria” feliratú táblákat tartottak a magasba. A vallásosság felszámolására tett pártállami kísérlet tehát zsákutcába futott, az egyház a lakosság széleskörű támogatását élvezte, de annyit még sikerült elérnie a hatalmon levőknek, hogy megakadályozzák a pápa lengyelországi látogatását.

Antoni Baraniak poznańi érsek temetése. Szemben Wojtyła érsek, 1977-ben. Forrás: Wikipedia

Bíborosi kinevezés

Mindezeket követően VI. Pál pápa 1967. június 26-án kreálta bíborossá Rómában (címtemploma a Palatinuson álló Szent Cæsarius-templom lett). A bíboros megszervezte székvárosában az iskolán kívüli hitoktatás rendszerét, tartott jegyesoktatásokat, házas lelkigyakorlatokat vezetett. A pasztorációban is igyekezett kivenni a részét hivatali kötelezettségei mellett, amennyire lehetősége volt rá. A hívekkel való kapcsolattartás továbbra is fontos volt számára. Hangsúlyt fektetett a II. Vatikáni Zsinat reformjainak életbe léptetésére főegyházmegyéjében. Bíborosként is folytatta tudományos munkáját, 1967-ben készült el fő filozófiai műve, A személy és tett. Ebben a tomista tanítást összhangba hozta a mai fenomenológiai és akarat-lélektani irányokkal. Rendszeresen részt vett a lengyel és nemzetközi teológiai kongresszusokon. 1976-ban nagy megtiszteltetés érte, felkérték, hogy tartson lelkigyakorlatot a római Kúria számára. 1974–1975 a Világiak Pápai Tanácsának konzultora is volt. 1975-ben az „Evangelii nuntiandi” apostoli buzdítás tervezésében is részt vett.

VI. Pál pápa bíborossá kreálja Karol Józef Wojtyłát 1967-ben. Forrás: Wikipedia

Hogyan lett Wojtyła bíborosból II. János Pál pápa?

A VI. Pál pápa augusztus eleji halálát követően összeülő konklávé Albino Luciani bíborost, velencei pátriárkát (1969–1978) választotta meg Szent Péter örökébe augusztus 26-án. Azonban a 65 éves I. János Pál pápa (1978) 33 nappal hivatalba lépését követően váratlanul elhunyt, így a konklávénak újra össze kellett ülnie, hogy új legfőbb pásztort állítson Róma és az Anyaszentegyház élére. Óriási meglepetésként ért mindenkit, amikor 1978. október 16-án Pericle Felici protodiakónus bíboros (1973–1979) kihirdette az Örök Városnak és a világnak, hogy a konklávé Karol Wojtyła lengyel bíborost választotta Róma 264. püspökévé, aki II. János Pálként fogja megkezdeni péteri szolgálatát (eredetileg a Szaniszló nevet szerette volna felvenni). A Szent Péter-bazilika központi loggiájáról röviden szólt a hívekhez; ilyen először fordult elő, elődei a hagyományok szerint az Urbi et Orbi áldás elmondására szorítkoztak. 455 év után lépett trónra olyan pápa, aki nem olasz volt. Őt megelőzően a németalföldi születésű VI. Adorján pápa (1522–1523) volt az utolsó, aki idegenből jött. II. János Pál személyében először került szláv pápa az egyház élére.

A krakkói érsek megválasztásának ötlete Franz König bíboros, bécsi érsek (1956–1985) fejében született meg, miután világossá vált, hogy a két nagy esélyes közül sem Giuseppe Siri bíboros, genovai érsek (1946–1987), sem pedig Giovanni Benelli bíboros, firenzei érsek (1977–1982) nem fogja megszerezni a kellő támogatást. Először Giovanni Colombo bíboros, milánói érsek (1963–1979) neve vetődött fel kompromisszumos megoldásként, ő azonban még a voksolás előtt közölte, ha megválasztanák, nem vállalná a pápaságot. Ekkor került képbe szintén kompromisszumos jelöltként Wojtyła bíboros neve. Az osztrák bíboroshoz társulva a lengyel származású John Krol bíboros, philadelphiai érsek (1961–1988) lelkesen bíztatta társait, hogy az egyháznak az adott korban egy friss és energikus vezetőre, a vasfüggöny mögül jött pápára van szüksége. Az amerikai bíborosokat sikerült is ezzel meggyőznie. Joseph Ratzinger bíboros, münchen–freisingi érsek (1977–1982) hamar csatlakozott hozzájuk, logikusnak nevezte a lengyel bíboros nevének felvetését, kiemelte Wojtyła jó olasz nyelvtudását és a mellett érvelt, hogy alkalmas személy lehet arra, hogy kelet és nyugat egyesítését előmozdítsa. A bajor bíboros sikeresen nyerte meg érvelésével német bíborostársait Wojtyla támogatására. König számított arra, hogy Wojtyła esetleg elzárkózik a megválasztásától, így előzőleg Wyszyńskit kereste fel a konklávé szünetében, hogy ő győzze meg honfitársát, hogy ha megválasztanák, fogadja el a pápaságot. A prímás így is tett. A választás eredménye sokkolta az egész keleti blokk vezetését, és különösen a lengyel kommunistákat érte hidegzuhanyként. A jelenlévő 111 bíborosból végül 104 támogatta Wojtyła megválasztását. II. János Pál még csak 58 éves volt, jó egészségnek örvendett, így hosszú pápaságra lehetett számítani. Wyszyński bíboros Wojtyła bíboros megválasztását követően fogalmazott úgy – amikor hódolatra elé járult –, hogy „az új pápa feladata lesz, hogy bevezesse az egyházat a harmadik évezredbe”. Székfoglaló miséjére október 22-én került sor a Szent Péter téren, ahol nagy hatású beszédet mondott. A megkoronázásától elődjéhez hasonlóan ő is eltekintett (utódjaitól eltérően ő pápai címerében még megtartotta a tiara ábrázolását) valamint az uralkodói többest sem használta, ahogyan a pápai hordszéket sem. Ennek ellenére tiara neki is készült pápasága alatt, magyar hívek ajándékozták meg vele, de sohasem viselte. A lateráni székesegyházban november 12-én foglalta el Róma püspöki székét. „Redemptor hominis” programadó enciklikája 1979. március 4-én jelent meg, ebben a kétségek és kételyek helyett a hit bizonyságát kínálta kora emberének.

Habemus papam… Forrás: Wikipedia

II. János Pál és a keleti blokk országai

II. János Pál külsősként, egy helyi egyház püspökeként, más történelmi háttérből, jelentősebb kúriai és diplomáciai tapasztalatok nélkül érkezett Rómába, így szemlélete erőteljesen eltért a Római Kúriáétól, ami a Szentszék politizálásán is meglátszott. Leglátványosabban az Ostpolitik (keleti politika – a szerk.) változott meg. Érthetően jobban ismerte a vasfüggönyön inneni viszonyokat, így sokkalta aktívabb politikát képviselt elődeihez és a Kúriához képest. Ez hazája tekintetében fokozottan tetten érhető, Lengyelországgal kapcsolatban személyesen vette kezébe az irányítást (máshol – például Magyarországon – a korábbi mederben haladtak a dolgok). Ebben Wyszyński, akinek nemzetközi szinten is megnőtt a tekintélye honfitársa pápává választását követően, nagy segítségére volt. Az ő tanácsára nevezte ki Agostino Casaroli bíborost pápai államtitkárrá (1979–1990), noha súlyos nézetkülönbségek voltak köztük az Ostpolitik kapcsán. Alapvetően jó érzékkel választotta ki munkatársait, és kész volt meghallgatni mások tanácsát, véleményét, mielőtt döntést hozott volna bizonyos kérdésekben. Közvetlen munkatársai közül ezúttal kettőt említünk meg: Ratzinger bíborost a Hittani Kongregáció prefektusává (1981–2005) nevezte ki. Az évtizedek során közvetlen baráti kapcsolat alakult ki közöttük. Személyesen először az 1978-as első konklávén találkoztak, de már a 1960-as évek óta tudtak egymásról, szimpatizáltak egymással, és 1974-től publikált műveik egy-egy példányát is elküldték a másiknak. Ez arra vezethető vissza, hogy gondolkodásmódjuk, egyházképük hasonló volt. Hűséges személyi titkára egész pápasága alatt az őt a konklávéra kikísérő Stanisław Dziwisz volt, aki a pápa halála után bíboros és krakkói érsek (2005–2016) lett. Mára egybehangzó az a vélemény, hogy a lengyel pápa megválasztása nagy csapást jelentett a közép- és kelet-európai kommunista államok számára, s hatással volt az itteni diktatúrák előbb-utóbb bekövetkező bukására: az, hogy a pápa a vasfüggöny mögül jött, arra mutatott, hogy nem a kommunisták víziója fog beigazolódni – ez pedig ideológiai szempontból végzetes csapást jelentett az államszocializmusra.

Pontifikátusa alatt 104 apostoli utat tett meg, Olaszországon belül pedig 146 főpásztori látogatást. Összesen 129 országot keresett fel, évente többet is, ezzel kiérdemelte az „utazó pápa” megnevezést (3-szor tette meg a Föld–Hold távolságot). Útjait az új evangelizálás eszközének tekintette. Rendszeresen keresett fel olyan területeket, ahol üldöztek embereket, csoportokat. Az emberi jogok védelmét mindennél előrébb valónak tartotta, mivel saját bőrén is tapasztalta, hogy milyen az, amikor lábbal tiporják ezeket. Nincs mód arra, hogy minden útjáról írjunk, azonban mindenképpen szót kell ejteni első apostoli látogatásáról hazájába, amelyre 1979-ben került sor. Még a magukat kommunistáknak vallók között is szép számmal akadtak olyanok, akiket büszkeséggel töltött el, hogy honfitársuk került Szent Péter örökébe, így hazalátogatását a pártvezetés aggodalommal szemlélte. A látogatás országos népünnepéllyé vált Lengyelországban, ahol korosztálytól és világlátástól függetlenül, ujjongó tömegek fogadták a lengyel pápát. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kommunista vezetést nem a lengyel néptömegek támogatása tartotta hatalmon. Lengyelországi látogatásai elősegítették a Szolidaritás szakszervezet erőre kapását, a rendszer bomlásnak indulását, ami hatással volt az egész kommunista uralom alatt álló régióra. „Így kiáltok én, a lengyel föld fia, én, II. János Pál pápa, így kiáltok veletek együtt: Szálljon le ránk a Te lelked! Szálljon le ránk a Te lelked! És újítsa meg a földet! Ezt a földet!” – szólt 1979-es varsói homíliájában fennhangon a lengyel kommunisták nagy félelmére, a nép tapsvihara közepette. Auschwitzot is felkereste. A pápának szerepe volt abban, hogy az 1980-as évek végére az emberi jogok védelme olyan mértékű igénnyé vált a keleti blokkon belül is, hogy végül Ronald Reagan amerikai elnök (1981–1989) és Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár (1985–1990) tárgyalóasztalhoz tudjon ülni 1986-ban, s a hidegháború lassan véget érjen. Sok víznek kellett lefolynia azonban a Tiberisen, míg a Reagan–Gorbacsov-találkozót tető alá lehetett hozni.

Első apostoli útja hazájában, 1979-ben. Forrás: Wikipedia

A keleti blokk titkosszolgálatainak közös megbeszélésein Wojtyła-pápa pontifikátusát folyamatosan napirenden tartották 1978-tól kezdve. Megnyilatkozásai természetesen a keleti blokk államainak nem voltak szimpatikusak, így folyamatosan figyelték, és – sikertelenül –igyekeztek lejáratni. A Szovjetunió részvételének mértéke kérdéses, de az bizonyítottnak látszik, hogy a bolgár titkosszolgálat megbízásából hajtottak végre a pápa ellen hajszál híján végzetes merényletet 1981. május 13-án, a Vatikánban. A reá lövő török merénylőnek, Mehmet Ali Ağcának (*1958) a pápa megbocsátott, cellájában is felkereste. Saját megmenekülését a fátimai Szűzanya közbenjárásának tudta be. Május 28-i halálát megelőzően a rákbeteg Wyszyński bíboros saját életét ajánlotta fel a pápa életéért Istennek.

II. János Pál, az óvatos reformer

Egyik fő feladatának tekintette, hogy átültesse a II. Vatikáni Zsinat reformjait a gyakorlatba. Ezt igyekezett úgy véghez vinni, hogy mind az integristák, mind a progresszívek számára elviselhető legyen a változás mértéke. Nem egyik napról a másikra kívánta megreformálni az egyházat, hanem megfontolva kívánt előre haladni, miközben rendezi a problémákat, ellenvetéseket. Számos püspöki szinódust hívott össze, ezen meghallgatva a világ püspökeinek egy-egy kérdésben meglévő álláspontját is. Az egyházon belüli szélsőségekkel szemben – bármilyen irányúak is voltak – erélyesen fellépett. A latin-amerikai egyházban megjelenő, a marxizmusba hajló felszabadítás-teológia hirdetőit mind a tanítástól, mind a lelkipásztorkodástól eltiltotta. Amikor Ernesto Cardenal (†2020) nicaraguai pap, az irányzat egyik szellemi vezetője 1983-ban elé járult, nyilvánosan megrótta, majd a következő évben fel is függesztette. A Marcel Lefebvre (†1991) francia érsek köré szerveződő Szent X. Piusz Papi Testvérülettel, a szélsőséges tradicionalistákkal szemben is ugyanilyen határozottan lépett fel, és kiközösítésüket is megerősítette. A Testvérület egyik spanyol tagja 1982. május 12-én, Fátimában bajonettel támadt a pápára, de testőreinek sikerült közbelépnie, így csak könnyebben sérült. Juan María Fernández y Krohn (*1948) amellett, hogy nem értett egyet a zsinat reformjaival, a pápát Moszkva ügynökének tartotta. Később elhagyta a papságot, mentális betegséggel is kezelték.

1981. Fülöp-szigetek, Manila a Plaza Roma a székesegyház felől nézve, szemben II. János Pál pápa. Forrás: Fortepan/Jezsuita Levéltár

A zsinat szellemében új Kánonjogi Kódexet állíttatott össze, majd léptetett hatályba a latin egyház számára 1983. november 27-én. A keleti rítusú katolikusok számára 1991. október 1-én léptetett érvénybe új egyházi törvénykönyvet. Ami a keresztény tanítás alapjait illette, abban határozottan ragaszkodott a kikristályosodott keresztény értékekhez. A dogma nem változhat, de a tanítás átadásának módja igen. A modern technika iránt nyitott volt (még az internet és a tudomány, a technika után érdeklődők védőszentjévé is ő tette meg Sevillai Szent Izidort). Megreformálta a Katolikus Egyház Katekizmusát is, amit 1992. október 11-én hirdetett ki. Egyházfőként 14 enciklikában fogalmazta meg tanítását. Hangsúlyozta a meg nem született gyermekek jogait és a családnak mint a társadalom legkisebb egységének fontosságát. Ennek megerősítését kulcskérdésnek tekintette, mivel a család az, „ahol az ember megkapja az igazságra és a jóra vonatkozó első és meghatározó fogalmakat, megtanulja, mit jelent szeretni és hogy őt szeretik, s következésképpen mit jelent konkrétan az, hogy személy.” (Centessimus Annus, 1991) Mindig szívén viselte a betegek, a leginkább rászorulók és gyermekek védelmét, segítését, ezért is tartotta nagyra Kalkuttai Teréznek, a Szeretet Misszionáriusai alapító általános főnöknőjének (1950–1997) indiai munkáját.

II. János Pál és a fiatalok

Ahogy egész korábbi életében, úgy pápasága alatt is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megtalálja a közös hangot a fiatalokkal. Vallotta, hogy a jövő rajtuk múlik, és azon, hogy az idősebbek mit adnak át nekik. Vallotta, hogy a fiataloknak céljuk kell, hogy legyen az életben, és lényeges, hogy az egyház segítse őket e célok elérésében a keresztény tanítás alapján. 1984-ben életre hívta a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozókat, amelyeket azóta két-három évente megrendeznek, és amelyeken ő és utódai is személyesen vettek részt mindezidáig. Szerette a fiatalokat, és a fiatalok is szerették őt, amin az egyre nagyobb korkülönbség sem változtatott: idős korában is szót értett velük. A testben már egyre betegebb pápát a fiatalok tartották lélekben és szellemben fiatalon bevallása szerint.

Találkozó Ronald Reagan amerikai elnökkel Fairbanksben (Alaszka) 1984 májusában. Forrás: Wikipedia/Ronald Reagan Library

Nagy megrázkódtatás volt számára, amikor az ezredfordulót követően sorra kerültek elő (először nagyobb számban az Egyesült Államokból), az évtizedek alatt különféle esetek, melyek a fiatalkorúak ellen egyházi személyek által elkövetett visszaélésekről, zaklatásokról számoltak be. Határozottan kijelentette, hogy ilyen emberek nem maradhatnak meg az egyház kötelékében. Megerősítette, hogy homoszexuális hajlamú férfiakat pappá szentelni tilos. Amerikai püspökök előtt kijelentette, hogy megfelelő lépéseket vár el tőlük, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő. Megjegyzendő, hogy az egész világegyházat tekintve arányaiban igen kevés pap az érintett, de elvárta püspökeitől, hogy tegyenek meg mindent, hogy elő se fordulhasson efféle bűncselekmény a papság soraiban.

Ökumenikus szemlélet, vallásközi párbeszéd

Kulcsfontosságú volt számára a keresztény felekezetek közötti ökumenikus szemlélet és a vallásközi párbeszéd támogatása. Ennek látható eredménye volt, amikor 2001-ben a történelem során pápaként elsőként belépett egy mecsetbe, mégpedig konkrétan a damaszkuszi nagymecsetet kereste fel. A római nagyzsinagógát 1986-ban látogatta meg – a pápák közül először –, Elio Toaff római főrabbi (1951–2002) jelenlétében a zsidókat a keresztények idősebb testvéreinek nevezte. 2000-ben elzarándokolt a Szentföldre is, s imádkozott a Siratófalnál. Szívélyes kapcsolatot ápolt Tendzin Gyacóval, a 14. dalai lámával (1935–) – a kommunista Kína ezt minduntalan szóvá is tette. A kínai földalatti Róma-hű egyház érdekében is igyekezett lépéseket tenni. Történelmi jelentősége volt, amikor meghívására 1986-ban, majd 2002-ben Assisiben találkoztak a világ vallási vezetői, s együtt imádkoztak hitük szerint a világ békéjéért. Az ökumenizmus szellemében 2000-ben felkereste Egyiptomban III. Senuda kopt pápát (1971–2012). Az első ortodox egyházi vezető Teoctist román pátriárka (1986–2007) volt, akivel sikerül kapcsolatot kiépítenie, s először utazott meghívására 1999-ben ortodox többségű államba római pápa. Az 1054-es szkizma óta először fordult ilyen elő. Ezen kívül I. Bertalan konstantinápolyi ökomenikus pátriárkával (1991–) is jó kapcsolatot sikerült kialakítania, folyamatos volt a dialógus, többször is találkoztak. Nagy sajnálatára azonban a legnagyobb ortodox közösség vezetőjével, II. Alekszij moszkvai pátriárkával (1990–2008) erre nem kerülhetett sor, mivel az oroszországi vallási vezető elutasította közeledését.

II. János Pál 1980-ban. Forrás: Fortepan/Jezsuita Levéltár

II. János Pál volt az első hivatalban lévő pápa, aki – 1982-ben – az Egyesült Királyságba látogatott, ahol fogadta őt II. Erzsébet brit királynő (1952–), az anglikán egyház feje. A hivatalban lévő canterbury anglikán prímásokkal is többször találkozott. A történelmi áttörésnek számító brit látogatásra a falklandi háború idején került sor. Mielőtt megtörtént volna, Rómába kérette a brit és argentin püspököket, megvitatta velük a konfliktust, majd együtt imádkoztak a békéért. Megállapodtak, hogy a brit látogatás után rövid argentínai vizit is beiktatásra kerül. Minden háborút elítélt, így ezt is, de nem akarta, hogy megkérdőjelezzék a Szentszék semlegességét.

Az emberi jogok védelmében

Argentínában vitába is bocsátkozott a katonai juntával, de nem félt felemelni a hangját más autoriter és elnyomó rendszerek vezetőivel, s más erejükkel visszaélőkkel szemben sem. Mielőtt 1987-ben Chilébe utazott, diktatúrának nevezte a Pinochet-rendszert, s kikötötte, hogy meg kell szüntetni a rendkívüli állapotot. A tábornokra nagy hatást gyakorolt az egyházfő megnyilatkozása, és fokozatosan visszavonult. A pápa mindenütt találkozott az ellenzék vezetőivel is, a demokrácia híve volt. Apostoli látogatásai sohasem maradtak nyom nélkül. A Pinochet-ellenes Carlos Camus linaresi megyéspüspök (1976–2003) vélekedése szerint ez alól Chile sem volt kivétel. 1985-ben Hollandiában éles hangon ítélte el a dél-afrikai apartheid rendszert, majd amikor 1988-ban végiglátogatta a szomszédos államokat, Dél-Afrikát látványosan kihagyta. Nemcsak a távoli földrészeken, hanem 1993-ban, Szicíliában is felemelte szavát az emberéleteket tönkretevő, gyilkolni sem rest, ártatlanokat kizsákmányoló dél-olasz maffia ellen, kemény szavakkal ítélve el, megtérésre szólítva fel a maffiacsaládokat. Több híres bocsánatkérés is fűződik a nevéhez. A katolikus egyház képviselői, papok és világiak által a múltban különféle személyek és csoportok ellen elkövetett bűnökért kért bocsánatot például Galileo Galilei ügye kapcsán, az afrikaiaktól az elhurcolt rabszolgák miatt, de a protestánsok, a zsidók és a nők is sorra kerültek. A Bíborosi Kollégiumot igazán nemzetközivé tette: számtalan afrikai és ázsiai főpapot is a bíborosok közé emelt.

Az 1981-es merényletet követően. Forrás: Wikipedia

Magyarországi látogatások pápaként

Kétszer járt hazánkban. Az egyházfők közül IX. Leó pápa (1048–1054) járt először 1052-ben a történelmi Magyarországon, aki Pozsonyban közvetített I. András király (1046–1060) és III. Henrik szent római császár (1046–1056) között a béke érdekében. Őt követően már a jelenlegi Magyarországra II. János Pál jött először (Wojtyła pápasága előtt többször járt már hazánkban.). Az 1980-as évek második felében felmerült már a pápa esetleges látogatásának gondolata, végül 1988. augusztus 20-án jelentette be Paskai László bíboros, prímás, esztergom[–budapest]i érsek (1987–2002), hogy a püspöki kar és a kormány meghívta a pápát. Szent István halálának 950. évfordulója alkalmából levelet is küldött a magyar katolikusoknak. Hazánk volt Lengyelország kivételével az első kommunista vezetésű ország, amelyik meghívta Róma püspökét. Az összeomlás szélén álló rendszer minden bizonnyal nemzetközi tekintélyét szerette volna növelni. Az időpont kiválasztását a politikai változások befolyásolták. A rendszerváltást követően a magyar állam újra felvette a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal, amelynek képviseletében Angelo Acerbi apostoli nuncius (1990–1997) érkezett Budapestre. Magyar papok segítségével igyekezett a pápa a magyar nyelvet elsajátítani, a pontos kiejtést gyakorolni, azonban minden eddigi nyelv közül ez volt számára a legnehezebb. 1991. augusztus 16-én érkezett Magyarországra. Látogatása során felkereste Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek (1945–1974) nyughelyét az esztergomi bazilikában (májusban volt az újratemetése), a bazilika előtt misézett is. A szentbeszédeknél Kada Lajos, az Istentiszteleti Kongregáció titkára (1984–1991) segédkezett neki, de a legfontosabb részeket ő maga mondta el a szentmiséken magyarul. A Parlamentben Göncz Árpád köztársasági elnök (1990–2000) és Antall József miniszterelnök (1990–1993) fogadta, a Kossuth téri tömeghez magyarul szólt. Augusztus 17-én Pécsre ment, majd a fővárosban az MTA képviselőivel, a nunciatúrán a diplomáciai testület tagjaival találkozott. A következő napon a máriapócsi kegyhelyet kereste fel, ahol görögkatolikus szentmisét celebrált. Az ökumenizmus jegyében a debreceni református Nagytemplomba is elment, ahol ökumenikus szertartást mutattak be, s a gályarabok emlékművét is megkoszorúzta. Este a nunciatúrán a zsidó hitközségek képviselőit fogadta. Augusztus 19-én Szombathelyen mutatott be szentmisét, Budapesten a Mátyás-templomot látogatta meg, majd a Népstadionban szólt a fiatalokhoz (beszéde ide kattintva megnézhető/meghallgatható). Szent István ünnepén betegekkel találkozott a Szent István-bazilikában, majd a Hősök terén szentmisét celebrált, a szentistváni országfelajánlást megismételve. A látogatás végén a püspöki karral találkozott. 1996. szeptember 6-án érkezett ismét Magyarországra. Alapítása millenniuma alkalmából felkereste a Pannonhalmi Főapátságot. Másnap Győrben mutatott be szentmisét, majd felkereste báró Apor Vilmos győri megyéspüspök (1941–1945) sírját, akit 1997-ben avatott boldoggá. Találkozott Horn Gyula miniszterelnökkel (1994–1998) is.

II. János Pál látogatása Pannonhalmán 1996-ban. Forrás: pctrs.network.hu

II. János Pál pápa 1993-as „Hungarorum gens” apostoli konstitúciójával rendelkezett a Magyar Katolikus Egyház szervezeti átalakításáról, módosítva az egyházmegyék határait, némelyeknek elnevezését. Ekkor lett Veszprém érseki rangra emelve, Esztergomból Esztergom–Budapesti-, Kalocsából Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye. Újonnan kialakított püspökségként jött létre a Debrecen–Nyíregyházi- és a Kaposvári Egyházmegye.

Boldoggá és szentté avatások, szentévek

Pápasága alatt összesen 1338 embert avatott boldoggá és 482-t szentté, köztük a vértanú győri megyéspüspökön kívül 1999-ben Árpád-házi Kinga lengyel nagyfejedelemnét (1243–1279) és Anjou Hedvig lengyel királynőt (1384–1399) szentté, 2004-ben IV. Károlyt és 2003-ban herceg Batthyány-Strattmann Lászlót (†1931), a „szegények orvosát” boldoggá.

II. János Pál pápa 2003-ban szorgalmazta, hogy az Európai Unió alkotmányába kerüljön be a kontinens keresztény gyökereire való hivatkozás. Ezt nem sikerült elérni – igaz, végül az alaptörvényt sem ratifikálták. Bizalommal tekintett az EU-integrációra, benne a békés együtt munkálkodást látta Európa nemzetei számára. 2003 májusában éppen ezért bíztatta honfitársait, hogy a csatlakozási népszavazáson a belépésre szavazzanak. Wyszyński szavai beigazolódtak, ő lett az, aki II. Szilveszter pápához (999–1003) hasonlóan egy új évezredbe vezette át az egyházat. 2000-ben az egyház megünnepelte a Nagy Jubileumi Szentévet, sokan zarándokoltak el az Örök Városba. Pápasága alatt több rendkívüli szentévet hirdetett meg: Megváltás éve (1983/84), Mária éve (1987/88), a család éve (1993/94), három év felkészülés a Jubileumi Nagy Szentévre, Rózsafüzér éve (2002/03), Eucharisztia éve (2004/05).

II. János Pál pápa halála és emlékezete

Megválasztásakor igen fitt sportember volt, pápaként is gyakran eljárt síelni vagy túrázni a hegyekbe inkognitóban, kocogott a vatikáni kertekben, olykor úszni is eljárt. A pápai svájci gárda rémüldözését kiváltva meg-megesett, hogy se szó-se beszéd a Vatikán falait is elhagyta, és sétált egyet Rómában. A hegymászó XI. Piusz pápa (1922–1939) óta ő volt az első hasonlóan mozgáscentrikus pápa. 1992-ben mutatkoztak először nála a Parkinson-kór tünetei, azonban csak halála után ismerte el a Szentszék, hogy e betegségben szenvedett. Többször esett át műtéteken (többek között rák miatt is). Az ezredfordulóra egészségi állapota egyre jobban megromlott. 2005. január 18-án még fogadott 160 rabbit a világ minden tájáról, ami egyedülállónak számított.

Február 1-én influenzás megbetegedéssel szállították a római Gemelli Klinikára, ekkor még felépült, és kiengedték, de először fordult elő, hogy nem tudott részt venni a hamvazószerdai szertartáson. Február 24-én ismét belázasodott. Beszállították a klinikára, és mivel nehezen lélegzett, gégemetszést kellett végrehajtani rajta. Március 13-án kérésére hazaengedték az Apostoli Palotába, azonban húsvétkor már csak integetni tudott a híveknek. Március 31-én fertőzést kapott, belázasodott, de nem kívánt már kórházba menni, a Vatikánban akart meghalni. Sorra elbúcsúzott közeli munkatársaitól. Április 1-én szívrohamot kapott, majd eszméletét vesztette, utána már csak rövid időre tért magához. Hivatalosan Camillo Ruini bíboros, a pápa római általános helynöke (1991–2008) jelentette be április 2-án este a Szent Péter téren összegyűlt híveknek, hogy nem sokkal korábban II. János Pál pápa 21 óra 37 perckor megtért Teremtőjéhez. „Engedjetek az Úr házába menni.” – hangzott lengyelül utolsó mondata. A keresztények felekezettől függetlenül, de más vallások hívei is nagy számban imádkoztak érte, és méltatták őt világszerte. Sok kormány, így a magyar is állami gyásznapot rendelt el temetése napjára. Az iskolákban megemlékeztek róla mint a „fiatalok pápájáról”.

II. János Pál temetése, a koporsó mellett Ratzinger bíboros. Forrás: Wikimedia Commons

A temetésre április 8-án a Szent Péter téren került sor, a szertartást a rövidesen utódává megválasztott Joseph Ratzinger (a későbbi XVI. Benedek pápa) mint a Bíborosi Kollégium dékánja (2002–2005) végezte számos uralkodó, államelnök, kormányfő és vallási vezető jelenlétében. A bazilika Grottájában helyezték sírba. Szentté avatását már temetésekor kérték a hívek („Santo subito!”). Angelo Sodano bíboros, pápai államtitkár (1991–2006) illette először a „Nagy” jelzővel, s azóta többen is, ez azonban hivatalosan nem lett neve mellé illesztve. A kanonizációs eljárás azonban megindult, 2009-ben XVI. Benedek pápa (2005–2013) hozzájárult, hogy a tiszteletreméltó címmel lehessen illetni, majd 2011. május 1-én avatta boldoggá. Ferenc pápa (2013–) 2014. április 27-én iktatta XXIII. János pápával együtt a szentek sorába. A történelem során először avattak egyszerre két egykori pápát szentté. A szertartáson jelen volt az emeritus pápa, XVI. Benedek is. II. János Pál pápa egyházi ünnepnapja október 22. A családok, a katolikus ifjúság, a Krakkói Főegyházmegye és a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó védőszentje. Földi maradványait felhozták a Grottából, és a bazilika Szent Sebestyén-kápolnájában helyezték nyugalomra. 2019 októberében Stanisław Gądecki poznańi érsek (2002–) a lengyel püspöki kar nevében azzal a kéréssel fordult Ferenc pápához, hogy II. János Pált avassa egyházdoktorrá, és nyilvánítsa Európa védőszentjévé, Marek Jędraszewski krakkói érsek (2016–) pedig 2020. március 11-én bejelentette, hogy megnyitják a néhai pápa szüleinek boldoggá avatási eljárását.

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Sági György

Források és irodalom

II. János Pál pápa írásai. MKPK. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

(?): II. János Pál pápa temetési szentmiséje és temetése. Vatikáni Rádió. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó elérés: 2020. 05. 14.)

(?): A krakkói érsek megnyitja Szent II. János Pál pápa szüleinek boldoggáavatási eljárását. Magyar Kurír. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

(?): Biographical Profile. John Paul II (1920–2005). Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

(?): Közelebb a boldoggá avatáshoz az Ezredév Prímása. Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

(?): Santo subito! – II. János Pál gyors szentté avatása. Magyar Kurír. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó elérés: 2020. 05. 14.)

(bh): Szent II. János Pál pápa. Magyar Kurír. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

Allen, John L. Jr: Pope Benedict XVI. A Biography of Joseph Ratzinger. New York 2000. 121–124.

Borsodi Henrietta: Tíz évvel ezelőtt halt meg Szent II. János Pál pápa. Magyar Kurír. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

Casaroli, Agostino: A ​türelem vértanúsága. A Szentszék és a Kommunista Államok (1963–1989). Budapest 2001.

Corley, Felix: Soviet Reaction to the Election of Pope John Paul II. Religion, State and Society 22 (1994) 1. 37–64.

Davies, Norman: Lengyelország története. Budapest 2006.

Dziwisz, Stanisław: Egy ​élet Karol Wojtyla mellett. Budapest 2007.

Flynn, Ray–Moore, Robin –Vrabel, Jim: John Paul II. A Personal Portrait of the Pope and the Man. New York 2015.

Gergely Jenő: II. János Pál. Budapest 1986.

Gergely Jenő: „A remény pápája”. História 27 (2005) 4. 14–19.

Gergely Jenő: Karol Wojtyla. História 27 (2005) 4. 14–17, 19, 21–24, 26–28.

Górny, Grzegorz–T. Kovács Péter: Szent II. János Pál pápa élete. Rubicon 30 (2019) 6. 12–14.

Hovanyecz László: A politikai baloldal és a pápa. História 27 (2005) 4. 28–29.

Illés Pál Attila: A lengyel katolikus egyház helyzete a II. világháborút követően. In. Remény a reménytelenségben. Főpásztorok a kelet-közép-európai diktatúrákban. Szerk. Soós Károly – Zombori István. Budapest 2014. 41–48.

Jakab Gábor: Pápa – utolsó leheletéig. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

Kovács István: A lengyel katolicizmus. História 27 (2005) 4. 12–13.

Máté-Tóth András: II. János Pál pápa műve. Beszélő Online 10 (2005) 6. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

Mitrovits Miklós: II. János Pál pápa első lengyelországi látogatása – a lengyel pápa a lengyel és a szovjet dokumentumok tükrében (1978–1980). Kút 2007/1–2. 145–163.

Németh László Imre: II. János Pál pápa magyarországi útjai. Rubicon 30 (2019) 6. 15–16.

Sági György: A lengyel katolicizmus és a pártállam: Wyszyński bíboros, az „ezredév prímása”. Újkor.hu Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

Sági György: Brezanóczy Pál útkeresése egyház és pártállam között. In. Katolicizmus Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat korában. Tanulmányok és inventárium. Szerk. Török József–Tusor Péter–Tóth Krisztina. CST II/1. Budapest, 2015. 136.

Szabó Ferenc SJ: A Vatikán keleti politikája közelről: az Ostpolitik színe és visszája. Budapest 2012.

Széll Margit: Wojtyla pápa, a filozófus. Magyar Szemle. Új folyam. 29 (2020) 3–4. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14)

Szokolay Katalin: Lengyelország története. Budapest 2006.

Topolski, Jerzy: Lengyelország története. Budapest 1989.

Tóth Krisztina: II. János Pál pápa és a közép-kelet-európai rendszerváltozások. Barankovics Alapítvány. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

Vertse Márta: Szent II. János Pál legyen egyházdoktor és Európa védőszentje – kérik a lengyel püspökök. Vatican News. Online elérhető ide kattintva. (Utolsó letöltés: 2020. 05. 14.)

Weigel, George: Witness to Hope. The Biography of Pope John Paul II. 1920–2005. New York, 2005.

Zięba, Maciej: II. János Pál. Az emberi jogok pápája. Rubicon 30 (2019) 6. 4–11.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket