II. Rákóczi Ferenc bécsújhelyi fogsága és szökése

A Magyar Királyság a 17. század végére a török kiűzésének, az ún. visszaszerző háborúnak (1683–1699) köszönhetően a Habsburg–dinasztia uralta területté vált. A Habsburgok az 1699. évi karlócai békét követően „fegyverrel szerzett területként” tekintettek a Magyar Királyság területére, és a Habsburg Birodalomba igyekeztek beolvasztani azt, ami a magyar rendek jogainak megcsorbításával járt. Az országban általános elégedetlenség, káosz uralkodott, a hosszú török háború, valamint az azt megelőző kuruc mozgalom (1672–1677) és Thököly–felkelés (1678–1685) az ország pusztulását eredményezte. A nemesek csak úgy szerezhették vissza a töröktől visszafoglalt, egykori Hódoltságban fekvő földtulajdonukat, ha oklevéllel igazolt birtokuk értékének 10%–át neoacquistica („új szerzemény”) lévén, „fegyverváltság” (ius armorum) címen befizették a kincstárba. Emellett a legalapvetőbb cikkekre (kenyér, só, bor) speciális fogyasztási adó, az accisa volt érvényben. A komoly adóterhek és intézkedések ellenállást és szervezkedés előmozdulását segítették, melynek II. Rákóczi Ferenc vezéralakja lett.

II. Rákóczi Ferenc személye

II. Rákóczi Ferencet (1676–1735) apai ágon a Rákócziakhoz és a Báthoriakhoz, anyai ágon a Zrínyiekhez fűzték rokoni szálak. Apját, I. Rákóczi Ferencet azonban már féléves korában elveszítette, gyermekkorát 1688 után Bécsben töltötte. Bár anyja, Zrínyi Ilona, a kuruc „király”, Thököly Imre felső–magyarországi fejedelem felesége hazafias nevelésben részesítette, iskolaévei alatt átnevelték a német viseletre, szokásokra és nyelvre. A magyar nyelv, öltözködés és a magyarsággal való kötődés háttérbe került az ifjú fejedelemnél.

Rákóczi Ferenc 4, 8, illetve 16 éves korában (forrás: Bánhegyi, 2003)

Tizennyolc éves koráig állt gyámság alatt. I. Lipót német–római császár, magyar király engedélyével szerette volna elvenni a hessen–darmstadti hercegkisasszonyt, Sarolta Amáliát, erre azonban az uralkodó nem adta beleegyezését, és Rákóczit egyéves külföldi tanulmányútra küldte. Hazatérése után meglátogatta az évek óta nem látott családi birtokokat. Rákóczi 1694-ben, 18 évesen titokban elvette a 15 éves hercegnőt, XIV. Lajos, a Napkirály távoli rokonát. Felesége később kulcsszerepet játszott Rákóczi megszöktetésében.

A fogsághoz vezető út

Rákóczi – ameddig lehetett – igyekezett a magyar nép sérelmeit figyelmen kívül hagyni, hiszen nem akart felségárulási perbe keveredni, úgy, ahogy az a felmenőivel történt. Az 1700–as évekre azonban Rákóczi is érzékelte a magyarok elnyomott, jogsértett helyzetét: „Szegény alattvalóimat a telelő német katonaság tönkretette, panaszaik miatt sokat bánkódtam. A császári katonaság eljárása a pogány zsarnokságra hasonlított. Fizetésképtelen férfiak asszonyain erőszakot követtek el, a gyalázatot a férjek jelenlétében hajtván végre. Másokat megkorbácsoltak, sokan belehaltak az ütlegelésbe. A katonai elöljárók maguknak tulajdonították a földbirtokos urak földjeinek haszonélvezetét (…)”[1] Bár nemtetszésének hangot adott, mégis kezdetben elhatárolta magát a szervezkedésektől. Így, amikor 1697-ben Hegyalján, jórészt a Rákóczi-birtokokon, Habsburg-ellenes felkelés tört ki, Bécsbe menekült, hogy az udvar ne gyanakodhasson rá. Csak a hegyaljai felkelés gyors leverése után tért vissza földjeire. A felkelés a kudarc ellenére Rákóczi hozzáállásában fordulópontot jelentett: 1698-ban végleg szakított az udvar iránti lojalitásával, hiszen őt is jogtalanságok érték. Ebben a feszült helyzetben keresett megoldást közeli barátjával, gróf Bercsényi Miklóssal, akinek tanácsára a magyar rendi jogok visszaállításáért lépett fel.[2] Rákóczi felvette a diplomáciai kapcsolatot XIV. Lajos francia királlyal, akinél a közös érdekellentétre (Habsburg-ellenességre[3]) és a dédapjával, I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel kötött 1644. évi munkácsi szerződésére hivatkozva kért támogatást a Habsburgok ellen. Az első, XIV. Lajosnak címzett levelet Rákóczi 1700. november 1-jén küldte el Longueval lotharingiai nemes és katonatiszt fordításában, de saját megfogalmazásában. A levélben említést tett arról, hogy a magyarok elégedetlenek, felkelésre készülnek, amiben francia támogatásra van szükségük. Rákóczi egy második levelet is elküldött, amelyben megköszönte a Napkirály jövőbeli segítségét.

A szervezkedés idő előtt elbukott, ugyanis Longueval valójában a bécsi udvar ügynöke volt, és II. Rákóczi Ferenc leveleit a Habsburg-udvar ellenőrzésével vitte a Napkirálynak. A szervezkedés meghiúsulásáról azonban a bécsi udvaron kívül senki nem tudott. Ezért nem számított rá Rákóczi, hogy 1701. április 17-én katonák törnek be hozzá sárosi kastélyába, letartóztatják, és a bécsújhelyi várbörtönbe viszik.

Rákóczi elfogatása – Benczúr Gyula festménye (forrás: wikipedia.org)

Fogság

Letartóztatása napján Rákóczi Nagysárosban tartózkodott, ahol beteg feleségét látogatta meg. Ekkor adták kézbe nővére két hete feladott levelét: Longuevalt Linzben elfogták, leveleit elvették, egy kivételével, amelyet állítólag lenyelt. A levél elolvasásakor Rákóczi Lengyelországba akart menekülni, azonban nem volt elég pénze az úthoz. Remélte, hogy levélvivője az ő levelét nyelte le, és nem veszik őrizetbe, de súlyosan tévedett. Az este folyamán katonák érkeztek hozzá, akik elhurcolták őt az éjszaka közepén. Rákóczi így emlékezett meg a történtekről: „(..) erős ütéstől kinyílik az ágyhoz közeli ajtó, és két, általam jól ismert, Salm–ezredbeli százados gyertyával és pisztolyokkal fölfegyverezve körülvette az ágyat, és engem a császár nevében fogolynak nyilvánított.”[4] Eperjesre vitték, ahonnan felesége Bécsbe utazott, hogy megtudja férje letartóztatásának okát. Rákóczi bízott abban, hogy már Bécs elérése előtt kiszabadul, mert Szerencs váránál udvari segédjei segítségére siettek volna. A Bécsbe kísérő csapatok útvonala azonban nem Szerencs, hanem Kassa felé vezetett. Rákóczi az elfogatását jól tűrte, egészen addig a pillanatig, amíg felesége leveléből meg nem tudta, hogy a császár az ő levelét is megtalálta Longuevalnál.

Május 27-én érkeztek Bécsújhelyre, ahol Rákóczit ugyanabba a szobába zárták, ahol nagyapja, Zrínyi Péter várt halálos ítéletére. Nemcsak őt, de Szirmay Istvánt, Sándor Gáspárt és Vay Ádámot – a szervezkedés további résztvevőit – is elfogták. Apródja, Berzeviczy Ádám önként követte urát a börtönbe. Felesége már korábban is Bécsújhely (Wiener Neustadt) közelében, Bécsben tartózkodott, és megtett mindent azért, hogy férje újra szabad legyen. Elfogatásának kezdetén egy szűk cellában élt, ahol az ételt kis darabokra szelték fel, üzenetek után kutatva, az evőeszközt is elvettek tőle étkezés után, emellett olvasnia és írnia sem volt szabad. Lehmann Gottfried porosz származású bécsújhelyi várparancsnok Rákóczi feleségének közbenjárására vált engedékenyebbé, aki angol és porosz családi kapcsolatain keresztül biztosította Rákóczit szabadulásáról. Lehmann úgy vélte, hogy a porosz király érdekében segítenie kell a fiatal magyar arisztokratának, akit ártatlannak vélt. Rákóczi így ír róla a Vallomásokban: „[Lehmann] a reggeli végeztével hosszabban elbeszélgetett velem, és elkezdte keresni szerencsétlenségem okát, gazdagon áradó szavakkal bizonyítva együttérzését.”[5] „Nem egy szóval adott kifejezést részvétének és azon meggyőződésének, hogy a szabadulás órája hamarosan ütni fog.”[6] Néhány héttől később Rákóczi egy nagyobb szobába került, ahol már írhatott, olvashatott.

A bécsújhelyi várbörtön (forrás: Gebei, 2018)

1701. július 20. volt Rákóczi kihallgatásának napja, amely során a gyanúsított az eljárást törvénytelennek nevezte, hiszen a magyar törvények szerint őt magyar főnemesként csak magyar bíróság elé lehetett volna állítani. Bevallotta, hogy a levelet a franciául jobban tudó Longueval írta, és tartalmazhatott összeesküvésre utaló sorokat. Azonban hazudott, amikor levele címzettjeként nem XIV. Lajost, hanem Orániai Vilmos angol királyt nevezte meg. Mivel Rákóczi válaszai nem egyeztek meg az áruló Longueval beszámolójával, ezért másnap magával az ügynökkel találta szemben magát, aki koholt vádakkal illette az arisztokratát. Rákóczi ekkor úgy látta, szabadulásra nincs lehetőség, mivel az udvar hitt vádlójának, és az ellene szóló 79 pontos vádiratban felségárulással vádolták, amelynek büntetése fej- és jószágvesztés lett volna. Rákóczi ezért tisztában volt vele, hogy egyetlen túlélési lehetősége a szökés.

Szökés

Rákóczi szökését gondosan megtervezte. Ennek végrehajtásához elengedhetetlen volt a cella kulcsának megszerzése, amely Lehmannnál volt. Ebben Lehmann öccse, Jakab, a várparancsnok, Kertzl ezredes, Kertzl András és a jezsuita Wolf Frigyes atya (Lipót császár tanácsadója)[7] segédkeztek Rákóczi felesége, Sarolta Amália közvetítésével. A kulcs megszerzésével október 30–31-én a feleség parasztasszonynak öltözve be tudott jutni a várba, hogy meglátogassa férjét. Ekkor tudatta Rákóczival a szökés részleteit. November 6-ra mindent előkészítettek. Az eredeti terv az lett volna, hogy Rákóczit a császár kérésére postakocsival elvitték volna Grazba, és a Lajta folyóhoz érve a fogoly mellé kirendelt császári katonákat visszarendelték volna Bécsújhelyre, hogy Rákócziék elutazhassanak Itáliába, ahonnan Velencéből Franciaországba mentek volna. Ez azonban nehezen kivitelezhetőnek tűnt, ezért más terv mellett döntöttek.

Az öt hónapos fogság november 7-én, vasárnap ért véget. Ekkor Rákóczi apródját elküldte lovakért a börtön hátsó kapuján keresztül, a kapu azonban zárva volt. Ekkor az apród – Rákóczi utasítására – a főbejáraton keresztül indult el. A fejedelem azt tanácsolta neki, hogy ha megállítanák, mondja azt, hogy gyóntatóért megy, mivel ura betegeskedik. Mivel az apród nem tért vissza, így Rákóczi és Lehmann öccse úgy gondolták, hogy kijutott a várból. Miközben Rákóczi dragonyos öltözéket öltött magára, Lehmann kapitányt – aki maga felügyelte a szöktetést – nagyjából negyed óráig szóval tartotta a szobába váratlanul betoppanó várőrség tisztje. Lehmann zavartan beszélt és izgatottságában elfújta a mécsest. Az őrnagy szerencsére nem vette észre a gyorsan a spanyolfal mögé húzódó és átöltöző Rákóczit és a kapitány öccsét. Ezután Lehmann kihívta a szobából az őrnagyot, azzal az ürüggyel, hogy nézzék meg a fogvatartottakat. Amikor az őrnagy Lehmann parancsnokkal kiment a szobából, Rákóczi gyorsan a hátára vett egy köpenytartó zsákot, és az ifjabbik Lehmann kíséretében elindult egy bécsújhelyi özvegyasszony, Samboldné háza felé, ahova az előző nap, november 6-án egy lovat vittek a szökés előkészítése céljából. Rákóczi alakja senkinek sem tűnt fel, egy magas, bajszos, a Castelli-ezred egyenruhájába öltözött fiatal dragonyost láttak.

II. Rákóczi Ferenc dragonyosnak álcázva magát szökött meg Bécsújhelyről (forrás: Gebei, 2018)

A szökés tervébe be nem avatott Samboldné örült, hogy a lovat Lehmann zászlós és dragonyos kísérője (Rákóczi) elvitték, mert nem volt istállója, ahol tarthatta volna az állatot. Még figyelmeztette is a magas, fiatal dragonyost, hogy az alacsony városkapun aligha tud lóháton kimenni, ráadásul éppen készültek kapuzárásra. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a Bécsújhelyt nem ismerő Rákóczi az ellentétes irányba indult el, a városkapu helyett először a vár felé ment. Kérdezgetéssel nem akart gyanúba keveredni, ezért részegnek tettette magát. Szerencséjére összefutott újra Lehmann öccsével, aki megmutatta neki a helyes irányt. A város kapujához érve kiengedték a dudorászó, magát részegnek tettető dragonyost. Rákóczi apródja a vadaskertben tisztnek öltözve szekérrel várt rá. A városból kiérve a Neusiedel-tó (magyarul: Fertő-tó) mocsarához vezetett Rákócziék útja, amelyet az időjárási viszonyok miatt már csak akkor vettek észre, amikor a lovak beleragadtak a mocsaras földbe. Majdnem odavesztek, csak hajnalra érkeztek magyarlakta területre. November 7-én délelőtt tizenegy óra körül Somorjánál, napnyugtakor Cseklésznél jártak. A faluban a Castelli-ezredbeli könnyűlovasok tartózkodtak. Rákóczi alvást színlelt, így nem bukott le mint dragonyos katona. Két nappal később Bajmócon, másnap már Poprádon, majd Podolin városban jártak. Podolinban Rákóczi apródjának kollégiumában szálltak meg, ahol az egyik tanár segítségével Lengyelországba tudtak utazni, ahova három nap alatt érkeztek meg.

Rákóczi szökési útvonala a Google térképén ábrázolva (forrás: google.hu)

A szökés után

Találgatások sora folyt Rákóczi helyzetéről. Pletykák terjengtek arról, hogy Rákóczit titokban kivégezték, illetve udvari támogatással hazaengedték. Lehmann időt nyert Rákóczinak, mert csak november 8-án értesítette feletteseit eltűnéséről. Bécs november 10-én elfogatási parancsot adott ki Rákóczi ellen, rá jó két héttel már magas vérdíjat – 10 ezer aranyforint élve vagy 6 ezer aranyforint halva – tűztek ki fejére.

Rákóczi megszöktetését véresen megtorolta a bécsi udvar. Gottfried Lehmann várparancsnokot elfogták, aki hosszas kínzás után felfedte Rákóczi szökésének részleteit. Büntetésül Bécs lefejeztette, és felnégyeltette 1701. december 24-én. Rákóczi feleségét, gyermekeit és udvartartásának tagjait őrizet alá helyezték, Kertzl hadnagy 6 év börtönt kapott. Az áruló Longueval ugyanakkor jutalomban részesült a szervezkedés leleplezéséért.

Lehmann Gottfried sírja Kőszegen (forrás: Kovács, 2011)

Nemcsak Rákóczi, de a szervezkedés további tagjai is megmenekültek, bár Bécset leginkább a megszöktetett arisztokrata érdekelte. A fejedelemre örökös fogság vagy inkább fővesztés várt volna. Az udvar arra gyanakodott, hogy a fejedelem magyarlakta területen tartózkodik, ezért nem találtak rá. Lengyelországban – ahova Bercsényi is menekült – Rákóczinak lehetősége nyílt a Habsburg–ellenes szervezkedés folytatására.

Összegzés

A 17–18. század fordulóján a Habsburg–magyar viszony megromlott a bécsi udvar, Lipót császár, magyar király abszolutisztikus politikája, az adóterhek drasztikus megemelése, a rendi–nemesi jogok állandó megsértése, és az erőszakos ellenreformáció miatt. A hegyaljai felkelés és a Rákóczi-összeesküvés mind arra mutattak, hogy a magyarokban az 1700-as évekre megérett a fellépés a Habsburg-dinasztia ellen.

II. Rákóczi Ferenc befolyásának és hírnevének köszönhetően az elégedetleneket egy táborba tudta gyűjteni Bercsényi Miklós segítségével. Ez a tábor olyan (leginkább északkeleti vármegyékben élő) nemeseket foglalt magában, akiket anyagi, politikai és hivatali bántalmak értek a Habsburg uralom alatt. Őket erősítette az I. Lipót intézkedéseit tovább nem tűrő, harcolni kívánó jobbágyság. 1703-ra egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a Rákóczi halálával kapcsolatos híresztelések alaptalanok; a fejedelem lengyelországi emigrációba kényszerült. Ezért 1703. március 15-én Brezánban kuruc küldöttség érkezett hozzá, akik arra kérték őt, hogy álljon a Habsburg-ellenes felkelésük élére. Rákóczi beleegyezésével 1703 júniusában szabadságharc kezdődött.

Tóth Judit

[1]Kovács Gergely István: Magyar királyok és uralkodók: Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc. Duna International, 2011. 40–41.

[2]Bercsényi terve szerint Rákóczi rangja és felmenői miatt széleskörű támogatókat tudnak majd a szervezkedésbe bevonni mind itthon, mind külföldön egyaránt. A gróf mögött elég jelentős nemesi csoportosulás gyűlt össze, akik változást akartak. A szervezkedés részleteit Bercsényi intézte.

[3]1700. november 1-jén utód nélkül halt meg II. Károly spanyol király. Halálával egy bő évtizedes fegyveres konfliktus, a spanyol örökösödési háború (1701–1714) robbant ki, ahol a Habsburgok és a franciák szembekerültek egymással.

[4]Vallomások, emlékiratok. (szerk. Hopp Lajos). Bp., 1979. 84.

[5]Vallomások, emlékiratok. (szerk. Hopp Lajos). Bp., 1979. 89.

[6] Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes II. Rákóczi Ferenc. Osiris Kiadó, Bp., 2004. 141.

[7] Wolf Frigyes páter – a porosz uralkodó közbenjárására – meggyőzte Lipót császárt arról, hogy Rákóczi kivégzése rossz fényben tüntetné fel a Habsburgokat, és kedvezőtlenül hatna a porosz–Habsburg viszonyra.

Felhasznált irodalom:

A Rákóczi–család a Sárospataki Református Kollégiumban őrzött dokumentumok tükrében. (szerk. Dienes Dénes). Dienes Dénes Kiadó, Sárospatak, 2003.

Asztalos Miklós: II. Rákóczi Ferenc és kora. Dante könyvkiadó, Budapest, 2006.

Bánhegyi Ferenc: II. Rákóczi Ferenc. Apáczai Kiadó, Celldömölk, 2003.

Gebei Sándor: II. Rákóczi Ferenc. Kossuth Kiadó, Budapest, 2018.

Kovács Gergely István: Magyar királyok és uralkodók: Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc. Duna International, Budapest, 2011.

Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes II. Rákóczi Ferenc. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.

Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc élete. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2019.

R. Várkony Ágnes: II. Rákóczi Ferenc 1676–1735. Vaja, 2004.

Vallomások, emlékiratok. (szerk. Hopp Lajos). Budapest, 1979.

Ezt olvastad?

Bécs: birodalmi főváros, kávéházak, adventi vásár, Stephansdom, Wiener Schnitzel, Mátyás bús hada… Sok minden eszünkbe juthat erről a városról, és