II. Rákóczi Ferenc szabadságharca és a székelyek

Hagyomány immár, hogy az Erdélyi Magyar Tudomány Ünnepére az EME csíkszeredai fiókszervezete minden esztendőben megszervezi tudományos konferenciáját. Ez alkalommal II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választásának 315. évfordulójára emlékeztek az előadások, s hol emlékezzenek nagyobb kegyelettel II. Rákóczi Ferencről, mint Erdélyben, hiszen itt választották fejedelemmé Gyulafehérváron, és itt iktatták be Marosvásárhelyen. A rendezvény bevezetéseként Both Béla, a Nagy István Művészeti Iskola zenetanárának tárogatója és a csíkcsicsói kamara-fúvószenekar teremtette meg a daliás idők – „két pogány közt egy hazáért” – hangulatát.

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Halász Péter beszámolója az Erdélyi Múzeum-Egyesület Csíki Fiókegyesülete, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Sapientia EMTR-Csíkszeredai Kara 2019. november 8-án szervezett tudományos konferenciájáról elsőként a Honismeret 2020. évi 2. számában jelent meg. A szám tartalma – így a cikk eredeti változata is – a folyóirat honlapján, az alábbi címlapra kattintva érhető el.

A konferenciát dr. Balázs Lajos, az EME csíkszeredai fiókjának elnöke, Tóth László főkonzul, és dr. Telegdy Balázs kari kancellár üdvözölte. A tárogatószóval azonban jószerével véget is ért a „dicsőség”, mert az előadások elsősorban a hadiszerencse forgandóságáról, a magyarság megosztottságáról, bujdosókról és bujdosásról, külpolitikai csalódásokról szóltak, még azt is a balsors jelének tekinthette, aki hajlamos az effélére, hogy a Kassáról várt előadó vonatcsatlakozási bajok miatt nem érkezhetett meg a konferenciára.  

A Marosvásárhelyről jött Tamási Zsolt-József a fejedelem erdélyi kapcsolataival foglalkozott, elsősorban a Historia Domusok forrásanyagát használva, s egyebek mellett arra kereste a választ, hogy miként védték a várost a jezsuita hatás alatt álló labancok a kuruc becsapásoktól. Ez a szituáció alkalmat adott az előadónak, hogy kifejtse a fejedelem vallásosságával kapcsolatos véleményét, hiszen ebben gyökerezett Rákóczi elhivatottsága, hivatástudata, az isteni rendelésben való bizodalma. Erre volt szüksége a város Rákóczi nevét viselő iskolájának is, hogy túlélve a megpróbáltatásokat, megmaradhasson a mai napig.

A XVIII. század első évtizedében a magyarság, azon belül a gyergyói székelység megosztottsága még markánsabban érvényesült Garda Dezső-Kálmán Gyergyóiak és a Rákóczi-szabadságharc témájú előadásában. Ebben a térségben a főurak többsége talán erőteljesebben is, mint a Székelyföld más részeiben, a labancok oldalára állt. Gróf Apor István is a kurucok megfékezésére biztatott, bár bizonyos mértékben segített a kuruc raboknak helyzetük elviselésében. Mégis, jelzi az általános állapotokat, hogy Rákóczi 1704. évi mustrájáról – katonai szemléjéről – Csík-, Gyergyó- és Kászonszék minden főembere hiányzott. A Rákóczi-szabadságharc moldvai következményeivel többnyire a vesztes kuruc bujdosókkal kapcsolatban foglalkozik a szakirodalom. Nos, Gyergyóból bőséggel menekültek Moldvába a labanc főurak is, mégpedig családostul. Olykor Rákóczi sem elég szerencsésen választotta vezéreit, például 1704-ben a Rákóczihoz hasonlóan Bécsben nevelkedett Forgách Simont nevezte ki az erdélyi hadak fővezérévé, aki nehezen értett szót a székelyekkel. 1705-ben aztán a szárhegyi Lázárok menekültek a kurucok elől Moldvába, 1707-ben pedig a kurucok futottak a labancok elől. 1708-ban viszont, mikor már szinte egész Erdély meghódolt a Dunántúlról visszatérő Rabutinnak, csak Gyergyó állt ellen, de már nem soká.

Pál Antal Sándor ny. marosvásárhelyi levéltáros előadásából az derült ki, hogy Marosszék lakossága nehezen tudott dönteni, hogy a császári vagy a fejedelmi erőkhöz húzódjon, s könnyen bedőlt a különböző taktikáknak. Valósággal vergődtek a reguláris és az irregurális harcászati módszereket alkalmazók között.

Szekeres Attila sepsiszentgyörgyi heraldikus a Rákócziak címerhasználatával foglalkozott színes, vetített képes előadásában. Időben követte a család címerének változását, maghatározva annak állandó (lábával kardot tartó sas, talányos kerékmotívum), valamint a változó (nap, illetve csillag, hold, hét bástya) megjelenését, majd II. Rákóczi Györgynek Báthory Zsófiával való házasodását követően a sárkányfog motívum bekapcsolódását. Érdekes képet vetített az előadó Rákóczi Ferenc második gyermekének, a fiatalon elhunyt Rákóczi József pusztulóban lévő síremlékén lévő, már nehezen felismerhető címerről, amelynek kidolgozása erős ortodox hatásra vall: a sas alakja inkább galambnak tűnik, s szájában keresztet tart, ami talán jobban is illik a korántsem fejedelmi ifjú sorsához.

Veszprémi Endre: II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás találkozása. Forrás: Wikimedia Commons

Magam Rákóczi szabadságharcának moldvai kapcsolatairól beszéltem. Ennek kétféle formája működött: Erdély, valamint Moldva és Havasalföld között ugyanis olyan hagyományos kapcsolat is létezett, hogy az oláh fejedelemségek trónviszályinak vesztesei többnyire Erdély területén találtak menedéket, s a szerencse forgandóságából következően az erdélyi belháborúk vesztesei is Havasalföldre vagy Moldvába menekültek, hogy a hadi vagy a politikai helyzet kedvezőbbre fordulása után visszatérjenek. Ezt a kényszerű históriai szimbiózist a kurucok, sőt, a labanc érzelmű erdélyi főurak is kihasználták, közülük többen meg is maradtak a középkor óta ott lévő magyar lakosságú településeken. A kapcsolat másik formája a fejedelem tatár és török uralkodókhoz küldött követeinek naplóiból és beszámolóiból rekonstruálható. Az utazók beszámoltak a magyar nyelvterület legkeletibb szélein talált magyar közösségekről, melyeknek katolikus vallású tagjai gyakran évek óta nem jutottak anyanyelvüket ismerő paphoz. Jellemző II. Rákóczi Ferenc gondoskodó felelősségérzetére, hogy magyarság élet-halál harca közepette is volt figyelme kérésük teljesítésére.

Az erdélyi magyar folklórban kevés nyoma maradt Rákóczi szabadságharca kurta évtizedének, de a fejedelem birtokain élő ruszinság életének könnyebbedését remélte tőle, s hagyományaiban nemzedékeken keresztül megőrizte alakját és emlékét. Ezekről a Békés megyei Újkígyósról érkező Harangozó Imre számolt be élvezetes, sok új információt tartalmazó előadásában.

A kuruc és labanc háborúságra erőteljesen jellemző ideológiai labilitás nagyon határozottan érvényesült a marosvásárhelyi Nemes Gyula két grófi személy, a székesi Bercsényi László és a királyhalmi Petki Dávid fordulatos sorsáról tartott előadásában. Bercsényi László Rákóczi valóságos – és nem a hasonló című film meséje szerinti – hadnagya a fejedelem szándéka szerint „elitképző” Nemesi Kompánia testőrkapitánya volt, aki a szatmári békekötés után a francia király szolgálatába állt, s ő adott nevet a francia hadsereg kötelékében szervezett Bercsényi-huszárezrednek, amit aztán a lovasság elavulását követően egy ejtőernyős ezred vitt tovább. Petki László gróf pedig labancként kezdte, de 1705-ben Rákóczi híve lett, majd 1707 után – számos társával együtt – ismét a császárra esküdött föl.

Csörsz Rumen István Kobzos-Kiss Tamás énekmondó emlékét idézte, aki az „énekelt történelem” mestere volt. A kuruc korból való, főleg kéziratos szövegemlékek vetítésével és filológiai elemzésével mutatta be, hogy milyen agyafúrt megoldásokkal rejtették sorok közé a majtényi síkon oly szomorú véget ért szabadságküzdelem Rákóczi-nótákba foglalt emlékét.

A Kassáról elinduló, de menetrendi anomáliák miatt meg nem érkező Balassa Zoltán II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak hazahozataláról beszélt – volna. Előadásában megemlítette volna Mikes Kelemen leveleinek az utolsó rodostói bujdosó, Horváth István keze által 107 esztendős korában továbbított és csodával határos módon haza is került leveleinek sorsát. A törökországi bujdosók helyzete haláluk után semmivel sem volt kevésbé kalandos, mint életükben. A munkácsi püspökség két papi személye vetette föl a kiegyezés után a fejedelem és bujdosótársai hamvainak méltó hazahozatalát, amihez hamarosan több mint félszáz vármegye és szabad királyi város csatlakozott. A javaslatot elfogadta az országgyűlés és Thaly Kálmán képviselő, a kuruc kori hagyományok romantikus őrzője vette kézbe az ügyet. Megszervezte a tetemek helyének fölkeresését, exhumálását, antropológiai azonosítását, egyeztetnie kellett a félig-meddig titokban végzett akciót a törökök vallási és társadalmi szokásaival és a hamvakat őrző francia Szent Benedek-renddel. Nem is sikerült hazahozni a hamvakat a fejedelem halálának 200. évfordulójára. Az időközben fellépő pestisjárvány, az örményirtás, a hazai véderőviták, s Ferenc József kezdeti ellenkezése miatt csak harminc évnyi késéssel, 1906-ban történhetett meg az esemény, hiszen a bécsi udvar szemében Rákóczi és társai még mindig „felségárulók” voltak. A hamvak azóta is a fejedelem kedves városában pihennek, bár a szlovákok – Tkács (!) nevű érsekükkel az élen – legszívesebben kihánynák onnan ezeket a történelmi relikviákat.  

A konferencia kilenc tudományos előadása külön-külön is számos tanulsággal szolgált. Összefoglalóan pedig azt a közös, máig érvényes következtetést vonhatjuk le belőlük, hogy a különböző részérdekek által megosztott magyarság kisebb-nagyobb csoportjai bármilyen tiszteletreméltó elszántsággal küzdenek is szabadságuk kivívásáért, csak részeredményeket érhetnek el, ami legföljebb a történelmi túléléshez elegendő.

Halász Péter

Ezt olvastad?

Török Róbert történész-muzeológus, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatóhelyettese, a Söripari Emléktár Dreher Sörmúzeum főmuzeológusa. Pulszky Károly-díjjal elismert muzeológus,