„Ameddig az olvasóknak tetszik a BBC History, csinálni fogjuk” – interjú Papp Gáborral

Hogyan indult a BBC History magyar változata? Miért fontos az ismeretterjesztés? Van-e lényeges különbség az angolszász és a magyar történetírás között? A BBC History főszerkesztőjével, Papp Gáborral az Újkor.hu főszerkesztője, Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett.

Papp Gábor. Fotó: Kossuth Kiadói Csoport

Újkor.hu: Visszatérő kérdés interjúink során, ezért most is felteszem: Hogyan kezdtél érdeklődni a történelem iránt?

Papp Gábor: Félek tőle, hogy az olvasók nagy részének a hivatkozás már „őstörténetnek” fog számítani. Még általános iskolás koromban olvastam családunk barátjának, Hegedűs Gézának – ki ismeri még e nevet? – A milétoszi hajós című regényét, ami döntőnek bizonyult. Ezután faltam a történelmi regényeket, majd teljesen evidens módon az egyetemen is történelem szakra mentem.

Az egyetemen melyik korszakban mélyedtél el szakdolgozati szinten? A későbbiekben mennyire határozta meg a pályádat a diplomamunkád?

Nem nagyon. Azt elmondhatom, hogy ma is rendkívül közel áll hozzám a két világháború közötti európai egyetemes történelem, amivel akkor is foglalkoztam, de a témát nem én választottam, hanem az a tanár, akihez írtam a dolgozatot. Ez általában bevett gyakorlat, azokat leszámítva, akik céltudatosan szaktörténészi pályára készülnek, illetve meghatározott történelmi kor és téma iránt érdeklődnek. Az egyetemet persze én is tudományos ambícióval kezdtem – ókorász szerettem volna lenni. Ma már furcsán hangzik, 19 évesen lekéstem a pályáról. A római kori tanszéken Hahn Istvánnál olyanok voltak a nyelvi követelmények, hogy másfél év után kiderült, lemaradtam. A gimnáziumból eléggé megalapozott latinnal jöttem ki – a tanárunk egy Princetonban végzett  kiugrott pap volt –,  az angolom is elfogadhatónak, csak messze kevésnek bizonyult: a megfelelő szintű görög és a német nyelv magas szintű ismerete alapfeltétel volt.

Sokan ismernek a lapok kapcsán, amelyeket szerkesztettél. Újságíró-szerkesztőnek vagy inkább történésznek tartod magad?

Ha visszanézek, akkor elmondhatom, hogy mindig valamilyen történelmi területen dolgoztam. Voltam egyetemi oktató, publicista, lapszerkesztő, írtam szakcikkeket is, és sokszor mindezt párhuzamosan csináltam. Az újságíró és a történész tehát nehezen válik el egymástól. Nem tudom, ma még ismerős-e az egykori politikai bizottsági tag, Nemes Dezső neve. Úgy volt történész akadémikus, hogy a történész szakmához valójában nem sokat konyított. Eredeti szakmája a kárpitosság volt. Róla mondták azt, hogy nem biztos, hogy ő a legjobb történész a kárpitosok között, de az biztos, hogy ő a történészek közül a legjobb kárpitos. Ezt annak analógiájaként mondom, hogy amikor rendszeresen írtam történelmi vonatkozású cikkeket, megtiszteltek azzal, hogy az újságírók közül én vagyok a legjártasabb a történelemben, a történészeket tekintve  pedig az én tollamból az átlagosnál gördülékenyebben folytak a mondatok. Ma már tudom, történelmi tárgyú újságírás volt az, amit csak a maga műfajában lehet értékelni. Azóta kevesebbet írok és többet olvasok. Kérdésedre válaszolva, tisztelem annyira a szakmát, hogy ne tartsam magam történésznek, de ha kollégák annak tartanak, akkor azt nem utasítom vissza.

Honnan jött az az ötlet, hogy megcsináld az angliai BBC History magyar változatát?

Szerettem volna valami újat kezdeni nyolc évvel ezelőtt. Volt már tapasztalatom licenclapokkal. Miközben a Világosságot szerkesztettem, tizenöt évig párhuzamosan csináltam az Európai Szemlét, ami az Europäische Rundschau magyar változataként az akkori egyetlen magyar nyelvű külpolitikai folyóirat volt. Vérzett a szívem, amikor be kellett fejezni, de nagyon belefáradtam abba, hogy rajtam múlt a megjelenéshez szükséges forrás megteremtése. A fundraising a legemberpróbálóbb dolgok közé tartozik, emiatt adtam föl a Világosságot, amit nagyon szerettem szerkeszteni. Utána jött a National Geographic, majd a BBC History. Ha szabad ezt mondani, kitanultam a licenclapok szerkesztését. Hálás dolog. Az ember csak azokat a cikkeket veszi át, amelyek tetszenek neki, szabadon mazsolázhat. Az itthoni szerzőknek pedig nincs annyira kiszolgáltatva, ha esetleg nem tartják a határidőket, hiszen mindig van mihez nyúlni. Ezt szem előtt tartva megnéztem a német, az angol és a francia történelmi magazinok piacát, és kiválasztottam hármat, amiben láttam fantáziát. Mind a három lapra koncepciót terveztem, amelyet letettem Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója asztalára. Megkérdezte, melyiket próbáljuk meg ezek közül, én pedig a BBC Historyra szavaztam. Az anyalap azonnal igent mondott, így 2010-ben elindítottuk a magyar változatot. Sajnos a mai angol nyelvű lap csak nyomokban emlékeztet az akkorira. Azt hiszem, ha ma kéne választanom, mást választanék.

Miért választanál ma másik lapot?

Azért, mert nagyon megváltozott az eredeti angol lap. Rövidebbek lettek a cikkek, már-már túl rövidek, ráadásul míg akkoriban az egyetemes történelmi témák dominálták, ma már szinte kizárólagosan csak brit történelemmel foglalkozik. Ez a magyar olvasókat kevéssé érdekli. Mi is változtunk persze. Éppen idén hagytuk el az A világtörténelmi magazin alcímet, mivel a terjedelemnek legalább a  fele már rendszeresen magyar történeti téma vagy magyar szerző írása. És ezzel összefüggésben lapunk olvasottsága mellett a legbüszkébb arra vagyok, hogy  a legkiválóbb történészeink rendszeresen publikálnak a Historyban, tehát nemcsak az olvasókat, a szakmát is meg tudtuk nyerni.

Hogyan áll össze egy lapszám? Mennyire kell követnetek az angol változatot?

Teljesen szabad kezünk van az angol cikkek felhasználásában. A megállapodás szerint a szám legalább felének kell az eredeti kiadványból összejönnie. De nem kell a friss számból vennünk az anyagokat, lehet akár öt évvel ezelőtti is.

Van egy adatbázis, amihez hozzányúlhattok?

Azt már feléltük. Az angol változat 2003, a mienk 2011 óta jelenik meg. Volt tehát hét évfolyam, amelynek szerkesztése során szabadon „garázdálkodhattunk”, és válogathattunk, ami tetszett. Ezeket szinte már mind felhasználtuk. Mostanában úgy dolgozunk, hogy átnézzük az aktuális számot, és amelyik cikket közlésre érdemesnek tartjuk, azt félretesszük, lefordítjuk. Amikor pedig az aktuális magyar számot szerkesztjük, akkor felhasználjuk azt, ami rendelkezésre áll. Mindig van címlaptörténetünk és törekszünk arra, hogy ahhoz a témához legalább kettő, de inkább három vagy négy cikk párosuljon. A lapszámok tehát nem tematikusak.

Vannak viszont kifejezetten tematikus különszámok, vagy inkább bookzine-ok.

Igen, adtunk ki ilyet az első és a második világháborúról, 1956-ról, jövőre pedig az Osztrák–Magyar Monarchiáról tervezünk egy kétkötetes összeállítást. Igyekszünk megtalálni azokat a témákat, amelyek iránt nagy olvasói érdeklődés mutatkozik.

Közhely talán, de az internet teljesen átalakította a sajtó piacát. A BBC History magyar változata bőven a digitális átállás után indult. Mennyire érzed nehéznek a nyomtatott lapok helyzetét?

Lekopogom, de stabil vásárlói körünk van, két évre visszamenőleg nem volt nagyobb ingadozás az eladásokban. Egy magazinnál más a helyzet, mint egy napilapnál. Utóbbinál a gyors híradás számít, így az online megjelenéssel szemben hátrányba kerül a nyomtatott változat. Az előbbinél viszont az igényes kivitel, a jó tördelés, az érdekes cikkek és a gazdag képanyag egyaránt arra sarkallja az olvasót, hogy kézbe vegye. A televízió bejövetelekor is sokan arra számítottak, hogy a mozinak vége lesz és csak a tévéfilmeké a jövő. Ez azonban nem igazolódott be, a filmipar máig olyan filmeket gyárt, amik miatt beülnek az emberek a moziba. Ugyanez igaz a magazinokra is, az igényes kiadványoknak továbbra is van jövője. Ezt az állítást alátámasztják az auditált lapok példányszámai is, amelyeket minden hónapban megnézek, összehasonlítok.

Ezek szerint az olvasótábor stabil. Akkor gondolom, a megtartásuk a fő cél. Vagy vannak már terveitek is?

Ameddig az olvasóknak tetszik a BBC History, csinálni fogjuk. Ez a legfontosabb cél. Mivel a lap jó része magyar történeti témájú, februártól elindítunk egy új, Világtörténelem című lapot. Ez teljes egészében licenclap lesz. Ugyanennek a brit kiadónak van egy kéthavonta megjelenő folyóirata, ebből fogunk csinálni évi négy számot. Ebben teljes egészében fordítások lesznek, és nem brit témájú cikkek, hanem valóban világtörténelmiek.

A BBC History alapvetően ismeretterjesztő lap. Te miért tartod fontosnak az ismeretterjesztést?

Kérdésre kérdéssel válaszolok: mit jelent az, hogy ismeretterjesztés? Ha az angolszász világot nézzük, ott a tudományos publikáció és a hol népszerű ismereterjesztőnek, hol tudományos ismeretterjesztőnek nevezett műfaj nem válik el egymástól. Ott már a 19. század elején kötelező jellegű volt a legnagyobb tudósok számára is, hogy tudjanak röviden és közérthetően írni. Hadd említsem meg az 1800-ban született Macaulay-t. Róla mondják azt, hogy ő volt az első olyan történész, aki olvasmányosan és élvezetesen írt. A poroszos kultúrájú országokban, így Magyarországon is, egészen a rendszerváltás időszakáig szigorúan elvált egymástól a két műfaj. Az 1990-es évekre ez már kevésbé jellemző, de az előző két évtizedre mindenképpen az volt. Ezt azért tudom ilyen biztosan, mert már akkor is lapszerkesztő voltam. A történészek általában elutasították azt, hogy mindenki számára érthetően írjanak. Akadt persze kivétel, mint például Hanák Péter. De nem az volt a sztenderd. Általában a szűk szakmát célozva publikáltak, minden mondatot gondosan mérlegelve, hogy nehogy bármilyen támadási felület megnyíljon ellenük. Ez szerencsére mára tökéletesen megváltozott nálunk is.

Olyannyira, hogy Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója is azt vallja, hogy „nincs kétféle történetírás, nincs olyan, hogy valamit tudományosan, vagy valamit népszerűen írok meg.”

Erről van szó! Visszatérve eredeti kérdésedre, hogy miért tartom fontosnak az ismeretterjesztést: csak lapos közhellyel tudok válaszolni. Mert az embereket érdekli a történelem, és ha így van, akkor kapják olyan feldolgozásban, ami szakmailag is helytálló. Egyébként nagyon nehéz röviden és tényleg tartalmasan írni. Egy angol barátomnak azt mondták az oktatói Cambridge-ben, a történelem szakon, hogy aki nem tud így írni, az inkább keressen másik pályát. Nem akarok a BBC Historynak reklámot csinálni, de ha megnézed, hogy a legnagyobb nevű angol történészek milyen könnyed stílusban tudnak 15–20000 karakterben írni a kutatásaikról, akkor az bizonyítja, hogy az angolszász világban csakugyan ez az elvárás. És persze az angolszász és a francia esszé stílus lassan fél évezredes hagyománya folytán az írásműből valamennyire érződik a szerző személyisége is, mondhatnám, érződik a lehelete – ha jó, ha rossz.

Folyamatosan kapcsolatban állva az angolszász történetírással, látsz különbséget az ottani és az itthoni tudományos élet között?

Ha a felkészültséget nézzük, nem nagyon látok különbséget. A brit történészek viszont talán szabadabban nyúlhatnak a nemzeti múlthoz a magyaroknál. Számukra jóval kevesebb a kényes kérdés, még kevesebb a tabu, mint Magyarországon. Ugyanakkor a történelem fontossága is lényegesen kisebb Angliában, mint itt. Amikor 2011-ben megjelent az első szám, a lapbemutatóra eljött az akkori brit nagykövet, aki történetesen történelem szakon végzett Oxfordban,  s olyan országból érkezett, amelyik valamivel jobban jött ki a háborúkból, mint mi, és a történelem folyamán néhány más kontinensen is voltak érdekeltségei. Nos, ő azt mondta el, hogy Anglia büszke arra az útra, amit megtett a leromlott, tönkrement második világháború utáni Angliához képest. Ezekre az eredményeire büszke, és nem a múltban keresi a büszkeség forrását. Nálunk kevésbé volt sikeres a második világháború vége óta eltelt bő hetven év, talán ezért is foglalkozik jóval többet mindenki a múlttal.

Papp Gábor és Romsics Ignác. Fotó: Gergely Bea / Kossuth Kiadói Csoport

A történelemről csakugyan mindenkinek megvan a maga véleménye Magyarországon.

Pont ezért nehéz kérdés az ismeretterjesztés. Ha veszünk egy olyan családot, ahol valóban beszélnek egymással, összetartanak, normálisan élnek, ott az esetek nagy részében primátusa lesz annak, amit gyerekkorában hall az ember a felmenőitől az olvasmányaival szemben. Iszonyatosan nehéz ezen változtatni, és nem tudom, hogy kell-e egyáltalán. Arra azért fontos rámutatni, hogy nem minden fekete vagy fehér, még ha a közélet és a politika nem is arra ösztönzi az embereket, hogy árnyaltan vizsgálják a dolgokat.

Említetted beszélgetésünk elején a történelmi regények hatását az életedre. Tudsz esetleg olyan történelmi filmet is ajánlani, amit érdemes megnézni?

Hármat is mondok a közelmúlt terméséből. Mészáros Márta új filmje, az Aurora Borealis az egyik, az 1945 a másik, François Ozon Frantz című filmje pedig a harmadik, hogy egyetemes történet is legyen. Utóbbit a te figyelmedbe is ajánlanám, mint első világháborúval foglalkozónak, ha még nem láttad. A franciák és németek közötti zsigeri gyűlölködést dolgozza fel. Mind a három említett filmről azt gondolom, hogy a maguk eszközeivel erős hatással vannak a nézőre, befolyásolják történelmi képüket, meg is változtathatják azt. Az olvasás visszaszorulásával a jó történelmi filmeknek egyre nagyobb szerepük van, ezért én borzasztóan örülnék, ha a filmesek több történelmi magvú filmet csinálnának, történészek véleményét is kikérve.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Milyen a jó ismeretterjesztő írás? Mire kíváncsiak az olvasók? Hogyan lehet érdekessé tenni egy kutatási témát? Hogyan őrizhetjük meg az