Ír roadshow: Első világháborús utazó programsorozat Írországból

Beszámolónk az első világháborús ír megemlékezés keretében útjára indult programsorozatra hívja fel a figyelmet, amely egy újabb kiváló példája annak, miként lehet egész családokat megmozgatni és aktívan bevonni egy-egy program keretében a történelmi emlékezet ápolásába.

 

Hogy megértsük, miért emlékeznek meg az írek az első világháborúról és egyáltalán, miként keveredtek bele a Nagy Háborúba, vissza kell kanyarodnunk a hosszú 19. század eseményeihez. Az 1801-ben létrehozott Egyesült Királyság az ír szigetet közigazgatásilag teljesen egybeolvasztotta Nagy-Britanniával. Nem véletlen tehát, hogy a 19. században kibontakozó ír nemzeti mozgalom mérsékeltebb ága céljai közé emelte az önkormányzat ügyét, amely lehetővé tette volna az önálló országgyűlés összehívását és működését, irányítása alá helyezve a teljes ír szigetet. Megannyi évtized sikertelen próbálkozása után a brit Felső Ház (House of Lords) vétójogának megkurtításával a brit kormány 1914-ben keresztülvitte az ír önkormányzatról, a Home Rule-ról szóló törvényt, amelynek alkalmazását az első világháború kitörése okán London végül felfüggesztette. Az önkénteseket hadba hívó propaganda Írországra is kiterjedt, a szigetország fiai pedig engedelmeskedtek a hívó szónak. A bevonulással tanúsított hűségükkel az írek többsége a Home Rule végrehajtását kívánta biztosítani, így a Nagy Háború nyugati frontján sok ír harcolt a brit expedíciós csapatok zászlaja alatt, osztozva az elhúzódó háború és a hibás stratégiai döntések okozta hatalmas emberveszteségben.

 

A Trinity College-ben megkezdett utazó programsorozat nemcsak a családi kikapcsolódás egy ötletes formája, de egyben alkalmat biztosít arra is, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az otthon őrzött családi mementókra, levelekre, fényképekre és egyéb koremlékekre. A roadshow célja begyűjteni és digitalizálni mindezen emlékeket, amelyek az Europeana program keretében egy átfogó nemzetközi online tár részeiként bárki számára elérhetővé válnak. A programsorozat ismeretterjesztő és tudományos beszélgetések mellett történelmi tárlattal, különböző irodalmi műfajokon (versek, színpadi előadások) és zenén keresztül mutatja be a látogatóknak az első világháború hatását a korabeli ír társadalomra. A panelokra és helyszínekre bontott,  ingyenesen látogatható eseményen az első világháború kutatási eszközeivel, a családfakutatással, az ír emlékezetpolitikával és katonai szerepvállalással, a háború kémjeivel és a hírszerzéssel, valamint a korabeli katonaétkekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

                                               Videóösszeállítás a programból (1:30-tól a korabeli katonaétkekről van szó)

Az első világháborús roadshow tudományos, kulturális és ismeretterjesztő programjaival kikapcsolódási lehetőséget nyújt a különböző érdeklődésű látogatók számára, a centenáriumi megemlékezést pedig nemcsak méltóvá teszi, de küldetését sikeresen teljesítve társadalmi élménnyé is formálja.

Szeghő Patrik

Külső hivatkozások:

http://www.tcd.ie/decade-commemoration/events/world-war-one-roadshow/

http://www.rte.ie/centuryireland/articles/rte-ww1-roadshow

http://www.nli.ie/en/list/latest-news.aspx?article=5adb5294-2d4a-46f1-b62e-91b9081cc58d

Ezt olvastad?

Az újkori ír történelem egyik legmeghatározóbb eseményére 1916 áprilisában, Húsvét hétfőjén került sor. A Nagy Háborút közvetlenül nem befolyásoló, lokális
Támogasson minket