Ismeretátadás játékkal, digitálisan – Várja az érdeklődőket a II. Múzeumi Játékmustra

Tavasszal az egész ország egy hétvége alatt állt át a digitális oktatásra. Teljes tiszteletem a tanároknak, akik kezdetektől rengeteg energiát tettek abba, hogy már a bejelentés utáni hétfőn rendben menjen a tanítás! Volt szerencsém online követni, ahogy már péntek este elindult a szerveződés, szakmai csoportok jöttek létre lényegében a semmiből! 

A folyamat bekapcsolódtak más szereplők is, akik megosztották, hogy ingyenesen elérhetővé tették digitális tartalmakat: a Digitális Legendárium történelmi kisfilmjeiből állított össze lejátszási listát, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont történelmi térképeket tett közzé, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum tananyaghoz kapcsolódó videósorozatot indított, a Petőfi Irodalmi Múzeum pedig online kezdett múzeumpedagógiai foglalkozásokat kínálni, hogy csak néhány példát soroljak. 

Ez volt tavasszal. 

Aztán a nyári szusszanás után itt a második hullám. Ezúttal az iskolák többségében személyes oktatás zajlik, de összességében sokkal nagyobb teret szakított magának az online (=biztonságos) szakmai párbeszéd. 

Az online világba került át a március végéről október közepére áthelyezett Múzeumi Játékmustra is. A játékosítás és oktatás kapcsolatáról szóló szakmai napot a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen szervezzük, idén második alkalommal. Ebben a cikkben azt fogom bemutatni, hogy milyen tanulságait látom az elmúlt félévnek, és erre hogyan reagálunk az őszi eseménnyel.

Digitálisan, azaz máshogyan

Sokan azt gondolták, hogy a Facebook megjelenésével a kommentek hangneme visszafogottabb, kulturáltabb lesz, hiszen mindenki a saját nevével és profilképével fog megjelenni. Ezek a jóslatok nem váltak be, sőt talán épp az ellentéte valósult meg. A saját név és profilkép ellenére ismeretlenekkel egész máshogy kommunikálunk online, mint élőben. Mintha nem is egy ember lenne a túloldalon, hanem csak egy adatlap. Egy fiktív karakter. 

Személyes jelenlét híján a digitális térben mindenki “csak” egy karakter. Amíg az iskolában egyértelműen látszik, hogy ki tanár és ki diák, a digitális térben a tanár is csak egy beszélő alak a képernyőn – mint a többi osztálytárs vagy mint egy YouTube-er. Ráadásul nem elég, ha a tanár kiváló pedagógus és magabiztosan ismeri a saját tantárgyát, olyan területre került, könnyen lehet, hogy a diákok magabiztosabbak nála: nem az iskolában, hanem a digitális térben kell igazodnia. Könnyen lehet, hogy itt a diáknak van több teremhez “kulcsa,” nem a tanárnak. 

Főként egyetemi oktatóktól hallottam, hogy a hallgatók névleg részt vesznek ugyanaz órán, de kikapcsolt mikrofon és kamera mögött egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán jelen vannak. És ne felejtsük el: egy internet hozzáféréssel rendelkező számítógép előtt pár másodperc elég, hogy valami izgalmasabb(nak vélt) területre szörfözzön a diák a tanóra helyett. 

Számomra az egyik legfontosabb tanulsága ennek az időszaknak, hogy a személyesről a digitális csatornákra való átállás nem azt jelenti, hogy simán megváltoztatjuk a kommunikációs csatornát. A digitális térben teljesen más eszközkészlet áll rendelkezésre, más lehetőségek és viselkedési formák működnek, és teljesen más ingerek érnek minket, mint a valóságban. Ahhoz, hogy valami digitálisan működjön, (és az Újkor.hu felméréséből úgy látszik, a digitális eszközök részei maradnak a történelemóráknak) érdemes alapjairól újragondolni és ehhez a helyzethez szabni a formát – megtartva a tartalmat. 

Ezt a gondolkodást követjük a II. Múzeumi Játékmustra szervezése kapcsán is. Nem előadásokat közvetítünk, hanem előre felvett “videóesszék” által indítunk be egy szakmai diskurzust. Amit spórolunk az ebéd és a kávé költségén, azt honlapfejlesztésbe fektetjük. Ez ugyanannak a funkciónak a digitális változata: lehetőség a találkozásra és a szakmai beszélgetés elindítására. A programfüzet pedig ugyanúgy el fog készülni, mintha élő esemény lenne, kiegészítve az előadásokhoz kapcsolódó kihívásokkal és fejtörőkkel. Ugyanúgy papír alapú is lesz, postán kiküldve előre a résztvevőknek. 

Motiváció és játék

Azzal, hogy a tanár, oktató új helyzetbe kerül az online térben, kevésbé tudja figyelemmel kísérni és kontrollálni a diákokat az óra alatt. Ebben a helyzetben a külső motivációra építő módszerek kevésbé működnek. Ez a második gondolat: olyan eszközöket érdemes tehát bevetni, amik elsődlegesen a diákok belső motivációra építenek. Ha sikerül kíváncsivá tenni a diákot, vagy egy csapatban felelősséget érez a társaiért, akkor akkor könnyebben fog menni a tanulás is. 

A belső motiváció azonban ingoványos terep: irreális, hogy egy osztályt 100%-ban lekössön ugyanaz a módszer. Mindenesetre ebben a helyzetben eszközkészletet, bevált módszereket és közös fogalomtárat adhat a játékosítás. (A játékosításról vagy gamification-ről itt, az Újkor.hu-n is megjelent már összefoglaló.) A játék alapvetően a belső motivációra épít: önmagában az a cselekvéssor okoz örömet, amit játéknak hívunk. Rengeteg interakcióval és cselekedve, a gyakorlatban tanuljuk meg egy önálló kis világ, az adott játék működését. Például: Ha ide lépek, leüti a bábumat. Ha zöldet hív, akkor csak ezt a kártyát tehetem. Ha jókor passzolom a labdát, gólt tudunk szerezni. 

Ezeknek a játékoknak az elemeit át lehet emelni az oktatásba és fel lehet használni a résztvevők motiválására is. Sőt: kész játékokat fejleszthetünk vagy alakíthatunk át úgy, hogy az ismeretet is átadjon. 

Ennek a mikéntjéről és lehetőségeiről szól a Játékmustra. Elsősorban a múzeumpedagógusok és tanárok szempontjait vettük figyelembe, de ennél szélesebb közegből érkeznek az előadók. Lesz köztük tárasjáték-tervező (Győri Zoltán), játékpedagógus (Hartyándi Mátyás), szabadulószoba-tulajdonos (Ureczky Balázs), játékosítás-szakértő (Pusztai Ádám) és természetesen múzeumi szakember (Dr. Tomka Gábor) és pedagógus (Várnainé Balogh Beáta) is. A workshopok pedig kifejezetten az online tevékenységekre fognak fókuszálni. 

 

Tavaly az egyik résztvevő ezt írta a Múzeumi Játékmustráról: “A témaválasztás nagyon időszerű és hasznos volt.” (Az Újkor.hu-n megjelent beszámolót pedig itt olvashatod.) Úgy gondolom, hogy idén, ha lehet, akkor még időszerűbb ismeretátadó játékokról beszélni, különösen a digitális térre fókuszálva. A vírus hatásának – remélhetőleg – hamarosan vége lesz. De a belső motivációk megértése, az oktatás élményszerűvé tétele vagy a digitális tér hatékony felhasználása olyan képességek, amiket hosszú távon hasznosak. Szeretettel várunk a Múzeumi Játékmustrára, és a Múzeumi Játékmustra Facebook-csoportba

A Múzeumi Játékmustrához tartozó Facebook-esemény elérhető itt.

 

Bayer Árpád

Ezt olvastad?

Az Újkor.hu és több szerződött partnere között bartermegállapodás (szakmai és nem anyagi jellegű) jött létre. Amennyiben portálunkon recenzió, ismertető, ajánló