Játszd újra negyvennyolcat! – Egy új társasjáték ismertetője

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetével általános iskolában minden magyar diák megismerkedik. Megtanultuk a március 15-ei eseményeket, valamint az augusztus 13-ai szomorú végkimenetelt. Kívülről soroljuk a tizenkét pontot, az aradi tizenhárom vértanú és Batthyány Lajos nevét, tudjuk, mi történt Sukorón és talán még azt is, hogy melyek voltak a tavaszi hadjárat dicső győzelmei – sorrendben. De ha csak annyit tudunk, hogy harcok folytak az ország függetlenedéséért, az egyik legújabb, magyar fejlesztésű társasjátékhoz több történelmi tudás nem is kell.

A történelmi társasjáték, mely nem igényel különösebb háttértudást (Fotó: Maróti Zsolt)

Bár szabályrendszere kissé összetett, a Rebellió egy bármely korosztály számára élvezetes, könnyen, gyorsan felfogható játék. A történelmi események ismerete sem szükséges ahhoz, hogy győzedelmeskedhessünk. Nem történelmi játék, de a történelemre és annak szeretetére tanít.

Célja egyszerű: legyőzni az ellenfelet. Ennek kivitelezése viszont már jóval nehezebb feladat. A Panzer Generalhoz hasonló, hatszögletű mezők alkotják a játékmezőt, ezeken helyezkedik el a huszonnyolc egységkártya lefordítva, tizennégy-tizennégy mindkét oldalon. Emiatt a szerencsén és a keverésen múlik, hogy hol helyezkedik el az ellenség bázisa, hol az enyém, hogy a csapataim szétszórtan vagy egy tömbben állnak, illetve hogy azok egyáltalán melyik irányba támadhatnak.

A Rebellió remek játék: az ember ökölbe szorított kézzel, feszülten figyel egy préselt papírból készített hexagont, azon aggódva, hogy vajon a saját lovassága bukkan fel majd magyar zászlót lengetve, vagy egy csövét az égnek szegező osztrák tüzérség. Az izgalom az ismeretlenben rejlik: nem tudni, hol milyen egység áll majd, sőt még a saját bázisunk helyét sem ismerjük, és a tesztjátékok alatt többször is előfordult, hogy a két fél főhadiszállása egymás mellé került. És bár ez semmilyen előnyt vagy hátrányt nem jelent, azért megindult egy verseny, hogy ki ér oda hamarabb az egységeivel.

A játék a korabeli térkép hatszögekre osztott mezőin játszódik (Fotó: Maróti Zsolt)

A hatszögletekre osztott játéktér miatt egy mezőt rengeteg helyről lehet támadni, így a három fegyvernem erejéhez mérten képes mozogni valamint forogni. Egy körben csak egyetlen mozgást végezhet a játékos: vagy felfordít egy hatszögletű lapot (új egységet bevonva a játékba) vagy egy már felfordított egységgel támad, esetleg irányba fordul. Nem egyszer okozott fájdalmas felismerést, hogy bár a szomszédos mezőn ellenséges egység áll, nem támadhatom meg, ugyanis az ellenfél által felfordított gyalogságom nem támadhat abba az irányba.

A karakterkártyák adják meg a játék igazi történelmi hátterét (Fotó: Tauber Ákos)

A játék célja az ellenséges egységeknek bizonyos számú vagy pontértékű megsemmisítése, a győzelemhez a teljes sereg felét kell levenni a tábláról. (A valóságban egy hadsereg 10%-os vesztesége katasztrofálisnak számít, de azért ilyen könnyen a Rebelliót nem lehet megnyerni) A másik győzelemhez vezető út az karakterkártyák feladatának megadott küldetés teljesítése. Az ezeken szereplő arcok ismerősek lehetnek, a szabadságharc emblematikus alakjai néznek vissza ránk: Görgei, Damjanich, Klapka és persze Jelačić, Haynau vagy Windischgrätz. Rajtuk kívül a készítők igyekeztek olyan személyeket is megjeleníteni, akik, bár szerepük nem kevésbé volt fontos, mint a fenti vezetőké, nevüket mégis elfeledte az utókor. A császári oldalon harcoló nemzetiségi felkelők, mint Stevan Šupljikac vagy Djordje Stratimirović talán nem sokaknak ismerősek. (Ők a szerb nemzeti törekvések vezéralakjai voltak a korszakban.)

A játékba bekerültek eddig kevéssé ismert vagy méltatlanul elfeledett történelmi szereplők is (Fotó: Tauber Ákos)

Hasonlóképp elfeledett Répásy Mihály neve is, aki a lovak és a takarmány ellátásáért volt felelős. Emlékezetének megőrzése mellett a készítők célja – ahogy azt Paksa Rudolf, a játék egyik tervezője (Demeter Gábor mellett) mondta az Újkor.hu-nak adott interjújában – hogy bemutassák, milyen apró, alapvetőnek tűnő dolgokon múlik egy csata vagy akár egy háború kimenetele, hiszen a lovak elsődleges eszközként szolgáltak a fegyver és az emberanyag mellett. Ha nincs takarmány vagy épp rosszul szervezik a szállítását és elosztását, a hadsereg könnyen bajba kerülhet. Nincs csapatmozgás, nincs támadás vagy gyors visszavonulás, egyáltalán nincs lovasság. Emellett Répásy Mihály élettörténete is kiemelendő, ő volt az egyetlen tábornok a honvédségben, aki nem élte meg a világosi fegyverletételt, a Szegedre áthelyezett kormánnyal tartott és nem csatában, hanem az 1849 nyarán pusztító kolerajárványnak esett áldozatul.

A játékban nincs politika. Nincsenek tárgyalások. Nem köthető béke vagy szövetség (a kétjátékos mód miatt is), mivel a cél az, hogy a játékos hadvezérnek érezze magát. Emiatt nem lehet Kossuth, Batthyány vagy Ferenc József bőrébe bújni, sem költők, mint Petőfi vagy Arany szemszögéből megélni a forradalom és szabadságharc másfél évét. Bár ötlet szintjén felmerült a kiegészítő játék gondolata további játszható karakterekkel (mint például Avram Iancu) valamint többjátékos móddal (így lehetővé téve például a politikai ármánykodást és különbéke keresését például a horvátokkal vagy a szerbekkel); ez egyelőre még igen messze áll a megvalósulástól. Ezt ellensúlyozva a Rebellióval játszva mindenki kipróbálja, hogy az adott helyzetben mit tett volna a seregek vezetőjeként, merre támadott, hol védekezett volna. És persze figyelnie kell a szerencsére és a véletlenre is, amely egy rossz lapjárás miatt teljesen megváltoztathatja a játékot.

A játék nem csak a meghatározott számú ellenséges egység elpusztításával, de a tíz-tíz karakter mindegyikének saját, életéhez és a háborúban betöltött szerepéhez kapcsolódó küldetéssel is megnyerhető. Ezek a feladatok legtöbbször az ország bizonyos területeinek vagy városainak elfoglalását jelentik, mint például Klapka vagy Jelačić esetében, de vannak olyan küldetések is, amelyek sokkal nehezebbek és hosszadalmasabbak. Az ellenség Dunán- vagy Tiszántúlra szorítása szinte lehetetlen, legalábbis hosszadalmasabb és rizikósabb, mint a csapatok megsemmisítése, viszont sokkal nagyobb kihívást és persze dicsőséget jelenthet ilyen módon győzni – tehát megéri kipróbálni ezt a lehetőséget is.

A szerepkártyákon a küldetés mellett egy-egy különleges képesség is szerepel, amely szintén az adott történelmi személy életéhez vagy a szabadságharcban betöltött szerepéhez kapcsolódik, és komoly segítséget jelent a játékban. Ezek legtöbbször az eseménykártyákhoz kapcsolódnak.

A Rebellió szerencsefaktorát az eseménykártya testesíti meg (Fotó: Tauber Ákos)

Hasonlóan a sakkhoz vagy a malomhoz, a Rebellióban a taktika és az előrelátás elengedhetetlen képesség, emellett viszont a másik legfontosabb tényező a szerencse lesz. Míg a sakkban csak a két fél tudásától, ügyességétől és figyelmétől függ a végkimenetel, a Rebellió a Gazdálkodj okosan! vagy a Monopoly játékokból ismert szerencsekártyákhoz hasonló, az adott körök helyzetét módosító eseményeket vagy időjárási tényezőket is alkalmaz, ezzel nehezítve és árnyalva a két játékos küzdelmét. Az amerikai függetlenségi háború volt a világon az első összecsapássorozat, ahol a két hadsereg nem az ó- és középkorban megszokott módon, tehát nem egy síkon csapott össze, hanem a környezeti és domborzati viszonyokat kihasználva rajtaütésszerű támadásokat is alkalmazott. Az újkori háborúk ilyen módon egyenlőtlenné váltak, a helyismeret és a szerencse meghatározó tényezővé vált. A szabadságharcban sem volt ez másképp. Nem előre megbeszélt helyen és időpontban zajlottak az ütközetek, és sokszor nem a haderők nagysága vagy rátermettsége döntötte el a végkimenetelt, hanem a domborzati viszonyok és az időjárás, vagy éppen a gazdasági és politikai adottságok.

A Rebellió szerencsefaktorát az eseménykártya testesíti meg. A játékosnak minden kör végén húznia kell egyet a pakliból, ezzel jelezve, hogy saját köre véget ért és az ellenfél következik, akinek lépését a felfordított eseménykártya fogja befolyásolni. A sár, vagy áradás mellett a lőszer- és takarmányhiány hátráltató tényezőként, az újoncozás pedig segítségként fogja befolyásolni a játék következő körét. Bár nem tűnik hatalmas problémának, ha nem tudunk fordulni a tüzérséggel vagy átkelni egy folyón, egy ilyen apróság mégis váratlan fordulat lehet a legedzettebb stratégák számára is. Mivel minden egyes mozgás fontos a játékban, egy ilyen hátráltató tényező miatt a következő körben talán már késő lehet az adott lépés és akár ennyin is múlhat a győzelem. Számtalan alkalommal történt meg, hogy mosolyogva készültem, hogy ellenfelem egyik egységét lesöpörjem a mezőről, amikor a pakli tetejére egy Vesztegzár kártya került hosszan és cirkalmas betűkkel és megbénította az egységeimet, meg a mosolyomat is.

A játékban fontos szerepe van mindennek, még az apró akadályoknak is (Fotó: Tauber Ákos)

Az három egységfajta és a bázis mellett még egy dolog helyezhető el a játéktáblán: az akadályok. Apró, színes, fröccsöntött háromszög alapú rudacskák, amelyek el is kerülhetik az ember figyelmét vagy épp könnyen meg is feledkezhet arról, hogy léteznek. De bizony nagyon is léteznek! Kék, zöld és piros színben is. A honvéd egy-egy kéket és zöldet, az osztrák sereg egy pirosat kap a játék elején, és még egy plusz vörös szerezhető játék közben. A kék vízi, a zöld szárazföldi határra, a piros bárhova lehelyezhető. Ez a pár kis rúd az, amely barátságokat dönthet romba, évek jó kapcsolatát teheti semmissé, családtagokat fordíthat egymás ellen. Egy hárompontos tüzérség megsemmisítésére készülök, beszorítottam, elfordult már, de menekülni csak a következő körben tudna – de hát nem él addig. Már várom, hogy az ellenfél fordítsa az eseménykártyát, bánom is, ha Sár vagy Áradás lesz, képességem van ellene, én ezt az egységet elpusztítom! De ahelyett, hogy én következnék, kedves bejelentés következik: „Ezt még ide gyorsan lehelyezem.” És egy pici, zöld, áthatolhatatlan fal zuhan a lovasságom és az ellenséges tüzérek közé. Megsemmisülten ülök. Ja, hogy ilyen is van? Igen, ez nem jutott eszembe. És a tüzérség a következő körben mégis elmenekül.

Haynau, Paszkievics és Görgei is játszható karakter a játékban (Snyehola-Boldizsár Anett munkái – a kép forrása: Rebellio.hu)

A játék amellett, hogy okosan és egyszerűen, mégis részletesen alakítja ki szabályrendszerét, az esztétikumra is törekszik Nem egyszerű, kartondobozban csomagolják, hanem ízléses fadobozban kapjuk a játékot. A játéktábla sem csak egy, a térképeket igénylő társasoknál megszokott iránytű, amely sehogy nem kapcsolódik a játékhoz és ennyi. Nem. Persze, a Rebellió térképén is akad iránytű, de a kornak megfelelő formában és színárnyalatokkal. A táblán nincs egy pont sem, amely üres lenne, de ez nem jelenti azt, hogy túlzsúfolták volna. A szegélyen, a kártyák helyeit valamint a jelmagyarázat táblázatát körbefutó szolid, pergamentérkép-hatást keltő amorf vonal mellett a játéktér is megteremti a XIX. század érzését. Sötét, szépiaszerű színek, visszafogottság jellemzi a külcsínt. A térképen domborzati vonalak futnak, felettük a hatszögeket jelző vonalak. Nemzetiszínű körvonal jelzi az országhatárt. Azt mondhatnánk, korrekt. Valóban szép. De ezen felül a Rebellió a legtöbb mezőn apró képeket is megjelenít, mintha egy történelem atlaszt néznénk. Mindegyik az adott helység ikonikus jelenetét vagy helyszínét mutatja a szabadságharcból. Pozsonyban Kossuth, Sukorónál egy megfutamodó Jelačić, Kolozsvártól keletre egy földön fekvő Petőfi, Világosnál egy lehulló zászló, kissé északabbra tizenkét cölöphöz kötözött alak és még sok másik, jelképszerű rajz. Ezek nem adnak hozzá a játék sikeréhez, esztétikájához annál inkább. Akárcsak a tábla mezőinek cikornyás nevei, a játékkártyák és a hatszögletű egységek. Egyszerű, felismerhető és mégis különleges rajzok. A hadvezérek portréi élesek és felismerhetők, ee hátterük talán még érdekesebb. Nem egyszerű háttér előtt állnak, hanem mindegyiküké egyedi, szintén életpályájukat vagy harcban betöltött szerepüket szimbolizálják. Így Haynau mögött akasztott forradalmárok sziluettjei lógnak, Jelačić esetében megjelenik valós vagy legendaszintű emlékképe gyerekkori találkozásáról a nagy Napóleonnal, míg Görgei néhány lombik, kémcső mögül néz ránk, mint tanár a katedráról, Guyon Richárd pedig turbánban, egy török mecset előtt áll, utalva későbbi keleti emigrációjára.

A Rebellió egyszerre teszi próbára a játékos stratégiai és taktikai készségét (Fotó: Tauber Ákos)

A játék másik sajátos megoldása az egységek elhelyezése a táblán. Aki játszott már életében olyan társassal, amelyen figurák vagy lapocskák állnak, az tudja, hogy fontos a sima felület és milyen fájdalmas és őrjítő, ha véletlenül meglökjük a táblát és minden lehullik a földre. Összekeveredett bábuk, ismeretlen helyű figurák, Monopoly-hotelek ki tudja melyik városból… A Rebellió erre is igyekszik megoldást találni. A tervezők a táblába és az egységekbe is mágnest helyeztek, amely nem csak azt akadályozza meg, hogy elcsússzanak a fényes térképen, hanem azt is, hogy az egységek forgatásánál egy helyben maradjanak és ne lökjük meg kezünkkel a többi, környező lapot. Nem mellesleg így az egységek tárolása is sokkal egyszerűbb. Viszont a hatszögletes pálya miatt a játéktábla nem hajtható félbe, így az két, különálló darabból áll. Sajnos a kettő közé már nem került mágnes, így a tábla oldalaira érdemes valamilyen nehezebb tárgyat helyezni, különben játék közben a két lap könnyen szétcsúszhat. Bár a forgalomba kerülő termék esetében a tervezők igyekeznek megoldani ezt a problémát.

Komoly csata dúl Erdélyért (Fotó: Maróti Zsolt)

Manapság semmilyen termék sem válhat sikeressé reklám nélkül, amelynek fontos alapköve a Facebook– és weboldal. A Rebellió viszont nem a megszokott formában teszi ezt sem. Történelmi játék módjára teszi, tehát a játék leírása és a hozzá kapcsolódó információk mellett kiegészítő anyagok és írások is vannak a honlapon; például a szabadságharc történelmi hátteréről, vagy épp a hadvezérek életéről és szerepükről.

A játék szabályai gyorsan és könnyedén elsajátíthatók (Fotó: Maróti Zsolt)

A Rebellió egyszerű játék, szabályrendszere fél óra alatt elsajátítható, pár játék alatt belejön az ember – és mégis összetett. Okosan kidolgozott alkotás mind játékfelhasználói, mind történelmi szempontból. Élvezhetően és észrevétlenül csempészi bele a történelmet a játékba. Taktikára és stratégiára tanít, miközben a szerencsét is belehelyezi a képletbe, ezzel téve előreláthatatlanná, kiszámíthatatlanná, egyszersmind valóságossá a küzdelmet, miközben mindezt esztétikusan, letisztultan és szép kivitelezéssel teszi. A sakkal ellentétben, ahol nem számít, ki melyik felet irányítja, itt valóban hadvezérré válik a játékos. Damjanichcsá, Haynauvá, Gábor Áronná, Paszkieviccsé. Az ő szerepüket ölti magára, az ő feladatukat kell, hogy teljesítse, az ő erősségeiket és gyengeségeiket kell, hogy kihasználja, miközben figyelnie kell egy másik, eltérő tulajdonságokkal rendelkező ellenfélre és persze a véletlenre. Meg azokra a színes akadályokra. Azokra főképp.

A Rebellió minden elemében történelmi játék, úgy, hogy az események ismerete semmiképp nem befolyásolja a játékot, így bármely korosztály azonos módon játszhatja és élvezheti. Gyors és pörgős, a körök egymást váltják, az egységek egymás után hullanak el – újak nem jönnek, ezzel is számolni kell. És a legfontosabb: a játék addiktív. Először azt gondoltam: jó, játsszunk egyet, kettőt, aztán mennem kell. De nem. Az első játék még a szabályok megismerésével ment el, mondtuk: jó, most akkor egy rendeset! Küzdöttünk mindketten, valaki mégis vesztett. Visszavágót kért. Ezután még egyet játszottunk, most már a karakterek küldetését is figyelve. Majd még egyet, új karakterekkel. Majd még egyet úgy, hogy nem használtunk képességet. Jó pár óra elment, mire végeztünk. Pedig még játszottunk volna. Újabb felállásokat kipróbálni, újabb karakterekkel játszani. Mint a Bang!-ben. „Na, még ővele nem voltam, pedig nagyon akarok. Még egyet!”

A Rebellió csapata: Figura Magdolna tanárnő, Takács Benedek, Nagy Bence és Hidasi Ákos, Paksa Rudolf, valamint Demeter Gábor – aki sajnos nem tudott jelen lenni az Újkor.hu riportjának idején (Fotó: Maróti Zsolt)

A Rebellió ezért jó játék. Nem hagyja, hogy abbahagyják. Egyszerű, mégis részletes. Ízléses és igényes. Mindenki tud vele játszani és mindenki élvezheti. Észrevétlenül tanít. Nem feltétlenül a szabadságharc hiteles újrajátszását nyújtja, mégis részletes képet ad a korszak és a harcok világáról, a kor szemléletéről és persze arról, hogy milyen az, ha nem egyenlő felek harcolnak, nem fekete-fehér bábuk, hanem valódi személyek, eltérő motivációval, eltérő hadseregekkel és tudással, más és más erősségekkel és gyengeségekkel.

Több ilyenre lenne szükségünk.

Tauber Ákos

A játékról bővebb információkat itt találnak.

Ezt olvastad?

„A 18. század háborúit három magyar katonanemzedék harcolta végig idegen hadakban” – írta 1984-ben Zachar József hadtörténész, az Eszterházy Károly