„Jeruzsálem imádkozik, Tel-Aviv bulizik, Haifa dolgozik.”

2016. április 7-én a Conflict Zone Projekt részeként, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének kihelyezett előadássorozatának újabb eseményeként Izrael és a mindennapok konfliktuszónája címmel tartott előadást Süveges Gréta projektvezető és Végh Roland doktorandusz (ELTE BTK). A két szakértő azt vizsgálta, hogy a Közel-Kelet egyetlen nem muszlim többségű államát tekinthetjük-e egyáltalán konfliktuszónának, hiszen a szó szoros értelmében vett háborús helyzetről itt kevésbé beszélhetünk, inkább a mindennapokat alapvetően meghatározó feszült légkörről.

A kérdés mindenekelőtt az: mi jellemzi a zsidó államot napjainkban, illetve milyen feszültségforrások adódnak (vagy adódhatnak) az országra nézve, s hogy milyen identifikációs folyamatok zajlanak a térségben?

Végh Roland

Végh Roland az utóbbit vizsgálta előadása elején – az önazonosság meghatározásakor valahová soroljuk magunkat, illetve másokkal szemben is meghatározzuk magunkat – objektív és szubjektív szempontokat is figyelembe véve. Izrael állam létrejöttét (1948) követően új helyzet jött létre az ott élő palesztinok számára – az államhatárok családokat vágtak ketté. Még a palesztinokkal való viszonyrendszerben is megfigyelhetők az eltérő nézetek a társadalmon belül – még akár egy adott párt (Izraelben jelenleg 25 ilyen szervezet létezik) támogatóin belül is eltérhetnek a „hivatalos” állásponttól, így aztán arra a kérdésre sincs válasz, hogy vajon mit gondolnak „az izraeliek” a „palesztinkérdésről”.

De nem volt könnyű a zsidóság számára sem az önazonosság kérdésének eldöntése, hiszen saját magukat is újra kellett definiálniuk az állam létrejöttével. Az izraeli-palesztin konfliktus gyökerét identitáskonfliktusnak is tekinthetjük, hiszen két párhuzamosan létrejövő, a másikkal szemben önmagát meghatározó vallási alapú nacionalizmus erősödött fel, ráadásul egy igencsak fragmentált társadalomban. Bár kívülről talán nem szembetűnő, de a megosztottság jellemző a zsidó társadalomra is. Az ugyanis közelebbről vizsgálva számos törésvonallal bír – etnikaival, vallásival és politikaival egyaránt. Ilyen helyzetben pedig szükségszerűen felértékelődik az identitás kérdése.

Az önazonosság kialakításánál és kifejezésénél a nyelv és az akcentus elsődleges fontosságú. De ugyanilyen alapvető megjelenítési forma az öltözködés– az egyes ruhadarabok és minták viselésével viszonylag könnyedén meghatározó, ki melyik kisebb csoporthoz tartozik. Ugyanígy a lakóhely is meghatározó, s kifejezhet egyfajta identitást. „Amíg Jeruzsálem imádkozik, Tel-Aviv bulizik, Haifa dolgozik.” – sommázta az előadó. Ugyanígy az egyes városokon belül is megfigyelhető tudatos lakóhelyválasztás, például melyik negyedben lakik valaki ezeken a településeken belül, s ugyanígy a zenehallgatás is identitáskifejező erő lehet.

„Az, hogy hol laksz, milyen nyelven beszélsz, hogy vagy felöltözve, mi volt a katonaságban a rangod, milyen zenét hallgatsz – ezek apró kérdések Európában, Magyarországon. De Izraelben akár világokat is elválaszthatnak egymástól. Így ott ezek a kérdések és az erre adott válaszok felértékelődnek.” – mondta Végh Roland.

A megoldás talán az lehet, hogy az egyes közösségek ne a másikkal szemben határozzák meg magukat. Az előadó úgy látta, hogy önmagukban kell megtalálni, hogy kik is ők igazából. Van ugyanakkor az előadó az utóbbi időben pozitív elmozdulás, még akkor is, ha ez a médiában vagy a nagypolitika szintjén nem jelenik meg. Utóbbiban ugyanis inkább jellemző a kifelé beszélés, a választóknak való verbális megfelelési kényszer.

Süveges Gréta

Süveges Gréta előadásában arról beszélt, hogy Izrael állam függetlensége valóban felerősítette a zsidó és a palesztin nacionalizmust is. Előbbi identitáskreálásakor nagy szerepet játszanak a választott és elterjesztett szimbólumok – például a zsidó állam egyik jelképe, a szabre kaktusz. Ez sok viszontagságot elvisel, de belül édes gyümölcsöt rejt. A „sabra” mint márka az izraeliséget jelenti – aki már nem töri a hébert, már ott született, már kialakult az identitása. Ugyanilyen jellegzetes szimbólum az olajfa is, mely számos művészeti alkotásban megjelenik.

Walid Abu Shakra egyik szimbolikus festménye (Kép forrása: http://www.tiuli.com)

Izrael társadalma esetében Süveges Gréta szerint Jeruzsálemet érdemes vizsgálni, amely a „színes palettának” az egyik legszembetűnőbb helyszíne. Ott a leginkább megfigyelhető a sokszínűség – bárki felszáll a várost kettészelő villamosra, láthat tradicionális vallási előírásokat követő ortodox fiatalt éppúgy, mint kendőt viselő muszlimot és hétköznapi öltözéket hordó posztszovjet állampolgárt.

A szakértő hangsúlyozta, hogy vannak ugyan átfedések az arab-zsidó, valamint a vallásos-szekuláris társadalomban, de inkább nevezhető ez egy együttélésnek. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy mára a házasságok közel 30%-a valamiféle szubkultúrák keveredéséből jön létre. A társadalom ennek a tendenciának az ellenére is erősen diverzifikált, mozaikszerű, s az egyes csoportok között nincs igazán átjárás, s meghatározó, hogy például munka után ki hová megy kikapcsolódni.

Ugyanígy a zsidó művészek is elkezdtek az önazonosság felépítésén munkálkodni az utóbbi időben, bár ilyen irányú törekvések már az 1910-20-as években is megjelentek. Sajátos hely a Museum on the seam, mely a város nyugati felén található, s amelyet az ortodox zsidónegyed vesz körül. Az intézmény épülete is jól tükrözi a város történelmét – egy arab család tulajdona volt kezdetben, majd katonai központtá vált (erről árulkodnak a mai napig befalazva hagyott ablakai). A hatnapos háborút követően, 1967-ban lett a városegyesítést bemutató múzeum, majd 2005-ben jött létre a jelenlegi kortárs szociokulturális tárlatokat felvonultató, független kiállítótér. Az intézmény elsődleges célja, hogy a művészet által hasson az emberekre és a társadalomra – s így alakítsa a jövőt egy kívánatosabb, pozitívabb irányba.

Maróti Zsolt Viktor

Ezt olvastad?

Petőfi Sándor örökbecsű versének címe jutott eszembe Gazdag Péter adatokban bővelkedő – egyelőre négyrészes – sorozatának olvasásakor, mely – a
Támogasson minket