Josef Beran cseh érsek és a totalitárius rendszerek

A cseh Josef Beran azok közé a közép- és kelet-európai főpapok közé sorolható, akik bírálták és szembe helyezkedtek a német nemzetiszocialista agresszióval, majd a második világháborút követően a kommunistáktól hasonló támadásokat, nem egyszer üldöztetést kellett elszenvedniük. Mindkét szélsőséggel szemben törekedtek – népük boldogulását szem előtt tartva – egyházuk és híveik érdekeit és jogait biztosítani, védeni. A cseh Beran így méltán egy lapon említhető a magyar Mindszenty Józseffel vagy éppen a horvát Alojzije Stepinaccal.

Josef Jaroslav Beran 1888. december 29-én született Ausztria–Magyarországon, a Prágától nyugatra található, sörgyártásáról is ismert Plzeňben (Pilsen), a szerény jövedelemű Josef Beran tanár és Marie Lindauerová legidősebb gyermekeként. (Összesen heten voltak testvérek.) 1889. január 9-én a plzeňi Szent Bertalan-templomban részesült a keresztségben, 1898 májusában volt elsőáldozó, 1902 októberében bérmálkozó. Dédnagybátyja a māori portréiról híres cseh-új zélandi festőművész, Gottfried Lindauer volt. Ahogyan látszik tehát, német felmenőkkel is rendelkezett.

Anyagi helyzetükből kifolyólag elsőszülöttként igyekezett kisegíteni szüleit már igen korán. Eredetileg katonai pályán gondolkodott, de mivel felettébb alacsony volt, így alkalmatlannak bizonyult erre a hivatásra. Az érettségit követően az orvosi tanulmányok elvégzését fontolgatta, de elbizonytalanodott és kétségeit megosztotta az iskolai hittanárával. Az ifjúnak ő vetette fel a papság lehetőségét, mondván személyiségéből fakadóan – természetes szerénység, anyagiak iránti közöny, szociális érzékenység – jó pap is válhatna belőle. Ily módon vette kezdetét Berannak egyházi orientációja, amely korábban is felmerült benne, de akkor még nem érezte magát méltónak a papi pályára.

Hittanára kitűnő prágai kapcsolatai révén 1907-től a római Pápai Orbán Egyetemen kezdte meg tanulmányait, s a Collegium Bohemicumnak is növendéke volt. Itt kiválóan megtanult latinul és olaszul, kiemelkedő tanulmányi eredményeket ért el, tehetségesnek bizonyult az éneklésben, amiben egyszer első helyezést is nyert. 1909-ben a domonkos harmadrendnek lett tagja Tomáš néven. 1912-ben az Örök Városban doktorált teológiából. A lateráni Szent János-bazilikában Pietro Respighi bíboros, a pápa római általános helynöke (1900–1913) szentelte pappá 1911. június 10-én. Első miséjét a Nepomucenum templomában tartotta meg.

Rómából hazatérve otthoni első miséjét a plzeňi Szent Bertalan-templomban végezte családja jelenlétében. Előbb Chyšében, majd Prágában lett káplán, illetve a Notre-Dame apácák papja is volt, majd 1917-től a Szent Anna Tanítónőképző Intézetben tanított, később annak igazgatója is lett (a nőoktatást fontosnak tartotta), továbbá 1932–1942 között a prágai érseki szeminárium rektora, illetve 1928 óta a neves Károly Egyetem Teológiai Karának oktatója volt tanársegédként, 1934-től egyetemi rendkívüli-, 1939-től rendes tanárként.Teológusként lelkipásztorkodástant oktatott, s 1928-tól szolgált érseki jegyzőként František Kordač prágai érsek (1919–1931) mellett. Érdemei elismeréseként XI. Piusz pápa (1922–1939) pápai prelátusi címmel tüntette ki 1936-ban.

Adolf Hitler német szövetségi kancellár (1933–1945) hatalomra jutása döntőnek bizonyult Csehszlovákia jövőjére is: amíg a Szudéta-vidék németsége a kancellárban reményt, addig a csehek veszélyt láttak személyében. A prágai szeminárium német felsőbb évesei csakhamar beléptek a nemzetiszocialista szimpátiájú Szudétanémet Pártba, de ekkor a pápa megtiltotta pappá szentelésüket, s kikötötte, hogy azt csak a pártból való kilépésük esetén engedélyezi. Beran rektor minden erejével igyekezett helyreállítani a cseh és német kispapok közötti viszonyt, de ettől függetlenül a német elit ettől kezdve bizalmatlanul tekintett rá.

Az Eugenio Pacelli bíboros, pápai államtitkár (1930–1939) által szövegezett, XI. Piusz neve alatt 1937 márciusában megjelent rasszizmus és fajelmélet ellen élesen felszólaló, a nemzetiszocializmust elítélő híres Mit brennender Sorgekezdetű enciklika prágai terjesztésében, minél szélesebb körű közreadásában a rektor tevékenyen részt vett. Csehszlovákia 1939-ben megszűnt, keleten megalakult Szlovákia Tiso-féle német bábállamként, nyugaton a Cseh-Morva Protektorátus német irányítás alatt, a déli és délkeleti rész pedig az 1938. november 2-i első bécsi döntésnek köszönhetően a Magyar Királysághoz tért vissza. A protektorátusi területen mindennemű tiltakozást, ellenállást a németek véresen toroltak meg. 1942. június elején a német megszállók utasításait figyelmen kívül hagyva Beran bejelentette, hogy misét celebrál a csehszlovák hadifoglyokért. A szentmisén a latin mellett csehül is megszólalt, holott a megszállók rendelkezése szerint németül tehette volna ezt csak meg. A mise végén a csehszlovák himnusz is elhangzott. Mindemellett június 4-én Reinhard Heydrich (1941–1942), a Cseh-Morva Protektorátus kormányzója ellen merényletet követtek el, amit Beran rektor érthető válaszreakciónak vélt, ezzel magára vonva a németek haragját. (A németek két település lemészárlásával és deportálásokkal bosszulták meg a német politikus és tiszt halálát.) Magát Berant június 6-án tartóztatta le a Gestapo, a templomból vitték el mint „veszélyes és felforgató” egyént. Fogságában arra számított, hogy néhány napon belül kivégzik, de erre nem került sor. Tárgyalás és ítélet nélkül raboskodott először a terezíni (Theresienstadt) Pankrác börtönben Štěpán Trochta, későbbi bíboros, litoměřicei megyéspüspök (1947–1974) és több más pap társaságában. Vasúti pályakarbantartó munkát kellett végeznie zsidó rabtársaival együtt, amely során gyakran hatalmas sziklákat kellett törnie és cipelnie.

1942. szeptember 4-én szállították át a dachaui koncentrációs táborba, ahol a 35844-es számon politikai fogolyként a 28-as lelkész blokkba más „veszélyes” papok között helyezték el. (A 2740 fogvatartott papból 122 volt csehszlovák.) Itt barátkozott össze a mára már a boldogok között számontartott Richard Henkes német pallotinus pappal, akit csehre tanított. (Henkes meghalt a lágerben.) Velük szemben napi szintű volt az erőszak. Jaroslav Šebekcseh történész a következőkben látja letartóztatása okát: „Josef Beran nemzetiszocialisták általi bebörtönzésének oka a hazafias álláspontja volt, melyet például a rádión keresztül a cseh hallgatókhoz szóló beszédében is kimutatott. Felszólította őket, hogy ne csak vallásos hitükhöz, hanem hazájukhoz is hűek maradjanak.”

Kicsin múlott, hogy nem veszítette életét a lágerben 1943-ban kiütéses tífuszban: 49 kg-ra fogyott, de barátai, tábori rabtársai segítették, ideiglenesen más részlegbe lett helyezve, ahol zoknikat javított. Megfogadta, hogy ezután bárki fordul hozzá – ha kérése nem mond ellent lelkiismeretének – azt minden esetben teljesíteni fogja. Így is tett. A rabtársak – politikai és vallási hovatartozásuktól függetlenül – Beranról pozitívan emlékeztek meg. Hangsúlyozták, hogy mindig igyekezett tartani az emberekben a lelket, mély istenhit és nagylelkűség, optimizmus jellemezte. Ételét rendszeresen megosztotta nélkülöző társaival. A német megszállás következtében a zsidó és más politikai üldözöttek mellett számos cseh pap, lelkész, szerzetes és apáca is életét vesztette. A tábort 1945. április 29-én szabadította fel az Egyesült Államok hadserege, ekkor szabadult ő is, s – egyéb ruha nem lévén egy átalakított SS-egyenruhában – május 21-én tért haza, ahol újra átvette a prágai szeminárium vezetését, de dolgozott és ismét tanított az Actio Catholicában és a Károly Egyetemen is. Edvard Beneš, az újjáalakult Csehszlovákia köztársasági elnöke (1945–1948) a két legmagasabb állami kitüntetést adományozta neki a németekkel szembeni határozott hazafias és hősies fellépése okán.

XII. Piusz pápa (1939–1958) 1946. november 4-én nevezte ki az 1941 óta – Karel Kašpar bíboros, prágai érsek (1931–1941) halálával – megüresedett érsekség élére, s ezzel egyúttal a csehszlovák egyház feje, Csehország prímása is lett. A nagy erkölcsi tekintéllyel rendelkező és közkedvelt érsek igyekezett az egyházat közelebb vinni az átlagemberekhez. Szorgalmazta a keresztény értékekhez való visszatérést, miközben a különböző társadalmi rétegek közötti együttműködést hangoztatta. A csehek és csehországi németek között a bizalmatlanság azonban általános volt. A német lakosság kitelepítését követően neki kellett életet lehelnie az azt megsínylő prágai és litoměřicei egyházmegyékbe. (700 németajkú papnak is el kellett hagynia ezeket a régiókat.) Minden tekintélyét latba vetette, hogy a kitelepítésre ítélt németekkel minél emberségesebben bánjanak. A szlovákiai magyarok érdekében hasonlóan felemelte szavát, de Jozef Tiso volt szlovák elnök (1938–1945) perében is felszólalt, a halálbüntetés helyett életfogytiglanit kérve a papra, mivel többek között attól tartott, hogy a per kimenetele rontaná a csehek és szlovákok közötti törékeny viszonyt Csehszlovákiában.

Folyamatosan erősödő és kiépülő kommunista Csehszlovákiában Beran és a katolikus egyház viszonya fokozatosan megromlott a politikai vezetéssel, s csakhamar fel kényszerült venni a küzdelmet az egyre jobban elburjánzó elnyomással és önkényuralommal szemben. 1948 júniusában még Te Deumot misézett a kommunista Klement Gottwald csehszlovák elnök (1948–1953) hivatalba lépését követően – annak kérésére –, mivel nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy a katolikus egyház nem ismeri el az elnököt. Mindebbe azonban csak a Vatikánnal való egyeztetést követően ment bele és feltételek – pl. bebörtönzött papok elengedése – teljesítése mellett. Ugyanebben az évben azonban a hűségeskü letételét a kommunista államra és alkotmányra határozottan megtiltotta papjainak és nyilvánosan is kijelentette, hogy ennek letételét a kereszténység elárulásának tekinti. Az egyházi földek lefoglalása (a nem jól kidolgozott földreform) és a vallásszabadság megsértése ellen is felemelte szavát, ahogyan az egyházi oktatás szabadságának megsértése ügyében is.

A kormány által jóváhagyott és megújult cseh Actio Catholicát – mely a békepapság melegágya lett –  skizmatikusként ítélte el. Megtiltotta a papoknak politikai tisztségekre való megválasztását, azok elfogadását. Ez alapján 1948-ban kiközösítette Josef Plojhart, aki a tiltás ellenére egészségügyi miniszterként (1948–1968) hivatalt vállat a kormányban. (Plojhar ettől kezdve Berant ellenségének tekintette.) A kormány igyekezett a cseh és szlovák püspökök között is megbontani az egyetértést, hogy ellenőrzésük alá vonhassák a püspöki kart, azonban Beran vezetése miatt ezt nem tudták elérni. Mindezek ellenére a püspökök a Vatikán tanácsára hajlottak volna az egyház és az állam kérdéseinek megtárgyalására a helyzet normalizálódása érdekében. Az állam eközben a püspöki kar értekezleteit lehallgatta, s miután erre fényderült a prímás magyarázatot várt. Ettől kezdve viszont a püspökök is belátták már, hogy nincs esély megegyezésre az egyre totalitáriusabb állammal, sőt az Apostoli Szentszék és Csehszlovákia közötti diplomáciai kapcsolat 1950-ben megszakadt.

1949. június 19-én provokátorok zavarták meg a Beran által vezetett úrnapi szentmisét a prágai Szent Vitus-főszékesegyházban, majd az érseket háziőrizet alá helyezték 1951. március 7-ig; az érseki palotát nem hagyhatta el, de fogva tartásának elején egy óvatlan pillanatban sikerült „megszöknie”. Ekkor egy közeli templomba ment, ahol hívektől védve beszédet intézett a jelenlévőkhöz, melyben leszögezte, hogy soha sem köt olyan megegyezést az állammal, amiben az egyház lemondana alapvető jogairól. Itt rövidesen ismét letartóztatták és visszakerült a háziőrizetbe.

1951 márciusában internálták, négy kitérő utána a Prága közeli Paběnicébe került, ahol őrizet alatt tartották 1963. október 4-i szabadon engedéséig. Hollétéről, az országban és a világban zajló eseményekről nem tudott semmit sem, hiszen még a pártsajtót sem olvashatta. (Családja sem tudott a sorsáról ez idő alatt semmit sem.) E bizonytalanságban úgy gondolta, hogy vagy egy koncepciós perben fogják hivatalosan elítélni, vagy csendben elteszik láb alól és közlik családjával, hogy természetes halállal távozott az élők sorából. A kommunista vezetés folyamatosan tartott az érsek óriási erkölcsi tekintélyétől és a nem csökkenő, töretlen népszerűségétől. Ezt ellensúlyozandó kompromittáló filmet akartak forgatni az érsekről: az egyik fogva tartási helyen afrodiziákumot tettek az ételbe és italba, hogy így felvételt készítsenek egy vele együtt fogva tartott apáca és az érsek „románcáról.” Titkos megfigyelés alatt tartották őket, fényképeket készítettek, de a fürdőszobát is lehallgatták. A fogvatartottak napjait a hazáért és népéért elmondott folyamatos ima töltötte ki, így egy évi hasztalan próbálkozást követően a titkosszolgálat a tervet feladta.

Az 1963-as internálásból történő részleges szabadon bocsájtását követően is megtiltottak Berannak mindennemű egyházi, főpásztori tevékenység folytatását, továbbá lakhelyül – felügyelet mellett – Mukařovba kellett költöznie, Prágába nem engedték vissza. Itt Karel Skoupý brnói megyéspüspökkel (1946–1972) együtt tartották. (Az évtizedek során számos püspök volt börtönben vagy internálva hasonlóképpen.) Mikor az emberek értesültek az érsek felemás szabadon bocsátásáról, tömegesen kezdték felkeresni, hogy kifejezhessék hűségüket és tiszteletüket. A pártállam ezt nem vette jónéven, így a nehezebben megközelíthető Radvanovba helyeztették át lakhelyét. 1951 óta nyomást gyakoroltak rá, hogy az érseki székéről lemondassák, erre azonban nem volt hajlandó. XXIII. János pápa 1961-ban levélben próbálta felköszönteni az internált főpapot pappá szentelése 50. évfordulója alkalmából, levelét azonban a csehszlovák hatóságok visszaküldték kézbesítés nélkül, így azt a pápa a L’Osservatore Romanóban tetette közzé. (Feltételezések szerint a pápa 1960. március 28. óta in pectorebíborosnak tekintette Berant, de erre megbízható forrásanyag jelenleg nem áll rendelkezésre, ennek alátámasztására.)

1963-as részleges szabadon bocsájtását követően több ízben felajánlotta lemondását a pápának, mivel a hivatalát továbbra sem engedték neki ellátni, Róma azonban ezeket nem fogadta el. A csehszlovák állam és az Apostoli Szentszék között zajló Ostpolitikegyik hozadékaként az 1964 végi tárgyalások következtében 1965 februárjában Rómába távozhatott, helyére pedig a Prágai Főegyházmegye vezetésére František Tomášek apostoli kormányzó (1965–1977) lett kinevezve a kollaboráns Antonín Stehlík káptalani helynök (1951–1965) helyére. Az állami vezetés leszögezte számára, hogy kiengedik küszöbön lévő bíborossá kreálására, de haza Csehszlovákiába nem térhet. (Az internált Alojzije Stepinac bíboros, zágrábi érsek hasonló okokból nem kívánta elhagyni Jugoszláviát 1952-ben, tartva, hogy nem engedik őt vissza.) Beran a cseh egyház érdekében végül belement, hogy külföldre távozzon.

„A svájci Alpok fölött repülve a kristálytiszta időben megcsodálhattuk a fenséges hegységet. A bíboros szinte gyermeki örömmel figyelte a látványt: annyi év egyhangú elszigeteltsége után a világ megmutatott neki valamit szépségéből” – írja Casaroli. Rómába történő február 19-i megérkezését követően nem sokkal, február 22-én VI. Pál pápa (1963–1978) bíborossá kreálta 26 társával, közöttük a szintén sokat szenvedett Josyf Slipyj lvivi görögkatolikus nagyérsekkel (1963–1984). Címtemploma a Via Flaminián lévő Szent Kereszt-bazilika lett, amelynek ő lett első bíborosa. Római jelenléte nemzetközi téren is lehetőséget adott számára, hogy szót emeljen a hazájában tapasztalt áldatlan állapotokról. A II. vatikáni zsinaton is megosztotta a zsinati atyákkal A lelkiismeret szabadságárólcímen megtartott beszédében, hogy miket tapasztalt a nemzetiszocialista és kommunista elnyomás alatti hazájában. Szorgalmazta az üldözött papok és hívek melletti határozott kiállást. Emigrációba kényszerült nemzettársait lelkipásztori utakon kereste fel világszerte, rendszeresen szólt a Vatikáni Rádión keresztül honfitársaihoz, támogatta az emigráns kiadványok kiadását, hogy azokat lehetőség szerint igyekezzenek bejuttatni a vasfüggönyön belüli hazájába is.

A Varsói Szerződés seregeinek csehszlovákiai megszállása mélyen érintette az idős bíborost, s reményét vesztette, hogy valaha is hazatérhet szülőföldjére. Jan Palach tragédiája kapcsán kifejtette, hogy ugyan meghajol hősiessége és a fiatalember közös hazájuk iránti szeretete előtt, de kétségbeesett tettét (1969. január 19-én felgyújtotta magát a Vencel téren, tiltakozásként a prágai tavasz eltiprása ellen) semmiképpen sem ismerheti el helyes döntésként. A hazájában történtek egészségére, lelki állapotára is erősen kihatottak a bíborosnak. 1968-ban részt szeretett volna venni a bogotái 39. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, de végül útját le kellett mondania, vastagbélrákkal meg kellett műteni. A sikeres műtétet követően rövidesen előrehaladott tüdőrákot állapítottak meg nála, ami végül halálát okozta.

1969. május 17-én lakhelyén, a római Collegium Nepomucenumban érte a halál 80 éves korában. Haldokolásáról értesülve VI. Pál szerette volna még felkeresni, de már csak halálos ágyához ért oda, pár perccel elhunytát követően. A csehszlovák kormány megtagadta, hogy az elhunyt végakaratának megfelelően cseh földben nyugodjon. Halálában is féltek a népre gyakorolt, cseppet sem tompuló hatásától, karizmájától, sőt államellenes tüntetésektől is tartottak. Így első és egyedüli csehként érhette halála után az a megtiszteltetés egyháza részéről, hogy VI. Pál pápa engedélyével a római Szent Péter-bazilikában helyezték örök nyugalomra, közel Szent Péter sírjához, ahol végül közel fél évszázadig nyugodhatott XI. és XII. Piusz között. Kifejezve Beran bíboros iránti nagyrabecsülését és tiszteletét – eltérve a vatikáni szokásoktól – maga a pápa végezte az elhunyt temetési szertartását. Halálát követően Franjo Šeper bíboros, a Hittani Szent Kongregáció prefektusa (1968–1981) „második Szent Adalbertként”, a pápa pedig „mártír lelkű főpásztorként” emlékezett meg róla. Halálát követően a főegyházmegyéjét távollétében apostoli kormányzóként irányító František Tomášek, mint prágai érsek (1977–1991) vette át annak kormányzását.

Katonai tiszteletadással a püspöki kar tagjainak jelenlétében a kbely-i katonai reptéren fogadják a bíboros hazatérő földi maradványait, 2018. április 20.

A cseh kormány nevében Pavel Vošalík szentszéki cseh nagykövet (2008–2018) 2017 szeptemberében fordult Pietro Parolin bíboros, pápai államtitkárhoz (2013–), hogy hazája szeretné – a családdal egyetértésben –, hogy a néhai bíboros földi maradványait hazaszállítsák és immáron véglegesen cseh földön eltemessék. Dominik Duka bíboros, prágai érsek (2010–) hasonló kéréssel fordult az Apostoli Szentszékhez. Ferenc pápa (2013–) 2018 legelején engedélyezte, hogy megnyissák az elhunyt római sírját a Csehországba történő átszállítás érdekében. A prága-menti Kbely katonai reptéren katonai tiszteletadással fogadták a koporsót a püspöki kar tagjainak jelenlétében. Beran bíboros földi maradványait ünnepélyesen szállították Prágába 2018. április 20-án. Este 6 órakor országszerte harangzúgással köszöntötték a hazatért bíborost. Az április 21-i ünnepi szentmisén, melyet Duka bíboros celebrált, Szent Adalbert prágai püspök (983–996) koponyaereklyéjét is ünnepélyesen kihelyezték az elhunyt koporsója mellé, emelve az esemény méltóságát. Ezt követően a csehek a temetés napjáig leróhatták kegyeletüket egykori prímásuk előtt, majd április 23-án helyezték végső nyugalomra a Szent Vitus-főszékesegyház Szent Ágnes-kápolnájában Duka bíboros vezetésével.

Josef Beran bíboros boldoggá illetve szentté avatását erősen támogatta Miroslav Vlk bíboros, prágai érsek (1991–2010), így a folyamat 1998-ban kezdetét vette, ennek következtében 1998. április 2-tól nevezik a néhai prímást „Isten Szolgájának”.

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Sági György

Külső hivatkozások:

Stanislava Vodičková: Egy kellemetlen bíboros. Josef Beran prágai érsek. Rubicon 30 (2019) 6. 74–79.

Josef Beran. In: Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/B/Beran.html, 2019. szeptember 16.

Giovanni Barberini: La politica del dialogo. Le Carte Casaroli sull’Ostpolitik Vaticana, Bologna 2008, 217–404.

vl: Ez év áprilisában temetik újra Beran bíborost Prágában, Vatikáni Rádió, http://www.archivioradiovaticana.va/storico/2018/02/10/ez_év_áprilisában_temetik_újra_beran_bíborost_prágában_/hu-1362709, 2019. szeptember 16.

Josef Beran. In: New Catholic Encyclopedia, https://www.encyclopedia.com/religion/encyclopedias-almanacs-transcripts-and-maps/beran-josef, 2019. szeptember 16.

Stanislava Vodičková–Zdeněk Sternberg:Josef Jaroslav Beran,https://www.kampocesku.cz/article/25548/josef-jaroslav-beran, 2019. szeptember 16.

Roberto Rotondo: Servo di Dio Josef Beran, Santi, beati e testimoni, http://www.santiebeati.it/dettaglio/95689, 2019. szeptember 16.

Larry Peterson: Czech cardinal who survived Nazi death camp’s „clergy barracks” is finally going home, Aleteia, https://aleteia.org/2018/01/09/czech-cardinal-who-survived-nazi-death-camps-clergy-barracks-is-finally-going-home/, 2019. szeptember 16.

 Chris Johnstone: Fighter against dictatorships: Cardinal Josef Beran, Czech Radio, https://www.radio.cz/en/section/special/fighter-against-dictatorships-cardinal-josef-beran, 2019. szeptember 16.

Stefan J. Bos: Czechs welcome home late Cardinal who fought Communism, Vatican News, https://www.vaticannews.va/en/church/news/2018-04/cardinal-beran-prague-vatican-exile-burial.html, 2019. szeptember 16.

Agostino Casaroli: A ​türelem vértanúsága. A Szentszék és a Kommunista Államok (1963–1989). Budapest 2001, 173–205.

Arató Endre: Csehszlovákia története. Budapest, 1962.

Joseph Rothschild: Csehszlovákia története a két világháború között. Szeged, 1995.

Bencsik Péter: Csehszlovákia története dokumentumokban. Budapest, 2016.

Gulyás László: Edvard Beneš. Közép-Európa koncepciók és a valóság. Máriabesnyő–Gödöllő, 2008.

Josef Rabas: The Roman Catholic Church in Czechoslovakia. Occasional Papers on Religion in Eastern Europe 9 (1982) 2. https://digitalcommons.georgefox.edu/cgi/viewcontent.cgi?referer=https://www.google.com/&httpsredir=1&article=1784&context=ree, 2019. szeptember 16.

Václav Novák: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság rövid története. Prága, 1982.

(?): Csehország szeretné hazavitetni a Vatikánból Josef Beran földi maradványait, Magyar Kurír,2017. november 27., https://www.magyarkurir.hu/hirek/csehorszag-szeretne-hazahozatni-vatikanbol-josef-beran-foldi-maradvanyait, 2019. szeptember 16.

(?): A Vatikán beleegyezett Josef Beran bíboros földi maradványainak Csehországba szállításába, Magyar Kurír, 2018. január 5., https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-vatikan-beleegyezett-josef-beran-biboros-foldi-maradvanyai-csehorszagba-szallitasaba, 2019. szeptember 16.

(?): Áprilisban temetik újra Josef Beran bíborost Prágában, 2018. február 12., https://www.magyarkurir.hu/hirek/aprilisban-temetik-ujra-josef-beran-biborost-pragaban, 2019. szeptember 16.

Balga Zoltán: Jozef Beran bíboros hazatért Prágába, Magyar Kurír, 2018. április 22., https://www.magyarkurir.hu/hirek/jozef-beran-biboros-hazatert-pragaba, 2019. szeptember 16.

(?): Újratemették Prágában Josef Beran bíborost, Magyar Kurír, 2018. április 24., https://www.magyarkurir.hu/hirek/ujratemettek-josef-beran-cseh-biborost, 2019. szeptember 16.

Ezt olvastad?

Stróbl Erzsébet a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének docense, kutatási területe az angol reneszánsz kultúrtörténet, I. Erzsébet királynő kultusza,
Támogasson minket