Karácsonyi és újévi szokások a 19. századi Magyarországon

A karácsonynak az eredeti vallásos tartalomtól való távolodása, családi ünnepként való ünneplése a 19. század első felében jelent meg Magyarországon, és a század második felében terjedt el a városi középrétegek körében.

Az alábbi írás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül újraközlésre.

A cikk eredeti megjelenését lásd: „..gyertyácskákkal ékesítém” – karácsonyi és újévi szokások a 19. századi Magyarországon, Magyar Tudományos Akadémia, 2017. december 21. [URL: http://mta.hu/mta_hirei/gyertyacskakkal-ekesitem-karacsonyi-es-ujevi-szokasok-a-19-szazadi-magyarorszagon-108338]

Vallásiból családi ünnep

Az első karácsonyfát az 1820-as évek végén állították Pest-Budán – legalábbis Podmaniczky Frigyes báró emlékiratai szerint az ő drezdai születésű, evangélikus vallású anyja hozta magával a szokást. Valójában persze kideríthetetlen az elsőség: ami biztosan tudható, hogy a protestáns északi német vidékek karácsonyi szokásait a 19. század elején kezdték el utánozni Bécs legfelső köreiben. 1814-ben Arnstein bankár nagy szalont tartó berlini felesége, 1816-ban pedig a nassaui hercegi családból származó Henriett, a hadvezér Károly főherceg hitvese állított kivilágított karácsonyfát. (Mindkét asszony evangélikus családja hagyományait hozta magával.) Az utóbbi családi ünnepen részt vett a családfő bátyja, Ferenc császár is, akit annyira megfogott a hangulat, hogy a következő évtől a Hofburgban is állíttatott fát. A mélyen vallásos uralkodó példája „legalizálta” a protestáns eredetű karácsonyfa-állítást a katolikus Bécsben.

A téli ünnepek szokásai eleinte össze is mosódhattak: az 1820-ban festett akvarellen a bécsi német kereskedő otthonában a karácsonyfa mellett a Mikulás képében az anya oszt ajándékokat a krampusznak öltözött apa segítségével (kurier.at – közli: mindennapoktortenete.blog)

A szokás magyarországi elterjedésének érzékletes példáját őrizte meg egy 1842. december 24-én kelt naplórészlet. Ennek szerzője Szekrényessy Józsefné Slachta Etelka (1821–1876), akinek naplóit gyakorta emlegetik „az első magyar női erotikus napló”-ként. Ám a karácsonyi bejegyzés természetesen egészen mást állít a középpontba. Azt persze, hogy a Magyarországon még épp csak elterjedő szokásra, a karácsonyfa állítására nézve mennyire egyedi vagy általános a leírás, nem tudni. Feltűnő lehet azonban, hogy a karácsonyfák (hiszen kettőről is szó esik) személyes ajándékok, s egyúttal meglepetések: az egyik a naplóíró unokatestvéréé, a menyasszonyi sorban levő báró Baumgarten Máriáé (akinek dédunokája aztán Mályusz Elemér történész felesége lett), a másik pedig a férjé, Szekrényessy Józsefé.

Karácsonyi képeslap (1902) (Pinterest)

„Dolga távoztával nekiestem a két karácsonyfának és azokat bonbon és gyertyácskákkal ékesítém, Józsiméra két narancsot is kötvén. Közben gróf Niczkyné is jött, de lehetlen vala őt elfogadnom, mert különben nem készültem volna el. A vásznat is hozattam és egy szép darabot 21 pengőforintért kiszemeltem. Marinak szánt holmikat mind rendbeszedvén és kartonba rakván, alighogy készen valék, jött Józsim. Hogy semmi sejtése legyen afelől, hogy ő is Krisztusfát kap, persze azt mondám, hogy Mari számára többeket a kis falnyílásból kikeresvén annyira kimelegedtem, hogy éppen átöltözni valék kénytelen, midőn Niczkyné is itt volt. […] Midőn beléptünk, az asztal közepén felállított fa narancs és cukrokkal ékítve, már teljes fénnyel ragyoga, kis gyertyácskáitól körözve: a két Zuber, kis Bémer papnevelőjével és örömömre Kammerer Pipszi valának itt. Később Kelle is jött. Csakhamar az asztal körül uzsonnához ültünk. Még torta is vala, de semmit sem ettem. Nemsokára az inas megsúgá nékem, hogy cselédeink itt vannak kisuhantam s velük át a leányok szobájába. Itt az asztalra minden kirakék. 1 Vég vászon lepedőkre. 2. Valis hat corsette-ra. 3. Hímzett kék thibet főkötőcske. 4 . Három hímzett batisztzsebkendő. 5. Ama szép  főkötő cerice francia szalag s virágokkal, egy félékű vörös s zöld bársony szalagocskákkal, egy neglizsé rózsaszínnel, s ezenkívül két, ugyan régibb divatú anyámtól, de igen szép blonde csipkékkel. 6. Kis packfond tintatartó mint katonatáska. Ezek elrakva lévén, meggyújtám a fát, melyre manőver alatt Lovászné jött, ki hívé, hogy tán rosszul lettem. Most az asztalt a nő hálószobájába vivék, épp az üvegajtó elejében: én pedig ismét retour az előszobából léptem a terembe, s helyemre ülék vissza. Mari s Pighetti épp átellenben ültek az ajtónak, de nem tudom: nem akartak, vagy valóban nem láttak-e? Józsik, ki mindenről semmit tudott, történetesen hátrapillantva, egész ártatlanságában figyelmeztetett a fára. Ekkor Lovászné mondá, hogy az a menyasszonyt illeti. A leányok befutottak, Pighetti meg se moccant. Józsim is befutott, s mint később hallám, Mari kérdezgetésire mindig, mint ki semmiről sem tudott, felelt, Mari hívé: tréfából, én világosítám utóbb fel. Józsim maga vala meglepve. A kis pap s a fiatalabb Zuber is bémentek. Buttlerné jött s vállamat simogatva mondá: „Der Christbaum gereicht Ihnen wirklich zur Ehre. De Haubele sind Wirklich sehr herzig.” […] Vacsora után a leány bevivé a fát az ajtó elébe, s ezt aztán becsukván, távozott. Hallván ezt, Józsimat kérém, feküdne le, úgyis kissé bágyadt és álmos, s emellett késő is lévén még. Egyedül hagyám menni, s midőn az ajtót kinyitá, majd visszapattant. Befuték. „Ugyan, mi ez?” „Mivel mondád, hogy hogy még soha kaptál Krisztusfát, s mivel jó gyerek vagy: íme jutalmul egy.” Kíváncsian nézdelé a fát: „S mi ez?”. „Aranyozott diók. S tán a cukorterkecseket sem ösmered?” – kérdém nevetve. Most az asztalon levő tárgyakat nézé: „S mi ez?” „Finom hat vászonzsebkendők, hogyha náthája van, ne rontsa szép kis orrát! Itt egy pár hímzett papucs, melyek helyett a cím végett jobban szerettem volna cipőket készíteni, de hisz te csak azt viseled! Itt meg hat pár harisnya reggel hozzá, hogy meg ne hűtse magát!” „Majd bizony! Én még harisnyát húzgálok!”. „Ó, maga lusta! itt meg csizmakapca, eddig hát pár, többet nem késztheték el, de a többi öt párt is nemsokára kapod.” Nevetett s félig álmosan tréfált ki, midőn az inasnak csengetett, félvén, hogy a gyertyák meggyújtják a fát. Midőn az belép: „Was ist denn das?” – kérdé. „Ein Christbaum!” „Ja, aber wer hat ihn denn herein gebracht?” „Das Christkindl.” – felfelé mosolyogva a legény. „Geh!” – mondá vontatva s gúnyosan Józsim. Az inas kioltá az ebédlőben, Józsim a papucsokat mindjárt az ágy végéhez raká, az inas pedig a többit eltevé.” (Napló, IV. kötet. 98–101. )

A karácsonyfa-állítás terjedésének kedvező társadalmi hátteret biztosított a biedermeier korszak, amelyet a családiasság és az otthonosság kultusza, a magánszférába való visszahúzódás és bezárkózás jellemzett. Hangsúlyváltás következett be a karácsony ünneplésében, legalábbis a városi felső és középrétegek körében: az ünnep legfontosabb helyszínévé a templom helyett az otthon vált, fő tartalmává pedig a családi együttlét. A század közepére a császárvárosban a középosztály gyerekes családjaiban a karácsonyfa az ünnep nélkülözhetetlen kellékévé vált. Ugyanekkor vált az ünnep zenei jelképévé a Csendes éj, szentséges éj kezdetű dal, amely 1818 karácsonyán csendült fel először a Salzburg közelében fekvő kisváros, Oberndorf templomában, s amelynek zenéjét a helyi tanító, versét pedig a segédlelkész írta.

A főleg németek-lakta magyarországi városokban általában hamar követőkre találtak a császárváros szokásai, így a reformkorban a tehetősebb polgárcsaládok már sokfelé díszítettek fát. Szélesebb körben azonban csak a század második felében terjedt el a szokás, legalábbis azokon a vidékeken, ahol könnyen hozzá lehetett jutni a tűlevelűekhez. Az Alföldön a sűrű vasúti hálózat kiépüléséig, a 19. század utolsó negyedéig nem igen állíthattak karácsonyfát.

Az üzletiesedő ünnep

Az ünnep vallási és érzelmi, a családi összetartozást erősítő tartalma mellett mind nagyobb jelentőséget kapott egy korábban is létezett, ám mellékesnek számító szál: a gyermekek megörvendeztetése apró ajándékokkal. Az ajándékozást nevelési eszköznek tekintették, a „jó viselkedést” (értsd: engedelmesség, tisztelettudás, kötelességteljesítés) jutalmazták vele – legalábbis elvileg. A század elején szokásos apróságok – édesség, gyümölcs – helyébe a század vége felé közeledve egyre inkább a születő játékipar termékei léptek. A keresztény hagyományban gyökerező szokás terjedése, sőt állandó bővülése természetesen a kereskedők messzemenő helyeslésével találkozott.

Karácsonyi vásár Budapesten a Vámház mellett (dka.oszk.hu)
„A Vámház mellett Budapesten a villamos fény az év semmi időszakában így nem ragyog a boltok előtt, a roppant üvegtáblák mögött, bent a boltban. A közönség hullámzik a körutakon, a belvárosban. Kirakatokat csak este lehet nézni. A nappal bizonytalan a téli szürkeségben, a tükröződő és szivárványos üvegtáblákkal. Az üzletek belseje sötétnek tetszik kívülről nézve. De este megvilágosodik és felragyog minden. A fővárosnak érdekes karácsonyi jelenségeit látni az idén azokon a tereken, a hol eddig a vásárokat tartották. Ezek csöndessé és elhagyottá váltak, mióta a vásárcsarnokokba vonult be innen a nyüzsgés és tarkaság. Kopár, kietlen helyek lettek, s iine egyszerre csak zöld ligetté változtak egy-két nap alatt. A karácsonyfák lepik el azokat, ingerlőén mutatván, hogy itt csakugyan zöld berkeknek van helye, még pedig nyáron.” (Vasárnapi Ujság, 1897.)

Megjelent a karácsonyi vásár, amelyen, mivel az ajándékozás eleinte csaknem teljesen a gyerekekre korlátozódott, főleg játékokat és édességet kínáltak. A kevésbé tehetős családok összekötötték az ajándékozás örömét a gyakorlati szükségletek kielégítésével, így a gyerekruházat is bekerült a kínálatba.  Ahogy a kereskedelem a század vége felé a városokban egyre inkább áthelyeződött a szabadtéri, időleges piacokról és vásárokról az állandó üzletekbe, úgy nyert új értelmet a karácsonyi vásár fogalma is: immár a szaküzletek ajándékkínálatát értették alatta.

A középosztályi családokban nem hiányozhatott a fa alól a könyv: a kiadók ilyenkor többoldalas újsághirdetésekben kínálták a postán megrendelhető mesekönyveket, az ifjúsági regényeket és ismeretterjesztő munkákat, a felnőtteknek pedig a klasszikusok díszkiadásait. Iparszerűvé vált a karácsonyi kellékek előállítása: a házilag készült díszekkel szemben (amelyekkel az ünnep előtt napokig elbabráltak a felnőttek) hódítottak a csillogó gyári ezüst- és aranyhálók, tarka üvegcsillagok és repülő angyalok, amelyekkel egy óra alatt feldíszíthették a fát.

A századforduló az ünneppel foglalkozó újságcikkekben a korábban általános érzelgősséget egyre gyakrabban átszínezte az irónia, hangot kapott az ünnep kiüresedése, illetve anyagiasodása miatti sajnálkozás is. Ekkoriban ugyanis már nemcsak a gyerekek számítottak édességre, gyümölcsre, apróságokra (christkindlire, angyalfiára), hanem a felnőtt családtagok, a szegényebb hozzátartozók és a személyzet is várta a „járandóságát”. Az elüzletiesedés következtében a karácsony szoros kapcsolatba került a gazdasági konjunktúraviszonyokkal is. Karácsony táján erősebben érvényesült a polgárt jótékonykodásra kötelező társadalmi norma is, még ha nem is mindig állt mögötte valódi szociális érzékenység vagy önzetlen keresztény irgalmasság.

Karácsony (1906) (Fortepan / GGAABBOO)

Az újévköszöntés rituáléja

A 19. század folyamán a városokban az újesztendő ünneplésének is sokrétű szertartásrendje alakult ki. Nem veszítette el ugyan az ünnep azt a hagyományos szerepét sem, hogy alkalmat adjon a családi-rokoni kapcsolatok ápolására, de a modern nagyvárosban az üzleti, hivatali, politikai nexusok erősítése került a középpontba. Az újévi rituálé egyik legjellemzőbb elemévé az alá-fölérendeltségi viszonyban állók tisztelgései váltak. A tisztelgő látogatások skálája a miniszterelnököt és a házelnököt felköszöntő képviselők küldöttségeitől a főnökeiket meglátogató hivatalnokokon keresztül a számtalan egyesületi elnök előtti „udvarlásig” terjedt. (Ennek a szokásnak a nagyobb városokban a középkorba nyúló gyökerei is voltak.)

Még szélesebb kört érintettek a patrónus-kliens típusú látogatások. Ezen a napon a közép- és felső osztályhoz tartozókat felkeresték mindazok, akik rendszeresen vagy alkalmilag személyes jellegű szolgálatokat teljesítettek körülöttük (borbélylegény, hordár, levél- és újsághordó, pincér, házmester stb.), s akiknek ilyenkor borravalóval illett viszonozni a jókívánságokat.

Újévi képeslap 1908-ból (gyulaanno.hu)

Az ünnep fontos kellékévé vált az újévi üdvözlőkártya. Magyarországon a német nyelvterületről terjedt el a szokás: a 19. század elején, újév környékén Pest-Budán már tömegével árulták az ilyen lapokat. Ezek eleinte leginkább a kisded Jézust ábrázolták, többnyire az új pályáját kezdő évet jelképező felröppenő galambbal. Később már csak közvetetten tartalmaztak bibliai vagy mitológiai utalásokat, ugyanakkor rendes tartozékukká váltak a – többnyire helyi rímfaragók által összeszerkesztett – üdvözlő versek, esetleg szállóigévé vált mottószerű idézetek. A 19. század vége felé már igen elterjedt, hogy a felső- és középosztálybeliek névjegyüket küldték el újévi üdvözletként.

Végezetül álljon itt egy újévi naplóbejegyzés a reformkorból, amelynek szerzője ismét Szekrényessy Józsefné Slachta Etelka. A közölt részlet 1839. december 31-én kelt,  a nap múltával. Etelka ekkor özvegy édesanyjával Sopronban élt, ahol a kisvárosi környezetet fojtogatóan szűkösnek érezte előző lakhelye, Buda után. A leírásból kiderül, mivel telt az esztendő utolsó napja Etelka és édesanyja környezetében, továbbá az évzáró bált elmulasztó leány visszatekintő, belső vívódásaiba is betekintést nyer egy sajátos, szerelmi és már problémákat tárgyaló összegzés révén.

 „31-kén. Ez év utolsó napja! S mily álommal léptem ebbe? Hogy Vojna meny­asszonya valék. Hogy ő szilárd elvű, nem a szerelemtől gyermekileg ellágyulva, feltevé, magában, engem jól vezérelni, s hűségemet próbára tenni. Gondolám, hogy mégsem leszek oly boldog vele, mint álmodám, ha ő sze­szélyes s komor. De midőn felébredék, látám ismét át, mennyire boldogíthatna ő! A patiance-t ismét tudom: a múltkor történetileg Batky csinálá azt. Igen örvendek, hogy ismét tudom! Délelőtt misében: Sibrikék, tante Sophie, Budayék és tante Claire-nél voltunk. Délután itt: Buday Lóri és Tarné. Estére Zayné hívott s kérete: hoznék dalműket is magammal. De anyám már urakat hívott volt parthia-jára; s én örvendtem, hogy ezen estét, mely oly fontos, mellyel egy egész évet zárunk a mindenség katlanjába, elmélkedve honn tölthetém. Anyám báró Fichtel, báró Ocskay és Krieg­sfeld ezredessel játszott. Én ezalatt holnapi gyónásra készültem. Mennyit ígértem magamnak 18-ik évemről! Mennyire mentek teljesülésbe merész vágyaim? A farsang víg volt. A nyár még szebb. A literaturai pályán léptem fel először ön-nevem alatt fel; én olasz operát hallottam először, császári főherceggel társalkodtam először s tőle kitüntetve, én Lisztet hallottam! Más leány helyzetemben boldognak érezné magát — s én? Én hideg, fásult s tompa vagyok még egyre! A szív vágyai teljesületlen maradtak! Egy férfi közeledett hozzám; egy férfiú, méltó választásomra s legmerészebb vágyaimat kielégítő — s én könnyelműen taszítám őt magamtól, mivel álomképeken csüggtem! Igenis bíztam ifjúságomban, önmagamban! Most egy év ismét eltűnt, én 19-ikembe lépek; hol van feltétem? 18 éves koromban kezemet nyújtani — és én ezt tehettem volna — boldogítottam volna, s magamra mily boldogság várt? S könnyelműségemmel önmagam ellen cselekedtem! Én bús, igen bús vagyok. Misében keserűn sírtam, bár az új év derültebb fordulatot adna létemnek! Álmom igen mélyen hatott reám! Én egész terjedtségében, egész mélységében lá­tom át, mi lehetett volna belőlem s mi vagyok; egy érzés nélküli, hideg lény! S mégsem vagyok ez! Mélyen érzek!” (Napló, I. kötet, 2. kiadás. 109–110.)

Az idézett naplórészletek forrása:

„… kacérkodni fogok vele.” Slachta Etelka soproni úrilány naplója, 1838–1843. A naplót közreadja, a bevezetőt és a lábjegyzeteket írta és a mutatókat készítette: Katona Csaba. I–IV. kötet.  I. Győr, 2004–2007 [2014] [A szövegben: Napló]

A napló eredetijét a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megyei Soproni Levéltára őrzi.

Fónagy Zoltán–Katona Csaba

 

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.
Támogasson minket