Karácsonyi összecsapás – a nagyszombati csata

Nem mindig hallgatnak a fegyverek karácsonykor. Háromszáztíz évvel ezelőtt – 1704. december 26-án – ­Nagyszombat közelében zajlott a Rákóczi-szabadságharc egyik fontos ütközete. Hogyan zajlott le a nagyszombati csata és milyen út vezetett hozzá?

Az 1703 nyarán kirobbanó Rákóczi-szabadságharc első évében szép sikereket ért el. Kihasználva I. Lipót német-római császár seregeinek spanyol örökösödési háborúbeli lekötöttségét, Rákóczi hadai sikeresen elfoglalták az Alföldet, a Felvidék nagyobb részével és a Duna-Tisza köze északi felével együtt. Ha nehezen is, de a kurucok teret nyertek Erdélyben is. Bár az ország keleti felében több nagyobb várat és várost nem tudtak elfoglalni, ezeket körülzárták és idővel védőik kénytelenek voltak a kurucoknak átadni azokat. 1704-ben a kurucok két alkalommal is megpróbálták elfoglalni a Dunántúlt, azonban előbb a Károlyi Sándor vezette expedíció vallott kudarcot, majd a Forgách Simon, később Eszterházy Antal és Károlyi által vezetett második kísérletet is elsöpörte a császári-királyi hadsereg ellentámadása.


II. Rákóczi Ferenc. Forrás: hu.wikipedia.org

Szintén eredménytelenül végződött a Rákóczi által, az udvar szolgálatában álló szerb határőrök ellen indított bácska-szegedi hadjárat is. Egy rövid fegyverszünet után a hadműveletek súlypontja a Felvidékre helyeződött át. A fejedelem mintegy 8000 emberből álló seregével 1704. november 5-6-án ostrom alá vette Érsekújvárt, melyet az őrségben szolgáló magyar katonák segítségével november 16-án éjjel a kurucok el is foglaltak. Rákóczi ezután folytatva a hadjáratot november 27-én Lipótvár ostromába kezdett. Siegbert von Heister tábornagy, a magyarországi császári-királyi csapatok főparancsnoka erősítést kért, hogy a kulcsfontosságú erősséget felmenthesse. November 28-án pedig nagyhangú levélben értesítette Pozsony vármegyét arról, hogy hamarosan megindul Rákóczi ellen. A kurucok így értesültek Heister szándékáról, s mivel Kassáról még nem érkeztek meg az ostrom elején megrendelt nagyobb űrméretű mozsarak és ágyúk, s beérkezésükre a rossz időjárás miatt egyre kevesebb esély mutatkozott, Rákóczi és vezérkara haditanácsot tartott a további teendőkről. Úgy vélték, Heister a Nagyszombat, esetleg Szered felé vezető utat fogja választani, ezért megegyeztek abban, hogy a lovas harcra téli időben is alkalmas Nagyszombat melletti síkságon fogják megkísérelni Heister feltartóztatását.


Siegbert Heister. Forrás: www.sulinet.hu

Míg a kurucok a várható ütközetet tervezgették, addig Heister december közepére megkapta a kért erősítéseket és 20-án átkelt a Morva folyón. A kurucok igyekeztek megzavarni az ellenfél vonulását. Legnagyobb akciójukat másnap hajnalban hajtották végre, amikor a máriavölgyi kolostor közelében a völgy kijáratát egy csapat hajdú Deák Ferenc vezetésével elzárta és Heister seregét egész nap feltartóztatta. A siker azonban csak átmeneti volt. Heister hamarosan elérte Récsét, ahol csatlakozott hozzá Herberstein táborszernagy 7000 katonával és 16 ágyúval. Ezzel a császári-királyi haderő létszáma mintegy 20 000 katonára és 24 ágyúra nőtt.  Heister a következő napokban fokozatosan közeledett Nagyszombat felé. Amikor karácsony este tábort vert, már csak hat kilométerre volt a várostól. A Heister elől fokozatosan hátráló Bercsényi egy nappal korábban, Rákóczival egy időben érkezett meg Farkashidára, a kuruc csapatok gyülekezőhelyére. A kuruc sereg létszámát 19-20 000 főre becsülhetjük. A két hadsereg, ami a létszámokat illeti, egyenlő erejű volt, azonban a felszerelés, fegyverzet és tüzérség mennyisége és minősége szempontjából a császári-királyi hadsereg jobban fel volt szerelve, mely az erőviszonyokat a javára billentette el. Ennek ellenére a karácsony napján megtartott újabb kuruc haditanács úgy döntött, hogy a terep adottságait és lovasságuk erősségeit kihasználva támadólag fognak fellépni. A haditanács egyébként nem mehetett végbe viták nélkül, mivel a fejedelem elvesztette hitét a vele lévő magasabb rangú főtisztekben, Bercsényiben és Eszterházy Antalban. „Minthogy igen újoncnak éreztem magam a haditudományban, örültem, hogy olyanoktól kérhetek tanácsot, akik azt hitték, hogy értenek hozzá, de hamar észrevettem, hogy ők sem értenek hozzá.” – olvashatjuk a fejedelem Emlékirataiban.

Miután a haditanács végzett, a vezérek nekiláttak, hogy a kor szokásainak megfelelően, már a táborban kijelöljék és elrendezzék, mely alakulatok kerülnek a szárnyakra és melyek a sereg centrumába, illetve kijelölték ezen seregtestek parancsnokait is. Ezzel eltelt a nap hátralévő része és már besötétedett, mire végeztek. Rákóczi még az éjszaka szeretett volna Nagyszombathoz vonulni, hogy legyen ideje a csapatai felett szemlét tartani és a csata színhelyét megvizsgálni. Azonban Bercsényi, miután jelentést kapott Heister seregének közelségéről, úgy vélte, hiba lenne éjszaka elindulni, mert a nagy nehezen rendbe állított csapatok a sötétségben összekeveredhetnek. Bercsényi és Rákóczi ezen vitája tökéletes példája annak, amikor mindkét félnek igaza van, hiszen Bercsényi aggályai teljesen jogosak voltak, csupán abban hibázott, hogy ezt a haditanácson kellett volna felvetnie, amikor az éjjeli menet mellett döntöttek. Talán nem gondolták, hogy a csapatok felállításával ennyire sok idő el fog menni. Ugyanakkor Rákóczi szándékai is érthetőek és helyesek voltak. A fejedelemnek azt kellett felmérnie, hogy mikor veszít többet: ha ismeretlen terepen, de rendezett csapatokkal, vagy ha egy felderített területen, de fáradt csapatokkal kell csatát vívnia. Rákóczi nem volt tanult katona, élete első nagyobb csatájára készült, így nem tudta levonni a megfelelő következtetéseket.

Heister tábornok egészen 26-án hajnalig, csak erősen túlzó jelentéseket kapott a kurucok erőiről, de támadó szándékukkal és elhelyezkedésükkel tisztában volt. Emiatt – miután a visszavonulás lehetőségét elvetette – kezdettől fogva védelemre rendezkedett be. Ezért egy erdőben helyezte el seregét, de miután felfedezte, hogy Ocskay László és Ebeczky István lovas egységei két oldalról figyelik a seregét, elhagyta az erdőt és északkelet felé vonulva úgy állította fel seregét, hogy hátát védje a Parna-patak. A kuruc lovasság támadásainak elhárítására hevenyészett sáncokat készíttetett, melyekbe rövid lándzsákat rakatott. 26-án hajnalban egy, a kuruc hadseregből átszökött német katona pontosan tájékoztatta Heistert a magyarok létszámáról és szándékairól.

Mikor a kuruc sereg Nagyszombathoz ért és a reggeli órákban elkezdett a kijelölt hadrendbe felvonulni, Bercsényi és „több más tiszt” azt ajánlotta, hogy az ütközetet ne a város mellett – ahogy eredetileg tervezték – hanem Nagyszombatban és a város mögötti dombon vívják meg. Ez az elgondolás talán akkor működött volna, ha Heister serege a támadó fél, ebben az esetben, azonban egyáltalán nem volt logikus elgondolás, hiszen így Heister kikerülhette volna a kuruc sereget és szabad lett volna az útja Lipótvárig. Csak a magasabb rendű tisztek zavarodottságát mutatja ez az epizód. Rákóczi ebben az esetben szerencsére nem engedett Bercsényi kérésének.

Rákóczi a kor szokásait figyelembe véve a jobbszárny élére, az utána következő legmagasabb rangú személyt, vagyis Bercsényit állította, míg a balszárny parancsnoka Eszterházy Antal tábornok lett. A fejedelem a centrumban helyezte el gyalogságot, melynek Louis Fierville le Hérissy francia ezredes lett a parancsnoka, míg a lovasság a szárnyakra került.  Rákóczi azt szerette volna, ha alakulatai több vonalban sorakoznak fel, ezt azonban csak a gyalogságnál sikerült kivitelezni. Eszterházy és Bercsényi a lovas ezredeket egymás mellé egyetlen vonalban helyezték el, emiatt a fejedelem meg is rótta Eszterházyt az Emlékirataiban. Markó Árpád azzal magyarázta ezt a hibát, hogy a csatatérre érve és meglátva az előttük felsorakozott császári-királyi sereget – mely a délelőtti órákban a várossal szemben, nagyjából téglalap alakba állt fel – nem akartak egy hosszabb időt igénylő, több soros kialakítással bajlódni. Az is elképzelhető azonban – különösen, ha kurucok kevesebben lehettek, mint ellenfelük – hogy Eszterházy és Bercsényi felmérte azt, hogy amennyiben kettő, vagy három sorban állítják fel a rendelkezésükre álló nyolc-nyolc lovas ezredet, akkor Heister seregének arcvonala hosszabb lesz az övékénél. Ezzel szemben az egy vonalas felállással az ő vonaluk lett hosszabb, lehetőséget adva számukra az ellenfél bekerítésére, vagy oldaltámadások kierőszakolására.


A nagyszombati csata. Forrás: mek.oszk.hu

Rákóczi szűkebb kíséretével elindult, hogy Nagyszombatot megkerülve felderítse a csatateret, azonban a délután 1 órakor kezdődő váratlan hóviharban eltévedt és mire kíséretével visszavergődött a csatatérre, a harc már elkezdődött. A két sereg ágyúi szakadatlanul lőtték egymást. Heister – miután látta, hogy a kuruc arcvonal hosszabb az övénél – hogy az átkarolás ellen védekezzen, a balszárnyát északnyugati irányba elindította. A tényleges ütközetet tulajdonképpen ez a lépés indította el. Bercsényi félreértve ezt a mozdulatot, hadsegédje útján azt tanácsolta a fejedelemnek, hogy hagyják az ellenséget elvonulni. Rákóczi azonban parancsot adott Bercsényinek, hogy a jobbszárny szélén álló Ebeczky lovas ezred támadja meg az ellenséget. Bercsényi azonban rosszul adta ki a parancsot és a rohamjelet a többi ezred is átvette és a teljes kuruc jobbszárny eltávolodva a gyalogságtól rátámadt a császáriakra. Bercsényi hibáját azzal tetézte, hogy ezután kijelölt helyét elhagyta, hogy a gyalogságot is harcba vezesse, pedig ez nem az ő dolga lett volna. Ezt látva, Eszterházy is elindította a kuruc balszárnyat. Az nem derül ki a forrásokból, hogy a saját szakállára cselekedett-e, vagy pedig parancsot kapott a fejedelemtől. De a jobbszárny támadását és a centrum ágyúzását látva, joggal hihette azt, hogy általános támadás kezdődött. A kuruc szárnyak támadása sikert hozott, a császári-királyi csapatok menekültek, vagy teljesen össze voltak zavarodva. Eszterházy katonái olyan ügyesen harcoltak, hogy Heister jobbszárnyának ágyúit is elhallgattatták, míg a másik oldalon már a császári-királyiak társzekereit fosztogatták. Ezt látva a kuruc gyalogság is megindult előre. A támadásuk sikeres volt, áttörték az ellenség arcvonalát és Heister is közvetlenül életveszélybe került. A kuruc gyalogság soraiban harcolt egy miskolci hajdúszázad, melynek vitézségéről később a fejedelem is megemlékezett. A miskolciak, mikor áttörték a császári-királyi sereg első vonalát, Heister közvetlen közelében találták magukat. Az egyik katona megismerte a Habsburg-sereg vezérét és puskájából rálőtt, azonban a lövés célt tévesztett. A vitéz ekkor karddal támadt Heisterre, azonban Czobor Márk gróf, a tábornagy hadsegéde, pisztolyával végzett a támadóval.

A kuruc sikerek nyomán azonban a harc zűrzavaros, áttekinthetetlen lett, a kuruc felső vezetés ezek után már nem tudott érdemi befolyást gyakorolni a csatára. A császári-királyi hadvezetés azonban ki tudta heverni az ütközet első fele által okozott sokkot és rendezni tudták menekülő csapataikat. Heister észrevette a kuruc jobbszárny és a centrum közötti rést és három lovasezreddel ellentámadást hajtott végre. A résen könnyedén áthatoltak majd balra és jobbra fordulva felszámolták a jobbszárny fosztogató lovasságát, illetve oldalba és hátba támadták a kuruc gyalogságot. Ezt látva a kuruc gyalogság bal oldalán harcoló, szökevény németekből álló Scharudi zászlóalj átállt az ellenséghez és oldalba támadta a többi kuruc gyalogost. Ezután a kuruc gyalogság arcvonala összeomlott. A legtovább Eszterházy alakulatai tartottak ki, de kezdeti sikeres előretörésüket ők sem tudták kihasználni, mert „amikor a málháig hatolt előre, szintén fosztogatni kezdett” írja Rákóczi. A fejedelem, bár szeretett volna a tartalék élén személyesen beavatkozni a harcba, de Vay Ádám, udvari marsall titokban megeskette a kíséretének tagjait, hogy nem engedik urukat a csata sűrűjébe. „Ezek körülfogtak, két oldalról megragadták lovam kantárát, és úgy vonszoltak magukkal, mint egy foglyot.” Ezután a fejedelem kénytelen volt kiadni a visszavonulási parancsot. A kurucok vesztesége halottakban és sebesültekben kb. 400, a császári-királyiaké kb. 600 fő volt.

Győzelme után Heister sikeresen felmentette Lipótvárt, de ennél többet nem tudott elérni, a hadászati kezdeményezés a Magyarországon túlerőben lévő kuruc hadsereg kezében maradt.

Rittling László

Ezt olvastad?

A Magyar Királyság a 17. század végére a török kiűzésének, az ún. visszaszerző háborúnak (1683–1699) köszönhetően a Habsburg–dinasztia uralta területté