A kegyvesztett püspök. Radanay Mátyás Ignác pécsi püspök szentszéki megerősítése

Az ősi püspöki székhely, Pécs 1686. október 22-én szabadult fel a 143 esztendőnyi török uralom alól. 1687. augusztus 8-án I. Lipót pécsi püspökké nevezte ki Radanay Mátyás Ignác zalavári apátot, scardonai püspököt. Radanayanak volt elsőként lehetősége a török után, hogy az egykori székvárosában építhesse ki rezidenciáját, és hozzáláthasson a püspökség újjászervezéséhez. Pécs, Baranya és Tolna vármegyék, a püspökség egykori birtokai azonban kamarai igazgatás alá kerültek, ami szinte magában kódolta az új pécsi püspök és a kamarai igazgatás közötti konfliktust.

A törökké vált Pécs, Simontornya és Siklós a visszafoglalás idején, 1686-ban. Egykorú rézmetszet. (Országos Széchényi Könyvtár, Apponyi-gyüjtemény.)

Radanay kinevezési okmányait hamar megküldték Rómába, a bécsi nuncius, Francesco Buonvisi pedig elvégezte az ilyenkor szükséges vizsgálatot, az úgynevezett püspöki processzust. A nunciatúráról ezután a jegyzőkönyv az osztrák Habsburgok által uralt országok bíboros-protektorához kerültek, aki ekkoriban Francesco Maria de’Medici volt. A kétszakaszos római megerősítés első lépcsőjét, a bemutatás (praeconisatio) az 1689. november 7-i konzisztóriumon történt meg. A második lépcső, vagyis az előterjesztés (propositio) azonban elmaradt. A közkeletű szakirodalmi vélekedés szerint a megerősítés azért halasztódott, mert Radanay sem saját, sem egyházmegyéje szűkös bevételeiből nem tudta volna a megerősítő pápai bulla kiállításához szükséges illeték összegét előteremteni és befizetni. Elképzelhető más, háttérben álló ok is, hiszen a magyar püspöki székek betöltésének esetében bevett gyakorlat volt, hogy az oszmán hódítás miatt elszegényedett magyar egyházmegyék esetében eltekintettek a Szentszéknél az ilyenkor fizetendő illetékektől.

Radanay már 1688 júniusában hosszabb levélben fordult XI. Ince pápához és Alderano Cybo bíboros-államtitkárhoz, kérve megerősítését tekintettel rövid idő alatt elért érdemeire, azaz a Pécs környéki unitáriusoknak a katolizálására. Radanay hangsúlyozta, hogy pápai megerősítés nélkül nem tud jogszerűen papok felszentelni, plébánosnak beiktatni, templomokat felújítani, felszentelni és azokat a kellő kegytárgyakkal ellátni. Ekkorra azonban a kamarai igazgatás pécsi hivatalnokaival való viszonya végletesen megromlott, ami már Bécsben, az Udvari Kamara előtt is ismert volt. Az udvar kegyeit akkor vesztette el végleg, amikor végső elkeseredésében a horvát rendeket akarta felbújtani az uralkodó ellen.

Radanay püspök portréja (Pécsi Egyházmegye)

Radanay korábbi pártfogójával Kollonich Lipót bíborossal is szembekerült, aki mint kalocsai érsek és az Udvari Kamara elnöke nagy befolyással bírt a magyar egyházpolitikára. A bíboros arra az álláspontra helyezkedett, hogy függesszék fel Radanay szentszéki megerősítésének megakadt folyamatát. Az ügyben római ágensén keresztül kapcsolatba lépett Francesco Maria de’Medici bíboros-protektorral és Anton Florian von Liechtenstein herceggel, a császár római követével is. Radanay hiába hivatkozott arra az új bécsi nunciusnál, hogy már 1690-ben megerősítették számára a praeconisatio megtörténtét Rómából, a császári udvar igyekezett előkészíteni a Szentszéknél a püspök elmozdítását.

Különösképpen lendületet kapott ez az igyekezet akkor, amikor Kollonich 1695-ben esztergomi érsek lett, az ország prímása. 1694-ben Radanay sikeresen tudta felterjeszteni ügyét a Szentszéknél, ahol a különböző pápai hivatalokból, vagyis kongregációkból fellelt iratok alapján bizonyítást nyert, hogy 1689-ben prekonizációja megtörtént. 1694 októberében ezért Radanay azt kérte XII. Ince pápához intézett levelében, hogy amennyiben szükséges, a szomszédos egyházmegyék főpásztorainak tanúbizonysága révén ismerjék meg a pécsi egyházmegyében elért eredményeit, és adják ki a megerősítő pápai bullát számára.

1696-ban a Hitterjesztés Szent Kongregációjához fordult, megnevezte három fő ellenlábasát is. Radanay vádjai szerint Gabriele Vecchi tábornok a katonaság részéről, Tullio Miglio a kamarai szervezettől, Jány Ferenc szerémi püspök, pécsváradi apát pedig az egyházon belül tett meg mindent az ellehetetlenítéséért. Ismét kérte, hogy érdemeiért adják ki számára a megerősítő pápai bullát, ez ügyben ismét írt a pápának is. A császári udvar, hogy megelőzze Radanay megerősítését, Kollonich Lipót emberét, Dolny István esztergomi nagyprépostot javasolta új pécsi püspöknek. A bécsi nunciatúrán annak rendje és módja szerint megtörtént az ilyenkor szükséges püspöki processus összeállítása, majd azt megküldték Rómába. A Szentszéknél azonban óvatosan kezelték az ügyet, hiába küldte el Andrea Santacroce nuncius Dolny processusát, hogy meginduljon a szentszéki eljárás, az nem került a pápai konzisztórium elé. Ez a Szentszéket is nehéz helyzet elé állította: ha elfogadják I. Lipót új püspökkinevezését, akkor egy már korábban praeconisált püspököt állítanak félre, amely a kánonjog helyett a királyi főkegyúri jognak biztosított volna előnyt.

Kollonich Lipót bíboros portréja, Christoph Weigel metszete (Wikipedia)

Végül Santacroce nuncius 1698. augusztus 18-án megbízta Telekessy István csanádi püspököt, hogy folytasson le újabb vizsgálatot Radanay ügyében, hogy valóban alkalmatlan-e, méltatlan-e a püspöki székre. Kilenc pontban vizsgálták Radanay alkalmasságának kérdését, összesen húsz tanút hallgattak ki még 1698 késő őszén. Ahogy Santacroce nuncius írta a Szentszéknek, a Telekessy-féle vizsgálat messzemenően bizonyította Radanay alkalmasságát, csupán a hosszú zaklatás által okozott lelki háborgás említhető, illetve némely dolgokban megtapasztalható ártatlan együgyűsége. A nuncius külön audiencián járt el I. Lipótnál a püspök érdekében, és a császár ennek hatására kész volt fenntartani Radanay pécsi kinevezését. Ezzel elhárult az akadály Radanay pápai megerősítése elől, az 1699. szeptember 7-i pápai konzisztóriumon maga az idős XII. Ince pápa referálta Radanay megerősítésének ügyét. Ekkor már az udvar is elfogadta a Szentszék döntését, 1700. január 21-én I. Lipót is megerősítette a pécsi püspöki székben Radanayt. Bár a császári udvarban voltak arra tervek, hogy az immár 70. évében járó főpásztor tevékenységét ellenőrző és korlátozó coadjutort állítsanak mellé, ezt a Szentszék nem hagyta jóvá. Radanay Mátyás Ignác püspöki felszentelésére 1700. augusztus 3-án került sor, tizenhárom évvel királyi kinevezését és szentszéki praeconisatióját követően.

A pécsi püspöki szék hosszan elhúzódó ügye több kérdésre is rávilágít. Egyfelől az oszmán hódoltságot követő katolikus egyházmegyei újjászerveződés nehézségei tűnnek elénk: a püspöknek rendes lakhelye sem Pécsett, az egyházmegye elpusztult, egész Baranya megyében alig laktak 2500-an, plébános alig volt néhány községben. A törökellenes visszafoglaló háború küzdelmeiben a hadseregnek minden ellátmányra szüksége volt, a kamarai igazgatás ennek rendelt alá mindent, ezért fel sem merülhetett a püspöki tizedek és birtokok visszaadása. Az „újszerzeményi” területek igazgatása, a Bécsből központosítva irányított kamarai szervezetek visszaélései eleve magukban hordozták a konfliktust az olyan erős jellemű, katona-püspökkel, mint Radanay volt. Az egyházi és kormányzati szándékok ütközése azonban nemcsak itt került végletes konfliktusba egymással.

I Lipót, Benjamin von Block festménye (Wikipedia)

Radanay elmozdítása épp a királyi főkegyúri jog és a Szentszék azt korlátozni szándékozó törekvései között feszülő ellentétekre is rávilágított. Nem volt ez példa nélküli a korszakban, az invesztitúra-jog feletti vita messzire visszanyúló gyökerekkel bírt. 1696-ban Illyés András erdélyi püspök kinevezését a Szentszék azért utasította vissza, mert I. Lipót nem mint erdélyi fejedelem, hanem mint magyar király akarta őt kinevezni. 1710-ben a Rákóczi-szabadságharcban kompromittálódott Telekessy István püspököt a császári udvar és az akkori esztergomi érsek is el akarta volna mozdítani, de a Szentszék végül helyén hagyta az egri főpásztort. Radanay esete azért is volt különösképpen érzékeny, hiszen 1687 őszén, a praeconisatio megtörténtével a Szentszék lényegében elismerte kánonjogi alkalmasságát. Ha pár évvel később Róma minden fenntartás nélkül teret engedett volna a bécsi udvar törekvéseinek, és belemegy Radanay elmozdításába, úgy egyfelől azzal elismerték volna az 1687. évi püspöki processus hiányosságát, másfelől teret engedtek volna a magyar királyi főkegyúri jog széleskörű használatának. Ezt a Szentszék nem tehette meg, hiszen saját joggyakorlatával és érdekeivel is szembement volna.

Radanay püspöksége az elvesztegetett évtized lett a pécsi egyházmegye számára. Bár a püspök – nem kis részben a jezsuita és domonkosrendi szerzetesek támaszkodva – több kisebb eredményt is elért az egyházmegye újjászervezésében, a pécsi püspökség barokk virágkora majd csak a Rákóczi-szabadságharc és a szatmári békekötést követően jött el, oly sok más, török alól felszabadult magyar egyházmegyéhez hasonlóan.

Az alábbi írás a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és az Újkor.hu együttműködésének keretében kerül közlésre.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-4 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.   

Mihalik Béla

Ezt olvastad?

Guitman Barnabás történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Történettudományi Intézetének adjunktusa, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének, a Lendület Hosszú