Kényszerpályák mentén – az 1952-es evangélikus egyházszervezeti átalakítás története

1952-ben az Északi és a Déli Egyházkerületek megszervezésével a Magyarországi Evangélikus Egyház történetének egy fontos fejezete ért véget. A régi egyházszervezet, amelyet III. Károly (1711-1740) alakított ki a I. és a II. Carolina Resolutio (1731, 1734) révén, az állam és a belső kényszerek nyomására, de az Evangélikus Egyház részéről került felszámolásra. Olyan egyházkerületek szűntek meg ekkor, amelyek egynémelyik római katolikus egyházmegyénél is hosszabb múltra tekinthettek vissza és generációk hitéletbeli kereteit adták meg századokon keresztül. Az új egyházszervezetet egy kisebb ország adottságaihoz igazították, aminek következményeként az állampárt teljesen az ellenőrzése alá tudta vonni az evangélikus egyházat.

Cikkemben röviden ismertetem, miként jutott el eddig a Magyarországi Evangélikus Egyház. Itt három tényezőt tartok kiemelendőnek: a felekezet demográfiai változásait, az egyházszervezet átalakításával kapcsolatos elképzeléseket és az átszervezés tényleges megvalósítását.

Esküvő a Budavári Evangélikus templomba, 1953 (Hámori Gyula, Fortepan 123444)

A protestáns egyházak – szemben a katolikus egyházzal, amely egy felülről építkező és nemzetek feletti egyházmodellt valósított meg – egy alulról szerveződő, nemzeti és területi alapú egyházmodellt hoztak létre, amelynek fennhatósága az országhatárokig terjedt. Az egyházi közigazgatási intézmények gyülekezetektől nyerik a joghatóságukat. A gyülekezetek – más néven egyházközségek – alkotják az egyházmegyéket, esperességeket. Az egyházmegyéket foglalják magukba az egyházkerületek. A Magyarországi Evangélikus Egyház legfelsőbb közigazgatási szintje az országos egyház és a legfőbb törvényalkotó szervét, a keresztény hagyományok alapján zsinatnak hívják.

A demográfia felől megközelítve a kérdést, a történelmi Magyarország területén, a Horvát Társkirályság nélkül, az evangélikus lakosság rendkívül aránytalanul oszlott meg. A nagy evangélikus tömbök Felvidéken, Délkelet-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon helyezkedtek el. A II. Carolina Resolutio rendelkezései alapján négy egyházkerületet állítottak fel: a Dunántúli, a Dunáninneni, a Bányai és a Tiszai Evangélikus Egyházkerületeket.

Az első világháború előtt, 1910-ben tartott népszámlálás adatai szerint az evangélikus lakosság a közvetlenül Magyarországon élő 18.264.533 főből 1.306.384 főt tett ki, ami a lakosság 7,2 százalékát jelentette, ezen belül a magyarság tette ki az egyház tagjainak 31, a tótok (szlovákok) 34.6, a német ajkúak pedig 32.6 százalékát. A későbbi trianoni határokon belül viszont csak 485.036 evangélikus volt, számarányuk pedig 6,4 százalékot tett ki az ország összlakosságához képest. 1920-ban ennek megfelelően 7.980.143 fő lakott az ország területén, 6,2%-uk, vagyis 497.012 fő tartozott az evangélikus felekezethez. A nemzetiségi arányok a határmódosítások és a háborút követő lakosságcsere miatt pedig jelentős mértékben a magyarok felé tolódtak el.

1930-ra – az intenzív Magyarországra irányuló áttelepülésnek köszönhetően – az ország lakossága 8.688.319 főre duzzadt fel. Az evangélikus közösség létszáma 534.165 főre nőtt, viszont az arányuk 6,1%-ra csökkent. Az 1938–1941 közötti területi gyarapodások révén 14.683.323 főre emelkedett a lakosság létszáma, az Evangélikus Egyház lélekszáma pedig 729.929 főre gyarapodott, viszont a lakosságon belüli arányuk tovább csökkent, így a lakosságnak már csupán 5 százalékát tették ki az evangélikusok.

A 2. világháború elvesztése magával hozta a megszerzett területek elvesztését is, így Magyarország lélekszáma 9.204.799 főre esett vissza. 1945 után a Csehszlovákiával kötött lakosságcsere-egyezmények és a német ajkú lakosság kitelepítése érzékenyen érintették az evangélikus egyház populációját; a nemzetközi egyezmények végrehajtását követően az evangélikusok létszáma 482.152 főre esett vissza. Az 1920 és 1949 közötti demográfiai változások a magyarországi evangélikus lakosságot összességében igen negatívan érintették.

Az Egyház korabeli dokumentumai és jegyzőkönyvei alapján megállapítható, hogy az 1920-as trianoni békét követően a Magyarországi Evangélikus Egyház a „békediktátum” elleni dacos tiltakozásképpen elutasította egyházszervezetének az új országhatárokhoz való igazítását, mivel az egyházi elitben az ilyen szintű „területi megcsonkítást” el nem fogadó magyarok aránya tovább nőtt a területi veszteségeket követően.

Ez azt jelentette, hogy az az egyházszervezet, amely az 1918 előtti Magyarország méreteihez, közigazgatási szerkezetéhez és népességeihez igazodott, megcsonkítva élt tovább. A négy egyházkerület (Bányai, Dunántúli, Dunáninneni, Tiszai Egyházkerület) közül kettő, a Dunáninneni és a Tiszai Egyházkerület területeinek túlnyomó része a Magyar Királyság utódállamaihoz kerültek át, míg a másik két kerület sokkal kisebb területi veszteségeket szenvedett el. Így óriási aránytalanságok alakultak ki az egyházon belül mind a közigazgatási egységek nagysága, mind a hívek száma, mind az anyagi források tekintetében. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a hívek kétharmada is az utódállamokhoz került, ami az egyház anyagi alapjait is megrengette.

1931–1937 között élénk vita alakult ki az egyházi közép- és felsővezetői körökben az arányosítás kérdésében, amit főként a rossz anyagi helyzet motivált. A felvetések a csonka egyházkerületek ideiglenes összevonását vagy pedig a nagyokhoz csatolását javasolták. A protestáns felekezetek decentralizáltságából adódóan az ilyen típusú döntéseket csak az érintett felek kezdeményezhették és bonyolíthatták le – ezt viszont nem voltak hajlandók meglépni és felvállalni, mert féltek, hogy ezzel elismerik a trianoni békeszerződés véglegességét. A zsinati és püspöki értekezletek nyilvános jegyzőkönyveiből kivehető vitát a korabeli evangélikus sajtóorgánumok – a források tükrében – elhallgatták a nagyközönség elől.

Az átszervezés elvi megfontolásának az 1938 és 1941 között megvalósuló területi gyarapodások vetettek véget. A háború és ezzel együtt a területi visszacsatolások elvesztésével szembe kellett nézni azzal, hogy az arányosítás kérdését rendezni kell.

Az átszervezés előkészítésére már az 1948–1952-es zsinatot megelőzően elindult a munka a belső fórumokon. Dr. Sólyom Jenő, az evangélikus felekezet egyik prominens személye és az I. számú szakbizottság tagja és előadója 1948 és 1950 között a Lelkipásztor című evangélikus lelkészi havilap hasábjain több cikkében is foglalkozott az átszervezés kérdésével.

Sólyom cikkeiben nem pusztán bemutatott több elképzelést, hanem részletesen elemezte is azokat. Ezek között a tervezetek között voltak olyanok, amelyek a kerületek számát lecsökkentették volna egyre, esetleg kettőre vagy háromra, de olyan is akadt, amelyik a területi átrendezések mellett megtartotta volna mind a négy egyházkerületet. A különböző felvetések mögött szakmai, pasztorális és anyagi megfontolások egyaránt meghúzódtak.

Csaba Antal evangélikus lelkész és a fiatalok, 1940-es évek (Bocskay Etelka gyűjteményéből, Száz Magyar Falu)

1950-ben vezették be az új állami közigazgatási rendszert, amely elkerülhetetlenné tette a régi egyházmegyei rendszer átalakítását is, az 1952. március 12-én tartott országos értekezlet egy javaslatot állított össze, amelyben azt mondták ki, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház egyházszervezetét annak valóságos teherbírásához és méreteihez kell igazítani. A zsinat elfogadta a koncepciót, valamint a két egyházkerületből álló szervezeti modell mellett foglalt állást. Leszögezték a dokumentumban, hogy a korábban és széles körben elfogadott átrendezési irányelvek mentén szeretnék egyszerűsíteni az egyházi szervezetet, illetve kidolgozni az erre vonatkozó javaslatot.

Az értekezlet javaslatai alapján az I. számú zsinati szakbizottság az alábbi hat irányelvet határozta meg és dolgozta ki IX. számú tervezetében:

„1. Az egyházmegyék határait az államigazgatási megyék határaihoz kell igazítani.

1.1. Az egyházmegye és a közigazgatási megye határai fedik egymást.

1.2. Egy egyházmegye két megyét foglal magába.

1.3. Egy megye területén kettő egyházmegyét hoznak létre.

2. Kettő egyházkerületet kell felállítani.

3. A területi reformok az egész országra kiterjednek.

4. Az újonnan felállított kerületekben joghatósága egyenlő számú egyházmegyékre fog kiterjedni.

5. A kerületekben lehetőség szerint egyenlő számú lelkészi állás legyen.

6. Mindkét kerület székhelye Budapest főváros legyen.” ( EOL/ Zsinati ügyek/ Zsinati iratok és jegyzőkönyvek 1948-1953 (16. doboz)/ Zsinat 1948-1952/ IX. számú Tervezet – Egyházmegyék és Egyházkerületek beosztása 1.)

Első ízben került megnevezésre a két új püspökség, az Északi és a Déli egyházkerületek, emellett kitértek még a lehetséges új megyei beosztásra is. Ezen elképzelés szerint az Északi egyházkerülethez került a Hajdú-Szabolcsi, a Borsod-Hevesi, a Nógrádi, a Budai, a Fejér-Komáromi, a Veszprémi, a Vasi és Győr-Soproni egyházmegyék, míg a Déli egyházkerülethez a Kelet-Békési, a Nyugat-Békési, a Szolnok-Csongrádi, a Bács-Kiskuni, a Pestmegyei, a Pesti, a Tolna-Baranyai és a Somogy-Zalai esperességek.

A tervezet szerint a két új püspökség területén 8-8 esperesség és 173, illetve 175 lelkészi állás került kialakításra. Az elméletileg és látszatra arányosnak tűnő megoldáshoz képest az Északi kerület területén 162 egyházközségben 172.848 lélek, míg a Déli kerület területén 155 egyházközségben 251.766 lélek élt.

A törvényjavaslat kifejtette továbbá azt is, hogy miképp felel meg a tervezet a lefektetett irányelveknek. Az első irányelvben megfogalmazott feltételek alapján a felállítandó 16 egyházmegyéből ötben egybeestek az egyházi és a közigazgatási határok (Nógrádi, Veszprémi, Vasi, Győr-Soproni és Bács-Kiskuni egyházmegyék),

hat esetben viszont az egyházmegye területén két közigazgatási megye volt található (Hajdú-Szabolcsi, Borsod-Hevesi, Fejér-Komáromi, Szolnok-Csongrádi, Tolna-Baranyai és Somogy-Zalai egyházmegyék). Egy egyházmegyében egy közigazgatási megye területére két esperesség esett: Kelet-Békési és Nyugat-Békési egyházmegye. Az első irányelv alól két település képzett kivételt, mert Nagybörzsönyt a Budai egyházmegyéhez, míg Érdet a Fejér-Komáromi egyházmegyéhez osztották be.

A hatodik irányelvben megfogalmazott igényt, hogy mindkét püspök székhelye Budapest főváros legyen, csak a főváros „kettéválasztásával” látták megvalósíthatónak: Buda városrészből egy különálló egyházmegyét alakítottak ki Budai egyházmegye néven, amely az Északi kerülethez tartozott, míg Pest városrész a Déli Egyházkerülethez.

A hat irányelvből az első elv kivételével mindegyik 100 százalékosan teljesült. A 317 evangélikus településből kettő esetében nem valósulhatott meg az első irányelv, viszont a 99,5 százalékára igen.

A X. tervezet az új I. törvénycikk átmeneti rendelkezéseit foglalta össze, „Magyarországi Evangélikus Egyház egyházközségeinek egyházmegyékbe és egyházkerületekbe való beosztásáról” címmel.

A tervezet 1. §-ban a zsinat önmagának biztosította az egyházközségek egyházmegyékbe és egyházkerületekbe való beosztásának, továbbá az egyházmegyék és egyházkerületek száma meghatározásának jogát. A 2. § kimondta a közigazgatási határok figyelembevételének az elvét. A tervezet 3. §-a rendelkezett az egyházmegyék egyenlő beosztásának és a lelkészi állások közel egyenlő számának az elveiről. A 4. §-ban véglegesítették a IX. tervezetben felsorolt egyházmegyék elnevezését és területét. Az 5. § tételesen felsorolta az új egyházmegyékbe beosztásra kerülő egyházközségeket. A 6. § az egyházmegyék új beosztását követően – mintegy köztes lépésként – a Tiszai egyházkerülethez osztotta be a Nógrádi, a Budai, a Fejér-Komáromi, Veszprémi, Győri-Soproni és Vasi egyházmegyéket, a Bányai egyházkerülethez a Tolna-Baranyai és Somogy-Zalai egyházmegyéket. Az addig fennállt négy püspökség helyett kettőt alakított ki Északi Evangélikus Egyházkerület és Déli Evangélikus Egyházkerület néven. Ily módon az egyházkerületek történelmi beosztása és elnevezése megszűnt.

A 7. §-ban az új püspökségek joghatóságát a IX. tervezetben ismertetett beosztás szerint határozták meg. A 8. §-ban rögzítették, hogy mindkét új püspökség székhelye Budapest főváros lesz. Az Északi kerület székhelyéül a Vári Egyházközséget (ma Budavári Evangélikus Egyházközség), a Déli kerület székhelyének a Deák téri Evangélikus Egyházközséget jelölték ki. A 9. § vonatkozó törvény kihirdetése után a változásokat 30 napon belül, míg az egyházkerületekre vonatkozó törvényt 60 napon belül végre kellett hajtani. A törvény végrehajtásáról kiküldött bizottság gondoskodott és a területi változásról értesíteni kellett a megyei és fővárosi tanácsokat és az Állami Egyházügyi Hivatalt. Végül a törvény kihirdetéséről az egyetemes közgyűlés elnöksége gondoskodott.

A zsinat I. számú szakbizottsága 1952. április 30-ai ülésén véglegesítette az I. számú törvényjavaslatát, amely a „Magyarországi Evangélikus Egyház területi beosztásának újrarendezéséről” címet kapta. A korábban ismertetett IX. és X. tervezetek szövegei kerültek be ide néhány kisebb módosítással és kiegészítéssel, a végső szavazást követően az Evangélikus Élet hetilapban is közzétételre került.

A 7. § alapján a törvény az egyház egyébként megrendült anyagi helyzetének védelme érdekében rendelkezett úgy, hogy a

„zsinat jelen törvény hatályba lépésétől kezdve az egyházmegyék és az egyházkerületek vagyonának, levéltárának, általában anyagi értékeinek megőrzéséért azokat a személyeket teszi külön is felelőssé, akik a hatálybalépés napján azok őrzéséért, illetőleg kezeléséért egyébként is felelősek.” [1](EOL/ Zsinati ügyek/ Zsinati iratok és jegyzőkönyvek 1948-1953 (16. doboz)/ Zsinat 1948-1952/ XI. számú Tervezet – Törvényjavaslat 8.)

 A 9. § úgy rendelkezett, hogy az átmenet zökkenőmentessége érdekében a zsinati tagok és póttagok újabb rendelkezésig megtartják a zsinati tagságukat.

Az I. számú zsinati szakbizottság Szervezeti és Kormányzati Szakbizottság előadója, Dr. Sólyom Jenő terjesztette a javaslatot a zsinat plénuma elé. A törvénytervezet indoklásából következtetni tudunk még néhány olyan kérdésre is, amelyek döntést igényeltek:

„Az előterjesztett törvényjavaslat ezeknek az irányelveknek csaknem teljes mértékben eleget tesz, csak az első nem valósul meg tökéltesen, hanem csak 99,4%-nyi mértékben. Két egyházközséget a javaslat más egyházmegyékbe oszt be, mint amelybe az 1. irányelv szerint kerülniök kellene. Megvalósítja a javaslat azt az irányelvet is, hogy a területi reform érintse mind a négy jelenlegi egyházkerületet, és azt is, hogy a két egyházkerületben lehetőleg egyenlő számú egyházközségi rendes lelkészi állás legyen; az egyikben van 173, a másikban 175. A javaslat 8-8 egyházmegye alakítását tartalmazza, tehát helytad a 4. irányelvnek. Az ilyen módon kialakuló északi és déli egyházkerület javaslata elkerülhetetlenül felidézi azt a kérdést, hogy nem lenne-e egyszerűbb az ország területének a Duna vonalával egyezően észak-déli irányban történő kettéosztása. Erre a kérdésre legyen elég annyit felelni, hogy a Duna vonala szerint nyugati és keleti egyházkerületre osztás javaslata sehogy sem tett volna eleget az ismertetett irányelveknek.” (EOL/ Dr. Sólyom Jenő hagyatéka (14. doboz)/ CI dosszié/ Az I. számú szakbizottság előadójának előterjesztése az 1948-ban megnyílt zsinat harmadik ülésszakának 2. ülésén. Budapesten 1952. május 20-án 1-2.)[2]

„Ezekre a rendelkezésekre azért van szükség, hogy a zsinat a korábbi rendelkezések szerinti körülményes eljárás helyett egyetlen törvényhozási aktussal megvalósíthassa a területi beosztás újjárendezését. Egyébként a hozandó II. tc. fogja szabályozni a későbbi esetekre az egyházközségeknek egyházmegyékbe, az egyházmegyéknek egyházkerületekbe beosztását, az egyházmegyéknek és az egyházkerületek számának meghatározását. A zsinatnak a II. tc. megalkotásakor módjában lesz valamely egyházigazgatási szerv hatáskörébe utalni ezeket a tennivalókat.” [3](EOL/ Dr. Sólyom Jenő hagyatéka (14. doboz)/ CI dosszié/ Az I. számú szakbizottság előadójának előterjesztése az 1948-ban megnyílt zsinat harmadik ülésszakának 2. ülésén. Budapesten 1952. május 20-án 2.)

A 9. paragrafushoz megemlítem a szakbizottságnak azt a nézetét, hogy a paragrafusban foglalt rendelkezés megában foglalja azt is, hogy a további rendelkezéséig nincsen helye a zsinati képviselők pótlásának a régi területi beosztás szerinti önkormányzati testületek részéről.

A győri Nádorvárosi evangélikus templom, 1960 (Konok Tamás, Fortepan 43306)

A törvény kihirdetését követően gyorsan mozgásba lendültek az események és az egyházmegyék, valamint az egyházkerületek záróközgyűléseire rendkívül hamar sor került, azt követően pedig az alakuló közgyűlésekre is. A sajtóban pedig csak pozitív hírek tömkelege jelent meg, nem mutathatták be a kialakuló vitákat, már ha voltak egyáltalán, mert a levéltári forrásokban nincsenek vitákra utaló anyagok és a legfontosabb forrás, a zsinati napló, amelyben minden elhangzott felszólalást rögzítettek, elveszett. Így csupán a hivatalos állami és egyházi álláspontot ismertethették ebben az ügyben.

Az egyházszervezet átalakítása felfogható lenne egyszerű adminisztratív lépésként, amely az állami közigazgatási szerkezethez alakította át az egyházszervezetet. Az 1952-es átszervezés azonban ennél sokkal nagyobb horderejű folyamat volt, hiszen az eddigi egyházi élet romjaiban fennmaradt kereteit végleg megsemmisítette. Továbbá a teljes evangélikus felsővezetés Budapestre került fel, ami lehetővé tette az egyháziak teljes ellenőrzését, könnyebbé tette az állami beavatkozást a felekezeti belügyekbe és a vezetőválasztások menetébe is. Ez az egyházszervezeti rendszer oktrojáltsága miatt a rendszerváltoztatást követően revideálásra került és 2000-ben felállítottak egy harmadik egyházkerületet Dunántúli Evangélikus Egyházkerület néven.

 

Felhasznált források és irodalom

Kiadatlan források:

Evangélikus Országos Levéltár (EOL)

Dr. Sólyom Jenő hagyatéka (14. doboz)/ CI dosszié/ Az I. számú szakbizottság előadójának előterjesztése az 1948-ban megnyílt zsinat harmadik ülésszakának 2. ülésén. Budapesten 1952. május 20-án

Zsinati ügyek/ Zsinati iratok és jegyzőkönyvek 1948-1953 (16. doboz)/ Zsinat 1948-1952/ XI. számú Tervezet – Törvényjavaslat

Zsinati ügyek/ Zsinati napló, gépelt jegyzőkönyv 1934-1937 (12. doboz)/ A Magyarországi Evangélikus Egyház 1934-37. évi országos zsinatának naplója

Zsinati ügyek/ Zsinati iratok és jegyzőkönyvek 1948-1953 (16. doboz)/ Zsinat 1948-1952/ IX. számú Tervezet – Egyházmegyék és Egyházkerületek beosztása

Zsinati ügyek/ Zsinati iratok és jegyzőkönyvek 1948-1953 (16. doboz)/ Zsinat 1948-1952/ IX. számú Tervezet – Kimutatás a régi egyházkerületi egyházmegyei beosztás változásáról

Zsinati ügyek/ Zsinati iratok és jegyzőkönyvek 1948-1953/ Zsinat 1948-1953 (16. doboz)/ X. számú Tervezet – I. Törvénycikk – Átmeneti rendelkezések

Zsinati ügyek/ Zsinati iratok és jegyzőkönyvek 1948-1953 (16. doboz)/ Zsinat 1948-1952/ XI. számú Tervezet – Törvényjavaslat

Zsinati ügyek/ Zsinati iratok és jegyzőkönyvek 1948-1953 (17. doboz)/ Zsinat 1948-1952/ Jegyzőkönyv (145/1952)

 

Szakirodalom:

Az 1920. évi népszámlálása. A Magyar Kir. Kereskedelemügyi Miniszter rendeletéből szerkeszti és kiadja a Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Pesti Könyvnyomda-Részvénytársaság. Budapest. 1923.

Az 1930. évi népszámlálása. Szerkeszti és kiadja Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. Stephaneum Nyomda Részvénytársaság. Budapest. 1932.

Az 1949. évi népszámlálása. Állami Nyomda. Budapest. 1950. 2 kötet.

BRUCKNER Győző: A Magyarhoni Evangélikus Egyház egyházkerületeinek beosztása történelmi és egyházjogi megvilágításban. Ludvig István Könyvnyomdája. Miskolc. 1937.

Dr. SÓLYOM Jenő: Zsinat elé: Egyházegyetem. Zsinat. Lelkipásztor. 25. évfolyam. 1948. november hó

Dr. SÓLYOM Jenő: Az új egyházi törvények előkészítésének a problémái. Lelkipásztor. 26. évfolyam. 1949. április hó

 

Térképek forrása:

Balogh Margit – Gergely Jenő: Az evangélikus egyházigazgatás (kerületek és egyházmegyék) ábrázolása a XVIII–XX. századig, a történelmi és a jelenlegi Magyarországon. In: Egyháztörténeti adattár, Budapest, 1995.

Kovács Rudolf Zoltán

Ezt olvastad?

Az 1956. december 8-án lezajlott 46 áldozatot számláló sortüzet tekinthetjük fordulópontnak Salgótarján, illetve Nógrád megye forradalmának történetében. A véres leszámolással