Kérdőív egy történelmi szakszótár elkészítéséhez

Oszd meg másokkal is:

Oktatás
Az alábbiakban Veres Violetta felhívását közöljük, aki egy kérdőív kitöltését kéri a történelem vagy történelemtanár szakos hallgatóktól és doktoranduszoktól. Az Újkor.hu örömmel segíti az értekezés (és ennek nyomán egy segédanyag) megszületését, bízunk benne, hogy minél több válaszadó szán időt a kitöltésre.

Íme a felhívás:
 
„Kedves Kitöltők!
 
A Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájának hallgatója vagyok. A kérdőív eredményeit a doktori disszertációmban fogom felhasználni.
A kérdőív célja, hogy felmérjem a történelem, illetve történelemtanár szakos hallgatók idegennyelvű szakszövegekkel való találkozásának gyakoriságát, az idegennyelvű szakszövegekkel való munka során felmerülő problémáikat, szótározásai szokásaikat és nehézségeiket, valamint megoldási javaslataikat.
A kérdőív eredményei egy olyan hiánypótló produktum megszületését segítik elő, amely kifejezetten történelem szakos és történelemtanár szakos hallgatók, kutatók munkáját könnyíti majd meg.
Ezért kérem Önöket, fogjanak össze a szakmáért, és töltsék ki minél többen!
 
Köszönöm segítségüket!
 
Veres Violetta
KRE-TDI”
 
A kérdőív elérhető innen.

Ezt olvastad?

Országos kulturális és történelmi versenyt rendez középiskolások számára a világ 52 országában működő Törökországi Maarif Alapítvány magyarországi intézménye, a Maarif
Támogasson minket