Kerekasztal-beszélgetés a Horthy-korszakról

Az ELTE Bölcsészettudományi Kara idén is otthont adott kulturális-szórakoztató rendezvényének, a Bölcsész Napoknak. A Történeti Intézeti Képviselet ennek keretében kerekasztal-beszélgetést szervezett a Horthy-korszakról. Ahogyan az várható volt, az érdeklődők megtöltötték a Szekfű Gyula Könyvtárat, Horthy Miklós személye, az őt övező kultusz és a nevével fémjelzett korszak iránt sok történészhallgató érdeklődik.

A beszélgetés résztvevői az ELTE BTK Történeti Intézet oktatói, a téma szakértő történészei voltak: Sipos Balázs, Tőkéczki László, valamint Zeidler Miklós. A beszélgetést Bezsenyi Tamás, a Történelemtudományi Doktori Iskola doktorandusza moderálta.

Horthy Miklós alapvetően kevesebb figyelmet kap a történelemoktatásban, mint Kádár János, pedig egyformán meghatározó személyiségei a múlt századunknak. Tőkéczki László úgy látja, ha kihalnak azok a generációk, akik a Kádár-rendszerben élték le életük jelentős részét, Kádár személye nem lesz már annyira érdekes, így a napi politika szintjén sem kezelik majd ennyire kiemelten. Mind a barna, mind a vörös diktatúrák részéről olyan szörnyűségek történtek, melyekkel egyaránt foglalkozni kell, hogy ne felejtődjenek el.  Felmerült, hogy az idei történelemérettségik feladatsora sem tartalmazott a Horthy-korszakra vonatkozó kérdéseket, s az utóbbi években is, ha volt is ilyen, az is leszűkült a társadalomtörténetre. Zeidler Miklós szerint azért hangsúlyosabb a társadalom- és gazdaságtörténet, mert nem akarják nehéz helyzetbe hozni a diákokat az érettségin azzal, hogy politikatörténeti kérdésekben kelljen állást foglalniuk, vagy hogy úgy gondolják, hogy állást kellene foglalniuk egy ilyen megosztó témában. A Horthy-korszak ugyanolyan, mint bármelyik másik történeti korszak, kutatása nyitva áll előttünk, ugyanolyan kérdéseket kellene föltenni, mint a Kádár- vagy a Rákosi-korszak kapcsán.

Nem annyira egyszerű megítélni a Horthy-korszakot, mint a Kádár- vagy a Rákosi-korszakot. Ha feltételezünk egyfajta folyamatosságot az egyes korszakok között, akkor mi az, amiben a kontinuitást meg lehet határozni, miket érdemes vagy miket kellene kiemelni a szimbolikában, van-e ebben szerepük a történészeknek? – hangzott el a következő fontos kérdés. Tőkéczki László szerint a magyar nép jelenléte jelenti a folytonosságot, hiszen voltak generációk, akik éltek a Horthy-korszakban és Rákosi vagy Kádár idejében is. Az, hogy szimbolikusan ki mit tekint folytonosnak, mit nyilvánít jogilag megszakítottnak, egyéni álláspont. A történész felelőssége, hogy azzal foglalkozzon, ami volt, és nem azzal, hogy ki és mit legitimál az aktuális politikában. Sipos Balázs véleménye szerint a történettudomány tudomány, aminek megvan a saját logikája, ami más, mint a politikáé. Ily módon nem is lehet közös nevezőre hozni a kettőt. További fontos szempont, hogy nekünk a nemzetközi történetíráshoz is kell valamilyen módon viszonyulnunk, de ez csak akkor megy, ha adaptáljuk annak logikáját. A történelemoktatás nem integrálja a nőtörténetet annak ellenére, hogy a női szerepek megváltozása igenis fontos és érdekes téma, s a nemzetközi nőtörténetírásban is jelennek meg olyan kérdések, amelyek termékenyebbé tehetik a Horthy-korszakról szóló kutatásokat. Ezek a kérdések mind kívül kell essenek a politikán.

Ha a korszak társadalomtörténeti megközelítését vesszük alapul, a magyar társadalom európai beágyazódása a nagybirtokrendszeren keresztül történhetett meg. A magyar állam működtetéséhez szükséges költségek kitermelésének legfőbb feltétele az exportképes nagybirtok volt. A kisbirtok nem tudná kitermelni az állam fenntartását, bármennyire is a kisbirtokrendszert kívánja meg a társadalmi igazságosság – ahogy ezt Tőkéczki László megfogalmazta. Emellett Sipos Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a populáris kultúra, a tömegkultúra feldolgozása többet adhat hozzá a korszak kutatásához. Nem szabad azt gondolni, hogy csak az elitkultúrával kellene foglalkozni, mert az a fontos, amit sokan olvasnak, ami a többség mindennapjaira hatással van. Érdemes lenne feltárni a hétköznapi képzeteket, a korszak átlagemberének képzetét a politikáról. Hasonlóan izgalmas nyitott kérdéskör a kulturális transzfereké, a modern nő és a modern férfi születéséé, illetve a sport szerepéé. Mindezt persze árnyalja a rendelkezésre álló forrásanyag.

A közkultúra részeként a lektűrirodalmon keresztül megfigyelhető a korszak kultuszának felfutása. Kondor Vilmos Budapest Noir-ja vagy A budapesti kémje, Benedek Szabolcs vámpírregényei a háború előtti évekről, illetve a visszaemlékezések újrakiadásai – Tormay Cécile, Bánffy Miklós, Nádasdy Borbála – mind a korszak iránti érdeklődés tanújelei. Sipos Balázs óva inti az olvasóközönséget ezektől a regényektől, mivel hitelességük evidenciákra épít, vagy művészien elferdíti azokat, mégis igyekeznek azt sugallni, mintha hitelesek lennének, mintha megtudhatnánk általuk valamit a korszakról. Egy történész számára zavaró lehet, hogy sokszor a dátumok és helyszínek nem fedik a valóságot, de a hétköznapi olvasó ezt nem érzékeli, számára az olvasmány élményét ez nem csökkenti – tette hozzá Zeidler Miklós.

A magyar hangosfilmgyártás kezdete összecsúszik a Horthy-korszakkal, a játékfilmek első évtizedeiben mégis kevéssé volt hangsúlyos téma Trianon és általában véve a politika. Felmerül a kérdés, milyen arcot mutat a kultúripar a korszakról? Zeidler Miklós hozzátette, hogy egyetlen film volt, amely cselekményének középpontjában Trianon állt, de az megsemmisült, illetve a Címzett ismeretlen c. filmben hangzik el egy irredenta kifejezés, de ennek a filmben nincs folytatása. Vélhetően nem mertek politizálni a játékfilmekben, mert nagy befektetésekről volt szó, biztos közönségre számítottak, s a társadalomnak inkább a romantikus filmekre volt igénye. Mindent lehet több szempontból vizsgálni, többféle értelmezés figyelembe vehető – tette hozzá Sipos Balázs. Így a korszak játékfilmjeiből az tűnik ki, hogy legtöbb esetben csak protekcióval lehet álláshoz jutni – jó példa erre A hölgy egy kissé bogaras című film, de a legtöbb filmben ez visszatérő motívum. Vannak a társadalmat bíráló filmek, még ha a revizionizmus kevéssé jelenik is meg bennük. Megfigyelhetők bizonyos erkölcsi tendenciák is, az egyes művek fogadtatása eltérő. Míg Budapesten Krenek Johnny játszik című dzsesszoperája ellen tiltakoztak, Kölnben Bartók Csodálatos mandarinját betiltották. Tőkéczki László hangsúlyozta, hogy nem szabad elfelejteni, hogy a kortárs irodalom nem alapvető irodalom az egyes korszakokban, ahogy napjainkban sem. Egyfajta axiómaként értelmezik az oktatásban, hogy az az irodalom, ami a Nyugatban jelent meg. Ehhez képest a kortársak számára a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új Idők jóval fontosabb lehetett, mivel nagyobb példányszámban jelent meg, mint a Nyugat. Itt fogalmazódik meg a történész feladata és felelőssége abban, hogy nagyon pontosan kell felmérnie az események súlyát és jelentőségét. Nincs értékes vagy értéktelen, semmi nem hagyható figyelmen kívül, de egy társadalmat akkor lehet megismerni, ha tisztán látjuk, mi az, ami a kor emberét és a kor társadalmát foglalkoztatta.

A közel másfél órás beszélgetés több kérdést nyitva hagyott a fiatal történészgenerációk számára, hiszen még mindig van számos aspektusa a korszaknak, amelyet érdemes feltárni, amelyről érdemes és kell is beszélni. Bízunk benne, hogy idővel semmi nem marad ezek közül érintetlen.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket