„Két kódex egy csapásra” – A Formularium Ecclesiae Strigoniensis kötetbemutatója

Immár második alkalommal mutatták be a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport új kötetét (Formularium Ecclesiae Strigoniensis). Róma után Budapesten az MTA Székházának második emeleti Kistermében 2018. december 13-án délután öt órakor a Magyar Tudományos Akadémia került sor a prezentációra. Az új kötet a Kutatócsoport Collectanea Studiorum et Textuum sorozatának negyedik köteteként látott napvilágot.

Az asztalnál: Szovák Kornél, Solymosi László, Erdő Péter, Tusor Péter és C. Tóth Norbert (Fotó: Kanász Viktor)

A nyitó gondolatokat a Kutatócsoport vezetője, a kötet elkészüléséhez vezető projekt koordinátoraként, Tusor Péter köszöntötte az egybegyűlteket. Bemutatta a köteteket később méltatókat: Solymosi László akadémikust és C. Tóth Norbertet az MTA doktorát. Mintaszerűnek nevezte a kötet megszületéséhez vezető kutatási projektet, melyben a PPKE oktatói és egykori hallgatói dolgoztak. mintaszerűségét. Hangsúlyozta, hogy a munka kereteit az Erdő Péter bíboros által 1999-ben alapított PPKE Egyháztörténeti Kutatócsoport biztosította, melynek része a Fraknói Kutatócsoport. Reményét fejezte ki, hogy 20 év tudományos eredményei nyomán lehetővé válik az Egyháztörténeti Intézet megalapítása a katolikus egyetemen.

(Fotó: Kanász Viktor)

Elsőként Solymosi László akadémikus méltatta az elkészült forráskiadványt. Bemutatását azzal a visszaemlékezéssel kezdte, amikor 2012-ben Szovák Kornél egy párizsi nemzetközi konferencián az esztergomi formuláriumról beszélt, s örömmel üdvözölte, hogy e formuláskönyv immár kiadva, nyomtatott formában minden kutató számára elérhető. Ez után tért rá a 7. századtól Európa-szerte terjedő formuláskönyvek – azaz mintakönyvek – ismertetésére. A magyar kutatástörténetből két történészt emelt ki, akik eddig jelentős eredményeket értek el a formuláskönyvek kutatása terén. A 18. században élt Kovachich Márton György két formuláskönyv kiadását, valamint a 20. században élt Bónis György munkásságát emelte ki. Bónis György művei közül a posztumusz megjelent Szentszéki regeszták című gyűjteményt tartotta a legfontosabbnak, mely a Beneéthy-formulárium számos darabjának tartalmi összefoglalóját tartalmazza, mindeddig ebből volt a legjobban megismerhető az Esztergomi Formuláskönyv is. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a most bemutatott csaknem 1000 oldalas forráskiadvány a formuláskönyv két szöveghagyományát, részletes bevezető tanulmányokat, bibliográfiát, hely- és névmutatót, valamint hét oldalnyi facsimilét egyaránt tartalmaz. Solymosi röviden kitért Beneéthy Máté- és a Nyási Demeter-féle kódexek egymáshoz való viszonyára, történetére, őrzési helyére is. A korábban (1512 előtt) keletkezett kódex Beneéthy Máté munkája, aki a 16. század elején az esztergomi olasz vikáriusok hivatalában volt jegyző – személyét azonban közelebbről nem ismerjük. Nyási Demeter vikárius idején (1521 körül) keletkezett másik kódex szerzőjének kilétéről nem tudunk. A Sáros megyéből származó Nyási Demeter vikárius személyéről annál több információval rendelkezünk. Solymosi méltatásában két a kutatás számára kevéssé ismert, misealapítvánnyal kapcsolatos adatot említett, egyiket 1518-ból, másikat 1522-ből. A kötet tartalmával kapcsolatban a kötet római bemutatójára készült füzetből idézte a formuláskönyvben lévő oklevelek tematikáját: „az egyházkormányzat késő középkori mindennapjait, az egyházi bíráskodás gyakorlatát, a zsinattartás rendjét, a vizitációs ellenőrző tevékenység módszereit és körülményeit, a lelkészkedő papsággal kapcsolatban felmerülő kérdéseket, a szerzetesi reform bonyolult összefüggéseit, a hívek ügyes-bajos szentszéki dolgait (végrendelet, kölcsön, kegyes adomány, búcsúnyerés, koldulási engedély, kiközösítés, feloldozás stb.), végezetül a liturgikus gyakorlat főbb kérdéseit” érintő iratokat tartalmaz a kötet. A tematikák felsorolása után kiegészítésként azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy nem csak az esztergomi egyházmegye területéről, hanem minden Esztergom lelki joghatósága alá tartozó területről és intézményről szóló ügyet is találhatunk a kötetben. Néhány példát vonultatott fel a kötetben szereplő iratok sokszínűségének szemléltetésére (visitatio, ügyvédvallás, adómentesség, török fogságból való kiváltásra gyűjtésre felszólítás). Egy-egy mondatban megemlítette a három bevezető tanulmányt, melyben Erdő Péter a Nyási-kódex és az egyházi bíráskodás viszonyát, Szovák Kornél magyarországi formuláskönyvek kialakulásának gyakorlatát és virágkorát, Sarbak Gábor pedig a két kódex kodikológiai leírását végezte el. A jövőről szólva kiemelte, hogy a kötet kiváló megalapozása a jövőnek, a jövőbeli kutatásoknak. A szerkesztők által vállalt kommentárkötet mellett Solymosi elmondta, hogy véleménye szerint nagyon hasznos lenne a fennmaradt vikáriusi oklevelek vizsgálata, a vikáriusi hivatalban dolgozó jegyzőkre vonatkozó adatok összegyűjtése, valamint a további formuláskönyvek kiadása. Végezetül két észrevételt fogalmazott meg: felhívta a figyelmet a városok belső írásbelisége kutatása, a városokban keletkezett formuláskönyvek, valamint a „Szapolyai-féle” formuláskönyv vizsgálatának fontosságára egyaránt.

C. Tóth Norbert (Fotó: Kanász Viktor)

C. Tóth Norbert méltatását azzal kezdte, hogy kijelentette: a kiadott forrás proveniencia elve felől megközelítve, véleménye szerint sokkal több, mint formuláskönyv, hiszen nem csak a szentszéki bíráskodáshoz kapcsolódó iratok vannak benne, hanem például esztergomi káptalani oklevelek, vagy Bakóc Tamás bíboros és Túronyi Mihály által kiadott oklevelek, valamint az esztergomi káptalan magánlevéltárának egyes darabjai is. Továbbá kiemelte, bár a formuláskönyv keletkezési idejét jól ismerjük, korábban és később kiadott okleveleket egyaránt tartalmaz, így például Salánki Ágoston győri püspök okleveleit. Kiemelte azt, hogy a formuláskönyvben található egy oklevél, melyben Gáspár nevű győri püspök haláláról értesülünk – ilyen nevű győri püspököt azonban nem, csak segédpüspököt ismerünk. Ezen általános információk után néhány fontos oklevéllel, oklevélcsoporttal szemléltette, hogy milyen értékes források, adatok találhatók a formuláskönyvben. Kitért Túronyi Mihály oltárigazgatóvá és nógrádi főesperessé való kinevezési irataira, melyek Túronyi magánlevéltárából kerülhettek bemásolásra a formuláskönyvbe. Kiemelte azt a kilenc darab oklevélből álló csoportot, mely egy István nevű nyitrai püspök nevében kelt, mint esztergomi vikárius – s aki Erdődi István, Bakóc Tamás unokaöccse volt. István nevű vikáriusról azonban korábban nem tudott a magyar középkorkutatás, a formuláskönyvben szereplő oklevelek datálása alapján 1504–1505 fordulóján Erdődi István, mint Tamás vikárius – aki Bónis szerint ebben az időben beteg volt – helyettese működött. Kiemelte, milyen fontos és részletes adatokat találhatunk a városi – budai, pesti és több bányavárosi – polgárságra, az egyes polgárok családi kapcsolataira vonatkozóan. Több káptalani javadalomba való kinevezés megerősítése segítségével sikerült pontosabban datálni az egyes javadalomviselések idejét. Így a formuláskönyvben megtalálható Szatmári György esztergomi éneklőkanonokká, Tusai Péter tornai főesperessé és Csobándi László szepesi éneklőkanonokká való kinevezése egyaránt. Zárásként kiemelte, a kötet összeállítása hatalmas munka volt, de még nagyobb munka vár a kötetben található adatok feldolgozására, elemzésére vállalkozó kutatók számára.

Erdő Péter bíboros hozzászólása (Fotó: Kanász Viktor)

Ezt követően Erdő Péter bíboros a kötet elkészültén való öröm kifejezése után a kötet kánonjogi vonatkozásairól szólt. Rövid felszólalásában arra kereste a választ, hogy mi indokolhatta a belső használatra készült egyházjogi formuláskönyv két változatban való elkészítését. A két változatban fennmaradt formuláskönyv közti nagyfokú egyezés miatt döntöttek úgy a szerkesztőkkel együtt, hogy nem csak a Nyási-, hanem a Beneéthy-kódexet is kiadják egy kötetben. Kitért az egyházi bíróságok szerkezetének régiónként eltérő változásaira, s arra, hogy az Észak- és Nyugat-Európában a 12. század végétől elterjedő officiális bíróságokkal ellentétben Magyarországon maguk a vikáriusok töltötték be azokat a feladatokat is, amelyek máshol az officiális feladatkörébe tartoztak – ezzel Magyarország a mediterrán típusú berendezkedéshez tartozott. Kánonjogról szólva kiemelte a formuláskönyv okleveleinek többször előforduló kánonjogi szerzőkre való utalását (pl.: Anagni János), melyek beazonosítása rávilágít az okleveleket fogalmazók pontos jogi ismereteire, műveltségeire. Erdő bíboros feltevése szerint néhány esetben ezek a kánonjogi munkák már ősnyomtatvány formájában is elérhetők voltak az esztergomi vikárius hivatalában dolgozók számára. Zárásként köszönetet mondott a kötetet szerkesztőknek, s mindenkinek, akik részt vettek a kötet megjelenési munkálataiban.

Szovák Kornél felszólalása (Fotó: Kanász Viktor)

Végül de nem utolsó sorban a kötet másik szerkesztője, Szovák Kornél ismertette a formulárium kiadásához vezető általa „szellemi kaland”-ként megélt munka menetét és volumenét. Felszólalásában elsőként egy újabb példával szemléltette a heterogén anyag izgalmas adatait. Példája Tolnai Máté, pannonhalmi apát erkölcsi bizonyítványa volt, melyet az esztergomi káptalan állított ki megvédve az apátot a rendi reformmal egyet nem értők feljelentésétől Rómában. Itt Szovák kitért arra, hogy a formuláskönyv egyes bencés rendi reformmal foglalkozó darabjai Sörös Pongrác és Erdélyi László által a Pannonhalmi Rendtörténetben a Beneéthy-kódex egykori tulajdonosának, Batthyány Ignác püspöknek köszönhetően már kiadásra kerültek, így tehát nem voltak ismeretlenek a magyar kutatók előtt. Ugyanakkor a Nyási-kódexben is találhatók a bencés rendi reformmal kapcsolatban iratok, melyek a Zalavári apátságot érintik, s amely korábban nem volt ismert a reformmal foglalkozó kutatók számára. Ezen túl két kérdésről beszélt: a 16. század eleji Magyarország forráshelyzetéről, illetve az ekkor a vikáriusi bíróság irodájában használt latin nyelv volumenéről és eredetéről. Előbbi kapcsán Engel Pál tézise alapján abból indult ki, hogy a középkorban keletkezett iratanyag 2 %-a maradt csak meg korunkra. A formuláskönyvben szereplő rendkívüli mennyiségű utalás, említés szintjén előkerült irat alapján Szovák úgy gondolja, ez a tézis módosításra szorul. A keletkezett anyag személyes jellege miatt hatalmas selejtezésnek esett áldozatul, így akár az is elképzelhető, hogy a keletkezett anyagnak csak 0,5–1 % maradt fenn. A latin nyelvezettel kapcsolatban az volt Szovák Kornél előzetes feltevése, hogy egy száraz, jogi, késő-középkorra jellemző latin nyelvvel fog találkozni. A feldolgozó munka során azonban kiderült, hogy egy rendkívüli módon stilizált, retorikai elemekkel díszített latin nyelvet használtak a 16. század eleji esztergomi vikáriusi bíróságon, amely a késő antikvitás, a 4–6. század nyelvezete.

Tusor Péter köszöntője (Fotó: Kanász Viktor)

Tusor Péter – csatlakozva Erdő Péterhez és Szovák Kornélhoz – köszönetet mondott a szerzőknek, s mindenkinek, aki részt vett a kötet megjelenésében. A kötetről szólva végül elmondta, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a Gondolat Kiadónál megjelent kötet második kiadására jövőre sor fog kerülni. Biztatta a szép számban megjelent egyetemi hallgatóságot, hogy foglalkozzanak bátran a reneszánsz kor magyar egyháztörténetével. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az egyetemi ifjúság és a szélesebb szakmai közönség érdeklődésének felkeltésére a kötet bevezető tanulmányai és mutatója már most elérhető Kutatócsoport honlapján, 2019 végéig pedig teljes terjedelmében letölthető lesz az Esztergomi Egyház Formuláriuma.

(Fotó: Kanász Viktor)

A bemutatott kötet adatai: Formularium Ecclesiae Strigoniensis (Collectanea Studiorum et Textuum vol. I/4), edendo operi praefuerunt Petrus card. Erdő, Cornelius Szovák, Petrus Tusor, Budapest 2018 (lxxxiv + 880 pp., 8 facsim.). A bemutató ide kattintva megtekinthető.

Horváth Terézia

 Videó ide kattintva érhető el.

További információk a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport honlapján.

Ezt olvastad?

2019. február 20. – Tettesek és áldozatok – Zsidók a vörös- és fehérterror napjaiban 1919: ezzel a címmel rendezett beszélgetést