Kígyóméreg, fahéj, arany – Középkori pestis elleni praktikák és csodaszerek

Jóllehet a pestis a 19. század végéig a gyógyíthatatlan betegségek közé tartozott, a 14. század közepétől élénken foglalkoztatta a korabeli orvosokat. Több száz rövidebb-hosszabb értekezés született, amelyek a megelőzésére, valamint a „hatékony” gyógymódokra tettek különféle javaslatokat, sőt számos csodaszer receptje is ismert.

A korabeli orvosképzés

Miközben az 1347-ben a Krím-félszigetről Európába hurcolt fertőzés megállíthatatlanul száguldott Szicíliától egészen Skandináviáig, a tanult doktorok megkíséreltek magyarázatot találni a betegség eredetére. A fertőzés kiváltó okának ismerete nélkül ugyanis a gyógymód megtalálása is elképzelhetetlen lett volna. Tanult orvosokból pedig a korszakban nem volt hiány, hiszen Európa számos városában működött egyetem (studium generale), ahol a skolasztika szellemében oktatták az orvoslást. A 13. századtól alakult ki az alapvető szervezeti egységként működő négy egyetemi kar: a bölcseleti (facultas artium), a kánon- és római jogi (facultas decretorum et legum), az orvosi (facultas medicorum), valamint a teológiai (facultas sanctae theologiae). A medicinát valamennyi középkori egyetemen oktatták, azonban néhány intézmény orvosi képzése kiemelkedőnek számított a korszakban.

Középkori orvosképzést ábrázoló miniatúra. Forrás: Wikipedia

Salerno volt a klasszikus orvostudomány fellegvára, amelynek orvosi fakultása a dél-itáliai városban már évszázadok óta működő Benedek-rendi monostor orvosi iskolájára vezethető vissza. A mediterrán kikötővárost jelentős arab és görög kulturális befolyás érte, s ez a medicina területén is éreztette hatását. Az 1077-ben a városba érkező híres bencés orvos, Constantinus Africanus munkássága nyomán a települést egyenesen Hippokratész városának (Hippocratica Civitas) kezdték nevezni. A bolognai egyetem elsősorban a jogi képzés terén volt kiemelkedő, azonban orvosi karát is sokan látogatták, mivel a sebészeti és az anatómiai képzés központjaként tartották számon a korabeli Európában. Sőt a 13. század folyamán itt alakult ki a skolasztikus medicina tudománya. A 14. század derekán azonban Montpellier volt a leghíresebb orvosképzéséről. A településre – Salernóhoz hasonlóan – az egyetemi oktatás megszervezését (1268) megelőzően is az orvoslás oktatásának egyik centrumaként tekintettek. Az Ibériai-félszigeten a salamancai orvosképzés tekinthető kiemelkedőnek, amelyre jelentős hatást gyakorolt a mórok által meghódított területek felől érkező arab hatás. A Brit-szigeteken Oxfordot kell megemlítenünk, ahol az studium generale orvosi karán a salernói tantételek szolgáltak az ismeretanyag alapjául.

A rossz levegő

A korabeli tudósok jelentős része a betegség eredetét kutatva a két görög szaktekintély, Hippokratész és Galénosz tanítását követve a miazma-elméletre támaszkodott. Az ógörög miasma (μῐασμᾰ) szóra (jelentése szennyeződés, fertőzés) visszavezethető tétel szerint a fertőzéses járványokat a földből és a vízből a levegőbe került káros kipárolgások idézték elő. Érdemes ennek kapcsán a párizsi egyetem professzorainak 1348-ban a francia uralkodó utasítására elkészített szakvéleményét felidézni:

„Mi, a párizsi orvoskollégium tagjai ezennel előterjesztjük az uralkodó halálos pestis beható vizsgálata és alapos megvitatása, valamint régi tanáraink véleményének kutatása után ennek a betegségnek az asztrológia és a természettudomány szabályai szerinti világos elemzését. Mi a következőképpen foglalunk állást: Ismeretes, hogy Indiában és a nagy tenger melletti országokban a csillagok, amelyek a nap sugaraival és az égi forrósággal harcolnak, különösen a tengerre gyakorolnak hatást, és hevesen küzdenek annak vízével szemben. Emellett olyan gőzök keletkeznek, amelyek elsötétítik a napot és fényét sötétséggé változtatják. E gőzök emelkedése és zuhanása 28 napos ciklust képez. Végül a nap heve olyan erős hatást gyakorol a tengerre, hogy annak nagy részét felszívja és gőzzé alakítja, amely a levegőbe emelkedik. Miután az elpusztult halaktól a víz bárhol romlottá válik, a nap melege által többé már nem oldható fel, és sem egészséges gőzzé sem pedig záporrá, hóvá vagy dérré nem tud átalakulni, hanem a kigőzölgések elterjednek a levegőben és egyes vidékeket felhőkkel borítanak. Így történt Arábiában, India egyes részein, Macedónia síkságain és völgyeiben, Albániában, Magyarországon, Szicíliában és Szardínián, ahol senki sem maradt életben.”

Mások úgy vélték, hogy a földrengések nyomán a légáramba jutott káros gázok is járványokhoz vezethetnek, amelyre az arab polihisztor, Avicenna is felhívta a figyelmet. A tudós latin nyelvre fordított munkáinak köszönhetően ez az elmélet a 12. századtól Európában is közismertté vált. Nem véletlen tehát, hogy sokan az 1348. január 25-én Friuli tartományban bekövetkezett óriási földmozgással – amely az Alpokon túl is éreztette hatását – hozták összefüggésbe a fekete halál európai kitörését. Az említetteken kívül az asztrológiai magyarázatok is népszerűek voltak a korszakban. Gentile da Foligno például a Jupiter, a Szaturnusz és a Mars korábbi együttállására vezette vissza a dögvész tombolását. Nézete szerint e konstelláció következtében a tenger és a föld káros kipárolgásait romlott szelek szállították a légáramba, s ezt belélegezve az emberek megbetegedtek. Összefoglalva tehát a korabeli tudósok nézete szerint a pestis kiváltó okát a rossz levegő (aer corruptus) okozta, amelyet megtisztítva a járványt is megszüntethetőnek vélték.

Hippokratész és Galénosz ábrázolása. Forrás: Wikipedia

„…rakjanak hatalmas tüzeket”

A párizsi professzorok a csillagok kedvező konstellációjától várták a járvány elmúlását, amely a korabeli orvostudomány és az asztrológia szoros kapcsolatát tekintve kevéssé meglepő.

„Hisszük, hogy a csillagok a természet segítségével azon fáradoznak, hogy mennyei erejük révén az emberiséget megtartsák és megszabadítsák a szenvedéstől. Ezek a nap erejének segítségével áttörnek a vastag felhőkön tizenkét napon belül, július 17-ig. A köd ezután egy mérgező esővé alakul át, majd ezt követően a levegő ismét tiszta lesz. Amint a mennydörgés és a zápor jelzi, mindenkinek csapadékkal kell számolnia és az eső idején kerülni kell a levegővel történő érintkezést. Ezt követően venyigéből, babérgallyból vagy más éghető zöld fából rakjanak hatalmas tüzeket, továbbá a nyilvános tereken és otthon égessenek tömjént és kamillát. Senki ne lépjen a mezőkre, míg azok ki nem száradtak.”

A képzett doktorok igyekeztek megfelelő tanácsokkal ellátni „pácienseiket”, amelynek eredményeképpen két új „szakirodalmi” műfaj született meg a 14. század közepén. Az egyik orvosok és a laikusok számára diétára vonatkozó tanácsokat tartalmazott (pestconcilium), a másik pedig a betegség kialakulását, lefolyását, megelőzését és a járvány elleni védekezést tárgyalta (pestregimina). A preventív javaslatok között találjuk az érvágást, a diétát és az izzasztást éppúgy, mint a megerőltető fizikai munkától és a szexuális kapcsolatoktól való tartózkodást.

Érvágás ábrázolása egy 14. századi miniatúrán. Forrás: Wikipedia

Guy de Chauillac, a pápa és a francia király udvari orvosa javaslata szerint a bubópestis során keletkezett dudorokat fügével, főtt hagymával és pisztáciával kezeljék. Giovanni Dondi, a milánói püspök orvosa, a 14. század híres asztronómusa a fertőzöttek koponyáján történő érvágást kiváltképp hasznosnak vélte, mivel úgy gondolta, hogy a betegséget okozó „romlott” vér mennyisége így csökkenthető. A betegszobából kilépők számára rózsavízzel és ecettel történő arc- és kézmosást javasolt. Ajánlása szerint a kora reggeli kiadós füstölés ugyancsak megtisztítja a rossz levegőt, amelyhez a tölgy-, az olíva- és a mirtuszfát, valamint a balzsamot és a tömjént tartotta a legalkalmasabbnak. A halak és az édes gyümölcsök fogyasztását gyors romlandóságuk miatt nem tanácsolta, viszont a bort és a sört kifejezetten ajánlotta.

Giovanni Dondi szobra Padovában. Forrás: Wikipedia

A párizsi orvosprofesszorok kollégiuma a szárnyasok, különösen a vízimadarak húsát károsnak, míg a borssal és fahéjjal fűszerezett leveseket kedvezőnek ítélte.

Három napon át kevés élelmet vegyenek magukhoz, és tartózkodjanak a reggeli és az esti hűvösségtől. […] Nem ehetnek baromfit, vízi madarakat, malacot, öreg marha húsát, zsíros húst […] Ajánljuk az őrölt borssal, fahéjjal és fűszerekkel ízesített levest, különösen olyan embereknek, akik normál körülmények között kevés és változatos ételeket fogyasztanak. Csak hajnalig aludjanak, a nappali alvás káros. Reggelire csak keveset igyanak és 11 óra tájban ebédeljenek. Ekkor már többet lehet inni, mint a reggelinél, sőt tiszta, világos könnyű bort is fogyaszthatnak, amelyhez adjanak hat rész vizet. A száraz és friss gyümölcsök is ártalmatlanok, ha borral fogyasztják őket.

A pestis elleni „csodaszerek” közül a korszak egyik slágertermékének az ópiumszármazékok, kígyóhús, viperaméreg és varangypor elegyéből készült terjék számított. A varangypor előállításához békákat szárítottak ki, majd miután porrá zúzták azokat, disznózsírral keverték össze. Mások a különböző drágakövek és nemesfémek „fogyasztására” esküdtek.

Ulrik és Manardo doktorok javallatai

Minthogy 1348-ban Magyarországon is felütötte fejét a fekete halál, amely I. (Nagy) Lajos királyt (1342–1382) szintén megfertőzte, sőt első hitvese, Luxemburgi Margit életét e halálos kór oltotta ki 1349 szeptemberében, bizonyára az udvari orvosok sem tétlenkedtek. Sajnos azonban ebből az időszakból az általuk javasolt ellenszerekről, kúrákról nem maradtak korunkra források. A király gyógyíthatatlan betegségének kezelésére érkezett a francia uralkodó ajánlására a lengyel származású Johannes Radlicza, a montpellier-i egyetem professzora. A Párizsban tanult tudós talán a pestisből visszamaradt tünetek enyhítését végezhette, jóllehet erről sincsenek információink. Mindazonáltal a 14. század derekától a fekete halál visszatérő betegségnek számított a Kárpát-medencében, s ennek következtében Magyarországon is nagy érdeklődéssel fordultak a különböző praktikákat tartalmazó elméleti munkák felé.

Az egyik legkorábbi, a Magyar Királyság területén másolt kézirat Aranyasi Gellértfi János szepesi klerikus kódexében maradt korunkra (1473). A kollekció egy híres montpellier-i professzor, Johannes Jacobi 14. század második felében összeállított latin nyelvű értekezésének a 15. század közepén jelentősen átdolgozott változatát tartalmazza. A gyűjtemény elsőként a pestis okait veszi sorra, a fertőzés tüneteinek leírásával folytatódik, majd pedig a megelőzés és a lehetséges gyógymódok ismertetése következik. Az infekció a fertőzöttek testéből kipárolgó mérgező, nedves gőzökkel magyarázható, amelyek a levegő szennyezését okozzák.

Mátyás király ábrázolása a Thuróczy-krónikában. Forrás: Wikipedia

Mátyás király (1458–1490) számára egy közelebbről nem ismert Ulrik doktor állította össze egy pestis elleni (preservatio a peste) „gyógyszer” receptjét. Az orvosság meglehetősen egyedi, ugyanis a „hatóanyagok” között gyógynövények mellett nemesfémeket is találunk. A királynak felírt csodaszer tartalmazott – többek között – fahéjat, kurkumát és vérontófűgyökeret, sáfrányt, fahéjat, citromhéjat, sóskát, ördögszemoldatot, rózsavízben oldott cukrot, jácintot, vörös korallt, földes agyagot, sőt igazgyöngyöt, smaragdot, rubint, zafírt, aranyat és ezüstöt is. A ma már megmosolyogtató orvosi vény a korszakban korántsem számított kirívónak. Konrad Schwestermiller a pestisről 1484-ben összeállított németnyelvű könyvecskéjében például a magyar aranyat (ungarisch Gold), a rubint, a zafírt és a jácintot ajánlotta. A kevésbé tehetősek számára házilag is elkészíthető készítményt javasolt: veressenek vékony aranylemezeket, majd pedig felhevített állapotban tegyék ezeket borba. Az igazgyöngyöknek már az arab orvosok is gyógyító hatást tulajdonítottak, valószínűleg tőlük vették át alkalmazását az európai doktorok.

II. Ulászló király (1490–1516) hívására érkezett Budára Giovanni Manardo, aki 1513 és 1518 között udvari orvosként működött. A ferrarai doktor az uralkodócsalád kezelése mellett szívesen adott tanácsokat másoknak. A Mohácsot követően fényes pályát befutó Bethlenfalvi Thurzó Elek számára a pestis megelőzésére vonatkozó javaslatait tartalmazó levelében (1516) egyebek mellett az izzasztás, az érvágás, valamint a hashajtás szerepére hívta fel „páciense” figyelmét. A négynapos kúra során először hat uncia vért kellett „lecsapoltatni”, majd a teafogyasztást, végül pedig aloéból, rebarbara magból összeállított hashajtó bevételét tanácsolta. Az ártalmas nedvek kiűzésére alkalmasnak vélte továbbá a hánytatást és a diétát. A megfelelő emésztés elősegítése érdekében a torma fogyasztását ajánlotta. Az ellenállóképességet erősítendő, hasznosnak vélte a test borral történő lemosását és olajjal való bekenését. A talján tudós szerint a lakás és a ruházat tisztántartása éppolyan fontos szerepet játszott a megelőzésben, mint a harag, a lárma és a nappali alvás kerülése. Lakószobáját illetően arra hívta fel Thurzó figyelmét, hogy legyen távol az árnyékszéktől. Epidémia idején pedig szagolgasson illatos növényekből készült golyócskákat.

Giovanni Manardo. Forrás: Wikipedia

A nagyszebeni vesztegzár

A stájer származású Johann Salzmann (Johannes Salius) az 1510-es járvány idején Nagyszeben város orvosaként praktizált. Az ő nevéhez fűződik A pestis megelőzéséről és annak gyógyításáról (De praeservatione a pestilentia et ipsius cura opusculum) című munka, amelyben saját elméleti ismereteit és gyakorlati megfigyeléseit foglalta írásba, valamint bemutatta a korszak ismert, ám kevésbé hatásos gyógymódjainak széles repertoárját. E könyvecske 1510 decemberében Bécsben nyomtatásban is megjelent, amely ismertté tette nevét, s megalapozta későbbi pályafutását.

Saltzmann 1510-es művének címoldala. Forrás: Österreichische Nationalbibliothek

Salzmann tanulmányait Bécsben kezdte, ahol először a szabad művészetek mestere lett, majd Ferrarában az orvostudományokból doktorált. Nagyszebeni működését – amelynek pontos periódusa nem ismert – követően 1513-ban már a Bécsi Egyetem orvosi karának professzora, majd 1522-ben az egyetem rektorává választották. Ebben szaktudása mellett vélhetőleg az is szerepet játszott, hogy 1521-től I. Ferdinánd főherceg, a későbbi magyar király (1526–1564) és német–római császár udvari orvosként tevékenykedett egészen 1530-as haláláig. A pestisről összeállított latin nyelvű könyvecskéjét a nagyszebeni királybírónak és kamaragrófnak, Lulay Jánosnak, valamint a városi magisztrátus tagjainak ajánlotta. A pestis elkerülésére vonatkozó utasításokat tartalmazott, amely tulajdonképpen egy magatartási kódexnek tekinthető. 1521-ben a főherceg utasítására egy pestisrendtartást állított össze, amelyben megemlékezett a Nagyszebenben sikeresen alkalmazott vesztegzárról is.

A gondos és bölcs elöljáróság feladata, hogy az utcákat, házakat mindenféle tisztátalanságtól, rossz szagtól, rothadástól megszabadítsák, a lehető legtisztábban tartsák, a trágyát és egyéb sarat, állóvizeket és bűzös tócsákat felszámolják vagy leöntsék mésszel, avagy homokkal, esetleg jóféle földdel töltsék fel. A vágóhidak és mészárszékek folyóvízzel legyenek ellátva, és naponta fel legyenek mosva. A sertéseket ne tartsanak a lakóhely közelében, és mindent el kell követni, hogy a kellemetlen sertés-szag ne terjedjen el az emberek között.

El kell rendelni, hogy ne menjen sok ember egyszerre sehová, sem az éves vásárokba, lakodalmakba, fürdőkbe, kis templomokba, iskolákba, mert ahol sok ember jön össze zárt levegőben és kis térben, ott ez a járvány nagyon könnyen elterjed, és sok embert megfertőz.

Az olyan személyeket, akik fertőzött levegőből és halálos veszélyből jönnek, a legszigorúbban el kell különíteni, mert sok ember halálát okozhatják, egész városok és városrészek kihalhatnak. Azok a lakók, aki olyan, fertőzött területekre távoznak, ahol a halál grasszál, ha beszívják a fertőzött levegőt, ne jöhessenek vissza akkor sem, ha ez haragot vált ki. Kerülni kell az olyan öltözékek, ruhák viselését, amelyeket egy fertőzött személy hordott, vagy amely akár csak rövid ideig is fertőzött levegőben volt.

A tisztességes elöljáróságnak gondot kell viselnie a város, település, továbbá a házak védelmére, és rendelkezéseket kell kiadnia azok ellen, akik nem akarnak kimenni a friss, egészséges levegőre. Ott, ahol emberek tartózkodnak, állandóan füstölni kell, a testet és a ruházatot alaposan meg kell mosni, és azután szintén kifüstölni. Ha a jövevények így töltenek el húsz napot, és nem lesznek közben betegek, már be lehet engedni őket a városba.

Azoknak a városoknak és településeknek, amelyeket meg akarunk kímélni a pestistől, minden utcáján és házában is nagy tüzet kell gyújtani. Minél nagyobb ez a tűz, annál hatásosabb. A házak minden szobájában is égessenek illatos növényeket, füstöljenek, szórjanak szét illatos dolgokat, ecettel és fehérürömmel mossák le a falakt és bútorokat. Ahol e rendelkezéseket gondosan betartják, ott megmenekülnek a pestistől, akár városban, kisebb településen vagy kastélyban éljenek. Magam is több ízben betartottam őket mások tanácsára. 1510-ben Erdélyben éltem, Nagyszeben városában, és elértem, hogy egyetlen ember sem fertőződött meg a városban vagy a környékén. Akik viszont e rendelkezéseket elhanyagolták, súlyosan megszenvedték a járványt.”

Az 1521-es Pestisrendtartás címlapja. Forrás: Österreichische Nationalbibliothek

Salzmann tanácsa szerint a városok utcáin babérból, fűzből, ciprusból, borókából és tölgyből kellett nagy tüzeket rakni, amelyek éjjel-nappal égtek. A házak szobáiban különböző aromás illatszereket füstöltek folyamatosan izzó szénen. Ha meleg a levegő – szólt az orvos utasítása – dobjanak a szénre például rózsaszirmot, violát, sóskát, salátát, cikóriát, kamillát, gránátalmát, citromot, körtét, birset, koriandert, szantált, agyagot, kámfort, vadszőlőt. Hideg időben pedig használjanak szegfűszeget, fahéjat, mustármagot, szerecsendiót, krókuszt, mirhát, rozmaringot, majoránnát vagy levendulát. A szegényebbek más gyógynövényeket is igénybe vehettek, így például mentát, zsályát, kakukkfüvet. A ház falait, padlóját rózsavízzel, ecettel vagy sós vízzel kellett tisztítani. A betegek szobáját a kellemetlen szagok eltávolítása miatt folyamatosan szellőztették. Hasznosnak tartotta a stájer doktor, ha a pácienst a fertőzött házból naponta több alkalommal egy másik épületbe vagy legalább egy másik szobába viszik át a szellőztetés idejére. Tanácsai között szerepelt még, hogy gyakran cseréljék az ápolt ruháját, takaróját, párnáját. Továbbá adjanak neki tápláló ételeket, hogy erőre kapjon, azonban mindezt fokozatosan tegyék. Hideg és száraz, ecettel megpuhított ételeket vegyenek magukhoz, hogy visszatérjen étvágyuk, és csillapodjon a lázuk. Apróra vágott húst és egyéb egészséges ételeket fogyasszanak: gránátalmát, citromot, körtét, szőlőt, sóskát, cikóriát stb. Étvágyuk visszanyerését követően már ehetnek tyúkot, fácánt, bárányt, borjút, miután a húst leöblítették rózsavízzel, ecettel vagy jó borral. Ezt követően szantállal, korianderrel készítsék elő az ételt, majd adjanak hozzá különféle gyógynövényeket. Tegyék a húst ezt követően egy ónkancsó vagy egy átlátszó hordó rózsavízbe és malvázia borba, fedjék jól le, és öt órán át főzzék. Italok közül pedig a következők javallottak: hideg ecetes víz cukorral vagy gránátalmával, esetleg egyéb gyümölcsökkel.

***

Az orvosok, így Salzmann törekvései, valamint a városi hatóságok intézkedései sem bizonyultak hatásosnak: a fekete halál a következő évszázadokban is milliók életét követelte. A fertőzés kórokozóját végül 1894-ben a svájci származású Alexandre Yersin fedezte fel hongkongi kutatóútja során.

Fedeles Tamás

A cikk az Újkor.hu és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézet  együttműködésének keretében született.

Korábbi járványtörténeti cikkeink a PTE BTK TTI jóvoltából:

Fedeles Tamás: A fekete halál a 14. század közepén

Lindner Gyula: Egy túlélő följegyzései – Thuküdidész és az athéni járvány

Grüll Tibor: „Könyörögjenek a halandók jó orvosságért!” – Róma Antoninus-kori járványa

Tájékoztató irodalom:

Bergdolt, Klaus: Der Schwarze Tod in Europa. Die Große Pest und das Ende des Mittelalters. München, 20174.

Gecser Ottó: Understanding Pestilence in the Times of King Matthias: The Plague Tract in the Manuscript of János Gellértfi of Aranyas. In: Draskóczy, István–Horváth, Iván–Kiss, Farkas Gábor–Marosi, Ernő– Voigt, Vilmos (eds.) Matthias Rex 1458–1490. Hungary at the Dawn of the Renaissance. Bp., 2013.  Utolsó letöltés: 2020. május 2.

Hints Elek: A középkori orvostudomány. Bp., 1939.

Magyary–Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek, III. Bp., 1931.

Manardus, Johannes: Medicinales epistolae. Argentorati, 1529.

Offner, Robert: Johannes Saltzmann, der Stadtartzt von Hermannstadt, ließ 1510 in Wien seine Pest-Ordnung drucken. Kaleidoscope, 2 (2011) 127–132. Utolsó letöltés: 2020. május 2.

Rákóczi, Katalin: Salzmann, Hans: Pestis elleni rendelkezések. In: Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény. Szerk. Magyar László András. Bp., 2009, 86-90.

Saltzmann, Johannes: De praeservatione a pestilentia et ipsius cura opusculum. Viennae, 1510. Utolsó letöltés: 2020. május 2.)

Saltzmann, Johannes: Ein nutzliche ordung und regiment wider die Pestilentz durch Doctor Hansen Saltzman von Steir dem gemainenn man zu nutz fruchperlich gemacht. Wien, 1521. Utolsó letöltés: 2020. május 2.

Szende Katalin: A zarándokháztól a karanténig. Utolsó letöltés: 2020. május 2.

Zolnay László: Kincses Magyarország. Középkori művelődésünk történetéből. Bp., 1977.

Ezt olvastad?

Kijelenthetjük, hogy bármilyen régmúltba vetülő kutatást folytat korunk embere, európai viszonylatban nem kerülheti el a figyelmét azoknak az intézményeknek századok