Kipurcant a fogyasztás, Kádárnak egy szót se!

Oszd meg másokkal is:

Lapozó

A mai könyv az 1960-as, ’70-es, ’80-as évek szoftvilágát mutatja meg a kádári Magyarországon. Egy ember az élete során sokféle útikalauzzal találkozhat, viszont ez idáig időutazással kapcsolatos élménybeszámolókkal aligha találkozhattunk. Ebbe a világba való bepillantás garanciája mellett, abszolút grátisz kaphatunk egy roppant szórakoztató stílust, olvasmányos szövegrészeket. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a gazdag képi világ mellett, rendkívüli a forrásbázisa és sok megszólaló visszaemlékezése is az élményszerűség esszenciáját adja át.

A nosztalgia kiemelkedő érzés a világunkban, s mint olyan sosem múlik majd ki a divatból. Éppen ezért azok számára ajánlott a könyv, akik vagy felidézni kívánják az elmúlt korszakot, s vissza kívánnak tekinteni egy réges-régi, messzi-messzi birodalom mindennapjaira. A másik esetben pedig a fiatalok számára a könyv egy nem ismert rezsim mindennapi életébe adhat betekintést, illetve összehasonlíthatja a jelenünk és a közelmúlt különböző „termékeit”, vagyis lényegében mérlegre teheti a rendszerváltozás hozadékait – persze a fogyasztás tekintetében. 

A könyv egy író és egy történész közös vállalkozása, amely alapvetően is izgalmas. A kísérlet, hogy a Kádár-kor tárgyi, szokásbeli kultúrájának és könnyűzenei világának megannyi apró szeletét egy kosárba tegyék, végül is sikerült. Nyilván lehetne, mindig egyel többet találni, de bárhogy nézzük az érzést és a kor hangulatát így is visszakapjuk. Csak említés szintjén érdekes lett volna olyanokat is megszólaltatni, akiknek volt iskolai takarékbélyegjük, Buci babájuk, vagy meg lehetett volna vizsgálni a „Patyolat” szocialista funkcióit, de akár a tribünöktől, lufiktól és az ünneplő tömegtől terhes Május elsejei felvonulások szokásait is. Mindazonáltal a könyv célja nem az volt, hogy a kádári Magyarország minden „vívmányát” összeszedje, hanem egy életérzést – a retróélményt – közvetítse, ami sikerült.

Kép forrása: Fortepan

Ha végigpásztázunk a „vívmányokon”, akkor a könyv bepillantást nyújthat a társadalom-, az életmód,- és a kádár-kortörténeti megismeréshez. A könyv történész szerzője, Tóth Eszter Zsófia a történeti források és a korabeli képanyag felhasználása és értelmezése mellett a mindennapok történetének is nagy jelentőséget tulajdonít. Ennek érdekében a saját emlékeit és élményanyagát is megosztja velünk, ami ritkaság az utóbbi időkben. Persze többségében most is a narratív történeti források találhatók abban a bizonyos „kosárban”, vagyis a különböző szépirodalmi, publicisztikai szövegek, visszaemlékezések. A korszak zenei megközelítésére Poós Zoltán vállalkozott. A könyvben tömör albumkritikákkal találkozhatunk, amelyek nemcsak műfaji kategorizálására törekszenek, hanem pozícionálják is a zenekarokat. A kronologikus sorrendnek köszönhetően a zenerajongók felfedezhetik a magyar zene történetének alakulását, annak műfaji változásait és összefüggéseit. Legyen szó a Metró, az Omega, az LGT, a Beatrice, a Hungária zenekartól egészen a Tankcsapdáig.

A kötet hódmezővásárhelyi bemutatóján az egyik szerző. Forrás: Vásárhely24.com

A könyv összesen 38 tételben mutat be jellegzetességeket, olyan ikonikus tárgyakkal, mint a kádárkorszaki szódapatron, a kotyogó kávéfőző, a mézes mackó, a Bambi, a Sokol rádió, a Trapper farmer vagy az Alföldi papucs. A jelenségek között ott vannak azok a bizonyos gyümölcsök, mint a „tiltott” banán, vagy a túltelített kubai narancs. Ezek mellett a vizsgálódás kiterjedt különböző hiánypótló „vívmányok” is, mint a maszek butikok, az iskolaköpenyek, egyes frizurafajták, különböző korszakra jellemző elektromos kütyük. Találkozhatunk még a könyvben a fogyókúra, az aerobik, az 1987-es nagy havazás és Sandokan mámorával is.

A kötet nagy pozitívuma, hogy nem akar szakkönyv lenni és a politika csak a nagyon szükséges helyeken jelenik meg benne. A hangsúly egy korszak felidézésén van. Így a szerzőpárosunk könyve gyakorlatilag az emlékezet, illetve a kollektív emlékezet szimbolikus értékű „helyeit” is akarva-akaratlanul sikerült meghatároznia. Vagyis a könyvben feltűnt „vívmányok” egy letűnt múltra való (vissza-) emlékezést és megismerést segíthetik elő. A kollektív emlékezet mindazonáltal nem általános, hanem partikuláris jelenség. Tehát különböző csoportokhoz, közösségekhez kötődik. Ha ebben a tekintetben nézzük, akkor a könyvben szereplő tárgyakhoz tartozó emlékek, amelyeket a szerzőpáros megszólaltat, valójában beindítja a kollektív emlékezet konstrukcióját. Persze nem ér fel egy „március 15-éhez”, vagy a rákosi címertől megfosztott lyukas zászlóhoz, de mégis a könyvben szereplő néhány tárgy valamilyen viszonyulást feltételez egy adott történelmi eseményhez, korszakhoz.

A cigarettákról szóló fejezetből például megtudhatjuk, hogy egykor hogyan vélekedtek a jó cigarettáról. Emellett az is érdekes lehet, hogy a korabeli sajtó milyen eszközökkel próbált lebeszélni a káros szenvedélyről. (9–11. oldal) A kávézás Magyarországon mindig különleges volt, ezt érzékeltük mindig is mi a határon túlról. Jó volt a könyvben azzal szembesülni, hogy a kotyogós kávé elkészítése nem csak határon túlinak okozott kihívást. (17–19. oldal) Megtudhattuk azt is, hogy a „dolláros” milyen rendszerben működött, és milyen kevesen jutottak valójában az áhított termékeihez. Érdekes, hogy a dolláros a korlátozott valutakeret és az importtilalom gyermeke volt, egy kis falatnyi Nyugat. (33–35. oldal) A rágógumi használatával kapcsolatban megtudhatjuk, hogy az iskolában „jól megszokott” kérődző tehenezés a szocialista sajtóból eredeztethető, és egyébként is a rágót esetenként az imperializmus jelképeként ábrázolták. Annak ellenére, hogy a hiánygazdaság kitermelte a saját rágóját is, amely gömb alakú, gyümölcs ízű és hamar ízét vesztő volt. Itt egyébként párhuzamot is vonhatnánk más termékek esetében is, hiszen szinte bármelyik nyugatról másolt termék esetében elmondható volt, hogy „kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk!” – hozzáállással látta meg a napvilágot.

Kép forrása: Fortepan

A könyvből azonban kiderül, hogy a fogyasztás tekintetében nem csak kigúnyolva kell erre a korra visszatekinteni, hanem bizony voltak pozitív „vívmányok is.  Ilyen volt a Trapper farmer, amely ugyan minőségében nem ért fel a nyugati párjaihoz, de a viszonyokhoz képest minőségnek számított. (71–73. oldal) A hiánygazdaság gyermeke volt az alföldi papucs is, amely népszerűségét a csöves szubkultúrának, a szűkös választéknak, a rendszerrel szembemenő hippi életérzésnek, de mindenekelőtt a strapabíró képességének köszönhette. (97–99. oldal)

A zene a Kádár-korban nagyon színes, sokrétű és sokoldalú volt, és ekkor szinte minden zenekar mérföldkőnek számított. Például az Omega, amely először turnézott Nyugaton, ők készítették az első, egyetlen zenekarhoz köthető nagylemezt, ráadásul Londonban. Mondhatni, hogy az első együttes, amely hozta magával a Nyugatot. (22. oldal)  Az 1969-es év például nem csak a világ zenei történetének az egyik legfontosabb éve, hanem a magyar beat történetének is az egyik legmeghatározóbb mérföldköve. A könyv zenei referense erre kiválóan rámutat. Jó példa, hogy az Illés (27. oldal), az Omega (22. oldal) és a Metró (34. oldal) nagylemeze is ebben az évben jelent meg. A szerző pedig kategorikusan mutatja be ezeket a lemezeket, és ezeken keresztül az együttesek történetének egyes aspektusait is.

Kép forrása: Fortepan

A szerző egyébként a bemutatásokon túl kitér olyan történetekre is, amelyek eddig nem tartoztak a mainstream zenetörténethez. Ilyen volt a Bergendy zenekar más együtteseket segítő tevékenysége (52. oldal), vagy a Skorpió „A rohanás” című albuma, amely az elsőszámú, egyetlen hardrock lemezünk volt. (65. oldal). Ez csak pár példa, pár történet felcsillantása, de A könyvben van belőlük több is. Találkozhatunk a Beatrice, LGT, Karthago, az Edda, a P Mobil, a Piramis, a Bikini és más-más együttes lemezének a történetével is.

Összességében, aki egy életérzést, egy retrohangulatot keres, azoknak mindenképpen ajánlani tudom a kötet. Aki a szocialista korszak múlt „vívmányain” szeretne kacarászni, azok számára még mindig Fábry Sándor Dizájn center könyve lesz a befutó. A Csemege ajándékkosár sokkal inkább egy transzfer a múlt emlékei, a múlt történései és a jelenünk között. Tehát, aki a maga összetettségében szeretné megismerni a szocialista Magyarország mindennapjait, akkor az ebben a könyvben nem fog csalódni.

Bencze Dávid

Az ismertetett kötet adatai: Tóth Eszter Zsófia – Poós Zoltán: Csemege ajándékkosár. Fogyasztás és zene a Kádár-korszakban. Budapest, Scolar, 2019. 176 oldal.

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket