Kisikl(at)ott történelem – a magyar vidék 1944 és 1952 között

Lehet-e még újat mondani az 1945 utáni magyar történelemről? Ha igen, vizsgálhatja-e a kutató az adott korszak eseményeit tárgyilagosan, a fellelhető források minél alaposabb tanulmányozásával? Nos, aki szeretne választ kapni a fenti kérdésekre, érdemes legalább átlapoznia az MTA BTK és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Vidéktörténeti Témacsoportja kutatóinak az Akadémia székházában 2015. szeptember 29-én tartott konferenciáján elhangzott előadásait tartalmazó, majd’ 800 oldalas tanulmánykötetet. A kiadvány a Magyar vidék a 20. században sorozat első köteteként 2017-ben látott napvilágot. Már a címből is látható: az olvasó ezúttal nem egy, a budapesti és általában az országos folyamatokat bemutató tanulmánygyűjteményt tart a kezében, bár a szerzők több helyütt utalnak átfogó szakirodalmi munkákra is, amennyiben ez az egyes témák szempontjából releváns.

A konferencia megnyitója. Kép forrása: NEB.hu

A kutatási és szerkesztési alapelvek tekintetében a kötet előszava ad iránymutatást. A csoport tagjai egyértelműen megfogalmazták, hogy kerülik „az ideológiai indíttatású elfogultságokat és a jelenből fakadó érzékenységeket” (7. oldal). Emellett, mivel a vidéki Magyarország nem kezelhető egy nagy, egységes masszaként, az egyes témakörök pedig más-más megközelítést és forrásanyagot igényelnek, a kutatási kérdések és módszerek is különböznek egymástól. Az eltérő földrajzi–társadalmi környezetből fakadóan egy adott téma kapcsán is sokféle történettel, megoldással, például más-más túlélési stratégiákkal találkozhatunk. A kutatócsoport alapvetően a mindennapok történeti perspektívájából vizsgálta és vizsgálja a Budapesten kívüli Magyarország 1945 utáni átalakulását, az érdeklődés középpontjába helyezve „azokat a társadalom- és történelemformáló tényezőket, amelyek a kortársak múlt- és jelenbeli tapasztalatait és jövőképét meghatározzák” (7. oldal).

A kötetben olvasható 24 tanulmányt a szerkesztők 5 nagy tematikus egységbe szervezték: Kutatási kérdések és válaszok; A szovjet megszállás tapasztalata; Elit- és tulajdonváltás; Egyház és társadalom; Földosztás, üzem- és munkaformák, életkörülmények. Ebből is láthatjuk, hogy a szerzők a II. világháborút követő mindennapok legforróbb és legmeghatározóbb témáit vették górcső alá, amelyek ma is meghatározzák az eseményeket átélt személyek és utódaik, azaz mindannyiunk korszakhoz való viszonyulását. A vizsgálódás összességében az 1944–1952 közötti időszakra terjed ki. Egyes tanulmányok ezen időszak első éveire koncentrálnak, míg mások e történelmi traumák és hányattatások között eltelt nyolc–kilenc évet elemzik. A következőkben négy tanulmányt ismertetünk részletesebben.

Az előbbire jó példa Ö. Kovács József Földindulás címet viselő bevezető tanulmánya. A vidéktörténet iránt érdeklődők által jól ismert, az 1945 utáni földkérdés kapcsán rendszeresen idézett szerző ezen írásában a földkérdés rendezése és a kommunista párt látványos megerősödése közötti párhuzamokat és a földreformot mint politikai eszközt vizsgálva megállapítja, hogy az MKP részéről ez az akció több célt is szolgált. Egyrészt a jóvátételi szállítások mellett a mezőgazdasági intenzitás növelése révén az állami bevétel és a lakossági ellátás biztosítását, másrészt utópisztikus módon a falu és a város közötti különbségek leküzdését a hagyományos elitek megtörésével, harmadrészt az úgynevezett munkás-paraszt szövetség erősítését. Mindezekkel összhangban állt a hatalom megszerzésére irányuló kísérlet, amelynek sikerében a kommunisták a Vörös Hadsereg fegyvereinek árnyékában jogosan hittek. A hegemón pozíció megtartásának egyik záloga pedig a politikai támogatásért adott jutalom, a földjuttatás volt, amellyel ekkor még a taktikai okokból elhalasztott kolhozosítást leplezték. A földelkobzás és földosztás a helyi társadalmakban a kommunista párt diktatúrájának alapjait teremtette meg.

Földosztás a zalaegerszegi Kaszaházán, 1945. május. Kép forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár

Ugyancsak rövid időszakot ölel fel Kunt Gergely tanulmánya: Asszony a fronton és a menekülttáborban 1944–45-ben. A cím első fele Polcz Alaine 1991-ben megjelent önéletrajzi regényére utal, amely megtörte egy addig tabunak számító téma, a Vörös Hadsereg katonái által elkövetett nemi erőszak körüli kényszerű hallgatást. Kunt egy női naplón keresztül vizsgálja azokat a szexuális traumákat, amelyeket a szerző, Bodó Róza erdélyi unitárius tanítónő szenvedett el magyar, szovjet, amerikai és román nemzetiségű férfiaktól otthonából való menekülésétől egészen a németországi menekülttáborba való megérkezéséig. Róza egyedülálló, magányos nőként, a kiszolgáltatottságot többször megtapasztalva mindig igyekezett ismerősi kapcsolatot kialakítani. Az őt ért súlyos erőszak olyannyira traumatizálta, hogy írásban szándékosan árnyalta azt, a vele történteket csak hasonló sorsú nőtársaival való beszélgetéseiben osztotta meg. Megpróbáltatásai a táborban is folytatódtak, több férfi szexuálisan kihasználta, ezeket az eseteket mégis egyfajta hódítási sikerként értékelte, önbizalma megerősödött. Mivel utóbbi kapcsolatairól már ő maga, önként döntött, ezek megerősítették önértékelését, és hozzájárultak a traumák feldolgozásához.

Hasonló intervallumot mutat be, ám mind témájában, mind az érintettek körét tekintve teljesen másra fókuszál Tóth Judit a Pest megyei parasztságra 1945–46-ban háruló terhekkel foglalkozó átfogó tanulmányában. A szerző nem feledkezik meg az előzmények ismertetéséről, éppen ezért a háborús évek közellátási nehézségeit és a mezőgazdasági népességet sújtó intézkedéseket, többek között a Jurcsek Béla földművelésügyi államtitkár által kidolgozott beszolgáltatási rendszert nem választja el élesen a Vörös Hadsereg ellátásából eredő nehézségektől, valamint a háborút követő kötelező beszolgáltatástól. Jogosan veti fel azt is, hogy a paraszti társadalom jelentős része joggal reménykedett a háború utáni pozitív változásban, a mezőgazdaság megújulásában, és epedve várta a földreformot, amelytől egyéni boldogulását, sorsának jobbra fordulását is remélte. Az új berendezkedés által az agrárnépességre kivetett terhek és a kedvezőtlen időjárási körülmények, mint a nagy aszályok azonban a remélt változások ellenében hatottak.

Képes Figyelő címlapja 1945-ből. Kép forrása: Antikvarium.hu

A földbirtokrendszer háború utáni változása az egyházak vagyoni helyzetének alakulását is nagyban meghatározta. A katolikus egyházat érintő gazdasági átalakulást a Veszprémi Egyházmegye példáján mutatja be Horváth Gergely Krisztián írása. A földosztást olyan gyorsan hajtották végre, hogy a lakosság szinte még magához sem tért a harci cselekmények okozta megrázkódtatásból. A végrehajtás gyorsaságából látszik: a reform nem alulról jövő kezdeményezésből, spontán akcióként valósult meg, és nem volt tekintettel a helyi sajátosságokra, a lokális társadalmi igényekre sem. Amennyiben erre mégis kísérlet történt, az új hatalom által irányított megyei szinten ezeket rendre megakadályozták. Az első plébániai fellebbezések már alig egy hónappal a „rendezés” után megfogalmazódtak. Több plébános az elvesztett kegyúri járandóságokat földterületre szinte tételesen átszámítva nyújtotta be kárpótlási igényét. Ha a földigénylő bizottság a helyi hívekből verbuválódott, a stratégia akár sikeres is lehetett. A földszűkében lévő és/vagy többségében cselédek által lakott települések esetében viszont ez még inkább ellenállást szült, és a kommunisták erősödéséhez vezetett. A plébánosok másik csoportja abban az esetben igényelt bőséges kegyúri megváltást, ha a felosztott nagy- vagy püspöki birtokból bőven állt rendelkezésre föld, hogy ne a falu elől vegyék el azt. És persze akadt olyan lelkipásztor is, aki csak a plébánia vagy az iskola számára minimálisan szükséges földre tartott igényt, a hívek igényléseit figyelembe véve. A helyi földigénylő és megyei földbirtokrendező bizottságok sok esetben az országos bizottság elvi állásfoglalása alapján jártak el. A nyílt konfliktus mellett a beadványok, fellebbezések válasz nélkül hagyása és határidőn túli csúsztatása, azaz a hatalom adminisztratív machinációja is tipikusnak tekinthető. A földosztás a szerző megállapítása szerint „a kommunista párt jól átgondolt, szervezetileg jó felépített, mesterien időzített, demokratikus mozgalomnak álcázott hadjárata volt a rivális politikai erők és világnézetek – elsősorban a római katolikus egyház – gazdasági alapjainak felszámolására” (572. oldal).

A kötetben megjelent munkák és az azokban hivatkozott források a helytörténeti kutatók számára is remek lehetőséget nyújtanak az általuk vizsgált település, valamint tágabb környezete 1945 körüli történetének megismerésére. Egyes szövegek illusztrációjaként korabeli és mai fotók, az események idején kiadott plakátok és az adott időszakban kelt levelekről készült felvételek is megtalálhatók a kiadványban. Némelyik tanulmányban összesítő táblázatokat is találhatunk. A rövidebb-hosszabb elemzéseket záró összegzéseket érdemes elolvasni akkor is, ha valaki nem akar elmélyülni a konkrét témában.

A mellékletben közölt forrásválogatás anyaga az átalakítás/átalakulás különböző szintjeiről ad képet, érintve azokat a sokak által megélt nehézségeket és konfliktusokat, amelyek az adott korszakot leginkább jellemezték. E rövid, ám valóban átfogó függeléket egy gazdag helynévmutató követi, amely segítségével az olvasó viszonylag gyorsan rábukkanhat az őt érdeklő, netán kutatása homlokterében lévő településre, egyházi vagy polgári közigazgatási egységre vonatkozó adatokra, információkra. A kötet így kiválóan használható akár egy rövidebb házi, akár egy terjedelmesebb szakdolgozathoz, esetleg egy történelmi tárgyú esszéhez is. Elolvasása mind a történész szakma hazai képviselői, mind a széles olvasóközönség számára ajánlott.

Váczi Márk

A kötet adatai: Váltóállítás. Diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben. Szerk. Csikós Gábor, Kiss Réka, Ö. Kovács József. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017.

Ezt olvastad?

Az 1968-as csehszlovák bevonulás volt a magyar haderők eddigi utolsó olyan hadászati, harcászati tevékenysége, amelyet egy másik országgal szemben, a