A történelemtanítás lehetőségeiről – Knausz Imre: A múlt kútjának tükre

Oszd meg másokkal is:

Oktatás

A történelemtanítás kapcsán gyakran megfogalmazódnak kérdések a rendelkezésre álló rövid időtartamra, illetve a tananyag mennyiségre vonatkozóan. Ebből adódóan a történelemtanároknak – versenyt futva az idővel – döntéseket kell hozniuk, amelyek a diákok gondolkodásmódját, történelemről kialakított képét is befolyásolják. A tanárokat ebben a folyamatban segíti a szakirodalom.

Knausz Imre – a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense, illetve 2018-tól a Tanárképző Intézet főigazgatója, a Taní-tani Online főszerkesztője, a hazai pedagógia és történelemdidaktika jeles képviselője – A múlt kútjának tükre című könyvében foglalta össze, hogy milyen sokoldalú a történelemtanítás, érzékeltetve, hogy a tanári tudatosság – amit a szerző a bevezető részben cél-eszköz relációnak nevez – mennyire meghatározza a múlt közvetítésének módját.

A könyv – a bevezető és a befejező részt figyelmen kívül hagyva – három nagyobb egységre tagolódik, melyek a következők: a történelemtanítás értelme, struktúrák Jerome Bruner pszichológiája alapján, illetve fókuszálás történelemórán.

A könyv első részében a szerző hat fejezeten keresztül arra keresi a választ, hogy miért van szükség a történelem tanítására, illetve a történelemtanítás egyes funkciói milyen hatást gyakorolnak a tananyag kiválasztására. Knausz a történelemtanítás nemzeti funkcióját vizsgálva a 18. század végi francia eseményekig, illetve az amerikai államalapításig tekint vissza, amelyek hatására megjelent az emberek közötti egyenlőség igénye. Ennek eredményeként fontossá vált a közös kultúra is, aminek kialakítását a szerző nemzeti homogenizációként definiálja, és amelyben fontos szerepe volt a történettudománynak, illetve a történelemtanításnak egyaránt. A végbement fordulat lényege, hogy amíg a 18. századig a történelem tanítása szorosan összefonódott vallási tartalmakkal, erkölcsi neveléssel, illetve nem támaszkodott tudományos alapokra, addig a 19. századtól a nemzeti múlt, a nemzeti hagyományok kerültek a középpontba. A történelem szerepének átalakulása a történettudományban is változásokat eredményezett, így a korábban perifériára szorult csoportok (nők, gyerekek, etnikai kisebbségek stb.) is a vizsgálat fontos tárgyává váltak.

A magyar történelemtanítás jellegét vizsgálva felhívja a figyelmet annak „kötött” helyzetére: a tankönyvek közvetítenek egy alapnarratívát, amelyet jellemzően a tanárok továbbítanak a diákok felé. Knausz szerint ennek feloldásában fontos a tanulók aktív részvétele, a közös gondolkodás az adott problémáról, illetve teret kell biztosítani a diákoknak az önálló kutatómunkához is.

A második fejezetben Knausz – Cicero és Hegel történelemről vallott ellentétes álláspontját felidézve – arra a kérdésre keresi a választ, hogy lehet-e tanulni a törtélemből. A szerző meglátása szerint kétségtelen, hogy a jelen egy-egy eseménye a történeti munkák által érthetőbbé válik, azonban a történelem egésze nem képes megmagyarázni a jelen egészét. Ezt a következőképpen indokolja: „a történelem több annál, mint amit abból mai világunk értelmezésekor hasznosítani tudunk, és jelenünk is több annál, mint amit abból történeti elemzéssel megérthetünk.” (19. o.) A történelem tehát nem ismétli önmagát, a körülmények mindig változnak, de hasonlóságok, analógiák felfedezhetők. A múlt értelmezéséből származó félreértések elkerülése érdekében az összehasonlítás jelenthet megoldást. Ez a történelemtanításban egyrészt a visszatérő szempontok elemzését, másrészt annak a képességnek a kialakítását jelenti, hogy a tanulók a történelmi analógiákkal hozzáértően bánjanak, akkor is, ha azokat a mindennapokban alkalmazzák.

A következő fejezetben Knausz újabb perspektívából közelíti meg a történelmet. Azt vizsgálja, hogy a történetekből felépülő történelem milyen hatással van az emberi gondolkodásra. A történetekből a szereplőket emeli ki, ugyanis a megértés során nemcsak az események, hanem a szereplők cselekedeteinek, szándékainak interpretálása is fontos. Mindezek vonatkozásában felhívja a figyelmet arra, hogy életünket is történetként éljük meg, és a különböző megélési módok segítik értelmezni az egyes narratívákat mind a történelem, mind az élet bizonyos területein.

Ezek után tér rá a képességfejlesztésre, előtérbe helyezve a módszertant. A szerző a történelemtanítás egy nagyon fontos funkciójára hívja fel a figyelmet: mivel napjainkban az információ egyre könnyebben hozzáférhetővé válik mindenki számára, a tanároknak – tantárgyuktól függetlenül – az információfeldolgozó-képesség fejlesztését is szem előtt kell tartaniuk. Ebben kiemelkedő szerepe van a történelemtanításnak, ugyanis „az a mód, ahogy a hétköznapi életben a társadalmi információt feldolgozzuk, analóg a történész munkájával.” (26. o.)

A szerző (Forrás: Knausz Imre: Műveltség és demokrácia)

A szakember a következőkben megkülönbözteti a történelemtanítás két módját. Egyrészt a történelem összefüggéseit lehet eleve adottként, tényként tanítani, másrészt személyes konstrukciók eredményeként is közvetíthető a diákok felé. Ebben az esetben az összefüggések keresése, az érvek és ellenérvek megfogalmazása kerül előtérbe, vagyis a történelemtanulás a problémamegoldó gondolkodásnak biztosít teret. Knausz az utóbbi mellett két megfontolandó érvet hoz: egyrészt a történelem összefüggései ritkán vitathatatlanok, másrészt a megállapítások tényként való közvetítése megakadályozza azt, hogy a diákok az ún. történelmi-társadalmi kérdésekről gondolkodjanak.

Fontos a képzelőerő fejlesztése is, mivel az információk csak a fantázia segítségével válnak egésszé. Mindezzel kapcsolatban Knausz a következő fontos megállapítást teszi: „A történelemóra olyan laboratóriumnak is tekinthető, amelyben a múlt rekonstrukciója zajlik – verbális, dramatikus, kézműves, rajzos stb. eszközökkel. Ennek a rekonstrukciós folyamatnak egyik szembeötlő funkciója éppen a képzelőerő fejlesztése.” (31. o.)

Az előző fejezetekben a történelemtanítás különböző céljai kerültek előtérbe: a nemzeti identitás megalapozása, a történelem tanulságainak közvetítése, a múltban rejlő sokféleség felmutatása, illetve a képességfejlesztés. Mind a négy cél fontos a történelemórán, azonban attól függően, hogy melyik hangsúlyosabb, Knausz a történelemtanítás négy modelljét különbözteti meg. A nemzetiidentitás-központú történelemtanítás a hagyományok közvetítésének és a nemzeti történelemnek szán nagyrészt szerepet. A tanulságközpontú történelemtanítás saját korunk megértését emeli ki, tehát a modern történelem válik hangsúlyosabbá. A „kontraprezentikus” történelemtanítás ezzel szemben a régebbi korok történelmét preferálja, mert a jelennel az áll leginkább kontrasztban. A megközelítésből következik, hogy a történelemórán a mienktől jelentősen eltérő civilizációk, kultúrák nagyobb szerepet kapnak. A negyedik lehetőség a képességfejlesztő történelemtanítás, tehát a témaválasztás során az elsődleges szempont a fejlesztendő képességek sora.

A történelem értelmét bemutatni hivatott gondolatok sorát a Mélységelvű történelemtanítás című fejezet zárja. Knausz felhívja a figyelmet a tanítás két fontos aspektusára: az egyik a felmutatás, a másik a beavatás.  A felmutatás azt jelenti, hogy „az iskola végigvezet bennünket a műveltségi javak galériáján”. (41. o.) A beavatás során a tanár a felmutatott tudás mélységét is feltárja, pontosabban világossá teszi, hogy a tudás úgymond birtokba vehető. Knausz mindezek alapján megkülönböztet felmutatáspedagógiát, és beavatáspedagógiát. Az első esetben a kánonvédelem válik elsődlegessé, míg a másodiknál a kérdéseké a kulcsszerep, amely lehetővé teszi a megértést.

A következő fejezet a könyv szerkezetének második egységét képezi, amely – Bruner pszichológiájára támaszkodva – a történelemben megjelenő struktúrák kérdését taglalja. Knausz kiemeli, hogy a struktúrák azért fontosak, mert segítségükkel az egyik téma feldolgozása során megszerzett ismeretek alkalmazhatók egy másik téma elsajátítása során is. A Bruner által definiált ún. spirális tantervnek kiemelkedő szerepe van a struktúrák tanításában, amely azon a feltevésen alapszik, miszerint bizonyos struktúrák időről időre visszatérnek, de egyre tartalmasabban. Mindezek alapján a történelmi struktúrák három szintje különböztethető meg. A kulcsfogalmakra épülő spirális tanterv a visszatérő fogalmakra, fogalompárokra épít, és nem csupán a definiálás a cél, hanem a közös gondolkodás, a kontextusba helyezés. A kulcsfogalmak által felmerülő problémák kérdésekként is bemutathatók. A cél nem csak a válaszkeresés, hanem az is, hogy a tanulók is tegyenek fel kérdéseket, így saját kérdéseikre is keressenek megoldásokat. A szerző hangsúlyozza, hogy a tanár szaktudása kiemelkedően fontos, hiszen a válaszkeresést szakszerűen kell irányítania. A harmadik szintet az állítások képezik, amellyel kapcsolatban kiemeli a tanár közvetítő szerepét, ugyanis lényeges, hogy az állításokat tényekként vagy vitatható véleményekként közvetíti-e a tanulók felé.

A könyv utolsó nagy egysége a Fókusz és fókuszálás című fejezet. Knausz a történelemtanítás fókuszálatlanságára hívja fel a figyelmet, amely abból adódik, hogy „az iskolának tanulunk, nem az életnek”, tehát hiányzik a mondanivaló, a cél a tananyaggal kapcsolatban. A szakember megfogalmazza, hogy az iskolai tananyag akkor válik fókuszálttá, ha igazságtartalmukkal kapcsolatban kérdések fogalmazódnak meg, ha a szerzői szándék is előtérbe kerül. Fontos része ennek az együttműködés tanár és diák között, amelynek alapja a másik kultúrájának kölcsönös tisztelete, elfogadása.

Knausz – ahogy azt a könyv befejezésében írja – a történelemtanítás számára kínál egy alternatívát a lehetséges pedagógiai célok bemutatásával. A közel nyolcvan oldalon keresztül kifejtett szempontok a szerző szakirodalmi tájékozottságáról, interdiszciplináris gondolkodásmódjáról tanúskodnak, bizonyítva, hogy nemcsak a múlt kútja mély, hanem a történelemtanításé is, hiszen a tanárnak nemcsak a tananyag ismertetése, hanem a hosszú távú célok megfogalmazásával az életre nevelés is feladata.

Az ismertetett kötet adatai: Knausz Imre: A múlt kútjának tükre. A történelemtanítás céljairól. Miskolci Egyetemi Kiadó, Miskolc, 2015. 80 o. [mek.oszk.hu/15500/15519/15519.pdf]

 

Herczeg Annamária

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.
Támogasson minket