Koncepciós perek Keleten és Nyugaton

A Bécsi Magyar Történeti Intézet 2015-ben ismét egy színvonalas tanulmánykötettel örvendeztette meg a magyar és nemzetközi történész szakmát. A Publikationen der ungarischen Geschichtsforschung in Wien című sorozat tizenharmadik kötetében ezúttal a szovjet típusú közép- és kelet-európai kirakatpereket veszik górcső alá, tizennégy dolgozatban, amelyek közül egy kivételével mindegyik a hidegháborúba kalauzolja az olvasót. A tanulmányok alapját a bécsi Collegium Hungaricumban, 2014. november 11-én megrendezett nemzetközi konferencián elhangzott előadások adták.

A rövid bevezetőben Szabó Csaba szerkesztő a politikai indíttatású perek történetét egészen Szókratészig vezeti vissza, rámutatva ezzel arra, hogy az effajta eljárás nem 20. századi találmány, még ha módszereiben, céljaiban, gyakoriságában a kirakatperek új minőséget csak a totalitárius államokban – elsősorban a Szovjetunióban – nyertek. A tematika – és nem csupán az időrend – szempontjából tehát logikus döntés volt rögtön a bevezető után a kötetet Leonid Luks tanulmányával kezdeni, amely a „Nagy Terror”, vagyis az 1936 és 1938 közötti moszkvai kirakatperek és a Sztálin-kultusz közti összefüggéseket járja körül. Az eichstätti katolikus egyetem professzora szerint az 1910-es évek végén, az 1920-as évek elején a bolsevikok nagy, világrengető álmainak többsége nem valósult meg. A Lenin halála utáni belső harcokból kiemelkedő Sztálinnak pedig az 1929-ben elindított „kettős forradalomhoz” nem teoretikusokra, vitafórumokra, hanem maximálisan hű alattvalókra volt szüksége, akik hajlandóak voltak akár a családtagjaikat is elárulni, ha a Párt érdeke azt úgy tartotta. Ez azonban nem volt elég. A nagy moszkvai kirakatperekkel minden szovjet állampolgárban tudatosítani kellett, hogy Lenint egykor árulók vették körül, de szerencsére az ő karmaikból Sztálin még idejében kiragadta az országot. Ettől függetlenül továbbra is bárki árulóvá válhatott, ezért fokozott éberségre volt szükség, és így vált a Szovjetunió legalább olyan paranoiássá, mint maga a Gazda. A tanulmány elsősorban nem levéltári forrásokra hivatkozik, inkább a meglévő szakirodalom és memoárok alapján a szovjet vezetők elleni koncepciós perek archetípusának általános összefoglalója.


Zinovjev börtönfotói, 1935
(Forrás: Wikipédia)

A szovjet témánál maradva Stefan Karner osztrák kutató a szovjet hadifoglyok és internáltak rehabilitációs folyamatát ismerteti két időszakra, a Hruscsov-érára és az 1990-es évekre levetítve. A letartóztatások lefolyása, az elítélések jogi háttere, a különböző adatsorok után érdekes olvasni, ahogyan a rehabilitációs folyamat először a Brezsnyev-időszakban éri el a hullámvölgyet, majd az ezredforduló után, amikor eleinte a szimbolikus kártalanításokat nyirbálták meg, majd a rehabilitációkat is teljesen leállították. A téma historiográfiáját tekintve a hadifoglyok sorsának vizsgálatában nagy szerepe volt a grazi Boltzmann Intézetnek (Ludwig Boltzmann-Institut für Kriegsfolgen-Forschung), amelynek maga a szerző a vezetője.

A népi demokratikus államokról szóló blokkot Gyarmati György kezdi a „titóizmus” elleni harc magyarországi tombolásával, amelynek az egyik legfeltűnőbb aktusa a Rajk-Szőnyi-féle csoport elleni koncepciós per volt. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója szerint Rajk László bűnösből vált áldozattá (Täteropfer), aki a pártjának minden bizonnyal a mártírja volt, de nem lehetett az egész nemzet vértanúja. Kádár Jánost ugyancsak megemlíti, akinek az 1989. április 12-én elhangzott utolsó nyilvános beszédéből kiderült, hogy nem csak Nagy Imre, hanem Rajk szellemével is hadakozott az akkor már súlyosan beteg egykori pártfőtitkár.


Rajk László és Szőnyi Tibor pere
(Forrás: MTI)

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója angol nyelvű tanulmányában a népbíróságok második világháború utáni kialakulását, működését, valamint a kommunisták befolyásának az igazságszolgáltatás feletti növekedését mutatja be. A Budapest Főváros Levéltárában, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban található, bőségesen idézett forrásokból a kutató szerint látható, hogy a magyar kommunisták ezen hatalomátvétel során nem egy jól kitervelt forgatókönyv szerint jártak el, inkább kísérletezések zajlottak, ugyanakkor a népbíróságoknak stratégiai jelentőséget tulajdonítottak.

A kötet szerkesztője, Szabó Csaba a katolikus egyház képviselői ellen folytatott, három évtizeden át jellemző kirakatpereket veszi górcső alá, amelyek szerinte az egész magyar társadalomra nagy hatással voltak, hiszen az állampolgárok többsége katolikus vallású volt. Az 1946 és 1972 közötti évtizedekben természetesen eltérő gyakorisággal vezettek ilyen pereket, ezért a kutató ezen időszakot négy szakaszra osztotta. A tanulmány az előzőhöz hasonlóan forrásokban, sajtóanyagban gazdag, és megtudhatjuk belőle azt is, hogy 1972 után – többek közt a helsinki folyamatnak köszönhetően – a „reakciós” papok engedelmességre tanítása hivatalosan már nem a Párt, hanem a püspökök feladatává vált.

Romániára áttérve Nagy Mihály Zoltán a Márton Áron elleni koncepciós perre koncentrál, és ehhez nem csak a Román Országos Levéltár forrásait használta, hanem a titkosszolgálat, a Securitate ügynökeinek jelentéseire is nagyban támaszkodott. Márton Áron személye iránt nem csak azért komoly az érdeklődés a kutatók között, mert az élete során mindkét totalitárius ideológia ellen felszólalt, hanem mert óriási hatással volt az 1945 utáni romániai katolikus egyházra és egyben az erdélyi magyarok önképének, identitásának alakulására is.


Márton Áron
(Forrás: Momkult)

Csendes László egy tágabb témakört választott – a Sztálin halála utáni romániai koncepciós pereket foglalta össze. A dolgozatban betekintést nyújt az 1950-es évek állami kisebbségpolitikájába, a helyi munkatáborok kiépítésébe, a különböző indíttatással lefolytatott perekbe, az állam és egyházak közti háború(k)ba, a dolgozat végén azonban egy rövid tanulmányhoz mérten szokatlanul nagyívű kérdéseket vet fel: például „mi volt a sztálinizmus?”; „ki volt Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, és miféle bolsevik ideológia határozta meg őt, amikor Sztálinná vált?”.

Witold Kulesza, a łódźi egyetem professzora a hidegháború alatti Lengyelországba kalauzol minket, ahol a korábbi lengyel vezetőréteg második világháború alatt kezdődő hányattatott sorsa tovább folytatódott. Koholt vádak alapján politikusok, értelmiségiek kerültek bíróság elé, sőt ez a sors várt az egykori partizánokra és a hadsereg tisztjeinek egy részére is. Az ehhez hasonló eljárások célja az volt, hogy a lengyelek tudatosítsák: az állam bárkivel bármit megtehet, még a legerősebb, leghatározottabb katonákat is megtöri, ezért semmi értelme sincs az ellenállásnak sem a kommunista rendszer, sem a szovjetek ellen.

A lengyel témánál maradva, a katowicei kutató, Sebastian Rosenbaum a második világháború alatti lengyel politikai ellenállás egyik emblematikus figurája, Witold Pilecki elleni kirakatpert elemzi, majd egy általános bemutatót tart az 1940-es, 1950-es évek lengyel koncepciós pereit illetően.

A következő a sorban Csehszlovákia. Jiří Pernes, a brünni Cseh Tudományos Akadémia kutatója a „csehszlovák Rajk-per”-ként elhíresült Slánský-perre és annak utóéletére fókuszál. Ezen ügy kapcsán érdemes kiemelni, hogy annak ellenére, hogy a népi demokratikus államok kommunista pártjain belül Prágában viszonylag későn kezdődtek meg a Moszkva nyomására indított letartóztatások, a „forradalom itt falta fel leghevesebben a gyermekeit”, tehát a Slánský-per és mellékperei kiemelkedően sok halálos áldozattal jártak. A tanulmányban üdvözlendő, hogy a csehszlovák állambiztonságiak munkáját segítő szovjet „tanácsadók” tevékenységéről új források kerültek közlésre, ugyanakkor sajnálatos, hogy Rudolf Slánský egykori pártfőtitkár letartóztatásával kapcsolatban Igor Lukeš, a Harvard Egyetem professzorának kutatásait a szerző nem vette figyelembe.


Rudolf Slánsk
ý pere, 1952 (Forrás: AP)

Matej Medvecký a kommunista Csehszlovákián belül nacionalizmus vádjával bíróság elé állított szlovákok eseteit vizsgálja. Miután Hitler támogatásával 1939-ben létrejött a névleg önálló Szlovákia, a második csehszlovák köztársaságban mindenféle szlovák szeparatista mozgalmat a csírájában el kellett fojtani, ezért még a szlovák kommunista vezetők egy része ellen is indítottak „burzsoá nacionalizmus” címén koncepciós pereket. A tanulmány összefoglaló jellegű, új források nem kerülnek bemutatásra, és az olvasónak némi hiányérzete támadhat, hiszen a téma feldolgozottsága ellenére a szakirodalom csak egy töredéke lett feltüntetve.

A Német Demokratikus Köztársaságról Manfred Wilke dolgozatát olvashatjuk, aki a keletnémet perek egyediségét vizsgálja: mennyiben hasonlítottak ezek a többi népi demokratikus államokban lejátszódó perekhez, és befolyásolta-e az NDK hidegháborús stratégiai helyzete a tisztogatások jellegét? A tanulmányban a szerző alaposan és lépcsőzetesen bemutatja, miként likvidálják – többek közt a koncepciós perek segítségével – eleinte az egykori fasisztának számító személyeket, majd a polgári ellenzéket, a szociáldemokratákat, és végül a Német Szocialista Egységpárton belüli vélt vagy valós elhajlókat. Annak ellenére, hogy a Párton belül is történtek letartóztatások, az NDK-ban mégis elmaradt egy várt „Rajk-per” – vagy motívumait tekintve inkább „Slánský-per” –, legfőképpen Sztálin időközbeni halálának köszönhetően.

Az utolsó két tanulmánnyal átlépünk a „vasfüggönyön” túlra, méghozzá Ausztriába, ahol a szovjetek által megszállt zóna csak 1955-ig működött. Barbara Stelz-Marx írásából ugyanakkor kiderül, hogy ezen évtized alatt a szovjetek a helyi lakosság 0,1%-át, körülbelül 2200 osztrák állampolgárt tartóztattak le, akiknek 90%-át „kémtevékenység” vádjával állítottak bíróság elé. Ausztriában a szovjetek a nagy kirakatpereket már kerülték, jellemzőbb volt a gyanúsítottak rejtélyes eltűnése, és néhányukról csak az ezredforduló után derítették ki a hozzátartozók, hogy a Szovjetunióban lelték halálukat. A gazdagon lábjegyzetelt tanulmány moszkvai levéltári forrásokra is hivatkozik, akárcsak a korábban említett Boltzmann Intézet dokumentumaira.

Dieter Bacher az előbbi téma egy keresztmetszetét vizsgálja, méghozzá az osztrák „kémek” 1950 és 1953 közti letartóztatásait és az ellenük folytatott pereket. Ausztria és főleg Bécs a geopolitikai helyzetéből fakadóan a hidegháború alatt a nemzetközi kémtevékenység egyik fellegvárának számított, hiszen itt találkozott Kelet és Nyugat, a négy megszálló hatalom, amelyek hírszerzési szolgálatai előszeretettel alkalmaztak helyieket a terepismeretük miatt. A beszervezett osztrák nők egyik gyakori hírszerzési trükkje a megszálló szovjet katonákkal kötött szerelmi kapcsolat volt, azonban ez a veszélyes játék gyakran végződött tragédiával, hiszen a lebukás következtében számos nő a moszkvai kivégzőosztag előtt találta magát. A szerző néhány példával illusztrálja az olvasó számára az osztrák kémtevékenységet, és mindehhez londoni és moszkvai forrásokat használ.

Bár a tanulmányok egy része nem újonnan fellelt források bemutatását tűzte ki célul, hanem a meglévő szakirodalmon alapszik, mégis egy olvasmányosan megírt, stilisztikailag és tartalmilag igényes idegen nyelvű kötettel gyarapodott a Bécsi Magyar Történeti Intézet sorozata, amelyből részleges képet kaphatunk a hidegháború alatt a szovjet befolyás alá kerülő országokban megrendezett koncepciós perekről. A kötetben nem egy-egy „osztály”, társadalmi csoport ellen indított perekről van csupán szó, hanem olvashatunk egyházi vezetők, tisztek, politikai szereplők, nemzeti kisebbségek képviselői, sőt még a kommunista pártokon belüli „elhajlók” elleni megtorlásokról is. Mint ahogyan tanulmányköteteknél olykor előfordul, fellelhető néhány dolgozat témája közt némi átfedés, de ez ne zavarjon meg minket, hiszen a vélemények ütköztetése és maga a kötet valószínűleg közelebb visz minket egy, a térség koncepciós pereiről átfogóan írt – és már régóta várt – monográfiához.

Hevő Péter

A kötet adatai:

Sowjetische Schauprozesse in Mittel- und Osteuropa. Szerkesztette: Szabó Csaba. Inst. für Ungarische Geschichtsforschung in Wien, Balassi Inst. Collegium Hungaricum, Ungarische Archivdelegation beim Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Bécs, 2015.

Ezt olvastad?

A hétköznapi történelmet és a forrásokat középpontba állító Napi Történelmi Forrás Online Folyóirat és Műhely második kötete ismét szerteágazó témákon