Konferencia a középkori királynékról az Ország Bölcsőjében

Királynék a középkori Magyarországon és Európában címmel konferenciát szervezett  Székesfehérvár Megyei Jogú Önkormányzata, valamint a Városi Levéltár és Kutatóintézet. Az előadókat az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontból, a Debreceni Egyetemről és az Eötvös Lóránd Tudományegyetemről érkeztek, a királynéi méltóságról, jövedelemről, a mérges Beatrixról, az utolsó Árpád özvegyéről, valamint II. Ulászló francia feleségéről tartottak előadást. A szimpózium levezető elnökei Pósán László és Zsoldos Attila voltak, köszönőt mondott Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A beszámolót és a képeket Önkormányzati Kommunikációs Központ Székesfehérvár bocsátotta rendelkezésre.

A megjelenteket Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója és Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte. A városvezető köszönetet mondott a konferencia megszervezéséért:

„Az Árpád-ház program létrehozásakor az egyik célunk az volt, hogy kapcsolódjanak hozzá tudományos konferenciasorozatok, beszélgetések és szakmai konzultációk – ezzel a szakemberek lehetőséget kaphatnak aktuális kutatásaik bemutatására, de fontos szempont volt az érdeklődők körének erősítése és bővítése is. Hónapról hónapra kerülnek megrendezésre tudományos szimpóziumok nagyon érdekes, izgalmas témákban, köszönhetően a programban résztvevő partnereknek, szakmai együttműködőknek.”

A konferenciával kapcsolatban a polgármester személyes élményét osztotta meg a közönséggel, ami, mint fogalmazott, örök aktualitás a városban: a Nemzeti Emlékhely környékén tablók láthatóak királynékról, ahol a turisták szívesen időznek, tanulmányozva ezeket, ami mindenképpen a témával kapcsolatos általános érdeklődésről ad tanúbizonyságot.

Elsőként Zsoldos Attila akadémikus, kutatóprofesszor (MTA BTK TTI, Budapest – Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár)  A középkori királynéi méltóság: személyes elemek az intézményben című előadásában a királyhoz és királynéhoz köthető birtok, szolgálónépek és udvar kapcsán a királynak alárendelt szűk keretekre mutatott rá. A kulturális hozományok a királynéi intézmény alakításában nagy szerepet kaptak, erre utal például Anasztázia (II. András) esetében a tihanyi és visegrádi bazilita monostorok létrehozása, vagy a Châtillon Anna (III. Béla) által letelepített hebronvölgyi szerzetesek. A magyarországi temetkezések sokat elárulnak a királynék méltóságáról: a királyok mellett temették el őket a 11. századtól fogva a 14-15. századig.  Az előadó két erős pozíciójú és egyéniségű királynét emelt ki, Máriát (IV. Béla) és Erzsébetet (I. Károly). Mária királynéi méltóságához már kapcsolódtak a bárók, mint például Dárói „Kegyes” Miklós udvarispán személye. Erzsébet bárói között többen voltak, akik királyi tisztségeket is kaptak – Hahót nb. (alsólendvai Bánfi) Miklós a királynéi lovászmester cím után a többek között a szlavón és horvát báni címet is megkapta, vagy említhető például Széchenyi (Tamás fia) Kónya királynéi asztalnokmester királyi karrierje. Azonban Berzéte Miklóst vagy Ákos nb. Cselenfi Jánost egész pályája a királynéhoz köti – mindez az Árpád-kori modell fokozatos átalakulását jelzi. A királynék sorsában a megözvegyülés sajnálatos gyakori konfliktusokhoz vezetett, akár Gizella és Péter, akár Beatrix és IV. Béla történetére gondolunk; a trónviszályokban rendszerint alul maradnak, nem sok kivétellel, köztük említhető Ilona (II. Béla), akinek a fia került trónra.

Weisz Boglárka tudományos főmunkatárs (MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet, Budapest, Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár) A magyar királyné jövedelmei a középkorban című előadása elsősorban az Anjou-korra vonatkozó ismereteket tartalmazott. A jövedelmek rendszerét összefoglalva a házassági szerződés alapján követhető hozomány, jegyajándék, hitbér, valamint a királynéi intézményhez kötődő és a személyesen a királytól kapott jövedelmeket említette. Kitért például a II. András által bevezetett harmincadra, amit a király feleségének, Gertrúdnak ajándékozott – feltétlenül azzal a szándékkal, hogy így az ispánt nem illette részesedés a javadalmakból. A birtokokhoz, amelyek alapvetően méltósághoz és személyhez kötöttek voltak, akár cserével vagy megvásárlással is hozzájuthattak a királynék. Ezekből a javakból, bár joga nem volt hozzá, a király is adományozott – a források alapján vagy azzal a feltüntetéssel, hogy a ’királynő belegyezésével’ vagy ennek híján utólagos megerősítéssel. Az Erzsébet fősége alatti városokban – Beszterce vagy Óvár például – a királyné állapította meg a kiváltságokat, többek között az önálló bíróválasztást is.

Körmendi Tamás egyetemi docens (ELTE BTK – MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet, Budapest) A királynék szerepe a magyar Királyságban II. András uralkodása idején – a téma kifejtését a történelmi ’közhelyek’ felvázolásával kezdte, mint például: a dinasztikus házasság célja a külpolitika erősítése; a királyné feladata trónörököst szülni; politikai szerepük elhanyagolható; vagy az egyház és kultúra támogatása tartozott szerepkörükbe. II. András uralkodásához három királyné is kapcsolható, és nem mellesleg okleveles forrásokkal kutatható a királynéi intézmény, új elemek jelennek meg a királynék politikai szerepvállalásában, valamint a gazdasági hátterében. A külpolitikai háttér tekintetében Gertrúdhoz a tengermelléki, Jolántához a Magyar Királyság balkáni pozícióinak erősítése kapcsolható; Beatrix szempontjából ez a háttér ismeretlennek tekinthető. A politikai szerep és udvartartás kizárólag Gertrúd esetében említhető, aki például a király nevében ítélkezett egy perben – erre korábban nem adódott példa.  Az egyháztámogató szerepkör hangsúlyozása mellett a konklúzió kiemeli a „királynéi hatalom” és a „királyné hatalma” paradoxont és a házasság két esetben is meglévő külpolitikai motivációját.

Skorka Renáta tudományos munkatárs (MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet, Budapest – Városi Levéltár és Kutatóintézet, Székesfehérvár) Az utolsó Árpád özvegyét, Habsburg Ágnes királynét mutatta be.  Az előadó az osztrák krónikák alapján a jellemzést a nem túl előnyös külső adottságokkal kezdte, amit azonban a királyné a források alapján belső erényeivel kompenzált: nagyon okos, visszahúzódó jellem volt, nem szerette a zajos lovagi játékokat, viszont tudott olvasni, kedvenc olvasmánya egy német nyelvű Biblia volt. Férje halála után 63 évig viselt gyászruhát, és özvegyként használta az ’egykor magyar királyné’ címet. Személyét Schiller Tell Vilmos című művéből ismerhette meg az utókor, miszerint a magyar királyné bosszúálló volt és keménykezű. Az író a svájci forrásanyag alapján dolgozott: ezek ravasz, szívtelen, könyörtelen – mi több, embertelen – nőnek tüntették föl. A III. Andrással való házasságát felidéző előadásból kiderült, hogy Ágnest – akit először a római Colonna család egyik tagjával jegyeztek el – a későbbi király a kegyes Habsburg Albert vendégeként ismerte meg Bécsben.  Az 1290-ben királlyá koronázott András Ágnes feleségül vétele előtt még hadjáratot is indított a Habsburgok ellen. Házasságukra 1296-ban került sor, hozományul 40 ezer márkával érkezett a Habsburg Ágnes. Özvegyként elhagyta az országot, az 1305-ben kiadott oklevelekből kiderül, hogy birtokokat biztosítottak számára Alsó-Ausztriában. 46 esztendőt töltött königsfeldeni kolostorában; ő alapította a klarisszák és minoriták rendházát. Özvegyként politikai szerepet is betöltött, hiszen például házasságot közvetített II. Albert és Johanna között, valamint Ottó herceg nevelője is ő lett.

Horváth Richárd tudományos munkatárs (MTA BTK TTI Budapest) A mérges Beatrix (1457-1508) című előadásában a köztudatban hatalommániás, agresszív, meddő királynéként elkönyvelt feleségről beszélt. Beatrix nagyapja V. Alfonz nápolyi király volt, fia is széles és előkelő rokoni, dinasztikus kapcsolatokkal bírt – külpolitikailag Magyarország újabb szövetségest kapott általa, valamint a 170 ezer dukát és arany-ezüst ingóságokkal járó kelengye gyorsan feltöltötte a királyi kincstárt. Mindemellett a művelt és szép fiatal feleségbe a király bizonyosan beleszeretett. Beatrix neve a magyar udvarban összefügg a reneszánsz meghonosításával. A kormányzás tekintetében az oklevelekben soha eddig nem tapasztalt számban tűnik fel ’a királynő hozzájárulásával, tudtával és akaratával’ formula, ami az uralkodótársként vagy társuralkodóként való jelenlétet feltételezheti. Beatrix látványos befolyást kapott, de csak az udvari emberek és tisztségviselők között, tulajdonképpen értelmezhető úgy, hogy a király a királyné számára biztosított játékszer volt a visegrádi udvarban gyakorolt hatalom. Mátyás halálával kapcsolatban elterjedt a gyilkos királyné képe – azonban nincs olyan ismert indok, amely alapján köze volt férje halálához, és az özvegység nem sok jót tartogatott számára. 1490 után megalázó pillanatokat kellett átélnie; tíz esztendő alatt érvénytelenítették Ulászlóval kötött házasságát: politikai befolyása nem volt, Ulászló ügyesen szerezte meg a pénzét. A királyné Nápolyban halt meg 1508-ban.

Györkös Attila egyetemi adjunktus (DE BTK, MTA–DE „Magyarország a középkori Európában” Lendület Kutatócsoport, Debrecen) „Szépséges fejére tették a díszes koronát”. Francia beszámoló Foix-i Anna és II. Ulászló házasságáról (1502) tartott előadást. A szakirodalomban Candalle-i Annaként ismert királyné házasságlevelében a Foix szerepel a dinasztia megnevezésére. A külföldi feleségek általában diplomáciai szerződések keretében kerültek Magyarországra, viszonylag ritka volt a francia származású feleség (ez Velence és Franciaország szándékát tükrözheti a török elleni szövetség érdekében, illetve egy nagybirodalom létrehozásának célját feltételezi). Az Anna Magyarországra utazásáról beszámoló forrásokból nem derül ki, hogy a választás miért éppen rá esett – festő vagy a követek elmondása alapján döntött a II. Ulászló. 1502-ben több hónapos utazás után, 300 fős francia kísérettel érkezett meg, 40 ezer francia arany frankkal – amit a követek már Velencében szerettek volna megszerezni a hozományból. A kíséret házasságkötés utáni sorsa összefügg az udvartartás problematikájával, csak szórványos információkkal rendelkezünk róla: jónéhányan Magyarországon maradtak és funkciót vállaltak; egyikükből Anna jószágigazgatója lett, az ő leszármazottai közül többen egyházi karriert csináltak. A leírások mellett az ábrázolások is jelentősek a francia forrásból – mint például a magyar arisztokrata nők Budán, a budai palota díszkútja vagy a Corvina-könyvtár ’sárkánya’ (a kitömött sárkányfej valószínűleg egy Erdélyből kapott medve koponyacsontja lehetett, aminek életet adtak). A budai palotában zajló párviadal ábrázolásban kiemelik az alacsonynyerges lovaglást és a rövid, vaskos lándzsákat, ami az idegenek számára feltűnő magyar sajátosság.

Falvay Dávid egyetemi adjunktus (ELTE BTK, Budapest) Kódexek, freskók és szentkultusz Árpád-házi Mária nápolyi udvarában címmel V. István lányának jelentős vallási és kulturális tevékenységéről beszélt, aki 1270-ben Anjou II. Károllyal kötött házasságot. 17 évesen került Nápolyba, 13 gyermekük közül a legismertebb Martell Károly. Mária királyné mélyen vallásos volt, aktívan támogatta a koldulórendeket, és különösen fontos volt számára a magyar szentek tisztelete, ami Simone Martini Assisiben lévő freskói alapján is követhető. Érdekes, hogy végrendeletében 35 kódexről tudósít, amelyek többségében liturgikus könyvek. Alapműveltségét Magyarországon szerezte, már akkor is voltak könyvei. A nápolyi Santa Maria Donna Regina templom freskói megszületésében a kutatás mai állása szerint Mária királyné közvetlen szerepet játszott, azok még 1323-as halála előtt elkészültek. Az északi falon például Szent Erzsébet élete jelenik meg – bár az epizódok csak részben azonosíthatóak. Az Árpád-házi motívumok jelenléte a dekorációban arról tanúskodik, hogy a magyar származású királyné szervesen bekapcsolódott a korszak kulturális áramlataiba, és fontosak volt számára hazája értékei, a dinasztiához való ragaszkodás értelmében.

Pósán László egyetemi docens (DE BTK, MTA–DE „Magyarország a középkori Európában” Lendület Kutatócsoport, Debrecen): „Viriles probitates in femina”. Királynők és királynék Európában a virágzó középkorban a tényleges politikai hatalom gyakorlásának kérdését járta körül. A királynék házastársként a koronázás és felkenés révén a király mellett kiemelkedtek a halandók köréből. Szerepkörük eredetét a királynét szimbolizáló bibliai nőalakokban lehet keresni, mint Eszter, Judit, Sára és Rebeka.  A királynéknak a férj oldalán a hatalomban gyakorolt hatására jellegzetes magyar példa II. (Vak) Béla és felesége, Ilona, ahol a királyné akarata, jelenléte és befolyása megkérdőjelezhetetlen. A női hatalomgyakorlás lehetőségei között a régensi szerepkör fordul még elő – abban az esetben, ha a trónörökös kiskorú, vagy ha az uralkodó távol van. Előfordult, hogy nők hűbérbirtokokat is kormányoztak. A nők uralkodására jó példa az Ibériai-félsziget: Kasztíliában Urraca, Navarrában Petronella, vagy Itáliában Matilda uralkodása.  A Jeruzsálemi Királyságban fél évszázadon keresztül nők követték egymást a trónon 1131-től fogva; egy teória szerint a katonai cselekvőképesség fenntartása volt az elsődleges, ezért a női öröklést is elfogadták. A Nyugat-Európában jelenlévő női uralkodók, hercegnők, grófnők jelenlétét a flamand jog alapján való örökösödéssel lehet magyarázni, miszerint mindkét nembéli leszármazott örököl (az öröklési sorrend: fiú, lány, apa, anya, fiútestvér, lánytestvér). Ez a jogszokás Európa nagy részén elterjedt. A hatalom gyakorlásának férfiakhoz kötött hagyományos voltát igazolja, hogy sok helyen a hölgyek által kiadott oklevelek a méltóságneveket hímnemű alakban használták, például a ’rex femineus’ Mária magyar királynő esetében.

A tudományos szimpózium előadásai a tervek szerint írásban is megjelennek.

Szöveg: Fraller Ildikó – Fotó: Simon Erika

(A szövegben csupán apró módosításokat eszközöltünk. A szerk.)

Ezt olvastad?

Gazdag tudományos programkínálatból tallózhatnak az érdeklődők ezen a héten is. Ajánlónkban helyet kapott több a Kommunista Diktatúrák Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Támogasson minket