Könyvbemutatók a veszprémi egyházmegye múltjából

A Fraknói Kutatócsoport fontos feladata, hogy a vatikáni kutatásait ne izoláltan végezze, hanem a lehető legszélesebb kooperációra törekedjen a nemzetközi és hazai történeti, egyháztörténeti műhelyekkel. Részben kutatási eredményei hathatósabb szakmai recepciója és integrációja érdekében, részben pedig a ‘Lendületes’ előzmények folyományaként. Ennek jegyében került sor az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport, a Veszprémi Egyházmegyei Levéltár és a Kubinyi András Történész Műhely szervezésében 2018. október 17-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Sophianum épületében A veszprémi egyházmegye múltjából sorozat 2018-as, legújabb két kötetének bemutatójára.

Siptár Dániel bemutatja a könyvet a hallgatóságnak (Fotó: Kanász Viktor)

Az első kötetet Folyamatosság és változás. Egyházszervezet és hitélet a veszprémi püspökség területén a 16–17. században címmel adták ki. Siptár Dániel, a Jezsuita Levéltár és Rendtörténeti Könyvtár munkatársa ismertette a munkát, aki először nagyobb kontextusba helyezte a témát, majd nagy vonalakban ismertette a kötet felépítését, végül mindegyik tanulmányt röviden jellemezte. Ismertetése elején kiemelte, hogy a kötet a veszprémi érsekség 2013-ban újjáalakult Egyháztörténeti Bizottsága hosszú távú koncepciójába illeszkedik, melynek célja egy, a veszprémi egyházmegye történetét taglaló monográfia elkészítése. E nagyszabású terv részeként évente konferenciákat szerveznek és ezek anyagából tanulmányköteteket adnak ki. Ennek egyik állomása ez a kötet, amely az azonos címmel 2017. augusztus 30–31-én rendezett konferencia előadásaiból íródott tanulmányokat tartalmazza. A könyv a 16–17. századdal foglalkozik, bár az utóbbi századnak inkább az első felét vizsgálja. 16 tanulmányt foglal magába, amely három tematikus rész között oszlik meg: az első nagyobb egység a veszprémi érsekség 16. századi történetével foglalkozik, a második nagyobb egység a protestantizmus intézményesülésével a veszprémi egyházmegye területén, míg a harmadik nagyobb egység a dunántúli könyvtörténetre vonatkozóan tartalmaz tanulmányokat. Siptár a kötet erényének tartja, hogy a kötetben a felekezeti jelleg egyfajta társadalmi rendező elvként jelenik meg, a felekezeti kérdést nem az egymás közti ellentétek kontextusában, hanem egy folyamat részeként mutatják be.

Folyamatosság és változás. Egyházszervezet és hitélet a veszprémi püspökség területén a 16–17. században – a könyv borítója (Fotó: Kanász Viktor)

Siptár az első nagyobb egységen belül először három témában egymáshoz közel álló tanulmányt emelt ki, amelyek a 16. századi veszprémi püspökökről szóltak. Nemes Gábor, a Fraknói kutatócsoport tudományos munkatársa Pietro Isvalies bíboros, 1503-tól veszprémi püspök életpályáját vizsgálta, aki diplomáciai érdemeiért kapta a veszprémi püspöki címet, de nem rezideált székhelyén, Rómából vikáriussal kormányozta egyházmegyéjét. Alapos, átfogó életrajzához a szerző a bíboros legátus magyarországi hivatalnokainak archontológiáját is csatolta. Laczlavik György a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főmunkatársa a veszprémi püspökség 1511 és 1549 közötti történetét dolgozta fel. Fazekas István az ELTE BTK docense pedig a század második felének veszprémi püspökeit vette sorra, elsősorban bécsi levéltári forrásokat felvonultatva. Összességében Siptár e három tanulmányból kirajzolódó képet úgy jellemezte, hogy e püspökök más javadalmakból is éltek, nem rezideáltak, de már főpapi erényeket is megcsillantottak, egyházmegyéjük szükségleteire is ügyeltek.

Siptár Dániel és a közönség (Fotó: Kanász Viktor)

A következő három tanulmány Siptár megfogalmazása szerint az egyházi hierarchia alsóbb fokain levő testületekkel, egyénekkel foglalkozik. Bilkei Irén a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának főlevéltárosa a veszprémi egyházmegye zalai hiteleshelyeiről írt a mohácsi vészt követően. Ezek az intézmények a folytonosságot képviselték, helyi központokként működtek. Fontos témái: az oszmán rabságba kerülés, reformáció, török hatalmaskodás voltak. F. Romhányi Beatrix a szerzetesrendeket vizsgálta a 16. századi veszprémi egyházmegyében, rámutatva, hogy a szerzetesrendek itteni pusztulása az oszmán hódításra vezethető vissza, nem pedig a reformációra. A harmadik tanulmány szerzője, Vida Beáta a zirci apátsági uradalom 16. századi történetét vizsgálta, a klasszikus papíralapú történeti források mellett a régészet eredményeit is bevonva az ismertetésbe.

A könyv első nagyobb egységét Kanász Viktor tanulmánya zárta, a protestánsokról és katolikusokról a 16. századi Kanizsán, ami egyben már átvezet minket a könyv következő nagyobb egységéhez. Siptár kiemelte, hogy az író naprakész szakirodalmi téren, továbbá a protestantizmust következetesen „új hitértelmezésként” definiálja, amellyel rámutat, hogy a konfesszionalizáció egy hosszabb folyamat. Arra is rávilágított, hogy a középkori intézményrendszer pusztulása és a kialakuló intézményi struktúra között összefüggés van.

Siptár Dániel (Fotó: Kanász Viktor)

A kötet következő nagyobb egysége, amely a protestantizmus intézményesülésével foglalkozik hat tanulmányt tartalmaz. Csepregi Zoltán az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi tanára az ELEM rövidítéssel ismert evangélikus lelkészek adatbázisát mutatta be részletesen, táblázatokat mellékelve. A következő két szerző, Németh Balázs, az osztrák református egyház nyugalmazott lelkésze és Fekete Csaba, a Tiszántúli Református Egyházkerületi Nagykönyvtár lelkész-könyvtárosa és osztályvezetője liturgiatörténeti kérdéssel foglalkozik: az ágendák [liturgikus kézikönyvek] világába nyújt betekintést. Az előbbi Beythe István ágendájába, az utóbbi Samarjai Máté János ágendájába. Ahogy Siptár kiemelte, mindkét tanulmány igyekszik helyre tenni a korábbi irodalomban berögzült tévedéseket. A következő két írás, Szabó Előd a Pápai Református Teológia intézetvezető docense, illetve Hudi József, a Pápai Református Gyűjtemények főlevéltárosa és levéltárvezetője munkája. Mindkettő a dunántúli református egyházkerületre, illetve a presbitériumok kialakulására koncentrál. Szabó egy konkrét püspök, Kanizsai Pálfi János dunántúli református püspök életét és karrierútját vette végig, míg Hudi a 17. századi dunántúli presbitériumok szervezését vizsgálta, melyek közül a pápai meghatározó volt. Ezt az egységet egy művészettörténet témájú tanulmány zárja, Pátkai Ádám Sándor a veszprémi református egyházmegye középkori eredetű református templomait vonultatja fel, szám szerint 20-at. Siptár szerint kiválóan bemutatja a felekezetképződés templomokra gyakorolt hatását és a folytonosság benne az épületeken keresztül jelenik meg.

A Folytonosság és változás kötet harmadik nagy egysége a könyvkultúrával foglalkozik. Bartók Zsófia Ágnes a reformáció előtti magyar nyelvű szövegeket az egyes csoportok szövegigénye felől közelíti meg, a késő középkori műveltség továbbélését vizsgálja. Monok István a németújvári iskola teológiai arculatát mutatja be a könyveken keresztül. Zvara Edina pedig az Esterházy Pál könyvtárában fellelhető protestáns könyvek eredetét kutatja.

Összegzésében Siptár kiemelte a kötet interdiszciplináris jellegét: szerencsés módon ötvöződik benne a diplomáciatörténet, hivataltörténet, liturgiatörténet, művészettörténet és könyvtörténet.

Gárdonyi Máté és hallgatósága (Fotó: Kanász Viktor)

A könyvbemutató második kötete „Püspök urat is őrizetbe veszem”. Források a veszprémi egyházmegye második világháborús veszteségeiről II. címet viseli, és Varga Tibor László, a Veszprémi Érseki Levéltár levéltárosa szerkesztette. Gárdonyi Máté, a Veszprémi Érseki Hittudományi Iskola docense mutatta be a munkát. Ismertetése elején rámutatott, hogy a veszprémi érsekség Egyháztörténeti Bizottságának célja a levéltári anyagra épülő kiadványok megjelentetése is, ebbe a képbe illeszkedik e könyv, amely a Folytonos fegyverropogás közepette. Források a veszprémi egyházmegye második világháborús veszteségeiről I. címmel, szintén Varga Tibor László szerkesztésében, 2015-ben megjelent mű második kötete. Az első kötet, amely a sorozatban a 27., egységes és egyenletes színvonalú anyagot, a háborús károkról a plébánosok, püspökségi, káptalani intézmények által adott számadásokat mutatta be, melyeket a püspöki aulában összegeztek, feldolgoztak. Ez a gazdasági, anyagi károkra helyezte a hangsúlyt. Ugyanakkor fennmaradtak olyan iratok is, amelyek arra vonatkoztak, hogy az egyes személyek, az egyházmegyei papság, szerzetesek, hívek hogyan élték meg a háború utolsó éveit és az azután következő éveket. Ezeket rendezi egybe a 2018-as kötet. Gárdonyi először a könyv időintervallumára tért ki, majd a benne tárgyalt témákat vette sorra, végül három pontban foglalta össze az eredményeit.

Gárdonyi Máté és az általa bemutatott könyv, A „Püspök urat is őrizetbe veszem” – Források a veszprémi egyházmegye második világháborús veszteségeiről II. (Fotó: Kanász Viktor)

Az 1944 azért lett a kezdőpont, mivel legtöbb beszámolóban nem különül el, hogy a német megszállás vagy a vörös hadsereg bevonulása idején történtek az események, az azokat átélők emlékezetében egy folyamatként jelent meg. 1948-ra pedig azért esett a választás, mivel egyes anyagok eddig viszik el a történetét bizonyos papoknak, akik például hadifogságba kerültek, vagy a hazai németség kitelepítése is ezt az időhatárt indokolja. Dilemmát jelentett a szerkesztő számára, hogy kiadja-e Mindszenty és papjai nyilas fogságáról az iratokat, amelyekkel már nagyrészt foglalkoztak vagy publikálták is őket. Végül úgy döntött, hogy ezeket is publikálja, mivel szervesen hozzátartoznak a témához, sőt, a kötet a címét is innen kapta. A főispánon amikor Mindszenty számon kérte a lefogást, akkor válaszolt a következő szavakkal: „püspök urat is őrizetbe veszem”.

A kötet több fejezete a papságra vonatkozik. Egy nagyobb egység az elhunyt papok martyrologiuma, akik közül például a balatonfőkajári plébános aknaszilánk következtében vesztette életét 1944. december 8-án, másokat a szovjetek vagy a németek kínoztak meg és öltek meg. A kötet tartalmaz igazoló jelentéseket is, az állomáshelyüket elhagyott papok tisztázzák ezekben magukat és támasztják alá cselekedetüket. A hadifogságba került tábori lelkészek sorsával is megismerkedhetünk a könyvből, csakúgy mint az Erdélyből menekült, illetve Felvidékről kiutasított egyházi személyek sorsával. Jelentős részt tesznek ki a kötetből a vizsgált időszakban személyi szabadságukban korlátozott egyháziakra vonatkozó dokumentumok, akiknek sorsa börtön, internálás, rendőrhatósági felügyelet, lakhelyelhagyási tilalom voltak. A megfélemlítések, retorziók hátterében néhol személyes ellentétek álltak (például a kommunista aktivisták „templomszolgálata”, azaz a prédikációk figyeléséből kerekedtek ügyek), máskor a vallásellenesség vagy az egyházi személyek inkriminált múltja is közrejátszott benne.

A papság mellett a hívek bizonyos csoportjai is szóba kerültek a könyvben. Az új viszonyok, hadifogolytáborok, internálótáborok új pasztorációs kihívást jelentettek a papság számára. Az internáltak, hadifoglyok ügyében megfogalmazott kérelmeken, közbenjárásokon kívül felmerült például a nagykanizsai internálótáborban a szentségek kiszolgáltatása kérdése, vagy a hajmáskéri hadifogolytáborban a magyar hadifoglyok élelmezésére karitatív akció szervezése. Vagy például a püspököt is egyre többen keresték meg közbenjárását kérve, köztük a városlődi német asszonyok tört magyarsággal megírt levelükben. E kérések kapcsán Gárdonyi Máté rámutatott Mindszenty és Bánáss László stílusbeli különbségére is: míg az előbbi keményen fogalmazott és ünnepélyes nyilatkozatokat, tiltakozásokat tett, az utóbbi diplomatikusabb egyéniség volt.

A könyv külön fejezetet szentel a veszprémi egyházmegye német hívei szenvedéseinek, a német kitelepítéseknek, melynek során nem csak a plébánosok beszámolóit olvashatjuk, hanem a leveleken keresztül személyes sorsokat is megismerhetünk.

A két bemutatott kötet (Fotó: Kanász Viktor)

Végül Gárdonyi kitért a kötet „gyümölcsei”-re is: 1. a helytörténészek számára kiválóan hasznosítható lesz a magyarázatokkal ellátott könyv, 2. a köztörténetből ismert események helyi lenyomatát adja, 3. a társadalomtörténeti megközelítés a politikatörténeti narratívát korrigálja benne, tehát kirajzolódik belőle az, hogyan élték meg a kisemberek ezeket az éveket.

Tóth Krisztina

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

Ezt olvastad?

Történelmi léptékkel mérve nem tűnik hosszúnak az az alig egy évtized, mire Magyarország a NATO tagjává válhatott, onnantól kezdve, hogy
Támogasson minket