Kossuth Lajos és Görgey Artúr kapcsolata a váci nyilatkozat kiadásától a budai vár bevételéig

Görgey Artúr és Kossuth Lajos kapcsolatában a kölcsönös bizalom létrejötte után hamar kialakultak éles véleménykülönbségek. Kossuth a schwechati vereség után, november 1-jén még fővezérré nevezte ki Görgeyt. A hadsereg átszervezése elsőrendű fontosságú volt, ha az ellenállást sikerrel akarták folytatni; így a komoly véleménybéli különbségeket egyelőre a szőnyeg alá tudták söpörni. A császári fősereg december 14-i támadása után viszont az ellentétek kiéleződtek. Ennek elsősorban a folyamatos visszavonulás miatti bizalomvesztés volt az oka – a politikai vezetés nem szeretett volna területeket feladni, a katonai vezetés viszont racionálisan méregelve nem vállalta fel a döntő csatát Windisch-Grätz ellen. Kossuth ellenállásra buzdító levelei, amelyekre a fővezér gúnyos, ironikus hangnemben reagált, csak a viszony elmérgesedését eredményezték. Olaj volt a tűzre a Görgey által január 5-én kiadott váci nyilatkozat is, melyben nyíltan bírálta a politikai vezetés addigi működését, és Kossuth a nyilatkozat néhány pontját úgy értelmezte, mintha a hadsereg felmondta volna a politikának az engedelmességet. A cikksorozat harmadik részében innen kezdjük vizsgálódásunkat és az eseményeket a budai vár 1849. május 21-i bevételéig terjesztjük ki.

A cikksorozat korábbi cikkeit lásd:

Kossuth és Görgey kapcsolatának első, 1848. október 11-ig tartó szakasza

Görgey Artúr és Kossuth Lajos kapcsolata 1848 októberétől a váci nyilatkozat kiadásáig

Görgey születésének 200. évfordulójára a hadvezérről szóló cikkek csokorba szedésével emlékeztünk meg: Görgey-cikkek az Újkor.hun – 200 éve született a hadvezér

A január 2-i haditanácsi határozat értelmében a magyar hadsereget a Tisza mögött akarták összpontosítani. A haditerv szerint Görgey hadseregének (a későbbi VII. hadtestnek) az volt a feladata, hogy a császári haderő egy részét elvonja, hogy ezáltal kisebb nyomás nehezedjen a Tisza vonalára. Az eredeti elképzelés Lipótvár felmentése volt, de miután ezt lehetetlen vállalkozásnak ítélték, a csapatok Felvidék felé fordultak. Görgey feladata több részből tevődött össze: egyrészt minden mozdítható értékes ingóságot – pénzt, élelmet, nyomdát stb. – magával kellett vinnie az összevonási területre, másrészt pedig a haderejét el kellett látnia fegyverrel, élelemmel, felszereléssel, amihez szorosan kapcsolódott az újoncozás is.

Görgey a felvidéki hadjárata során, 1849. január 5. és február 9. között kevés jelentést intézett a politikai vezetéshez – elsősorban Kossuthhoz. Az OHB vezetője szemrehányást is tett a váci kiáltvány miatt Görgeynek január 10-i levélben. A következő fontos levél február 9-én kelt, amikor Kossuth felszólította Görgeyt, hogy vegye fel a kapcsolatot az új fővezérrel. A sikeres Branyiszkói-áttörés után ugyanis a Görgey vezette hadtest is közel járt a haditerv által számára kijelölt cél eléréséhez. Az összevont magyar honvédsereg élére pedig a sikeres ellentámadás kivitelezéséhez egy főparancsnokot kellett kinevezni, hogy összefogja a csapatokat és levezényelje a támadást – ezt Kossuth Henrik Dembiński személyében találta meg. Az idős lengyel tábornok a hírnevét az 1831-es lengyel szabadságharcban, egy visszavonulás alkalmával szerezte. Személyét Teleki László, a magyar kormány franciaországi megbízottja ajánlotta Kossuth figyelmébe. Kossuthnak kapóra jött Dembiński, ugyanis külföldi volt, nem ismerte a helyi viszonyokat, így senkivel nem volt nézeteltérése a tisztikarban; a legfontosabb szempont viszont az volt, hogy Kossuth kevés tisztben bízott a honvédseregen belül.

Henryk Dembiński portréja (Wikipedia)

Dembiński kinevezése nem aratott osztatlan sikert a tisztek körében, mivel

a tisztek (…), velem (Görgey Artúr) együtt, nem ismerték Dembiński altábornagy dicsőséges katonai múltját” (Életem és működésem, 345.)

Több alakulatnál mozgolódás, zúgolódás támadt az új fővezér személye miatt. Összességében Kossuth valószínűleg egy idegen, a többség által nem ismert tisztet kívánt kinevezni a hadsereg élére. Megjegyzendő, hogy Görgey Artúr szóba sem jöhetett az OHB elnök vele szembeni bizalmatlansága miatt. Az elégedetlenkedést Görgeynek napiparanccsal kellett leszerelnie:

„Az 1849. február 12-én kelt hadügyminiszteri rendelet a feldunai hadtestet „magyar királyi 16. hadosztály” névvel Dembiński altábornagy fővezérlete alá helyezi.

Midőn ezt az egész 16. hadosztállyal szolgálati úton közlöm, felhívok minden alám rendelt törzs- és főtiszt urat, fogadják ezt a látszólagos megaláztatást ugyanazzal az egykedvűséggel, amilyennel én magam, lemondván hadtestparancsnoki önállóságomról, az együtt ülő országgyűlés határozatának engedelmeskedve, magamat Dembiński altábornagy – egy, amint mondják, hadban megőszült tisztes hadvezér – parancsainak önként alávetem.” (Életem és működésem I., 348.)

Az elégedetlenség azonban nem csillapodott le teljesen, amire jó példa Kossuth február 23-i levele, melyben a fiatal tisztet felkérte, nyomja el a Dembiński kinevezése elleni tiltakozókat:

„kérem Tábornok Urat, hogy azt férfias erélyével eltávolítani szíveskedjék, s a fegyelmetleneket haditörvényszék elé állítani szíveskedjék” (Kossuth – Görgei, 256)

Az idős lengyel tábornok fővezérsége nem volt sikeres. Vezérsége kezdetén ellentmondó parancsainak köszönhetően nem tudta a bekerített Schlick-hadtestet megadásra kényszeríteni. A jól működő, összeszokott hadtesteket szétszedte és teljesen összekavarta, a hadtestparancsokok tudta nélkül adott ki nekik parancsokat. Bizalmatlan volt a tisztekkel szemben, a haditervet nem volt hajlandó megosztani még a legközelebbi munkatársaival sem. A tiszti elégedetlenséget a kápolnai csatában elszenvedett vereség csak tetőzte. Tehát szűk egy hónapnyi működése során kiderült a lengyel tábornokról, hogy teljeséggel alkalmatlan a fővezéri poszt betöltésére. Emiatt egy szervezkedés is megindult vele szemben Klapka György vezetésével, amelyhez csatlakozott Görgey is – sok más tiszttársával együtt. A kezdeti követelések között csupán annyi szerepelt, hogy a Dembiński által kiadott parancsokat, utasításokat a Klapka, Répásy Mihály (honvéd tábornok, a II. hadtest parancsnoka 1849. március 8-ig), Görgey hármas közül valaki ellenjegyezze. Szemere Bertalant mint Felső-Magyarország kormánybiztosát és a politikai vezetés képviselőjét kérték fel a közvetítésre, ám Dembiński semmiféle megegyezésre nem volt hajlandó, így Szemere ideiglenes fővezérnek Görgeyt nevezte ki. Szemere március 3-án írta meg jelentését Kossuthnak, aki amint értesült a hírekről, rögtön elindult a katonai táborba – Tiszafüredre –, de a jelentésből Görgey felelősségét állapította meg, így elindulásakor terve az volt, hogy Görgeyt főbe löveti az engedetlenségért. A táborba való leérkezés után az OHB elnöke minden tisztet meghallgatott – vagy pontosabban kihallgatott – az események kapcsán. A meghallgatások során bebizonyosodott, hogy Dembiński leváltása helyes volt és új főparancsnokot kellett találni. Kossuth március 8-án Vetter Antalt nevezte ki a magyar főerők fővezérének, mivel Görgey Artúrral szemben továbbra is bizalmatlan volt.

Vetter fővezéri kinevezése után Kossuth és Görgey leveleiben hangnemváltozás figyelhető meg. Az OHB elnöke végig a táborban tartózkodott, így ebben az időben személyesen is találkozhattak, a vitás kérdéseket el tudták simítani, mivel Kossuth is a saját szemével láthatta a katonai táborban uralkodó állapotokat. Így nem kellett közvetítőkre hagyatkozniuk, amiből félreértések is adódhattak volna. Március 5-i levelében Görgey már szívélyes tiszteletét, honpolgári és baráti érzelmeit küldte Kossuth felé, március 9-i levelében – lényegében Vetter fővezérségéről írt – pedig már a „Tisztelt Barátom!” megszólítást olvashatjuk, és magának a levélnek is baráti a hangzása. Ez a szívélyes viszony április végéig állt fent.

Rusz Károly metszete Vetter Antalról (Wikipedia)

Dembiński után Vetter Antal sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kinevezése utáni tiszti gyűlésen próbált keménykezű fővezérként fellépni, de nem volt igazán fővezérnek való alkat. A márciusi ellentámadás kudarca és a Damjanichcsal való heves viták annyira megviselték, hogy március 26-án beteget jelentett. Kossuth előtt ismét ott volt a döntési kényszer: fővezért kellett keresni, két hónap alatt már a harmadikat. A katonai táborban már csak egy olyan tiszt maradt, akire kellő biztonsággal rá lehetett bízni egy ilyen nagy felelősséggel járó feladatot: Görgey Artúr. Az OHB elnöke még most sem állt teljes mellszélességgel Görgey mögött, pedig a viszony érezhetően javult kettejük között. Döntő tényező volt viszont a tisztek véleménye, mivel ők Görgeyt hajlandóak voltak elfogadni felettesüknek. Így március 30-án Kossuth rövid, négyszemközti megbeszélés után Vetter betegségének időtartamára kinevezte a fiatal, harminc éves tisztet a magyar fősereg parancsnokának.

A tavaszi hadjárat során Kossuth a táborban tartózkodik egészen Gödöllőig. Itt, mármint a gödöllői kastélyban, ismét egy négyszemközti megbeszélés zajlott le kettejük között április 8-án. Az egyeztetésről Görgey visszaemlékezésében olvashatunk. A személyes megbeszélés tárgya a függetlenség kimondása volt. Kossuth próbálta meggyőzni Görgeyt, hogy a márciusi olmützi alkotmányra meg kell adni a megfelelő választ, amelyet ő a függetlenség kimondásában látott. Érvelése szerint a nyugati államok csak arra várnak,

hogy Magyarország független államnak nyilatkoztassa ki magát, és legott olyan hevesen fognak tettleg segíteni minket, amilyen tartózkodóak voltak mindeddig.” (Életem és működésem II., 12.)

Görgey nem vallott ennyire optimista nézeteket. A szomszédos államoktól nem várt segítséget, Magyarországot pedig kicsinek találta ahhoz, hogy önállóan megállja a helyét a térségben a környék nagyhatalmaival szemben. Valószínű, hogy a függetlenség gondolatával ő is rokonszenvezett, de a leírtak alapján ő annak időszerűségét vitatta. Ismét a tisztikart hozta fel problémának, ugyanis tiszttársai és a katonák szemében

Magyarország elszakadása Ausztriától már nem igaz ügy; ezért küzdeni nem a törvény mellett, hanem a törvény ellen való küzdelem; nem önvédelmi harc, hanem az egész osztrák monarchia fönnmaradása elleni támadás. Számtalan régi érdeket és rokonszenvet sértenénk meg ezzel; a régi ezredeket, hadseregünk magvát esküszegővé tennénk, erkölcsileg megrendítenénk” (Életem és működésem II., 14.)

Ezek után Kossuth megkérdezte, tényleg ennyire hűségesek-e a régi ezredek katonái V. Ferdinándhoz és az alkotmányhoz. Görgey erre azt felelte, hogy készek lennének az uralkodónak hódolatukat kinyilvánítani. Ezzel az OHB elnöke lezártnak tekintette a vitát.

Ezután Kossuth a tisztikarral is közölte nézeteit a függetlenséget illetően. Többen később (például Klapka) felrótták Görgeynek, hogy nem lépett fel a gondolat ellen erélyesebben. A fiatal fővezér ugyanis ezen a megbeszélésen hallgatag volt. Tiszttársai ezt úgy értelmezhették, hogy Kossuthtal már minden fontos szempontot megtárgyalt, így, mivel volt akkora tekintélye, mögé álltak. Az OHB elnöke ezen a gyűlésen valószínűleg nem volt őszinte a tábornoki karhoz, ahogy Görgeyhez sem. Itt még senki sem szólalt fel nyíltan a függetlenség kimondása ellen, pedig többen – mint például Damjanich is – kikeltek később a nyilatkozat időzítése ellen, Gáspár András pedig meg is vált az aktív szolgálattól.

Az, hogy Görgey rokonszenvezett Kossuth nézeteivel, az április 17-i eseményekben mutatkozik meg. Ekkor érkezett meg ugyanis a lévai főhadiszállásra a függetlenség kimondásának a híre. Több visszaemlékezés alapján azt a képet lehet felvázolni, miszerint a nyilatkozat híre megdöbbenést keltett a katonai táborban. Az elégedetlenség viszont csak bizonyos seregrészeknél volt érzékelhető, voltak olyanok is, akik személyesen Görgeyhez fordultak kifejezni ellenvetéseiket.

„Görgey hallgatag volt, néhányan közvetlen környezetéből ostromlák a dolog célszerűségét” (Vukovics, 63.)

Másnap a vita tovább folyt Damjanich János főhadiszállásán. Az ebéd közben természetesen a nyilatkozat kérdését is megvitatták. A házigazda kikelt az időszerűtlenség miatt, Görgey pedig hallgatag maradt, ezzel hallgatólagosan támogatva Kossuth álláspontját.

A Függetlenségi Nyilatkozat (nagyobb méretben lásd: MNL OL)

Bár a tisztek többsége a nyilatkozat politikai tartalmával szemben nem támasztott kifogásokat, Görgeynek a hadsereg bomlását elkerülendő ismét politikai kérdésekkel kellett foglalkoznia. Ehhez hasonló ügyekkel azonban nem szívesen foglalkozott. A tiszti gyűlésen nem fejtette ki véleményét Kossuth és politikája ellen sem, pedig a tisztek közül ő tudhatta pontosan, hogy mit szándékozik tenni a politikai vezetés a jövőben. Arra viszont ő sem számított, hogy ez ilyen hamar be fog következni. Ekkor még bízott a Kossuth által Gödöllőn felvázolt koncepcióban, miszerint a függetlenség kimondásával Magyarország nemzetközi segítséget remélhet. Ha az OHB elnök politikai lépését hallgatólagosan el is fogadta, a hadseregben jelentkező gondokra megoldást kellett találnia. Tehát a január eleji bajok köszöntek ismét vissza, és félő volt, hogy a seregben ismét elindul egy bomlási folyamat.

A tavaszi hadjárat azonban lendületesen folyt tovább. Április 19-én a magyar csapatok Nagysallónál nyertek ütközetet, 26-án pedig sikeresen felszabadították Komárom várát a császári ostromgyűrű alól. Itt Görgeynek ismét politikai problémákkal kellett foglalkoznia. Április 29-én adta ki komáromi kiáltványát, amely egy meglehetősen radikális hangnemű nyilatkozat volt a hadsereg megnyugtatására. A Gödöllőn felvázolt kossuthi koncepcióhoz hasonlóan kijelentette, hogy

ezen harc nem Magyarország és Ausztria közti harc egyedül – ez európai harc leend: a természet adta legszentebb népjog harca a bitor zsarnokság ellen.” (Életem és működésem II., 55-56.)

A magyar lovasság üldözi a menekülő császáriakat a nagysallói ütközetben, 1849. április 19-én. Than Mór festménye (Wikipedia)

A tavaszi hadjárat eseményeiről az Újkor.hu korábbi cikkeiben is olvashat:

“Ilyen tavasz csak egy volt életemben”

„Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé!” – Az isaszegi csata

Görgey és Kossuth között ekkor még szívélyes volt a viszony. A fővezér napi kapcsolatban állt az OHB elnökével, folyamatosan beszámolt leveleiben az eseményekről. A komáromi győztes csata után viszont egy fontos stratégiai kérdést kellett megoldania a hadsereg vezérkarának: merre is induljanak tovább az erőd alól? Az egyik elképzelés – amelyet a kor katonai doktrínájának megfelelelően a győztes hadseregek alkalmaztak a 19. század közepén – szerint a megvert ellenséget kell üldözni és minél több vereséget mérni rá. A másik elképzelés a budai vár visszafoglalása volt, amely politikai és logisztikai szempontból lett volna fontos. Végül az április 28-i haditanács az utóbbi mellett döntött. Ez egyrészt a hadsereg állapotával volt magyarázható: a katonák leharcolt állapotban voltak, nem volt elegendő lőszer az üldözéshez és a honvédek felszerelésével, higiéniai állapotával is sok gond volt. A másik fontos ok Kossuth politikai kívánsága volt. Egy független országnak ugyanis fővárossal kell rendelkeznie ahhoz, hogy a külföld szemében is reprezentálják az állam szuverenitását és életképességét. Görgey részben Kossuth kívánságára, de döntő részben hadi szempontok alapján április 29-én Buda vára felé fordította a hadsereg zömét, a császári fősereg követésére csak egy hadosztályt küldött.

A magyar vezérkar a budai várra úgy tekintett, mint gyenge, rövid ostrommal bevehető erősségre. Ezt még az 1849. januári tapasztalatokra alapozták, ugyanis akkor látták utoljára az erősséget. Azonban azóta a császári vezetés megerősítette a várat, amely így képes volt hosszabb ideig is ellenállni egy ostromnak. Ráadásul a honvédseregnek eleinte nehézágyúi sem voltak, mivel ezeket Komáromból kellett hozatni, ez is időveszteséget okozott. Végül május 21-én – bő háromheti ostrom után – sikerült bevenniük Buda várát a magyar csapatoknak. Ezzel alighanem a magyar szabadságharc elérte a csúcspontját.

Than Mór: Buda ostroma (MNM)

1849. május elejétől azonban Görgey és Kossuth között ismét egyre jobban nőtt a feszültség, elsősorban az ostrom elhúzódása miatt. Ezt az egyre ingerültebb hangú levelekből lehet kiolvasni. A másik tényező a közelgő orosz beavatkozásról szóló hírek voltak. Kossuth az ostromot hatalmas időveszteségnek tartotta, amellyel időt adnak a császári seregnek az újjászervezésre. A feszültséget Kossuth környezete is gerjesztette. Ebben elsősorban a Görgeyvel rossz viszonyban lévő tisztek játszottak fontos szerepet, akik mindig próbálták a fővezért egy veszélyes, hatalomra törő „áruló” képében feltüntetni az OHB elnöke előtt. Hozzájárult ehhez az is, hogy a főhadsereg környezetének hangulata elferdítve jutott el Debrecenbe.

Az 1849 januárjától március elejéig tartó bizalmatlanságot egyre inkább egy baráti, szívélyes kapcsolat váltotta fel. A sikeres hadjárat és az, hogy Kossuth végig a katonai táborban volt, hozzájárult a jó viszony fenntartásához. A repedések a kapcsolaton majd április végétől, május elejétől jelentkeztek, amikor a feszültségek fokozatosan a felszínre kerültek. Kossuth a politikai és egyéb a hadsereget érintő intézkedéseivel (fővezéri kinevezés stb.) és lépéseivel mindig próbálta a problémák megoldását Görgeyre áthárítani. Gyakran nem is törődött azzal, hogy egy-egy politikai lépése a honvédseregen belül milyen hatásokat fog kiváltani, ilyenkor a fiatal fővezérnek kellett valamilyen megoldást találnia arra, hogy a hadseregen belül ne induljon el bomlási folyamat annak ellenére, hogy az valószínűleg Kossuth politikai nézeteivel rokonszenvezett. Buda bevételét eleinte mindketten támogatták, azonban ahogy az ostrom elhúzódott és az orosz betörésről is hírt kaptak, egyre türelmetlenebbek lettek.

Nemcsak az ostrom, hanem Kossuth terve is egy kisebb konfliktust okozott, miszerint Görgey legyen hadügyminiszter és tegye le a fővezérséget. Kossuthban ez a gondolat áprilisban, a Függetlenségi nyilatkozat kimondása után fogalmazódott meg. Először április 17-én ajánlotta fel Görgeynek a hadügyminiszterséget, későbbi leveleiben pedig próbálta meggyőzni a hadszervezés fontosságáról. A fővezérséget véleménye szerint más is el tudta volna vinni – Bem József, Perczel Mór és Dembiński jöhetett számításba. Görgey ezekből a levelekből a bizalom hiányát olvasta ki. A hangnem egyre inkább hivatalos lett és Ludwigh János kormánybiztoson keresztül egyre többet üzengettek egymásnak. A személyes találkozás – amely hozzájárulhatott volna az ellentétek elsimításához – is elmaradt április közepe és május vége között. Mindezek után kapcsolatuk sohasem jött már teljesen rendbe.

 

Felhasznált irodalom:

Bona Gábor (szerk.): A szabadságharc katonai története, Zrínyi kiadó, Bp., 1998

Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848\49. évi szabadságharcban, Heraldika kiadó, Bp., 2000

Hermann Róbert: Kossuth hadserege, Kossuth fővezérei, Argumentum kiadó, Bp., 2007

Hermann Róbert: Kossuth Lajos fővezérége. In: Századok 2002, 136. évfolyam, 4. szám, 823-862.

Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés története I. kötet, Osiris, Századvég, Bp., 1994

 

Források:

Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben I.-II. kötet, Európa könyvkiadó, Bp., 1988

Kossuth Lajos és Görgey Artúr levelezése 1848-1849, Szerk.: Hermann Róbert, Osiris Kiadó, Bp., 2001

Vukovics Sebő visszaemlékezései 1849-re, Szerk.: Katona Tamás, Magyar Helikon, Bp., 1982.

Balog Lajos

Ezt olvastad?

Évfordulókban gazdag év az idei: százhetven éve tört ki az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc, száz éve ért véget az első