A közép-európai Monte Cristo – Sándor Mátyás

Sok évforduló várható a 2019-es évben, amelyek általában a politikatörténethez kötődnek. Ezek mellett nem felejthetjük el a kultúrát sem: idén lesz 10 éve, hogy Bujtor István színész, filmrendező meghalt, továbbá idén lesz 40 éve, hogy Bujtor főszereplésével leforgatták a Jules Verne regényéből készült Sándor Mátyás című hatrészes magyar-olasz-francia-NSZK tévéfilmsorozatot. Ebben a tanulmányban annak járok utána, hogy a filmsorozat (és az alapjául szolgáló regény) mennyire tükrözi hűen a korabeli magyar politikai életet.

A német nyelvű DVD-kiadás borítója (Forrás: filmezek.com)

Ahogyan minden olyan filmnél, amely irodalmi alkotáson alapul, a Sándor Mátyás esetében is szükséges írni a szerzőről és a könyv születésének körülményeiről. Jules Verne (1828–1905) – vagy ahogyan nemzedékek nevezték nálunk: Verne Gyula – a francia romantika utolsó nagy alakja volt. Magyarországon általában úgy szokás hivatkozni Verne-re, mint a tudományos–fantasztikus irodalom úttörőjére vagy a természettudományos és műszaki fejlődés hírnökére. Valóban nehéz lenne fölsorolni a találmányokat, amelyeket Verne – kora tudományos és műszaki eredményeinek továbbgondolásával – prognosztizált. Nem volt természetesen látnok, hanem egy olyan író, aki rengeteg előtanulmányt végzett a regényíráshoz. A Nantes-i születésű fiatalember pályája nehezen indult Párizsban, atyai barátja, a mestereként tisztelt idősebb Alexandre Dumas rokonszenve és támogatása ellenére. Verne először a történelmi témájú drámákkal és az operett műfajával kísérletezett, de a közönség éppen ekkoriban kezdte elveszíteni érdeklődését a történelmi téma iránt, operettjei pedig nem emelkedtek a kor átlaga fölé. Az 1863-ban kezdődő Különleges utazások hozta meg az áttörést számára. Ettől kezdve ontotta keze alól a fordulatos meseszövésű regényeket, amelyek bátor utazók, felfedezők, tengerészek egzotikus tájakon, különleges országokban játszódó kalandjait beszélték el.

Jules Gabriel Verne (Forrás: wikipedia.org)

Felmerül a kérdés: mi okozta Verne regényeinek népszerűségét, olyannyira, hogy az Irodalmi lexikon szerint a Biblia és Marx–Engels összes művei után a legnagyobb olvasottsággal büszkélkedhet? Először is, témaválasztása mutatja, hogy megérezte, mit vár a francia polgár: az egzotikum, a távoli országok és népek meg a technológiai forradalom „csodái” nyűgözték le az olvasót, a földrajzi felfedezések és a természettudományos és műszaki fejlődés eredményeként. Verne két, egymástól látszólag távolra eső témakört vegyített mesteri érzékkel: a romantika elvágyódás-érzését (horizontálisan, az egzotikus tájakra) és az emberiség javulásának a reményét (a jövőben). A 19. században sokan vélték úgy, hogy a tudományos fejlődés magával hozza – nem is lehet másként – a szabadság és népboldogság általános kiteljesedését, amely ledönti a régi világ falait, és elvezet egy új, igazságosabb, boldogabb világhoz. Nem szükséges kizárólag a szocialista gondolkodókra utalnunk; az egyébként Verne által szintén mesterként tisztelt Victor Hugo a Nyomorultak második kötetében ugyanezt fogalmazza meg, a forradalmár Anjoras szájába adva a tudomány iránti lelkes szavakat.

Mindezek mellett Verne hasznát vette annak a repertoárkészletnek, amit színpadi szerzőként megtanult: ismerte az ügyes jelenetezés és a párbeszédírás fortélyait, amelyek szükségesek a néző, illetve olvasó figyelmének állandó fenntartásához. Végül meg kell említeni Verne kiadóját, Pierre-Jules Hetzelt, akinek szintén volt némi része a sikerben. Hetzel ügyes marketingfogással úgy reklámozta Verne személyét, mint akinek célja az egész emberiség tudományos fejlődésének megírása egy regényfolyamból álló nagy „enciklopédiában”.

Verne 1885-ben írta a Sándor Mátyást, a francia romantika e kései gyöngyszemét. Azóta a magyar Sándor Mátyás odatartozik a Verne-hősök panteonjába, Nemo kapitány, Grant kapitány, lord Glenarvan, Robur, Sztrogoff Mihály és társaik közé. Verne regényét az ekkor tizenöt éve halott idősebb Dumas emlékének ajánlotta. A Monte Cristo grófja megalkotójához méltón, mint a könyv előszavában írta, a „közép-európai Monte Cristo” történetét kívánta megírni. Verne műve Magyarországon olyan népszerű lett, hogy a Tanácsköztársaság idején felvetődött tervként megfilmesítése is (a világirodalom más alkotásai mellett), nyilván nem elvonatkoztatva attól, hogy Antekirtt doktor, azaz Sándor Mátyás igazságosztó hős volt, aki harcol a zsarnokok és nyerészkedő, haszonleső kiszolgálóik (ld. a bankár és ügynöke, Torontál és Sárkány figuráját) ellen, és utópisztikus közössége beleillett a pre-szocialista előképek sorába. A némafilm elkészítésére nem maradt idő, amelyet e sorok szerzője igazán sajnál (egy–egy film fontos lenyomata az adott korszaknak, illetve rendszernek), így a franciáké lett a dicsőség, akik 1921-ben, majd 1963-ban mozgóképre vitték a történetet. Örök titok marad, a Tanácsköztársaság miként interpretálta volna a regényt.

Barátaink többségben vannak, felelé Sándor Mátyás.
(Forrás: Vasárnapi Újság 1885. szeptember 6.)

És akkor lássuk, mit tudunk kezdeni az 1979-es, Bujtor főszereplésével készült filmmel történészként! Már a hatrészes sorozat legelején történt több jelentős változtatás a regényhez képest. A bécsi titkosrendőrség orgyilkosokat küld Sándor Mátyásra, ám helyette véletlenül a feleségével végeznek (a regényben ez a cselekményszál nem szerepel), de történészi szempontból jelentősebb, hogy a film előbbre hozta a cselekmény dátumát: a film 1859-ben kezdődik, míg a regényben 1867-es dátum szerepel.

A filmbeli kezdőpont kiválasztása lényegesen szerencsésebb. A kiegyezés évében nem tűnt volna reálisnak egy olyan összeesküvés, amely megroppantaná a Habsburgok hatalmát. Ráadásul Verne az összeesküvést májusra tette. Csakhogy erre az időre a kiegyezés lényegében megköttetett! Február 17-én kelt Andrássy Gyula gróf miniszterelnöki kinevezése, három napra rá az Andrássy-kormány fölállt, egy hónappal később az országgyűlés elfogadta a kiegyezésről szóló 1867. évi XII. törvénycikket. Így világos, hogy Sándor Mátyásék az utolsó pillanatban cselekedtek volna, és legfeljebb az uralkodó megkoronázását és a kiegyezési törvény szentesítését akadályozhatták volna meg. Kérdés, hogy ezt mégis milyen társadalmi támogatottsággal, milyen katonai erővel és milyen eszközzel lehetett volna végrehajtani. Hiszen az 1866-os Klapka-légió kudarca már helyi szinten, Trencsén megyében bizonyította, hogy a társadalomnak elege volt abból, hogy várja a külföldi segítséggel hazatérő emigránsokat.

Részlet a Klapka légió című 1983-as magyar filmből (Forrás: port.hu)

Paradox módon a Habsburg-dinasztia kiakolbólítása a német magterületről a porosz–osztrák háború eredményeként szintén a szervezkedés sikere ellen hatott volna: a nemzetközi helyzet kedvezőtlenre fordult, hiszen a Habsburgok számára, elveszítvén a német magterületeket, felértékelődött Magyarország, másrészt sem Bismarck, sem Anglia nem volt érdekelt a Habsburgok dunai államának megsemmisülésében, hiszen Oroszország azonnal benyomult volna a vákuumba. Ekkorra már felnőtt egy új nemzedék, amely csak hírből, apái elbeszéléséből ismerhette 1849-et. Összefoglalva, 1867-ben sem belső, sem külső tényezők nem kedveztek volna Sándor Mátyáséknak (igaz, egy ekkoriban zajló szervezkedést – éppen annak kudarcra ítéltsége miatt – nem is toroltak volna meg oly kegyetlenül, halálbüntetéssel, mint a regényben, legfeljebb börtönbüntetéssel).

A történet 1859-re helyezése több okból reálisabb. Egyrészt az ellenszenv, sőt gyűlölet a társadalom széles rétegeiben élt még Ferenc József iránt, hiszen friss volt még a letiport szabadságharc és az első felelős magyar kormány miniszterelnökének meg a tizenhárom aradi vértanúnak az emléke (ezekre az eseményekre, akárcsak március 15-re, Ilona grófné, Sándor Mátyás hitvese utal a filmben). Másrészt – ahogyan a narrátor szövegéből is kiderül – 1859 fordulópontot jelentett a Habsburgok számára, hiszen a császárság súlyos vereséget szenvedett a szárd–francia–osztrák háborúban.

A narrátor utal a magentai és solferinói csatákra. 1859-ben a magyar emigráció Cavour piemonti miniszterelnökbe és III. Napóleon császárba vetette – mint később kiderült: hiú – reményeit. 1859. május 5-én Napóleon és Kossuth találkoztak, és a császár igyekezett rávenni az emigráns politikust egy magyar felkelés kirobbantására. Az akció a Székelyföldről indult volna, akárcsak az 1850-es tragikus Makk József-féle felkelés (Sándor Mátyásék szintén erdélyiek). Az ideiglenes emigráns kormány szerepére vállalkozó Magyar Nemzeti Igazgatóság megszerveződött, Kossuth elnökletével, Teleki László gróf és Klapka György részvételével. A filmben nem említik III. Napóleon látszólag váratlan fordulatát, a villafrancai fegyverszünetet, amely keresztülhúzta az emigránsok reményeit.

Részlet a sorozatból (Forrás: mediaklikk.hu)

A film első részében a Budáról jött futár, Molnár kapitány tudatja az összeesküvőkkel, hogy Alexander Bach belügyminisztert menesztették, és az uralkodó engedményeket készül tenni. A narrátor szavai, a kapitány jelentése és a történelmi események alapján kikövetkeztethető, hogy valamikor 1859 augusztusának végén járunk. Az összeesküvők tehát tudnak a július 11-i villafrancai fegyverszünetről, ám egymás között mégis úgy ítélik meg, hogy a „körülmények most kedvezőbbek, mint 1848-ban voltak”. Sándor Mátyás, Szathmár László gróf és Molnár kapitány latolgatják az uralkodói engedmények őszinteségét. Bár nem hangzik el, egyértelmű, hogy a későbbi Októberi Diploma által helyreállított félalkotmányos–félföderális berendezkedésről van szó.

A bécsi titkosrendőrség persze kiszimatolja, hogy Erdélyben valami szervezkedés készül. Mint sok filmben, a bécsi titkosrendőrséget a Sándor Mátyásban is túldimenzionálják, sőt démonizálják. A rendőrfőnök szavaiban némileg a 20. századi diktatúrák erőszakszervezeteinek tanulságai csengenek: „ó, ha bizonyítékok kellenek, az embereim örömmel gyártanak”, „megtaláljuk a megfelelő bűnöst, és vallomásra is bírjuk”. Ám mivel „Solferino óta kesztyűs kézzel kell bánni a magyarokkal”, a rendőrfőnök nem kísérli meg Sándor Mátyás letartóztatását, helyette – eléggé logikátlan módon – megtervezi a likvidálását. Nem tudom, a bécsi titkosrendőrség milyen módszerekkel dolgozott, de aligha hiszem, hogy egy népszerű politikai személyiség meggyilkolása megkönnyítette volna a birodalom vezetőinek dolgát. Ha a kísérlet kiderül (mint ahogyan a filmben kiderül), kész a botrány. Az eszköz inkább a 20. századi titkosszolgálatok módszereinek visszavetítése. Egyetlen személy meggyilkolása általában soha nem fékezte le a történelmi események dinamikáját.

Rena és Sándor gróf
(Forrás: Sándor Mátyás sorozat facebook oldala)

Az viszont megfelel a valóságnak, hogy Bécs érdekelt volt a magyarok és a nemzetiségek egymásnak ugrasztásában. A rendőrfőnök egy románt kíván meggyanúsítani, majd elítéltetni, ezzel nemhogy két, de három legyet ütve egy csapásra: kiiktatva Sándor Mátyást, fokozva a feszültséget a két erdélyi nép között, és megnyugtatva a magyar elitet, hogy a császári kormányzat nem tűri el a magyar nemesség elleni nemzetiségi izgatást. Megjegyzendő, hogy Sándor Mátyás Fogarason élt, és e megyében a románság már ekkor is többséget alkotott, ugyanakkor a filmben a gróf parasztjainak nemzetisége egyáltalán nem kerül szóba, minden paraszti szereplő ugyanazt a sztereotip magyaros népviselet hordja. Az „összeesküvés elleni összeesküvésbe” azonban hiba csúszik, a felbérelt külföldi orgyilkosok bombája megöli Ilona grófnét. Ez a szál a regényben nem szerepel, de dramaturgiai oka van: Sándor Mátyást megerősíti Habsburg-ellenességében és engesztelhetetlen osztrákellenességében.

Sárkány és Torontál Simon (Forrás: Sándor Mátyás sorozat facebook oldala)

A következő jelenetekben Triesztben járunk, ahol az összeesküvés szálai összefutnak. Itt megismerkedhetünk a két főgonosszal, Torontál Simon bankárral és Sárkánnyal. Bár a regény magyar kiadásaiban magyaros hangzású nevet viselnek (a Thorontal Silas név elég kiábrándító lett volna), egyikük sem magyar. Torontál Dalmáciából származik, így az osztrák császár alattvalója. Sárkány pedig egy Rejtő Jenő-i figura: állampolgársága és nemzetisége nincs, de mindenhol ott törtet (a szicíliai maffiától az észak-afrikai szenúszi dervisrendig), ahonnan pénzt lehet szerezni. Ő a tipikus kalandorfigura. Sok tekintetben a Sándor Mátyásból lett Antekirtt doktornak a sötétebb, gonoszabb mása: egyikük sem lojális egyetlen államhoz sem, de míg Antekirtt szerzett tudását és vagyonát jó célokra fordítja, Sárkány, ellenkezőleg, mindenhol árt. Torontál feleségéről a filmben nem derül ki, de a regényben említve van, hogy magyar asszony volt, aki Szávát (Sándor Mátyás elrabolt lányát) a 48-as eszmék jegyében nevelte. A Torontál és Száva nevekből egyébként látható, hogy Verne előszeretettel használt földrajzi neveket személynévként, amellett, hogy a Száva név létezik szerb nyelvben is, csakhogy ott férfinév. Marc Soriano irodalomtörténész elmélete szerint Torontál neve az „oren-thalers (aranytallér) szóból származik, de lehet, hogy Vernének megtetszett a dél-magyarországi Torontál vármegye neve.

Száva (Forrás: Sándor Mátyás sorozat facebook oldala)

Trieszt jó választás volt az összeesküvés megtervezőinek lakóhelyeként: viszonylag távol feküdt Magyarországtól, lőtávolon kívül, ahol a helyi rendőrség nem gyanakodhatott néhány magyarra, ugyanakkor a birodalom egy forgalmas, virágzó, vegyes lakosságú, mondhatni interkulturális kikötővárosa volt, ahol könnyű volt hírekhez jutni. A két évvel korábban befejezett Bécs–Trieszt vasútvonal révén az összeesküvők könnyen, feltűnés nélkül közlekedhettek a császárváros és az adriai gazdasági központ között. Emellett számíthattak még egy tényezőre: a lakosság jelentős részét kitevő olasz lakosság szimpátiájára. Az összeesküvés leleplezése után Torontál elbujdosik szégyenében, ami nem csoda: Triesztben az olasz lakosság elszakadási törekvései fokozódtak, és a magyar szabadság ügyének árulója, az osztrák hatóságokkal együttműködő bankár aligha számíthatott szolidaritásra az olasz polgárság körében. A filmben Andrea Ferrato rovingnói (ma Rovinj) halász bújtatja a pizinói (ma Pazen) várbörtönből szökött Sándor Mátyást és Báthory Istvánt. Amikor megkérdezik, miért segít nekik, a halász fölfedi olasz hazafias érzéseit. Ma mindkét város Horvátországban fekszik. Pazen volt a kormányzóság székhelye, a regény és a film e tekintetben is pontos.

Bujtor István Antekirtt doktorként (Forrás: port.hu)

Sándor Mátyás – ekkor már Antekirtt doktorként – megvásárol egy szigetet, ahová telepeseket hív. Ezért szokták a regény hősét afféle utópisztikus szocialistának láttatni. Antekirtt doktor azonban leginkább az anarchizmus azon válfajához áll közel, amely elutasítja az erőszakot, a forradalmat, és inkább a felvilágosításra helyezi a hangsúlyt. „Egyetlen állam polgára sem vagyok” – mondja a filmben. Hogy már Sándor Mátyásként is osztotta világjobbító nézeteit, azt nem tudjuk meg. Ha tekintetbe vesszük a nemesi születésűek nagy számát az anarchizmus teoretikusai között (ami abból a szempontból érthető, hogy ők az átlagosnál több idővel és nagyobb olvasottsággal rendelkeztek ahhoz, hogy végiggondolják a világ dolgait), akkor igennel felelhetünk – gondoljunk olyanokra, mint Bakunyin, Kropotkin, Errico Malatesta, sőt, egy magyar anarchista grófunk is volt, Batthyány Ervin személyében. Antekirtt személyiségétől mindannyian elég távol állnak, hiszen sem az erőszak, sem a Batthyány képviselte tolsztojánus erőszakmentesség nem jellemzi, inkább középutat jelez a kétféle karakter között. A filmben egyértelműen kiderül, hogy Sándor gróf nem tartja értékesnek sem a rangot, sem a vagyont, sem a hatalmat, csupán a tudományt és az emberi akaratot.

Antekirtt orvos a félhomályban ült.
(Forrás: Vasárnapi Újság 1886. február 21.)

A filmből teljes mértékben kimaradt a szenúszi dervisrend kalóztámadása Antekirtta ellen. A regényben sincs sok szerepe, azon kívül, hogy akciót visz a történetbe. Verne saját korának gyermekeként missziós küldetést látott a gyarmatosításban, még akkor is, ha a britek gyarmati módszereit megcsipkedte regényeiben (pl. a Grant kapitány gyermekeiben). Teljes mértékben jogosnak látta, hogy Antekirtt doktor személyében egy európai ember települést alapít az észak-afrikai partok mellett. Tegyük ehhez hozzá: Verne elfogadhatatlannak tartotta a rabszolgaságot, és Antekirtta menedékhelyet biztosított a három kontinens menekültjei, így az észak-afrikaiak számára is.

Verne regényében a magyar szál mindössze ürügy, hogy megírja a „közép-európai Monte Cristo” történetét. Ezt a feladatot Verne teljesítette, tiszteletet adva az idősebb Dumas emléke előtt. Bár a regény számos tekintetben túlzó a történelmi eseményeket illetően (ld. 1867 szerepeltetését, az osztrák uralom jellegét), mindazonáltal nem pontatlan (hozzátehetjük: a túlzások mind a magyarok javára történnek, ami Verne magyarbarátságának bizonyítéka). Az 1979-es sorozat pedig a túlzásokat is igyekezett részben lenyesni, részben Sándor Mátyást mélyebben beágyazta a korabeli magyar nemesi és politikai miliőbe, mint ahogyan azt a regény tette.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

Dél-Afrika újkori történelme szorosan kapcsolódik Európa, de főképp a gyarmatosító nagyhatalmak, így Nagy-Britannia történelméhez. Az európaiak első érintkezése a térséggel