Köztünk élő Trianon – Magyarország felbomlásának interpretációs problémái a szlovák történetírásban

Általánosan elfogadott álláspont a magyar közgondolkodásban és történetírásban, hogy Trianon a 20. század legnagyobb kulturális traumája. A száz évvel ezelőtti békeszerződés következményei máig jelentősen befolyásolják a magyar társadalom nemzeti identitását és önképét. Ennek legfőbb okát az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés területi és etnikai veszteségei, s az azok nyomán kialakult, sok szempontból máig rendezetlen kisebbségi helyzet jelenti.

Ma már a nemzetközi szakirodalomban is konszenzus van abban a tekintetben, hogy a trianoni határokat az etnikai szempontok helyett legtöbb esetben stratégiai és gazdasági érdekek alapján húzták meg, ami azzal járt, hogy a szomszédokhoz csatolt területek lakosainak 30,2%-a magyar anyanyelvű volt. Az 1918 októberében „multietnikus nemzetállamként” létrejött Csehszlovákia összesen 61 ezer négyzetkilométernyi területet kapott Magyarországtól 3,5 millió lakossal, amelynek (az 1910-es népszámlálás alapján) 30, 3%-át a – nagyobb részt a dél-szlovákiai és dél-kárpátaljai területsávban élő – magyarság tette ki.

A Trianoni határok és a történelmi Magyarország demográfiája (MTA BTK TTI első világháborús honlapja)

A „Trianon-trauma” tehát az érintett magyar népesség önrendelkezési jogának figyelmen kívül hagyásából, a versailles-i rendezésre visszavezethető homogenizáló nemzetállami kisebbségpolitikából és a szomszédsági viszonyokat terhelő emlékezeti, emlékezetpolitikai szembenállásokból fakadt. Mindez nemcsak a magyar történetírást, hanem az utódállamok – így a cseh és a szlovák – historiográfiát, a hivatalosnak tekintett „történeti kánonokban” rögzült értelmezéseket is alapvetően meghatározza. Ahogyan azt a mai szlovák történészek közép-nemzedékének magyarul is publikáló képviselője, Miroslav Michela  megfogalmazta: „Trianon” nemcsak Magyarország ügye, hanem Szlovákiáé is”. Szerinte az Osztrák-Magyar-Monarchia megszűnésével és a „nemzetállamok” létrejöttével kapcsolatos kérdéseknek száz év után is igen komoly jelentőségük van:

 „Amikor a trianoni traumáról esik szó, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ennek a jelentős történelmi eseménynek az utóélete bizonyos mértékben a szlovák társadalomra is hatással van, annak ellenére, hogy Szlovákiában, mint nem kifejezetten érdekes téma, hosszú ideje csak ritkán kerül szóba.”

(Michela, Miroslav: Trianon labirintusaiban. Történelem, emlékezetpolitika és párhuzamos történetek Szlovákiában és Magyarországon.  Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete – Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Békéscsaba – Budapest, 2016, 28.)

Miroslav Michelaval készült interjúnkat lásd: Kilépni a párhuzamos érvelésből – interjú Miroslav Michelával

Az idézet rámutat a két történetírás interpretációs különbségeire. Miközben ugyanis Magyarország felbomlásának értelmezése a szlovák térfélen szintén kiemelt témának számít, a kérdéskörrel foglalkozó nagyobb számú elmélyült publikációról a rendszerváltást követően sem beszélhetünk. Mint ahogy az is jól jelzi a hűvös távolságtartást, hogy a szlovák történészek körében 1918–1920 történeti reprezentációját sem heves viták, sem számottevő új értelmezések nem jellemezték. Trianon előzményeinek, okainak, következményeinek megítélésében a kontinuitás mindenképp sokkal nagyobb a szlovák történetírásban, mint a magyarban. Ezzel szemben a cseh köztörténeti és szaktörténeti vitákban igen erős kritikai hangsúlyok is megjelentek, aminek két kiváló példája a Karel Kučera és Vladimír Kučera által készített Megérte? (Stálo to zato?) című interjúkötet, illetve Jan Horský és Miroslav Hroch által szerkesztett a Száz év. A szabadság értéke vagy a függetlenség ára? (Sto let. Hodnota svobody nebo cena za nezávislost?) című tanulmánykötet. Mindkettőben szlovák történészek is megjelentek: Miroslav Michela, illetve Roman Holec fölöttébb figyelemre méltó gondolatokat fejtett ki a csehszlovák államalapítás szlovák vonatkozásainak történeti hátteréről.

Aligha véletlen, hogy a Monarchia felbomlásától a békeszerződés aláírásáig tartó időszak egészét vizsgáló magyarországi Trianon-értelmezések fősodrával ellentétben a szlovák történészek főként Csehszlovákia 1918. októberi megalakulásához kötik az egész világháború utáni eseménysort. Ebben a tekintetben a magyarra is lefordított szlovák történeti szintézis szerzőjének, Dušan Kováčnak a munkái tekinthetőek iskolateremtőnek, amennyiben a szerző már 1989 előtt is egyszerre utasította el a marxista osztályharcos történelemszemlélet sok esetben kínos ideológiai értelmezési rabulisztikáit és az etnocentrikus szlovák mítoszoknak a történeti elemzésekben való újra-feltámasztását. Ugyanakkor magának, a csehszlovák államalakulásnak az előzményeként gyakorlatilag valamennyi szlovák történész előszeretettel és sok esetben aránytalan mértékben emeli ki a dualizmuskori magyarországi nemzetiségpolitika hiányosságait, hibáit és mulasztásait. A korszakhatár és a témához tartozó események, a „vég” és a „kezdet” kijelölésének különbözőségeire mutatott rá a szlovák(iai) történészek középnemzedékhez tartozó – hangsúlyozottan a transznacionális megközelítés jogosultságát hangsúlyozó – pozsonyi Vörös László is, aki szerint

„a szlovák értelmezésben a történelmi Magyarország 1918 októberének végén szűnik meg, és a következő évek (nemcsak 1920-ig) a Csehszlovákia fenntartásáért és a történelmi Magyarország visszaállítása ellen vívott küzdelem évei”.

(Vörös László: A történelmi Magyarország szétesése és Trianon. Az 1918-1920 közötti események megjelenítése a magyar és szlovák történetírásban. Limes Tudományos Szemle 2011/1. 8.)

A történeti értelmezések különbségeit, például a korszakhatár kijelölésének problémáit jól mutatja a két fél historiográfiai fogalomtárának a különbözősége. Ismeretes például, hogy a szlovák történetírás az 1918 előtti Magyar Királyságot a szlovák nyelvben évszázadokon át meghonosodott „Uhorsko” fogalommal jelöli, míg a Trianon utáni magyar államot már „Maďarsko” (Magyarország) néven említi. Egyébiránt hasonlóképpen, mint a szerb vagy a horvát történetírói és köznyelvi gyakorlat. Ezzel nyelvileg önmagában is adott a történeti diszkontinuitás, illetve megszakítottság hangsúlyozása a két időszak és a két magyar állam között.

A történelmi események értelmezési különbségeinek másik kiindulópontját az jelenti, hogy amíg Trianon Magyarországnak a vereség és a veszteség szimbólumává vált, a csehek és a szlovákok számára a versailles-i békerendszer részeként a történeti győzelmet és a nyereséget jelenti. A szlovák történetírás főbb irányvonalainak a kijelöléséhez tehát hozzákapcsolódik az 1920, illetve 1947. évi területi status quo fenntartásának az igénye, hiszen az 1918. október 29-én megalakult Csehszlovák Köztársaság a szlovák nemzeti társadalom számára a legfontosabb történeti, nemzetközi jogi legitimációs szempontot jelenti. Ebben a megvilágításban pedig a „nemzeti érdekektől” vezérelten sokszor maguk a politikusok is azt „diktálják” a szlovák történészeknek, hogy kizárólag világháborús győzelemként értékeljék a Magyar Királyságból való kiválást, az összetett és multietnikus csehszlovák nemzetállam létrejöttét pedig elsősorban a szlovák nemzeti önrendelkezés megvalósulásának kontextusában értelmezzék. Ezekhez az álláspontokhoz pedig jól illeszkedik a sztereotípiákat és az „ezeréves elnyomás” mítoszának képeit alkalmazó nemzeti kánon, amely a szlovák társadalom önképének is fontos elemét alkotja.

Tény, hogy a „nemzeti felszabadulás” toposzait előtérbe helyező nacionalista kánon sztereotipikus képei kezdettől fogva, az 1920-as évektől erősen meghatározzák a szlovák történetírást és az adott időszak ideológiai elvárásaihoz mérten – folyamatosan jelen vannak nemcsak az úgynevezett köztörténetírásban, hanem az egyetemi, akadémiai szaktörténetírásban is. A történetileg „zéró pontként” felfogott csehszlovák államalapítás témájában a magyarsággal szemben kialakított ellenségképek ugyanakkor azt is jól jelzik, hogy a szlovák identitás formálódásában kulcsszerep jut a magyarokkal való több százéves történelmi együttélésnek.

 Ez magyarázhatja például azt is, hogy a „magyar elnyomás” toposza az egyik legerősebb sztereotípia, amely az 1920-as évektől mindmáig jelen van a szlovák historiográfiában.  Ennek lényege, hogy a magyarok „1000 éves elnyomását” – valójában inkább csak a dualizmus-kori asszimilációs politikát – követően a szlovákok 1918 októberében felszabadultak a magyar dominancia alól. A „magyar elnyomás” toposzához hozzákapcsolódik annak a „félfeudális”, „agresszív” Magyarországnak a képe is, amely a dezintegrációval szemben mindenáron a területi integritás megtartására törekedett. Ennek kritikájaként a szlovák történészek a Károlyi-féle Népköztársaság által is képviselt integritás-politikát éppúgy negatívan értékelik, mint a Tanácsköztársaság nemzeti célokat érvényesítő északi hadjáratát vagy a magyar békedelegáció elnökeként felszólaló Apponyi Albertnek a „magyar felsőbbrendűség” megtestesítőjének a kultúrfölénnyel való érvelését. Ezek a motívumok a központi hatalmak vereségével véget érő első világháború szükségszerűségét hangsúlyozó állítások jórészt mindmáig mozdíthatatlan sztereotípiáknak tűnnek.

A sztereotípiák fenntartásában ugyanakkor az is közrejátszik, hogy Magyarország felbomlásának a témájában a trauma fogalma a szlovák történetírásban is megjelenik. Itt azonban nem a magyar historiográfia által kész tényként kezelt „Trianon-traumáról”, hanem a „magyarosítás traumájáról” beszélhetünk. Ennek megértéséhez fontos kiemelni Miroslav Michela megjegyzését, aki szerint a szlovák historiográfia magatartása a magyar történetírásra adott ellenreakcióból, méghozzá a „trauma irigylésének” a jelenségéből is fakadhat. Ahogyan ugyanis azt John Mowitt is megfogalmazta,

„Trianon visszhangjában (…) gyakran szinte automatikusan említik a magyarosítás időszakát, mely ellennarratívaként jelenik meg a dualista történelmi Magyarországnak a magyar irredenta propaganda által terjesztett idealizált képével szemben, és a közösség egyfajta védekező mechanizmusának szerepét tölti be (»mi többet szenvedtünk«)”.

(Mowitt, John: Trauma Envy. Cultural Critique. 2000/46. 274.)

A prágai Vencel téren gyülekező tömeg Csehszlovákia megalakulásának 1918. október 28-i alkalmából (Wikiwand)

Tehát ez is magyarázhatja, hogy a szlovák historiográfia a trauma érzelmi töltetű nyelvezetét alkalmazva, sok esetben mindmáig úgy interpretálja Magyarország felbomlását, mint a szlovákság nemzethalálától való megmenekülését és a nemzeti szabadságért vívott több száz éves harc végét.

Mindez jól kirajzolódott már a magyar elnyomás tézisét népszerűsítő két világháború közötti szlovák historiográfiából is, Fedor Houdek vagy Karol Medvecký egyáltalán nem szaktörténeti írásaiból. De a Daniel Rapant szaktörténeti szempontok alapján felépülő 1930-ban kiadott Magyarizáció, Trianon, revízió és demokrácia (Maďarizácia, Trianon, revízia a demokracia) című nagyesszéje is szükségesnek ítélte Magyarország felbomlását, s annak okait elsőként az antidemokratikus rezsim elnyomásának következményeiben látta.  Hasonlóan interpretálja a Trianonhoz kötődő eseményeket František Hrušovský és František Bokes is. A szlovák nemzeti történelem első szintézisének szerzője, Hrušovský a második világháború alatti Szlovák Köztársaság „udvari történészének“ munkájában az ideológiai megkötései mellett az 1867-es kiegyezés után Magyarország felbomlását szintén kikerülhetetlennek tartotta és pozitív eseménynek ítélte.

Bokes interpretációjában miközben a „barbár magyarság” toposza háttérbe szorult, a „magyar elnyomás” sztereotípiája tovább élt a szaktörténészek körében. Amely azonban jóval meglepőbb, miközben Csehszlovákia megalakulásáról a pártállami években új narratíva született, a „nemzeti történelem” megalkotása maradt a historiográfia fő küldetése. Ez pedig magával vonta az ún. dehungarizációs elméletet is, vagyis a szlovák történelem kiemelését a Magyar Királyságból. A társadalmi elnyomás hangsúlyozása és az antanthatalmak funkciójának átértékelődése, az októberi szocialista forradalom szerepének kiemelése mellett tehát tovább élt a „magyar elnyomás” toposza Csehszlovákia megalakulásában.

 Az 1960-as évek ideológiai enyhülése, a kutatások liberalizálódása pedig szintén nem hozott komolyabb elmozdulást a magyar-fóbiában. Ugyanakkor jelezni kell, hogy például Ľubomír Lipták Szlovákia a 20. században (Slovensko v 20. storočí) című könyvében már jóval kevesebb volt a nemzeti teleologikus perspektíva, mint azt a korábbi munkákból megszokhattuk. A „cseh nyomás” megszűnése viszont egyet jelentett a nemzeti narratíva fejlődésével, a nacionalista motívumok megerősödésével Csehszlovákia megalakulása témájában is.  Ez jól látszott annak az 1976-ban a témában elsőként kiadott monografikus feldolgozásnak az irányvonalából, amely részletesen kitért a Habsburg Monarchia szétesésének körülményeire és Magyarország dezintegrációjára. Szerzője, Marián Hronský 1987-ben kiadta az első világháború teljes időszakát 1918-ig tárgyaló munkáját is. Emellett a témából ki kell még emelni a szlovák marxista történetírás egyik fontos alakjának, Viliam Plevzának A tizennyolcas év (Rok osemnásty) című könyvét. Ezutóbbi kötetből is jól látszik, hogy az 1918–1919. évi események teljes körű történeti értékelésénél a szlovák történetírásban a pártállami évek végéig a marxista ideológiai koncepciók szabták meg a historiográfia irányelvét. Az említett monográfiák és az 1986 és 1992 között kiadott szlovák akadémiai szintézisek által pedig az is bebizonyosodott, hogy a magyarországi dezintegráció elkerülhetetlensége és a nemzeti elnyomás tézise továbbra is stabilan tartotta magát a szlovák historiográfiában a pártállami évek utolsó szakaszában.

S bár a rendszerváltást követő időszak a nacionalista-nemzeti kánon reneszánszát jelentette, a hivatalos történetírás nem reagált nagyszámú munkákkal. A pártállami évek értékelései viszont, – ahogyan azt Ladislav Deák mellett Marián Hronský rendszerváltást követően megjelent munkái jól jelezték – tovább tartották magukat. A rendszerváltást követően a témában elsőként Ladislav Deák 1995-ben Szlovákia és Magyarország az 1918–1920-as években (Slovensko a Maďarsko v rokoch 1918-1920) című munkáját kell említeni. Ladislav Deák és Marián Hronský viszont továbbra is a „nemzeti dimenzió” kontinuitását követték műveikben. Marián Hronský 1998-ban adta ki a Harc Szlovákiáért és Trianon (1918-1920) (Boj o Slovensko a Trianon 1918–1920) című harmadik kötetét. Emellett a 2011-ben publikált Szlovákia határainak kialakulása és biztonságának problémái (19181920) (Trianon. Vznik hraníc Slovenska a problémy jeho bezpečnosti 1918–1920) című műve kiemelkedő a Monarchia dezintegrációjának és Csehszlovákia megalakulásának értelmezésében, bár azt is jelezni kell, hogy jelentősebb elmozdulás ebben a munkában sem történt. Ugyanakkor Hronskýnak ez utóbbi nagymonográfiájáról Szarka László megjegyzi, hogy ez az egyetlen olyan szakszerű feldolgozás,

„amely a Monarchia és azon belül a Magyar Királyság felbomlása, a csehszlovák egység keretei közt megvalósult szlovák önrendelkezés mellett megvizsgálta a Szlovákiával kapcsolatos kérdések eldöntésének módját, a győztes nagyhatalmak szerepét is”.           

(Szarka László: Párhuzamos jelenségek a magyar és szlovák történetírásban, köztörténetben. Történelmi Szemle, 2012/3. 484–485.)

1989 után, a rendszerváltást követő első évtizedben még a fiatalabb történészek nagyrésze sem volt képes kilépni ebből az önmagába zárkózott – pártállami évekből örökölt – magatartásból, illetve az 1920-as évektől jelenlévő nacionalista kánontól. Ez a hozzáállás egyébként mindmáig erősen befolyásolja a szlovák történészvilág rendszerváltást követően kialakult csoportjait: A liberálisabb és a neokonzervatív vonalat egyaránt, és az ún. „szürke zóna” tagjainak nagyrészét is az alternatív módszerek alkalmazásának hiányai, az egyoldalú politikatörténeti elemzések dominanciája jellemzi.

A vasfüggönyös „elefántcsonttorony-szindrómával” küzdő szlovák historiográfiában ugyanakkor áttörést jelentett a 2000-es évek közepén megjelent nemzedéknek az a csoportja, amelyik a Trianon-témakör kérdéseit is újszerű módszerekkel vizsgálta. Közéjük tartozik például Miroslav Michela és Vörös László is, akik munkáikkal már az ideológiasemleges, távolságtartó, objektivitásra törekvő vonalat, és a társadalom- és művelődéstörténeti, illetve az emlékezetpolitikai irányú elmozdulást preferálják.

Miroslav Michela 2009-ben Az integritás jelszava alatt. Szlovák kérdés Magyarország politikájában 1918–1921 (Pod heslom integrity. Slovenská otázka v politike Maďarska 1918-1920) címmel megjelent első monográfiája azért volt különösen fontos a témában, mert ő volt az első olyan szlovák történész, aki a történeti Magyarország felbomlását követő magyar kormányzatok Csehszlovákia-politikájára, illetve a korabeli magyarországi belviszonyokra fókuszált, s így próbálta feltárni a magyar bel- és külpolitikai alternatívákat. Emellett persze jelezni kell, hogy a nacionalista irányvonal rendszerváltást követő reneszánszából fakadó belső feszültségek is továbbéltek a szlovák historiográfiában, ahogyan ezt jól mutatja például Ladislav Deák 2010-ben Trianontól a kis háborúig (Od Trianonu po malú vojnu) címmel a revíziós magyar külpolitika „két világháború közötti agresszív politikájáról” megjelentetett munkája.

Deák Ladislav 2010-ben Trianontól a kis háborúig címmel megjelent könyvének borítója (Megaknihy.sk)

Különös fordulatot jelentett a mai szlovák történetírás egyik meghatározó személyiségének, a dualizmuskori magyarországi történelem kiváló szakértőjének, Roman Holec professzornak a 2011-ben Trianoni rituálék címmel, a pozsonyi akadémiai intézet Historický časopis című folyóiratában közölt tanulmánya a magyar történetírás „Trianon-jelenségéről”.

Holec az általa „Trianon-hisztériának” nevezett jelenséget a magyar történetírás „krónikus betegségének” tekinti, amelyhez szerinte minden magyarországi történész asszisztál, függetlenül attól, hogy sérelmi, vagy a kritikai módszerekkel dolgoznak-e. Legújabban pedig Ondrej Ficeri magyarul a Történelmi Szemle 2019. évi 4. számában  magyarul megjelent – Trianon okait a magyar politikai elitek négy kudarcára visszavezető – munkájában látjuk a magyar történetírással szembeni erősen kritikus alapállás megjelenését, s ezzel együtt az 1918–1920-as eseménysor szlovák nemzeti mesternarratívájának érvényesülését.

Szlovák és magyar történészek 2011. március 11-i találkozója Pozsonyban Roman Holec „Trianon rituálék” c. cikke megvitatása kapcsán (Watson.sk)

 Arról sem szabad azonban elfeledkeznünk, hogy a kritikai szempontú írások terén is történtek előrelépések az elmúlt években. Ezt mutatja, hogy Miroslav Michela és Vörös László szerkesztésében 2013-ban Magyarország felbomlása és a Trianoni békeszerződés. Emlékezetpolitikák Szlovákiában és Magyarországon (Rozpad Uhorska a trianonská mierová zmluva. K politikám pamäti na Slovensku a v Maďarsku) címmel megszületett szlovák-magyar tanulmánykötet. Ez az első olyan multiperspektivitásra törekvő munka, amely szlovák és magyar történészek bevonásával készült a történeti Magyarország felbomlásának témájában. A nagyrészt társadalomtörténeti szempontú elemzések és emlékezettörténeti írások mellett a kötet az oktatásban és a történelemtankönyveken belül megjelenő Trianon értelmezésekkel foglalkozik. Emellett szólnunk kell még Miroslav Michela 2016-ben, a Korridor kiadónál Trianon labirintusaiban. Történelem, emlékezetpolitika és párhuzamos történetek Szlovákiában és Magyarországon címmel megjelent tanulmánykötetéről. Michela írásai számos fontos megállapítást tartalmaznak a szlovák történetírás jelenlegi helyzetéről, annak hiányosságairól és azokról a problémákról, amelyek a szlovák-magyar közös diskurzus megteremtésével szemben mindmáig erősen hatnak.  Miközben még a trianoni kérdéskörben is jól kivehető a két historiográfia közötti a párbeszéd, a folyamatosan visszatérő nacionalista narratívák folyamatos akadályát jelentik a szlovák és a magyar interpretációk közelítésének. Ebben kulcsszerepet kaphatnának azok a kritikai, önkritikus, ideológiasemleges megközelítések, amelyek a trauma nyelvezetének alkalmazása és a történelmi „igazságok“ bizonygatása helyett a régió egészét átalakító nagyhatalmi, nemzetállami döntések, illetve a lokális, regionális mikrotörténeti folyamatok elemzésével próbálják értelmezni az eseményeket és a másik fél érvrendszerét is hajlandók beépíteni okfejtésükbe. Pedig hosszútávon alighanem egyedül az ilyen történetírói magatartás és pozíció képes kiszabadítani mindkét historiográfiát a „vereségek történeti kultúrájának“, illetve az „örök győztesek“ történelemfelfogásának fogságából és a bűnbakképzés helyett az önreflexív szempontokat tudja megerősíteni.

Ezt a szlovák történészek körében a fent vázolt problémák – a múltból örökölt ideológiai beidegződések és a nemzeti történeti tudat frusztrációi – ma sem teszik könnyebbé.  Folyamatos jelenlétük abból is jól látszik, hogy 2011 óta  sem a csehszlovák államalapításról, sem a Trianon-témakörben nem született átfogó szlovák monográfia. Ezt a szakmai csöndet a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának 100 éves jubileuma sem törte meg, a centenárium alkalmából kivételesen elrendelt állami ünnep, a cseh és szlovák politikusok lelkes köztörténeti buzgalmával párhuzamosan a történészek olvasatában a csehszlovák államalapítás csak mint a „szlovák államiság” fontos előzménye jelent meg.

A világjárvány miatt erendelt konferenciamoratórium pedig a tervezett komáromi, pozsonyi vitalehetőségeket is elnapolta. Így az évfordulók múltával a komparatív megközelítések alkalmazására, az intenzív párbeszéd beindítására, az álláspontok közelítésére továbbra is szükség lesz. Legfőképpen azért, mert a „trianoni“ témakör hatásainak mindmáig kulcsszerepe van a magyarság és a szlovákság, ezzel együtt a kisebbségi közösségek „triadikus“ viszonyainak rendezésében, a nemzeti és regionális, a globális és lokális identitásformák egymáshoz való viszonyának újraértelmezésében.

Bár a 21. század elején az Európai Unió az átjárhatóságra, az együttműködésre, a határok megállító funkcióinak felszámolására és – a történelmi múltból fakadó sebek nyalogatása helyett – az európai egység megteremtésére irányította a közép-európai nemzetek figyelmét, ehhez a visegrádi államok érdekeinek az összehangolására és a közös regionális önkép kialakítására is szükség van. Ennek pedig egyik fontos előfeltételét jelenthetné, ha sikerülne a történelmi és társadalmi frusztrációk helyett felfedezni a közép-európai múlt közös érintkezési pontjait, különösen a soknemzetiségű birodalmi képletek, így a soknyelvű történelmi Magyarország felbomlásának és a régió nemzetállami átalakulásának értelmezésében.

 

Felhasznált szakirodalom

Alexander, Jeffrey et al.: Cultural Trauma and Collective Identity. Berkeley, University of California Press, 2004.

Bajcsi Ildikó: Miroslav Michela – László Vörös a kol.: Rozpad Uhorska a trianonská mierová zmluva. K politikám pamati na Slovensku a v Maďarsku (recenzió). Korridor Szlovák-Magyar Történeti Folyóirat, 2014/3.sz. 71-75.

Bajcsi Ildikó: Történeti sztereotípiák a magyar és a szlovák történetírásban a soknemzetiségű Magyarország felbomlásának, a nemzetállamok létrejöttének interpretációs problémái. In: Szoták Szilvia (szerk.): Sztereotípiák, választások, túlélési stratégiák kisebbségi helyzetekben. Határhelyzetek V., Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium, 2013.

Bajcsi Ildikó: Trianon-narratívák a szlovák és a magyar történetírásban.  In: Pusko Gábor (szerk.): Tér Idő Közösség. A felföldi magyarság a társadalomtudományok tükrében. Kulturális Antropológiai Műhely, Tornalja, 2013. 118-128.

Bokes, František: Dejiny Slovenska a Slovákov. Od najstarších  čias po oslobodenie. SAVU, Bratislava, 1946. 

Deák, Ladislav: Slovensko a Maďarsko v rokoch 1918-1920. Matica Slovenská, Martin, 1995.

Deák, Ladislav: Trianon – ilúzie a skutočnosť. Ministerstvo kultúry Slovenskej republiky – Vydavateľstvo Kubko Goral, Bratislava 1995.

Deák, Ladislav (ed.): Súčasníci o Trianone. Bratislava, Kubko Goral, 1996.

Deák, Ladislav: Od Trianonu po malú vojnu, Eko-konzult, Bratislava, 2010.

Bandoľová, Margita – Dulovič, Erik, et. al.: Od Uhorského kráľovstva k Československej republike. Dokumenty z fondov slovenských regiónálnych archívov k udalostiam v rokoch 1918-1919. Ministerstvo vnútra Slovenskej republikyx, Štátny archív v Košicicach, Bratislava –Košice 2018.

Faltus, Jozef – Průcha, Václav: Prehľad hospodárskeho vývoja na Slovensku v r. 1918–1945.  Bratislava, 1969.

Ficeri, Ondrej: Vállalni a felelősséget Trianonért. Történelmi Szemle, 2019/ 4. 763–776.

Gyáni Gábor: A 20. század mint emlékezeti esemény. Forrás Szépirodalmi Szociográfiai Művészeti Folyóirat. 2009/78. http://www.forrasfolyoirat.hu/0907/gyani.pdf (utolsó letöltés: 2020. 04. 05.)

Gyáni Gábor : A történelem mint emlék(mű). Kalligram, 2016.

Haslinger, Peter: Maďarské motívy pri vzniku a rozpade československého národného príbehu. Forum Historiae 2007/1. http://www.forumhistoriae.sk/sites/default/files/haslinger1.pdf (utolsó letöltés: 2020. 04. 06.)

Holec, Roman: Aký príbor potrebujeme? Listy. Dvoumešíčník pro kulturu a dialog. 2008/2. http://www.listy.cz/archiv.php?cislo=082&clanek=020809 (utolsó letöltés: 2020. 04.02.)

Holec, Roman: Trianoni rituálék, avagy gondolatok a magyar historiográfia egyes jelenségeirõl. Fórum  Társadalomtudományi Szemle. 2011/4. 109–132.

Holec, Roman: Trianonské rituály alebo úvahy nad niektorými javmi v maďarskej historiografii. Historický časopis. 2010/2. 291–312.

Holotik, Ľudovit (ed.): Sociálne a národné hnutie na Slovensku od Októbrovej revolúcie do vzniku československého štátu. Bratislava, Veda, 1979. 

Horský, Ján – Miroslav Hroch, Miroslav (eds.): Sto let. Hodnota svobody nebo cena za nezávislost? SLON, 2018.

Houdek, Fedor: Vznik Hraníc Slovenska,  Nákl. „Prúdov”,  Bratislava, 1931.

Hronský Marián: A második demarkációs vonal, valamint az 1919. június 12-ei szlovák–magyar végleges határ a cseh–szlovák javaslatok és követelések tükrében. Közös múlt Nógrádban Internetes oldal http://www.nogradhistoria.eu/data/files/186643960.pdf (utolsó letöltés ideje: 2020. 04. 05.)

Hronský, Marián: Boj o Slovensko a Trianon 1918-1920. Národné Literárne Centrum, Bratislava, 1998.

Hronský, Marián: Slovensko pri zrode Československa, Bratislava, Pravda, 1987. 

Hronský, Marián: Slovensko na rázcestí: Slovenské národné rady a gardy v roku 1918. Východoslovenské Vydavateľstvo Košice,  1976.

Hronský, Marián: Trianon. Vznik hraníc Slovenska a problémy jeho bezpečnosti (1918-1920), VEDA, Vydavateľstvo Slovenskej akadémie vied, Bratislava, 2011.

Hronský, Marián: The struggle for Slovakia and the treaty of Trianon.  VEDA, Publishing House of the Slovak Academy of Sciences, Bratislava, 2001. 

Hrušovský, František: Slovenské dejiny. Matica Slovenská, Bratislava, 1940.

Jarinkovič, Martin – Kárpáty, Vojtech –Dulovič, Erik (red.): Košice 1918–1938. Zrod metropoly východného Slovenska. Ministerstvo vnútra, Štátny archív v Košiciach, Košice  2018.

Kilianová, Gabriela – Kowalská, Eva – Krekovičová, Eva (szerk.): My a tí druhí v modernej spoločnosti. Veda, Bratislava, 2009.

Kollai István: Meghasadt múlt? Kapcsolódási pontok és ellentétek a szlovák és a magyar történelmi narratíva között. Regio, 2007/4. 96. http://epa.oszk.hu/00000/00036/00068/pdf/093-105.pdf (utolsó letöltés: 2020. 04. 06.)

Kováč, Dušan: Dejiny Slovenska, Lidové noviny, Bratislava, 1998.

Kováč, Dušan: Szlovákia története. Kalligram, Pozsony, 2011.

Kučera, Karel – Kučera, Vladimír: Stálo to zato? Edice ČT, 2019.

Kusá, Dagmar – Michela, Miroslav: Dejiny a kultúrna trauma. Trianon a politiky verejného

spomínania na Slovensku a v Maďarsku. In: Miroslav Michela – Vörös László a kol.: Rozpad Uhorska a trianonská mierová zmluva. K politikám pamäti na Slovensku a v Maďarsku. /Magyarország felbomlása és a trianoni békeszerződés. Emlékezetpolitikák Szlovákiában és Magyarországon/. Bratislava, Historický ústav SAV, 2013. 277–305.

Lipták, Ľubomír: Slovensko medzi dvoma vojnami. In: R. Marsina, V. Čičaj, D. Kováč, Ľ. Lipták (szerk.): Slovenské dejiny, Matica slovenská, Martin, é. n.

Lipták, Ľubomír: Slovensko v 20. storočí. Bratislava, Vydavateľstvo politickej literatúry 1968.

Lipták, Ľubomír: Száz évnél hosszabb évszázad. Kalligram, Pozsony, 2000. 

Macho, Peter: Apponyi a Trianon na stránkach slovenskej autonomistickej

tlače v prvej polovici 20. rokov 20. storočia. In: Miroslav Michela – Vörös László a kol.: Rozpad Uhorska a trianonská mierová zmluva. K politikám pamäti na Slovensku a v Maďarsku. /Magyarország felbomlása és a trianoni békeszerződés. Emlékezetpolitikák Szlovákiában és Magyarországon/. Bratislava, Historický ústav SAV, 2013. 151–158.

Medvecký, Karol A: Slovenský Prevrat. III. Spolok sv. Vojtecha, Trnava, 1931.

Michela, Miroslav: Pod heslom integrity. Slovenská otázka v politike Maďarska 1918-1921. Kalligram, Bratislava, 2009.

Michela, Miroslav: Szlovák-magyar történelmi emlékezet. Emlékezet, politika, Trianon. A legújabbkori szlovák–magyar kapcsolatok „új kezdetének“ kontextualizálódása. Regio: kisebbség, politika, társadalom, 2007/4. http://epa.oszk.hu/00000/00036/00068/pdf/081-092.pdf (utolsó letöltés: 2020. 04. 05.)

Michela, Miroslav: Trianon labirintusaiban. Történelem, emlékezetpolitika és párhuzamos történetek Szlovákiában és Magyarországon.  Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete – Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, Békéscsaba – Budapest, 2016.

Michela, Miroslav – Vörös László a kol.: Rozpad Uhorska a trianonská mierová zmluva. K politikám pamäti na Slovensku a v Maďarsku. /Magyarország felbomlása és a trianoni békeszerződés. Emlékezetpolitikák Szlovákiában és Magyarországon/. Bratislava, Historický ústav SAV, 2013.

Mowitt, John: Trauma Envy. Cultural Critique. 2000/46. 272-297.

Plevza, Viliam: Rok osemnásty: 1918. Smena, Bratislava, 1988.

Rapant, Daniel: Maďarizácia, Trianion, revízia a demokracia, Prúdy, Bratislava, 1930.

Romsics Gergely – Zahorán Csaba: Útkereső történészek. Megjegyzések egy lezáratlan eszmecsere margójára. Történelmi Szemle, 2019/4. 777–788.

Simon Attila (szerk.): Csehszlovák iratok a magyar-szlovák államhatár kijelöléséhez (1918-1920). MTA Bölcsészettudományi Központ Történettudományi Intézet, Budapest 2019.

Šutaj, Štefan: Národnostná politika na Slovensku po roku 1989. Universum, Prešov, 2005.

Szarka László: A multietnikus nemzetállam 1918–1992: Kísérletek, kudarcok és kompromisszumok Csehszlovákia nemzetiségi politikájában. Kalligram Kiadó, 2016, Pozsony

Szarka László: A szlovák–magyar szakítás 1918 őszén. Elhatárolódás és önrendelkezés. In: Fazekas József (szerk.): Emlékkönyv Zeman László 80. születésnapjára, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2008, 112–138.

Szarka László: Jászi Oszkár, az elemző programalkotó. A nemzetiségi politika csődje. História, 2008/9. 16–19.

Szarka László: Közös múlt – megosztott történelem. A szembenállás mítosza és tradíciója a kisnemzeti identitásban. Nemzet és nacionalizmus. Limes Tudományos Szemle, 2009/4. http://www.jamk.hu/ek/folyoirat/folyoirat/limes/2009_4.pdf (utolsó letöltés: 2020. 04. 03.)

Szarka László: Párhuzamos jelenségek a magyar és szlovák történetírásban, köztörténetben. Történelmi Szemle, 2012/3. 469–490.

Tokárová, Lúcia – Pavlovič, Richard (red.): Na ceste k slovenskej štátnosti. Ministerstvo vnútra Slovenskej republiky, Štátny archív v Košiciach, Bratislava 2018.

Trianon 100. http://trianon100.hu/ (utolsó letöltés: 2020. 04. 18.)

Vörös László: A történelmi Magyarország szétesése és Trianon. Az 1918-1920 közötti események megjelenítése a magyar és szlovák történetírásban. Limes Tudományos Szemle 2011/1. 5-43.

Zahorán Csaba: A Trianon-jelenség pozsonyi tükörben. Történelmi Szemle, 2011/4. 591–613.

Zahorán Csaba: „Addig a békesség, míg a szomszéd akarja”. Trianon és a magyar – szomszéd viszony napjainkban.  Történelmi Szemle, 2019/4. 731–743.

Bajcsi Ildikó

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A
Támogasson minket