„különben is mindent szeretek, ami magyar…” – A Sissi-trilógia második része történészszemmel

A Sissi-trilógia 1956-ban bemutatott folytatása a „Sissi, az ifjú császárné” címet kapta, és az első részhez hasonlóan elsöprő sikert aratott. Az epizódok mindmáig a legismertebb német nyelvű filmeknek számítanak. A csak kisebb kronológiai pontatlanságokat tartalmazó első részhez képest a második filmben a forgatókönyvírók történeti hűségre való törekvése egyre esetlegesebbé válik. Ebben az epizódban a házasság problémáktól terhes első éveit (1854-55) az első magyarországi út (1857), illetve a kiegyezés és a koronázás (1867) motívumaival építették össze egyetlen eseménysorrá. A változtatások mögött feltehetően dramaturgiai megfontolások, leginkább a sűrítés szándéka állhatott.


Karlheinz Böhm (Ferenc József) és Romy Schneider (Sissi)
Az Illustrierte Film-Bühne melléklete, 1956 után

A második rész nyitójelenetében a hivatalnok császár jelenik meg dolgozószobájában. Az alkotók itt helyesen utalnak arra, hogy Ferenc József még a mézeshetei idején is kénytelen volt uralkodói teendőit ellátni. A film az uralkodói nászünnepet kísérő kedvezményeket Erzsébet jótékony befolyásának eredményeként mutatja be. A nyitójelenetben a magyarországi amnesztia kérdése szerepel, melynek sugalmazójaként később a fiatal császárnét jelölik meg. Valójában továbbra is érezhető volt a Magyarországot és az Itáliai tartományokat érintő „megkülönböztetett” bánásmód. Az egybekelés alkalmából kiosztásra került 200 ezer forintnyi kegyajándékból e területek például nem részesültek. A filmben Ferenc József a minisztertanács ellenében valósítja meg a – filmkészítők szerint – Magyarországra is kiterjesztett (általános) amnesztiát, noha a valóságban ennél lényegesen kevesebb engedmény valósult meg, Erzsébet filmben jelzett szándékaitól teljesen függetlenül. Az ostromállapot megszüntetése már 1852-ben felmerült, és 1854. április 9-i megszüntetésével végül az esküvőt megelőző „hangulatjavító” intézkedések részévé vált. Május 1-i hatálybalépésével meg kellett valósítani a katonai kormányzat polgári kormányzattól való teljes elválasztását, összefüggésben a főkormányzósággá való átszervezéssel. Emellett Ferenc József április 16-i legfelsőbb kéziratában rendelkezett a 240 politikai fogoly teljes megkegyelmezéséről. 96 személy esetében a kiszabott büntetési idő felének elengedéséről, további 20 elítéltnél pedig a hátralévő büntetés felének eltörléséről döntött. Azonban ez sem Erzsébet közbenjárására történt, hanem azzal a – keresztény-feudális uralkodókép hagyományába illeszkedő – szándékkal hozható összefüggésbe, hogy az alattvalók részesüljenek az uralkodó örömünnepéből. Az ifjú császárnénak ekkor még csak rendkívül hiányos ismeretei lehettek férje birodalmának politikai viszonyairól.

A következő jelenet középpontjában Zsófia főhercegnének az udvar személyi politikájára gyakorolt, a történelmi tényeknek is megfelelő befolyása áll, Erzsébet főudvarmesternőjének kinevezése kapcsán. Ez a tisztség a film magyar, szinkronizált változatában téves fordításban, főudvarhölgyként szerepel. Esterházy grófné Zsófia bizalmasaként került Erzsébet udvartartásának élére. A főhercegnő a főudvarmesternő elsődleges feladatául a császárné udvari életbe való bevezetését, az udvari szokásokkal való megismertetését jelölte meg. Szolgálatba lépésétől egyúttal Erzsébet nevelésbéli hiányosságainak mielőbbi pótlását is remélte. Emellett – ahogyan az a filmben is megjelenik – feladatköre állandó tájékoztatási kötelezettséggel is kiegészült, melyet Erzsébet joggal érzett Zsófia főhercegné megbízásából végzett kémkedésnek, saját privát szférája sérelmére. Az életrajzi film komolyságát a második részben is népszínműi/komédiai motívumok oldják, elsősorban az Erzsébet udvarmesteri teendőit ellátó Böckl ezredes, valamint Erzsébet apósa, Ferenc Károly javarészt történelmi előzmények nélküli, fiktív elemekből építkező jeleneteiben.

Erzsébet a filmben csak ezt követően jelenik meg először, tanulmányai közben. Sissi magyarok iránti – a forgatókönyvírók által megelőlegezett – vonzalmára úgy utalnak, hogy az épp véget ért horvát nyelvóra miatt elcsüggedt császárné a következő magyar nyelvgyakorlatot lelkesen, „különben is, mindent szeretek, ami magyar…” felkiáltással várja.

Erzsébet udvarhölgyével való beszélgetése szintén szakirodalmi tájékozottságot feltételez. Zsófia főhercegné javaslatára ugyanis, hangsúlyos politikai üzenetként is értelmezhetően, a Pesten 1848-ban felkoncolt Lamberg királyi biztos hazafias érdemeinek posztumusz elismeréseként lányát, Karoline Lamberg grófnőt Erzsébet udvarhölgyévé nevezték ki. A filmben nem az apa, hanem a férj elvesztésére utalnak. A folytatásban a történeti tényekhez hűen az Erzsébet szolgálatában 1854-1857 között álló másik udvarhölgy, Pauline von Bellegarde grófnő is megjelenik. A jelenet folytatásában feltűnő Esterházy grófné a spanyol etikett alapszabályainak megtanulására inti az uralkodónét, dialógusuk betekintést nyújt az udvartartás tényleges felépítésébe, a lakosztályjogú hölgyek, illetve „kisbejáratossággal” rendelkezők jogainak bemutatásával.


Petrovich Iván (Falk Miksa) és Romy Schneider (Sissi). Holland képeslap, 1956 után (Forrás: flickr)

A film szerint Erzsébet már ekkor, közvetlenül a házasságkötést követően megkezdte magyar tanulmányait, oktatójaként Falk Miksa jelenik meg. A valóságban a cseh arisztokrácia jelentős udvari befolyására való tekintettel, valamint az eredetileg 1854 júniusra tervezett csehországi bemutatkozó látogatással összefüggésben Erzsébetet a cseh nyelv elsajátítására ösztönözték – eredménytelenül. A filmben felvázoltakkal ellentétben Falk Miksa „nyelvmesteri” felkérésére csupán 1866 őszén, Erzsébet elhúzódó pest-budai tartózkodását követően került sor. Az alkotók szerint az üres budai rezidencia politikai jelentőségére is Falk irányítja Erzsébet figyelmét. Beszélgetésük a filmben arra is alkalmat biztosít, hogy Erzsébet értesülhessen Falktól a magyarok iránta érzett szimpátiájáról. Valójában Erzsébet személyét a házasságkötését követő években még teljes érdektelenség övezte Magyarországon.

A filmben a politikai háttér érintőleges bemutatása általában nincs szinkronban a magánéleti események tényleges történéseivel. Ez alól talán a házasság kezdeti periódusa jelent valamelyest kivételt, ahol az alkotók még helyesen utalnak a házasságkötést követően foganatosított kedvezményekre, noha annak formái nem felelnek meg a valóságnak. Később már egyre inkább elszakadnak a történelmi tényektől, a valóságostól eltérő kontextusba helyezve a privát szféra történéseit. Zsófia főhercegné és Ferenc József következő dialógusában a magyar politikai elit vezetőjeként az ekkor a valóságban még párizsi emigrációban élő, s itthon érdemi szerepre csak a későbbiekben szert tevő id. gróf Andrássy Gyulára utalnak. Andrássy egyébiránt nem ekkor, 1854-ben, az uralkodói nászünnepélyt kísérő részleges amnesztiát követően kapott kegyelmet, hanem később, az uralkodópár első magyarországi látogatása után, 1857-ben. A jelenet folytatása is több szempontból abszurd, mivel az alkotók szerint az ifjú császár érzelmi alapon, anyja ellenében, Erzsébet hatására hoz döntéseket. Ez a valóságban egyáltalán nem volt jellemző Ferenc József uralkodói habitusára. A beszélgetés zárásaként felolvasott versrészlet ellenben nem fiktív: az valóban Erzsébet egyik házasságkötését követően írt, csalódottságát megörökítő versének egy szakasza.


Vilma Degischer (Zsófia főhercegné) és Karlheinz Böhm (Ferenc József). Holland képeslap, 1956 után (Forrás: flickr)

Szintén az alkotói képzelet (abszurditása) uralja a következő – az udvari élet nehézségeit felvázoló – jelenetet is. Ez a Ferenc Józsefet váratlanul, kormányzati teendői közben meglepő Erzsébetet ábrázolja, amint az uralkodói dolgozószobában álló váza virágait cseréli ki. Zsófia főhercegné és Esterházy grófné beszélgetéséből szerzünk tudomást arról, hogy Erzsébet inkognitóban vásárolt Bécsben. Ilyesmire a valóságban is sor került, és ez a későbbiekben is jellemző maradt a császárnéra, noha számos esetben – ahogyan az a filmben is elhangzik – nem tudja megőrizni inkognitóját, és az alattvalók rajongó hódolatnyilvánításai, illetve kíváncsisága gyakran kellemetlen szituációkat eredményezett.

A történelmi tényektől eltérően, szintén a házasságkötést követő események sorában kerül bemutatásra Erzsébet és Andrássy első beszélgetése, egy uralkodónéi audiencia keretében. Az időrendiség e tekintetben is sérül: a film szerint e híressé vált bemutatkozásra 1854-ben került sor. A valóságban ennél jóval később, 1866 januárjában, az 1865 decemberében összeülő országgyűlés deputációinak bécsi fogadtatásakor volt alkalmuk először találkozni. Dialógusuk lehetőséget biztosít az alkotóknak arra is, hogy a kegyelmezési hullám magyarországi fogadtatását is bemutathassák. Andrássy a gyászoló családok múlhatatlan fájdalmáról beszél, utalva a szabadságharc, valamint a megtorlás idején elszenvedett jelentős veszteségekre. Ellentétben a filmben bemutatottakkal, Erzsébet házasságkötésének első éveiben egyáltalán nem mutatott érdeklődést politikai kérdések iránt, s az uralkodó sem vonta be a döntéshozatalba.


Walther Reyer (Andrássy Gyula) és Romy Schneider (Sissi). Holland képeslap, 1956 után
(Forrás: flickr)

A megbékélés jegyében szervezett bécsi udvari bálon – amely szintén fiktív elem – az udvar számos tagját jellemző magyarellenesség motívuma is megjelenik. Az alkotók – a történelmi tényektől eltérve – ennek hátterében Zsófia főhercegnének a Ferenc József ellen elkövetetett merénylet (1853) után feltörő, magyarokkal szembeni bizalmatlanságát és ellenséges érzületét hangsúlyozzák. A film kulcsjelenete Erzsébet békítő szerepben való felléptetése. A császárné a Zsófia által megsértett, és ezért a bálról távozni tervező magyar arisztokratákat egy váratlan, az udvari szabályokat áthágó hölgyválasszal bírja maradásra, a „birodalom megmentésének” érdekében. Az alkotók a bál kulisszái közé helyezik azt is, hogy Erzsébet rosszullétét követően felismeri: gyermeket vár. Az uralkodópár első gyermeke, Zsófia, házasságuk első évében, 1855. március 5-én született. A szülést követően a családi konfliktus a gyermeknevelés kérdéseinek következtében elmélyült. Zsófia főhercegné – Erzsébet fiatal (nevelésre szoruló) korára hivatkozva – e tekintetben is ki akarja szorítani menyét az őt illető anyai szerepből, ahogyan erre a vonatkozó filmjelenetek is utalást tesznek.

Zsófia dominanciája a gyermek környezetének megválasztásában is érvényre jut. Ennek részeként erőteljes politikai színezetet kap azon döntés is, mellyel Welden táborszernagynak a szabadságharc leverésében szerzett „elévülhetetlen érdemeiért”, gyermektelen özvegyét nevezik ki a császári gyermek nevelőnőjévé. A kronológia Erzsébet filmben bemutatott possenhofeni menekülésének bemutatásában ismét torzul: erre a valóságban nem 1855-ben, hanem később, 1860 júliusában került sor. Ekkor már nem egyedül, hanem másodszülött gyermekével, Gizellával utazott el. Erzsébet 1855 nyarán – házasságkötését követően első alkalommal – is járt Possenhofenben. Azonban a filmben jelzettekkel szemben ekkor Ferenc József kérésére utazott el, mivel férje érzékelte Erzsébet egyre súlyosbodó, vélhetően szülés utáni depresszióját, ami a korábban is jelentkező honvágyával összefonódva felerősödött. A kibékülésük során inkognitóban tett tiroli utazásuk a népszínművek jeleneteit idéző, népviseletben mutatkozó uralkodópárral – az országimázs-építés szolgálatában – szintén a felszabaduló Ausztria természeti tájainak bemutatását célozhatta.

Bécsbe való visszatérésük után Erzsébet a korábbi konfliktust kiváltó helyzet változatlanságával szembesülve Ferenc Józseftől való elszakadását fontolgatja. Ennek ténye a nyilvánosság előtt sem marad észrevétlen – a filmben ezt közös nyilvános megjelenéssel cáfolják, viszonylagos sikerrel. Az alkotók helyesen utalnak Ferenc József anyjával szembeni fellépésének bizonytalanságára, amely azonban a filmben jelzettekkel ellentétben nem eredményezi Zsófia főhercegné „visszavonulását”. Erzsébetnek gyermekei feletti felügyeleti jogát, illetve saját önrendelkezési jogait csak hosszas küzdelmek után, 1865 augusztusában sikerült kivívnia.

A magyar küldöttség fogadását megelőzően Ferenc József és Erzsébet között lezajlott beszélgetés helyesen utal a kettőjük világképe között fennálló jelentős különbségekre. Dialógusuk utalásai a filmben jelzetteknél későbbi, 1867-es dátumot feltételeznek. Vitájuk során – Erzsébettel folytatott kommunikációjának abszurditását is jelezve, amely némely elemében a valóságnak is megfelel – az uralkodó az Oroszországgal, illetve Franciaországgal várható konfliktusokra utalva először tesz a filmben külpolitikai tárgyú megjegyzéseket feleségének. Az országgyűlés küldötteinek fogadása, illetve a koronázás ceremóniáját érintő – a filmben Andrássy által tolmácsolt – változások felvillantása szintén megfelel a történelmi tényeknek. Eszerint a hagyományokkal szakítva Erzsébet Ferenc Józseffel egy napon való koronázását helyezik kilátásba.


Romy Schneider (Sissi) és Karlheinz Böhm (Ferenc József) (Forrás: pinterest)

A folytatásban bemutatott magyarországi látogatás időbeliségét tekintve szintén rendkívül problematikus, számos mozzanatában az első, 1857-es szemleutat idézi, sok részletében pontatlanul. A látogatást felvezető képsorokon – amelyeken a filmkészítők a Bécsből Budára tartó út során Magyarország jellegzetes táját, a Hortobágyot(!) jelenítik meg – a hintóból kitekintő, gulyában gyönyörködő uralkodónét és gyermekét látjuk. A látogatásra az uralkodópár gyermekei is Magyarországra érkeztek, a jelenetben ezzel szemben csak legidősebb lányuk jelenik meg. Az utazás módjának bemutatása is pontatlan, azzal a nyilvánvaló hibával, hogy az uralkodót és (a filmkészítők szerint rendkívül szűkre szabott) kíséretét mindössze három hintó szállítja. A valóságban hajón érkeztek Pest-Budára, rangjuknak megfelelő kísérettel; a körút egy részén – a korabeli útviszonyoknak megfelelően – vasúton, illetve lovaskocsin utaztak. A látogatás a filmben megjelenítettekkel szemben családi tragédiával, legidősebb gyermekük Zsófia váratlan megbetegedésével és halálával zárult. Az alkotók az első magyarországi szemleút néhány epizódját a koronázásra 1867 májusában Pest-Budára érkező uralkodópár útjának egyes mozzanataival vonták össze.


Jelenet a filmből (Forrás: pinterest)

A második rész a koronázás eseményeivel zárul. A filmben több jelenet is bemutatja a koronázási domb építését – ez a valóságban a mai Széchenyi téren kapott helyet –, amely ténylegesen is a vármegyék földjéből állt össze. A filmben a megyék népviseletbe öltözött küldöttei egyházi ceremónia keretében hordják össze a dombot. A filmben a koronázás helyszíne – amely a valóságban a budai Nagyboldogasszony-(Mátyás-)templom volt –, meglepő módon kívülről jellegzetes, az orosz építészeti tradícióba illeszkedő ortodox templom. A belső felvételek ezzel szemben egy közép-európai barokk katolikus templomban készültek. Ezután a koronázási kardvágás kerül bemutatásra, melyet az alkotók a koronázási esküvel vontak össze. A filmben Ferenc József lóháton, a koronázási dombról mondja el esküszövegét. Ezt követően Erzsébet felsétál egy neogótikus emelvényre, ahol – a koronázás aktusát megismételve – ismét jobb válla fölé helyezik a szent koronát, amíg elmondja esküjét. A valóságban a királyné koronázásnak ilyen mozzanata nem volt. A jelenet helyszíne – barokk templomhomlokzat előtti gótikus stílusú emelvény – a koronázási eskü tényleges helyszínét, a pesti belvárosi plébániatemplom homlokzata előtt álló Andreas Halbig-féle Szentháromság emlékmű köré épített emelvényt idézi.

Az 1956-ban forgatott film zárójelenete számos vonatkozásában szimbólummá vált, az 1867. június 8-i koronázás bemutatásával és a záró képsorokban felcsendülő magyar himnusz hangjaival, amely a magyar forradalom leverése után különös politikai aktualitást nyert.

Borovi Dániel – Vér Eszter Virág

Ezt olvastad?

A trilógia utolsó, Sissi – Sorsdöntő évek című, 1957-ben bemutatott része mind a kronológia, mind a történeti hitelesség szempontjából jóval